Anyák, lányok, tükrök – Így öröklődik a testképzavar generációról generációra

A testképzavar nem a tükör előtt kezdődik, hanem egy elejtett sóhajjal, egy gyerekként hallott mondattal, egy mélyen rögzült anyai mintával. Miközben az Instagram tökéletes testeiről tanulunk szégyent, gyakran észre sem vesszük, hogy a legmaradandóbb üzenetek otthonról jönnek. Egy nő, aki csendben diétázik, egy anya, aki lemondóan néz végig magán – ezek formálják a lányok viszonyát önmagukhoz. A test nemcsak külső látvány, hanem öröklött narratíva is. Lehet-e egyáltalán saját a testünk, ha mindig mások tekintetében mérjük? És hogyan szabadulhatunk ki ebből a láthatatlan, női örökségből?

Nem azzal kezdődik, hogy egy lány összehasonlítja magát az Instagram-modellekkel. Nem is az első bikinis fotóval, amit nem mer kiposztolni. A testképzavar ott kezdődik, amikor egy kislány látja az anyját a tükör előtt felsóhajtani: „Undorító ez a combom.” Amikor hallja, hogy „nem ehetek, mert holnapra bele kell férnem.” Amikor megtanulja: a test nőként valami, amit mérni, szabályozni, alakítani kell. Soha nem elég, de mindig „másnak legalább szebb”.

Néma tanítás

Emese harmincéves, egy kisfiú anyukája. A saját testképéről nem naplókban, hanem szokásokban őrzi a gyerekkori mintákat. „Anyukám gyönyörű nő volt, de soha nem tudta ezt elhinni. Télen is harisnyában aludt, és mindig volt valami diéta, valami tiltás. Megtanultam, hogy egy nő soha nincs kész. Mindig van rajta javítanivaló.”

Emese sokáig nem kapcsolta össze a saját szégyenét ezekkel a mondatokkal. Csak amikor már ötödször is megvette ugyanazt a szűk farmert másfél mérettel kisebben, mert „abba majd bele kell fogyni”, kezdett gyanakodni. „Aztán egyszer rajtakaptam magam, hogy a tükröt nézve pont azt mondom ki: én ezt nem mutathatom meg. Pedig senki nem kérdezte. Csak a fejemben volt ott anyu hangja.”

A modern testképzavar formálásában nemcsak az otthoni minták, hanem a közösségi média és a reklámipar is meghatározó szerepet játszik. A „mandula anyák” – ahogyan a köznyelv nevezi azokat az anyákat, akik látszólag tökéletes, egészségtudatos, makulátlan életet élnek az Instagram-fotók szerint – akaratlanul is elérhetetlen mércét állítanak más nők és lányok elé. A #cleanbody, #anyatest, #fitmom hashtagek mögött gyakran professzionális fotók, szponzorált tartalmak és valóságtól elrugaszkodott testképek állnak.

A lányok ezekből a képekből nemcsak azt tanulják meg, hogyan „kellene” kinézniük, hanem azt is, hogyan viszonyuljanak önmagukhoz: soha nem elég jól, mindig van még mit fejleszteni. Terényi Andrea coach szerint a reklámipar és a közösségi média rejtett nyelve ugyanazt suttogja, mint egy kritikusan sóhajtó anya: „Tökéletes test nélkül nem vagy szerethető.” Ez a nyomás gyakran összeadódik az otthoni üzenetekkel, így egy fiatal lány már egészen korán úgy érzi: ő nemcsak egy testtel él, hanem egy folyamatos projekttel, amit kontrollálnia, optimalizálnia, takargatnia kell.

A szakértő kiemeli, a testképzavar átvitele nem tudatos: „Nem arról van szó, hogy egy anya rosszat akar. Épp ellenkezőleg: jót akar, és önmagát hibáztatja, ha nem sikerül. De a gyerek nem a szavakból tanul, hanem a látott mintákból. Ha azt látja, hogy anya sóhajtva öltözik, ha hallja, hogy mindig »le kell dolgozni a vacsorát«, abból azt tanulja meg: a test valami, amit kontrollálni kell.”

A számokat ismerjük: egy 2019-es amerikai felmérést a University of Notre Dame pszichológiai kara végzett, és azt találta, hogy azok a lányok, akiknek az anyja rendszeresen kritizálta a saját testét, kétszer nagyobb valószínűséggel alakítottak ki negatív testképet kiskamasz korukra.

„A megjelenés nem csak személyes ügy, hanem szociális valuta”

Érintetlen testkép nincs

A testkép nem magányos műfaj. Társas térben alakul ki, női családi vonalon gyakran generációsan. Terényi Andrea hangsúlyozza, az „én testem” érzete csak akkor lehet szabad, ha felismerjük, milyen hangokat hurcolunk a tükör mellé. „Ha tudom, hogy nem én vagyok az, aki nap mint nap lehúzza a tekintetével saját magát, hanem ezt tanultam, akkor lehetőségem van átírni a könyvet. Nem kell leordítani a tükröt, de lehet másik narratívát választani.”

Ez a narratívaváltás gyakran egybeesik azzal, amikor maga az anya is elkezd másképp gondolkodni. „Az unokák születésekor sok nő visszanéz, és észreveszi: lehet, hogy többet ártott a folytonos testkritika, mint amennyit segített. Ez felszabadító lehet mindenki számára.” A testképzavar Magyarországon is széles körben elterjedt jelenség.

A 2022-es HBSC (Iskoláskorú Gyermekek Egészségmagatartása) nemzetközi felmérés magyarországi adatai szerint a 15 éves lányok közel fele (48%-a) úgy érzi, hogy túlsúlyos – függetlenül attól, hogy a testtömegindexük ezt alátámasztaná-e. A jelentés rávilágít arra, hogy a testtel kapcsolatos szorongások már serdülőkorban komolyan jelen vannak, és ezek kialakulásában a kortárs csoportok, a közösségi média, valamint a családi minták is meghatározó szerepet játszanak.