előfizetésem
Hírlevél
Érzelmileg éretlen szülővel nőttél fel? Ezek lehetnek a párkapcsolati nehézségeid
Nehéz rámutatni valamire, ami nincs – aminek nincs szemmel látható oka és felelőse –, csak te és egy végtelen mély és nehéz érzés: veled van a baj. Ez a gondolat pedig – jó sok szégyennel megspékelve – önbizalmat, önértékelést, kapcsolatokat pusztító keverék. De honnan ered ez a mély és káros hiedelem? Hol kúszott a bőrünk alá? Miért lüktet minden egyes sejtedben? Ennek jártunk utána Major Stefánia integrál szemléletű segítő szakemberrel.
Mit jelent az érzelmi érettség? Milyen az, amikor ez megvan valakiben?
Egyrészt van egy stabil, kialakult identitásom: tudom, ki vagyok, miben vagyok jó, miben nem annyira – megvan az énképem. Azt is jelenti, hogy van egy személyes autonómiám, belső szabadságom, tudok határokat húzni és szabályozni az érzéseimet: átélem őket – akár negatív, akár pozitív –, nem elfojtom vagy kicsapom azonnal egy másik emberre. Van bennem empátia, képes vagyok a világot más szemével is látni, és nem csak a saját valóságomat elfogadni egyetlen igazként.
Ha ez a stabilitás hiányzik a szülőből, az hogyan csapódik le a nevelésében?
Ha érzelmileg éretlen szülő nevel, akkor olyan hatások érnek, amelyek negatívan befolyásolhatják a fejlődésedet, énképedet. A leginkább a kötődés sérül, vagyis nem alakul ki a biztonságos kötődés. Egy ilyen szülő énközpontú, csak a saját szemén keresztül látja a világot, és nagyon nehezen hangolódik rá a másikra annak belső világára, nagyon sokszor nem is érdekli.
Egy kisbabának viszont szüksége van arra az esszenciális élményre, hogy a szülő ráhangolódik a ritmusára, a szükségleteire, és a reakciójával képes megnyugtatni és állandóságot biztosítani. Ahogyan a szülő visszatükrözi a gyereket, amit visszajelez róla, úgy alakul ki az önmagáról alkotott képe az évek során. Az érzelmileg éretlen emberek azonban képtelenek megfelelően visszatükrözni.
Milyen szülői viselkedési minták hatnak negatívan a gyerekre? Mondasz konkrét példákat?
Kiszámíthatatlan, hogyan reagál helyzetekre: például apa néha kiabál minden apró morzsa miatt, máskor észre sem veszi. A nehezen szabályozható érzések miatt düh- vagy indulatkitörései vannak, amelyekkel gyakran büntet és manipulál az ilyen szülő. Nehezen viseli, ha kritikát kap vagy ellentmondanak neki. Például, ha kifejezed, hogy ez a viselkedése fájt neked, akkor arra a tipikus válasz a „sajnálom, hogy ilyen rossz anyád vagyok” vagy elintéz egy „túlérzékeny vagy” legyintéssel.
Nagyon-nagyon fél az érzésektől, ezért a gyerek érzéseivel sem tud mit kezdeni: elbagatellizálja, megkérdőjelezi a valóságát és megéléseit. Ezért úgy nő fel, hogy megkérdőjelezi a saját érzéseinek jogosságát, a saját valóságát. De az is ide tartozik, ha nagyon szigorú, kontrolláló, vagy éppen az ellentéte: elhanyagoló, bármit lehet, nincsenek határok. Az ilyen típusú szülő nem tolerálja, ha határt húzol.
Írtam egy levelet a gyermekkori énemnek, akinek túl hamar kellett felnőnie
A konfliktus kezelésének módja sokat elárul valakiről. Ebben az esetben mit?
A konfliktus őszintén mutatja meg, milyen az adott személy, hiszen ez is azon múlik, hogyan szabályozod az érzéseidet, milyen a belső képed saját magadról és tudsz-e felelősséget vállalni. Az érzelmileg éretlen ember konfliktus helyzetben azonnal védekezik, hibáztat, fenyeget vagy éppen csenddel büntet, mert a konfliktus arra emlékezteti őt, hogy nem tökéletes, ős is sebezhető. Éppen ezért ezeknek a gyerekeknek soha nem lehet igazuk, biztos ők gondolják rosszul, ők a hibásak – magáért a konfliktusért is.
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
Ez egy valóságütközést eredményez a gyerekben. Hogy lehet mégis elkapni? Mit érez ilyenkor a gyerek, vagy később, az ilyen gyermekkorból érkező felnőtt?
