„Nem akarok második gyereket – vajon ettől rossz anya vagyok?”

Lehet-e teljes egy család egyetlen gyerekkel? Mi van akkor, ha az anya szíve nem kíván több gyereket – csak még több figyelmet, törődést és szeretetet az egyetlenre? Sokan úgy hiszik, a testvér természetes és szükséges, pedig van, akiben a második baba gondolata nem örömöt, hanem félelmet kelt. Állandó szerzőnk ezúttal a saját titkait tárja elénk – őszintén mesél arról a belső küzdelemről, amit a második gyerek kérdése kavar benne, a társadalmi nyomásról, ami csendben, de kitartóan dolgozik, és arról is, miért hiszi úgy, hogy a testvér nem feltétlenül garancia a teljes boldogságra, de tabuk nélkül beszél arról is, miért érzi úgy, hogy az ő szívében most nincs hely még egy gyereknek – és hogy ez rendben van így.

Bennem konkrét félelmet kelt, ha arra gondolok, hogy egy pici és egy kicsi gyereknek kell megadnom mindent, és itt főleg a lelki, mentális dolgokra gondolok. Hatalmas, de egyben persze a legjobb energiabefektetés a gyereknevelés, de ma azt mondom, nem szeretnék második gyereket.

Ha egyedülálló vagy, akkor az a kérdés, hogy na, mikor lesz már valakid, ha van, akkor az, hogy mikor lesz az esküvő, ha házas vagy, akkor az, hogy miért nincs még gyerek, és ha már van gyerek, akkor persze az, hogy na, mikor jön a kistesó? De mi van akkor, miért baj az, ha nem jön, ha anyaként nem akarok másodikat?

A GYES-ről visszatérő édesanyánál nincs jobb munkaerő, elmondjuk, miért

Anyává válni nem volt álom – mégis az lett

Vannak nők, akik már kislánykorukban párnát tömnek a pulcsijuk alá, és kismamásat játszanak, majd babakocsiban tologatják a babájukat, etetik, altatják. Ez teljesen rendjén is van, de én nem voltam ilyen. Babázni se kimondottan szerettem, sokkal inkább az aktív szabadtéri játékok tettek boldoggá. Volt egy biciklim, aminek elöl kosara, hátul babaülése volt. Baba helyett én előre és hátra is ültettem egy-egy kiskutyát, és úgy tekertem végig az a házunk előtti, betont azóta sem látott földúton, ahogy a lábam bírta.

Sokáig abban sem voltam biztos, hogy édesanya szeretnék lenni, a húszas éveimben mélyen szunnyadt bennem az anyai ösztön összes csírája. Aztán megismerkedtem a férjemmel, és egyszer csak azt éreztem, hogy lehetetlen, hogy ebből a szerelemből ne szülessen egy közös baba. Őszi esküvőnk után fél évvel, tavasszal szülők lettünk. Ennek idén lett két éve, és minden nappal rájövök arra, hogy életünk legjobb döntése volt, és hogy a kis Nánával lett teljes a csapatunk.

Már a születése után néhány héttel volt, aki feltette az ominózus kérdést: „Na, mikor jön a következő?” Annak ellenére, hogy tapintatlanságnak gondolom a kérdést, mindenkinek elmondtam, hogy nem lesz második baba. Persze ilyenkor jöttek a további kérdések és a ténymegállapítások, hogy: „Jajj, miért nem? Nem volt jó a szülés? Rosszul voltál a terhesség alatt? De testvér az kell, ne maradjon majd egyedül. Olyan fiatalok vagytok még.”

A férjem egyke, nekem van egy öt évvel fiatalabb húgom és egy közel tizeneggyel évvel fiatalabb öcsém. A férjem úgy nőtt fel, mint az egyetlen, én pedig, mint a legnagyobb tesó, aki tökélyre fejlesztette az alkalmazkodóképességét, és pontosan tudja, hogy mekkora súlya van a mondatnak:

A kicsi a két szemed.

Anyámat is megtanultam nélkülözni, hiszen velem ellentétben ő nagyon nehezen élte meg a várandósságait, és mikor bejelentették, hogy úton van az öcsém, már tudtam, hogy anyut pár hónapra elveszítettük. A testvéreimmel gyerekként és felnőttként is jó kapcsolatom van, de ezzel együtt azt is gondolom, hogy egy testvér nem biztosíték a magány ellen. Másrészt még mindig olyan szoros szimbiózisban vagyunk a kisfiammal, hogy elképzelni sem tudom, hogy egy második gyerek hogyan férne el ebben a hermetikusan zárt mami-fia szerelemben.

Léteznek csodaszerek, amelyekkel megszüntethetőek a ráncok?

Őszintén szólva félek, hogy nem jutna elég figyelmem az elsőre a második érkezése miatt. Sokat nélkülöztem a szüleim, főleg anyukám figyelmét a kistesók érkezése miatt, ezért én ettől szeretném megóvni a kisfiamat. Szeretnék neki ott lenni mindig, amikor úgy érzi, szüksége van rám. Ezért - legalábbis most -

nem szeretnék kistesót.