A hipochondria nem egyszerű aggódás, a szakember elmondja, mi okozza pontosan

Keveset beszélünk róla, pedig sokakat érintő probléma a hipochondria, más néven egészség-, betegségszorongásként emlegetett állapot. Az egyik leginkább félreértett pszichés nehézség, amivel sokan úgy küzdenek meg, hogy nem is tudnak róla. Aki nem tapasztalta, az könnyen rávághatja, hogy „csak aggódsz”, „nem lesz semmi baj”, „biztos túlgondolod”, „holnap már jobb lesz”. De aki benne él, az pontosan tisztában van vele, milyen bénító félelemmel jár minden olyan apró jel, minden izomrándulás, minden kis szúrás a mellkasba, ami arra utalhat: valami baj van.

De miért több ez a „túlaggódásnál”, és hogyan segíthetünk azoknak, akik egészségszorongással élnek? Sebestyén Szilvia Tünde pszichológus így fogalmaz: „A hipochondria – vagyis az egészséggel kapcsolatos szorongás – az egyik legfélreértettebb pszichés nehézség. Sokan úgy gondolják, hogy csupán ‘túlreagálás’, ‘túlzott aggódás’ vagy ‘képzelgés’. Ám akik valóban ezzel küzdenek, tudják: ez egy mély, kitartó és intenzív félelem attól, hogy a test valami komoly betegséget hordoz.”

Ez már nem az a múló aggodalom, amit egy migrén vagy egy kisebb köhögés okoz. Az egészségszorongás egy hosszan fennmaradó, mindent átitató állapot, amely ahogy a szakértő is mondja, rendkívül magányossá tud tenni. Érdemes azonban először tisztázni, mi történik ilyenkor az emberben.

A pszichológus szerint „az egészségszorongás befolyásolja a gondolatokat, az érzelmeket, a viselkedést és a testi érzékelést is”, vagyis átszivárog az ember egész életébe. A hipochondriára jellemző tartós félelem attól, hogy az ember komoly betegségben szenved, és az, hogy a teljes normális testi érzeteket, például egy erős szívdobbanást vagy egy emésztési problémát katasztrofikus értelmezés követ.

A körforgás teljesen általános: észlelés, félelem, a legrosszabb forgatókönyv elképzelése, fokozott figyelés a testre, újabb tünet, újabb félelem. És újra indul minden elölről. A pszichológus hangsúlyozza: „Ez nem az a természetes félelem, amit néha mindannyian érzünk. A hipochondria egy sokkal erősebb, kényszerítő körforgás, zsigeri szinten a lélekbe hatoló félelem.”

Ez a magyarázat arra, hogy már akkor is stresszelsz, amikor reggel kinyitod a szemed

Miért nem segítenek a „nyugodj meg” és az egyéb okos megjegyzések?

Kívülről nézve könnyen úgy tűnhet, mintha az adott személy „túldramatizálná” a helyzetet. Azonban a hipochondria ennél egy jóval összetettebb probléma. „Nem egyszerű aggodalmaskodásról van szó. A félelem valós, az érzetek valósak, az idegrendszer túlműködik.” Ilyenkor a test valódi fiziológiai vészreakciót produkál, mint a szapora szívverés, a szorítás, a szédülés, az izzadás. A gondolatok nem rugalmasak, hanem megragadnak bennünk, újra és újra visszatérnek, nem tudunk szabadulni tőlük, és még a logika ereje sem tudja felülírni őket.

Éppen ezért az olyan megjegyzések, mint a „ne aggódj már annyit”, vagy a „felejtsd már el” és a „ne gondolj rá”, nem fognak segíteni, sőt, könnyen szégyent, elszigeteltséget és akár dühöt is kiválthatnak. Az érintett számára ugyanis a félelem teljesen valósnak tűnik, még akkor is, ha az orvosi eredmények nem támasztják alá ezeket a gondolatokat.

Nincs egyetlen ok

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy mi vezethet a hipochondria kialakulásához, hiszen ez nem egy olyan betegség, amit el lehet kapni, sokkal inkább az élet hozza magával. A szakember szerint az egészségszorongás mindig több tényező összjátéka. Lehet szó gyermekkori traumáról vagy bizonytalan környezetről. A kiszámíthatatlanságra érzékennyé váló idegrendszer később a testben kezdi keresni a veszélyt. De ott van a korai betegségélmény is: ha valaki gyerekkorában beteg volt, vagy a szülő komoly problémával küzdött, később a test jelzései könnyen válnak fenyegetővé.

