előfizetésem
Hírlevél
Ezért pánikolnak be sokan, amint a kapcsolatuk elér a békés, konfliktusmentes fázisba
Egy stabil, figyelmes, konfliktusmentes párkapcsolatban időnként felbukkanhat a kérdés: elég ez így? Nem azért, mert hiányzik a szeretet, hanem mert túl csendes, kiszámítható és tökéletes minden. Ez az érzés már egy párkapcsolati probléma előfutára? Mintha az együttlét elveszítené azt a szenvedélyt, amely korábban bizonyította jelentőségét. Kívülről minden rendben van, belül azonban megjelenhet egy bizonytalan érzés, amelyet könnyű unalomnak nevezni – még akkor is, ha valójában egészen másról van szó.
Van egy érzés, amelyről ritkán beszélünk nyíltan, mert nehéz jól megfogalmazni, és könnyen félreérthető. Nem fáj igazán, nem drámai, mégis képes csendben aláásni a kapcsolati biztonságot. Ez az érzés akkor jelenik meg, amikor minden rendben van. Amikor nincs krízis, nincs veszekedés, sem pedig érzelmi vihar. Ez a jelenség pedig nem más, mint a nyugalom. Füredi Krisztián pszichológus szerint sok esetben nem a párkapcsolat veszít az értékéből, hanem az idegrendszerünk nem tud mit kezdeni az alacsonyabb érzelmi intenzitással. A szeretetet ugyanis gyakran összekeverjük a feszültséggel, a közelséget a konfliktussal, az intimitást pedig a drámával.
A béke szorongáskeltő állapot?
Az emberi idegrendszer alapvetően érzékenyebb a változásra, mint az állandóságra. Evolúciós szempontból a változás hordozta a veszélyt, ezért arra kellett gyorsabban reagálnunk. A stabil, kiszámítható helyzetek kevesebb figyelmet igényelnek, mert biztonságosak. Ez azonban könnyen félreérthető azok számára, akik korábbi kapcsolataikban azt tanulták meg, hogy a közelség együtt jár a feszültséggel. Az unalom élménye tehát sok esetben félrevezető megnevezés.
A szakértő elmagyarázta nekünk, hogy amit ilyenkor érzékelünk, az nem érdektelenség vagy érzelmi kiüresedés, sokkal inkább az idegrendszer alacsonyabb szintű aktivációja. Kevesebb a belső feszültség, ritkábbak az érzelmi kilengések, nincs állandó készenléti állapot – vagyis nincs az a folyamatos belső figyelmi terhelés, amelyet sokan tudattalanul a kapcsolódással azonosítanak. Ha valaki olyan közegben nőtt fel, vagy olyan párkapcsolatokban élt, ahol az érzelmi intenzitás veszekedésekhez, kiszámíthatatlansághoz vagy állandó alkalmazkodáshoz kötődött, akkor a nyugalom nem megkönnyebbülést, hanem hiányérzetet vált ki.
Így élhetsz boldog párkapcsolatban akkor is, ha szorongó vagy elkerülő kötődő vagy
Ilyenkor a belső rendszer nem azt jelzi, hogy minden rendben van, hanem azt kérdezi: „hol van az, ami eddig bizonyította a kapcsolat létezését?” Az unalomként megélt nyugalom tehát nem a kapcsolat minőségéről ad pontos visszajelzést, hanem sokkal inkább arról, hogyan viszonyulunk a stabilitáshoz, a kiszámíthatósághoz és a mélyebb intimitáshoz.
Kötődési minták, amelyek meghatározzák, mit érzünk szerelemnek
A korai kötődési élmények mélyen és sokszor láthatatlanul formálják azt, hogyan viszonyulunk a közelséghez, a stabilitáshoz és a szeretethez. Nemcsak azt tanuljuk meg általuk, hogy lehet-e bízni egy másik emberben, hanem azt is, miből érezzük azt, hogy szeretve vagyunk. A pszichológus gondolatai szerint azok számára, akik kiszámítható, érzelmileg jelen lévő közegben nőttek fel, a nyugalom természetes állapot. A kapcsolat csendesebb szakaszai nem keltenek gyanút, hanem otthonosságot hordoznak. A béke ilyenkor nem az érzelmek hiánya,
hanem azok úgynevezett stabil kerete.
Más a helyzet azoknál, akiknek a szeretet korán összekapcsolódott az érzelmi bizonytalansággal. Számukra a közelség nem magától értetődő biztonságot jelent, hanem állandó készenlétet. A figyelem és a törődés gyakran nem volt állandó, ezért a szeretet élménye összefonódott a feszültséggel. Bizonytalan kötődési minták – legyenek azok szorongók vagy elkerülők – esetén a stabilitás nem megérkezést hoz, hanem kérdéseket.
„Meddig tart? Mikor változik meg? Mikor veszítem el?” Ez a belső bizonytalanság sokszor nem tudatos félelemként jelenik meg, hanem nyugtalanságként, hiányérzetként, vagy éppen unalomként címkézett érzésként. Fontos azonban különbséget tenni: ha egy kapcsolatban valóban kevés a figyelem, a közös élmény és az intimitás, az már nem kötődési kérdés, hanem tényleg kapcsolati hiány.
