Már egy koktéllal emésztési és egészségügyi problémák sorát indíthatjuk el
Egyetlen pohár bor vagy koktél, főleg ha ritkán isszuk, nem feltétlenül jelent végzetes csapást a mikrobiomunkra. Ám, ha az alkoholt gyakrabban, hosszabb távon fogyasztjuk, akkor felboríthatja a bélflóránkat, avagy a bélbaktériumok összetételét és működését, ezzel pedig nemcsak emésztési, hanem egészségügyi problémák sorát indíthatjuk el. Több szakember, kutató is foglalkozott már ezzel a témával, és mind egyetértenek abban, hogy nem magával az alkoholfogyasztással van a probléma, hanem a mértéktartással.
Az alkohol hatása az egészségünkre
Az amerikai gasztroenteorológus, Dr. Will Bulsiewicz korábban azt mondta: „Már 30 perccel az alkoholfogyasztás után emelkedik a bakteriális endotoxin szint, amely gyulladáshoz vezethet.” Már ez is jól mutatja, hogy mire számíthat valaki, ha bort, pálinkát, sört, esetleg koktélt iszik. Egy kutatás szerint a rendszeres alkoholfogyasztás megváltoztathatja a bélbaktériumok összetételét, és emésztési tünetekhez vezethet, mint a rendszertelenség vagy a hasmenés.
A túlzott vagy tartós italozás pedig diszbiózist, avagy kóros mikrobiom-egyensúlytalanságot okozhat a szervezetünkben. Ez összefüggésbe hozható a fokozott béláteresztéssel, endotoxiémával, szisztémás gyulladással, valamint a szervkárosodással, különösen a máj kapcsán. Sokunk életében ott van a bor egy baráti vacsorán, egy randevún, egy színes koktél a nyári grillezésnél. Jólesik, feldobja a hangulatot, és valljuk be, azért örömet is okoz. A mikrobiom azonban olyan érzékenyen reagál erre, ami miatt elgondolkodunk, hogy megéri-e az a cseppnyi öröm, amit az ivás okoz egy bulis péntek este.
A probléma általában ott kezdődik, ha az “egy pohár” szinte a napi rutin részévé válik, ugyanis a bélflóra összetétele ezáltal rövid idő alatt megváltozik. A szakember szerint ez a folyamat olyan, mintha egy apró tűzhelyet gyújtanánk be a testünkben. „Egy-egy pohár bor után persze gyorsan csillapodik, helyreáll a mikrobiom, de ha rendszeresen érkezik az utánpótlás, akkor tartós gyulladást okozhat a szervezetben.”
Amikor kibillen az egyensúly
Az alkohol tehát hosszabb távon teljesen felboríthatja a baktériumok egyensúlyát. A jó baktériumok visszaszorulnak, míg a rosszak elszaporodnak. Ez idővel puffadást, emésztési panaszokat okozhat, de gyakori, hogy végül krónikus betegségek alakulnak ki a szervezetünkben. Nem véletlen, hogy a kutatások szerint a rendszeres, nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás nemcsak a májkárosodással, hanem a depresszióval, sőt még bizonyos rákfajták kockázatával is együtt járhat. A bél ugyanis nem csak emésztőszerv, hanem az idegrendszerünk és az immunrendszerünk kulcspontja is.
„Az alkohol olyan, mint fertőtlenítő, tökéletes sebgyógyításra, de nem a bél egészségére. Nemcsak a rossz baktériumokat öli ki, de a jót is, és ha a bélfal sérül, gyulladásokat enged be az egész testbe.” Egy nemrég végzett tanulmány szerint mind akut, mind krónikus alkoholfogyasztás drasztikus átalakulást idézhet elő a testünkben. Ezek a változások nemcsak a baktériumokat, hanem az olyan gombákat és vírusokat is érinthetik, mint a Candida-fajok. De mindez még nem minden.
Valóban a bélrendszer a második agyunk?
„A túl sok alkohol csökkenti a fertőzésekkel szembeni ellenállást, és fokozza az ételintoleranciák, érzékenységek kialakulásának kockázatát, mindez a gyenge bélflóra miatt.” - mondta el Dr. Gill Hart biokémikus és kutató, aki az Egyesült Királyságban működő YorkTest egészségügyi és wellness vállalatnál végzett laboratóriumi teszteket ételérzékenységek, valamint allergiák kimutatása kapcsán.