Sok ezekben a gyerekekben – és felnőttekben – a szégyen, a sehova sem tartozás érzése, hogy a másik hangulatáért, rossz kedvéért ők a felelősek: „biztos megbántottam, rosszat mondtam”. Nem kell szélsőséges traumákra gondolni, hogy egy gyerek sérüljön otthon, lehet, hogy egyszerűen éretlen volt a szülő, és csak azt érezted, hogy valami baj van veled, nem vagy elég és szerethető. Ahhoz szoktam hasonlítani, hogy ha még nem láttad az összes színt, nem fogod tudni, hogy amúgy neked hiányzik a zöld vagy a kék.
Nem tudod pontosan, mi a baj, csak érzed, hogy valami nem oké. Felnőttként is szorongsz társaságban, nem érzed magad elég jónak, meg akarsz felelni mindenhol és mindenkinek, hiperérzékeny vagy mások hangulatára, mert azt szoktad meg, hogy kiszámíthatatlan a környezeted. A parentifikáció jelensége is ide tartozik. De az alapvető jellemzők az alacsony önértékelés és önbizalom, az erős szégyen és bűntudat. Utóbbi kettő okozza a perfekcionizmust, hogy mindent tökéletesen kell csinálni és soha nem lehet hibázni. Kirekesztettnek érzed magad, nem találod a helyed, hiába szeretnél kapcsolódni.
Mely helyzetek lesznek triggerpontok?
Aknamező a konfliktus, az érvénytelenítés, a határhúzás, vagy ha egy kapcsolatban nincs érzelmi közelség és megértés. De a csönddel büntetés miatt – ami erős manipulálás – a kapcsolat megszakításának, elvesztésének félelme is mélyen átitatja az így felnőtt személyt. Ez egy rettenetesen fájdalmas élmény, és nagyon sok idő, türelem és jóféle minta szükséges ahhoz, hogy átírják.
Elmúltam harminc, de az anyám még mindig gyermekként kezel: mit tegyek?
A kötődés, énkép sérülése miatt a későbbi kapcsolódásaik is sérülhetnek: gyakran ismétlik azt a helyzetet, amit a szülővel anno megéltek. Milyen hatásai vannak az általad említett alacsony önbecsülésnek, nem vagyok elég érzésnek?
Az ilyen környezetből jövő személy gyakran kerülhet függő pozícióba a kapcsolatban: függ a társától, a kapcsolódástól, és sok mindent megtesz, lenyel, hogy a kapcsolat fennmaradjon és nehogy megszűnjön, hiszen az gyakran elviselhetetlen félelmekkel és érzésekkel jár. Ezért áltatjuk magunkat a kapcsolatban, szemet hunyunk a másik problémás viselkedése fölött, megelégszünk apró, szeretetmorzsákkal, hiába vágynánk többre – ezek legalább most itt vannak.
Állandó kiszámíthatatlanság jellemzi ezeket a kapcsolatokat, ami egy iszonyú érzelmi tapasztalás: annál nincs is erősebb érzelmi függőség, mint hogy egyszer jó, egyszer rossz; mert akarni fogod, hogy amikor épp rossz, újra jó legyen, hiszen tudod, az milyen csodás érzés. Ez olyan, mintha zuhannál, és egyszer elkap a párod, máskor nem, és fogalmad sincs, mikor melyik fog bekövetkezni. Borzasztó élmény.
Az önismeret szempontjából a párkapcsolat az a terület, ahol a legjobban kijönnek a sérülések, ahol a legerősebben belemegyünk abba, amiről tudjuk, nem jó nekünk: amit gyerekként megtapasztaltunk, a kiszámíthatatlan, a néha itt van, néha nem dinamika, hogy meg kell menteni… Izgalmasak és intenzívek, de hosszútávon pusztítanak.
Az idegrendszer ahhoz idomulva fejlődik ki az érzelmileg éretlen szülők gyerekeinél, hogy az élet kiszámíthatatlan: vagy ott vannak mellettem vagy nem. Ez állandó készenléti állapotot, folyamatos szorongást eredményez. Ezek után, felnőttként hogyan tanulhatjuk meg az érzelmeink szabályozását, az önmegnyugtatást?
Maga a terápiás közeg, ahogy végigmész a folyamaton, segíti ezt. Az alapja a segítővel kialakított kapcsolat, akivel valószínűleg fel fognak jönni ugyanazok a mintázatok, mint a szülővel, és a segítő bizonyos módszerekkel, gyakorlatokkal segíti ezt gyógyítani. De légző-, imaginációs- és szomatikus gyakorlatok segíthetnek önmagunk megnyugtatásában. De ezek „csak” eszközök: hasznosak és csökkentik a szorongást, de mélységében kapcsolatokban – terápián, terápiás csoportokban – lehet ezt megtanulni és gyógyítani, ahol megtanulom megélni és szabályozni az érzéseimet.
Mert összességében az a fontos ebben, hogy ha feljön a szomorúság, akkor lehessen ezzel együtt lenni, megélhessük, és ne kelljen elnyomni. Így, szépen lassan kialakulhat a stabil belső erő és autonómia.