Manapság már a “kultúra” is félrevezethet?
Filmek, regények és persze a közösségi média – mind láthatatlanul, mégis következetesen formálják azt, amit szerelemnek és párkapcsolati boldogságnak tekintünk. Ezek a történetek szinte kivétel nélkül mindig a csúcspontra fókuszálnak. A vágyra, konfliktusra, veszteségre, drámai egymásra találásra. Az intenzitás válik mércévé, mert narratív szempontból ez az, ami izgalmas, emlékezetes és látványos. A közösségi média ezt a torzítást tovább erősíti.
Az online világban nemcsak történeteket látunk, hanem mások gondosan válogatott csodás pillanatait. Utazásokat, romantikus gesztusokat, különleges alkalmakat. Ezek a képek ritkán szólnak a nyugalomról, sokkal inkább egy-egy felejthetetlen és pozitív eseményről, élményről. E kiindulópont szerint pedig a hétköznapok láthatatlanná válnak, miközben éppen ezek adják egy kapcsolat valódi szövetét.
Az intimitás nem feltétlenül a nagy gesztusokról szól, sokkal inkább a figyelem és az empátia számítanak, amik hétköznapi események kapcsán is megjelenhetnek
Mindez könnyen torzíthatja azt, ahogyan a saját párkapcsolatunkra tekintünk. „A csendes, stabil időszakok összehasonlítási hátrányba kerülnek az intenzív, látványos történetekkel szemben. Ami nem szélsőséges, az könnyen tűnhet kevésnek – még akkor is, ha érzelmileg biztonságos” – említette Füredi Krisztián. De hogyan különböztethetem meg azt, hogy hiányzik-e valami a párkapcsolatomból, vagy csupán a nyugalom érzését élem?
A nyugodt együttlét és az érzelmi eltávolodás közötti különbség nem elsősorban a konfliktusok jelenlétében vagy hiányában mérhető, hanem abban, milyen minőségű az egymás felé fordulás. Egy egészségesen működő, kiegyensúlyozott kapcsolatban a csend nem üres, hanem megtartó. Van benne figyelem, kíváncsiság és érzelmi jelenlét, még akkor is, ha éppen nem zajlanak nagy beszélgetések vagy intenzív érzelmi megnyilvánulások. Ilyen párkapcsolatban a felek valóban jelen vannak egymás életében.
Érdeklődnek egymás belső világa iránt, reagálnak egymás hangulataira, tehát kapcsolódnak. A konfliktusok sem tűnnek el, de nem fajulnak drámává: a nézeteltérés párbeszéddé alakul, melynek célja nem a győzelem, hanem a megértés és a közös megoldás. Van lehetőség a bocsánatkérésre, visszakapcsolódásra, érzelmi helyreállásra. Az érzelmi eltávolodás ezzel szemben más minőséget hordoz. Ilyenkor egy kapcsolatban megjelenik egyfajta hidegség vagy közöny. A felek kevésbé figyelnek egymásra, a beszélgetések felszínessé válnak, vagy teljesen kiüresednek. Hiányzik a közös jövővel kapcsolatos gondolkodás, elmaradnak a tervek, és az intimitás – testi és lelki értelemben is – jelentősen csökken vagy eltűnik.
A megoldás egyszerű: kalibráljuk újra önmagunkban a szeretet fogalmát
Ha egy nő felismeri, hogy a békét talán összetéveszti az ürességgel, az már önmagában fontos lépés. Ez nem azt jelenti, hogy a kapcsolatot kellene megjavítani, hanem azt, hogy érdemes újraértelmezni azt, hogy a felek számára mit jelent a szeretet és a közelség. Ahogyan már korábban is említettem, gyakran a korábbi tapasztalataink alapján a szeretetet az intenzitással, a viharos érzelmi hullámokkal vagy a drámai pillanatokkal azonosítjuk. Így könnyen félreértelmezzük a nyugalmat, és azt hisszük, valami hiányzik, amikor valójában biztonságban vagyunk.
A szakember elmondása szerint azonban az intimitás nem mindig látványos vagy kiugróan intenzív. Sokszor csendesen, finoman nyilvánul meg: egy hosszabb pillantásban, egy kedves érintésben, vagy egy együtt töltött nyugodt délutánban. Ezek a hétköznapi, de figyelmes gesztusok adják a valódi elmélyült kapcsolódás alapját. Ehhez érzelmi jelenlétre van szükség: tudatosan oda kell figyelni arra, mi történik bennünk és a másikban, érzékelni a finom jelzéseket, és megosztani őszintén, de vádaskodás nélkül.
A valódi intimitás nem a feszültségből születik, hanem a figyelemből, a jelenlétből és az apró, egymás felé forduló gesztusokból. Amikor ezt felismerjük, a nyugalom nem üresség, hanem a valódi szeretet és a biztonság forrása lehet. Meg kell tanulnunk jelen lenni akkor is, amikor látszólag nem történik semmi. Hiszen éppen ekkor zajlik minden, ami valójában fontos.