Hogyan regenerálhatjuk a bélrendszerünket egy péntek esti buli után?
Azzal sokan tisztában vannak, hogy a vörösborban található antioxidáns polifenolok javíthatják a bél mikrobiális diverzitását, még ritka fogyasztás esetén is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a hétvégi buli alkalmával, ha vörösborra cseréljük a koktélt vagy a sört, akkor minden rendben. De lemondani sem kell a társaságról vagy egy jó szórakozásról. A fontos, hogy ne váljon rendszeressé. Amennyiben sikerült mégis többet inni a kelleténél, van néhány praktika, ami a szakemberek szerint is beválhat a mikrobiom egyensúlyának fenntartása érdekében.
„Az olyan probiotikumok - mint a joghurt vagy a savanyú káposzta - gyorsan visszaállítják a rendet” – mondja Dave Asprey, a a Bulletproof mozgalom alapítója. Kiemeli, hogy bizonyos baktériumtörzsek, például a Lactobacillus rhamnosus és Bifidobacterium breve, különösen hatékonyak a gyulladás csökkentésében és a „lyukas bél” megelőzésében. Ideális másnaposságra, ha a bélflóra is “részeg”.
Emellett fontos, hogy igyunk elég vizet, ugyanis az alkohol dehidratál, ez pedig gyulladást okozhat. A folyamatos vízfogyasztás helyreállíthatja a bélfalat, segítheti a toxinok kiürülését. Ha pedig mindezt prebiotikumokkal egészítjük ki, mind a zöldségek és a gyümölcsök, akkor tápanyagot szolgáltatunk a jó baktériumok számára, amelyek így hatékonyabban végezhetik a dolgukat.
„Meg kell próbálni jobban odafigyelni, nem keverni a piákat, nem inni üres gyomorra, enni az este folyamán, valamint fontos a hidratálás. Sőt, nem is ásványvizet, hanem valamilyen izotóniás italt lenne érdemes közben inni, ami az egyéb elveszített nyomelemeket is tudja pótolni.” - fejtette ki Dr. Zacher Gábor, aki már többször rámutatott arra, hogy az alkoholfogyasztási szokásainkat szinte az anyatejjel szívjuk magunkba. Megjegyezte, hogy öröm látni, ma már a fiataloknál sem ciki nemet mondani egy italra. Egyre több tudatos fiatal van, azért, mert olvasták a WHO jelentését, hanem maguktól jöttek rá arra, nem az alkohol az egyetlen szórakozási és kikapcsolódási lehetőség.
Fiatalok, köszönik, nem isznak, és nem is másnaposak - Egyre jobban hódít a sober curiosity trend
Nem a tiltás, hanem az egyensúly a megoldás
A lényeg tehát nem az, hogy soha ne igyunk semmit, hanem az, hogy rájöjjünk az élet örömeihez egy pohár bor vagy pezsgő néha hozzátartozik. Inkább azt érdemes tudatosítani magunknak, hogy mit, mikor és mennyit iszunk. A bélflóra hálás lesz azért, ha vigyázunk rá, ügyelünk arra, hogy egy ünnepség során se maradjon védtelen. Ahogy Dr. Will Bulsiewicz fogalmazott:
Egy-két ital néha belefér. De ne feledjük: a bélbaktériumok minden kortyot feljegyeznek.
Ezzel Dr. Zacher Gábor is egyetért, aki szerint nem baj, ha valaki alkoholt fogyaszt, a hangsúly a mértéken van: „Egyetlen szabályt elég betartani: harmadik ne legyen.” Hozzátette, nem az alkoholfogyasztás teljes tiltása a megoldás. Azt kellene megtanulni, hogyan tudunk egy bizonyos mennyiség után megálljt parancsolni magunknak. Az alkohol és a bélrendszer viszonya tehát rendkívül összetett. Egy koktél egy este tökéletesen illik az egészségtudatos életmódba, de a rendszeresség már komoly rizikófaktor a mikrobiális egyensúly felborulására, a szervek érintettségére. A tudatosság segíthet abban, hogy megfelelő döntéseket hozzunk, akár egy pohár alkohol társaságában is.
előfizetésem
Hírlevél