De ez még nem minden. A váratlan halálesetek vagy traumák szintén rányomják a bélyeget a belső biztonságérzetre. Akinek emellett még gyerekként nem is vették komolyan az érzéseit, az később nehezebben tudja differenciálni a testi érzeteket a félelemtől. „Vannak, akik eleve intenzívebben érzékelik a testi folyamatokat.„ - tette hozzá a szakember, majd megjegyezte: „A hipochondria sokszor egy (tudattalan) kísérlet arra, hogy valaki uralni próbálja az élet bizonytalanságát.” Ezek a mintázatok együtt olyan talajt teremtenek, ahol a félelem könnyen okoz szorongást, amely folyamatosan csak növekszik.

Pszichológiai stratégiák, amelyek segíthetnek, ha krónikus fájdalommal élsz

A belső spirál csapdájában

A pszichológus egy mondatban elmondta a lényeget: „Ez egy valódi érzelmi-fiziológiai spirál.” Aki hipochondriával él, gyakran nemcsak fél, hanem szégyelli is ezt a betegséget. Tart attól, hogy kinevetik, hogy nem hisznek neki, hogy azt gondolják az emberek róla, hogy mindent túldramatizál. Emiatt pedig sokszor egyedül marad a szorongásával. Miközben a szorongás önmagát erősíti: jön a félelem, aztán a testi tünet, a katasztrofikus gondolatok, majd még több félelem.

Ebből saját erőből, egymagunk nem nagyon tudunk kimászni.

A szakember szerint azonban különbséget kell tenni a hétköznapi félelem és a betegségszorongás között. Míg előbbi elmúlik, a hipochondria nem. Az átlagos gondolat rugalmas, amikor viszont valaki betegség miatt aggódik, az sokkal inkább kényszerítővé válik. De az is különbséget jelent, hogy a hétköznapi nyugtatás segít, ha csak egy kellemetlen gondolatunk támad, ha viszont szorongunk, akkor ez percekig, sokszor órákig tarthat. A különbség tehát nem maga a téma, hanem a kontrollvesztés és az intenzitás.

Kapcsolódásra van szükség

Kívülállóként nehezen tudunk mit tenni azzal, aki betegségek kialakulása miatt aggódik. De nem kritikára, nem is bagatellizálásra van szüksége, sokkal inkább kapcsolódásra és megértésre. Ne mondjuk, hogy „nyugodj meg”, mert ez szégyenérzetet kelthet. Helyette hallgassuk meg, legyünk empatikusak. Sokszor már az is csökkenti a félelmet, hogy valaki komolyan veszi az adott személyt.

Emellett jó, ha támogatjuk abban, hogy szakemberhez forduljon, hiszen nem muszáj egyedül küzdenie ezzel. A lényeg, hogy ő nem „hisztizik”, hanem az idegrendszere reagál túl intenzíven egy adott jelre. Amennyiben úgy érezzük, hogy tehetetlenek vagyunk, emlékezzünk arra, hogy a jelenlét, az elfogadás, a validitás gyakran sokkal többet ér, mint az, ha kéretlen tanácsokkal látjuk el.

Számos betegséget előzhetnénk meg csak azzal, ha megfelelően pihennénk

A gyógyulás útja

A szakértő szerint a gyógyulás kulcsa az, hogy a személy megtanuljon biztonságot érezni a testében. Ehhez azonban több út is vezet. Az első a terápia. „A szakember segít megtörni a félelemkört, feldolgozni a gyökérokokat és biztonságot teremteni a testben.” Ehhez leggyakrabban CBT, mindfulness, szomatikus terápia, valamint traumaorinetált módszerek kellenek.

A pszichológus úgy gondolja, hogy szükség lehet még az idegrendszer szabályozására, mint a lassú mozgás és a lassú légzés. A folyamatos Google-keresés helyett pedig fontosabb lenne a bizalom építése a test és a saját megküzdési képességek felé. „Muszáj feltérképezni az érzelmi gyökereket is. Gyakran gyász, elhagyatottság, kontrollvesztés húzódik a mélyben.”

Ami nélkül viszont nincsen gyógyulás, az az önegyüttérzés: „A hipochondria nem gyengeség, és nem szeszély.” Ez egy hálátlan állapot, amely kívülről túlzásnak tűnhet, belülről azonban rettegéssel teli. A viszony a testtel olyan, mintha valaki egy sötét sikátorban akarnak eligazodni: minden hang és nesz fenyegetőnek, veszélyesnek tűnik. De fel lehet belőle épülni. „A hipochondria nem jellemhiba és nem aggódás. Ez egy összetett, gyakran régi traumákra és túlterhelt idegrendszerre épülő félelemkör. És ami talán a legfontosabb: gyógyítható.”

A gyógyulás viszont csak akkor indul el igazából, amikor az ember rájön: nem kell háborúban állnia a testével. Meg lehet tanulni együtt élni vele, figyelni rá, de nem kell félni tőle. És ehhez a legfontosabb a támogatás: kívülről és belülről egyaránt.