előfizetésem
Hírlevél
Fiatalon mentem férjhez, és elmondom, miért nem bántam meg
A házasság és a család újra a közbeszéd fókuszába került. Kampányok hirdetik, milyen az “igazi nő” ideálja, miközben családbarát intézkedések és influenszerek posztjai emlékeztetnek rá, hogy “nem kell félni a feleség- és anyaszereptől”. De vajon hogyan gondolkodnak erről azok a huszonéves nők, akik épp most készülnek férjhez menni? Mit jelent számukra a feleség vagy éppen a családanya szerep egy olyan világban, ahol egyszerre kell önállónak, vonzónak, gondoskodónak, sikeresnek és rugalmasnak lenni? Egy huszonéves lánnyal beszélgettünk, aki jövő tavasszal mondja ki a boldogító igent.
Dóri és párja öt éve alkotnak egy párt. A lány huszonhat éves, a vőlegénye harminc, és egy Budapest melletti vidéki kisvárosban tervezik a közös életüket. Mert bár egyetemi évei alatt Budapesten tanult, soha nem gondolta, hogy ott marad, és az ország másik csücskében lévő szülővárosába sem vágyik vissza, mint mondja: túl messze van mindentől. Mivel az agglomerációban egyébként is elérhetőbbek az ingatlanok, adta magát, hogy a főváros szomszédságában telepedjenek le. Igaz, az esküvőig még van néhány hónap, a költözés csak ezután lesz aktuális.
Dóri pedig úgy beszél minderről, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne a következő sorrend: esküvő, házvásárlás és gyerek. „Nekem nem volt rémisztő a gondolat, hogy fiatalon férjhez menjek. Inkább fura volt, hogy ezt sokan már idejétmúlt döntésnek látják. A családomban mindig is természetes volt, hogy a huszonévesek körül már szóba kerül az esküvő, az ingatlanvásárlás és gyerek. Engem is így neveltek, és sosem éreztem ettől kevésbé önállónak magam” – mondja, majd hozzáteszi, hogy azért azt ő is érzi, hogy a környezetében ez már nem feltétlenül normális.
„Sokan viccelődnek vele, hogy minek sietünk, hogy úgyis van még időnk, meg hogy előbb koncentráljunk a karrierépítésre, mert a háziasszony szerep megvár. Pedig szerintem nem a kor számít, hanem hogy készen állok-e vagy sem. Én most érzem úgy, hogy jó helyen vagyok. Nem érzem, hogy feladnám magam, inkább egy új életszakasz jön, persze tudom, hogy nem elég csak fehér ruhában állni az oltárnál: ennél sokkal több mindent várnak el egy mai feleségtől.” Dóri nincs egyedül ezzel a gondolattal.
A szerelmet keressük, mégis a magányt találjuk meg egyre több kapcsolatban
2023-ban Magyarországon a nők átlagosan 29 évesen mondják ki a boldogító igent, derül ki a KSH adataiból. Bár hozzá kell tenni, hogy a házasságkötések száma valóban nőtt az elmúlt évtizedben, de a válásoké még mindig magas, tíz házasságból átlagosan négy végződik válással.
„Legyél gondoskodó, de ne legyél papucs”
Amikor a házassággal kapcsolatos félelmekről beszélünk, Dóri azt mondja, őt inkább az ijeszti meg, hogy mennyi mindennek kell egyszerre megfelelni. „Azt várod magadtól is, meg mások is elvárják, hogy jó háziasszony legyél, figyelj a férjedre, később a gyerekeidre, közben maradj szép, járj edzeni, maradj a szakmádban versenyképes, legyél független és ne legyél teljesen a párodra utalva… Közben persze ne panaszkodj, hanem mosolyogj, és posztolj a boldog életről. Ez elmondva is túl soknak tűnik, és őszintén nem tudom, hogyan fogok megfelelni ennek a társadalmi nyomásnak.”
Hogy csökkentse a jövővel szembeni aggodalmait, előrelátóan sokat beszélget vőlegényével arról, hogy mi lesz, ha máshogy alakulnak a dolgok. Mondom is, hogy ez tudatos gondolkodásra vall, de Dóri megjegyzi, hogy egy Instagram posztban olvasott először erről. “Egy coach posztolt arról, hogy milyen kérdéseket kell tisztázni házasság előtt, és mivel aktuális volt, komolyan fontolóra vettem a kérdést: melyek azok az elvárások, amelyeket mások várnak el tőlem, és melyek azok, amelyek számomra fontosak?” Csakhogy nem minden huszonéves áll ilyen tudatosan a jövő tervezéséhez.
Dóri például arról számol be, hogy az egyik barátnője épp amiatt halogatja a házasságot, mert fél, hogy ráég a „szolgálatkész kisfeleség” címke, és ez az aggály teljesen jogos. Mert ha valaki karriert akar, vagy egyedül tervezi a jövőjét, abban sincs semmi rossz.
A szerelemnek nem kell közös ágy: terjed a sleep-divorce forradalma
Leszel a jövő asszonya?
Amikor a „jövő asszonya” kifejezést mondom Dórinak, elneveti magát. „Olyan régies szó az asszony. De közben kicsit jól esik, mert benne van, hogy valami megváltozik az ember életében. Nekem ez most tényleg egy nagy lépés, mert egyelőre még azt próbáljuk kitalálni, hogyan fogunk megélni egy fizetésünkből, ha házat akarunk venni, ráadásul az esküvő is több millió forintba kerül, amire minden erőnkkel próbáljuk összespórolni a pénzt. A nászútra már biztosan nem marad egy forintunk sem” - meséli, és látszik rajta, hogy nem éppen így tervezte, csakhogy a szüleitől nem akar pénzt kérni.
“A vőlegényemmel járunk jegyesoktatásra, ami olyan, mint egy minikurzus pároknak, és minden olyan jegyespárnak kötelező, akik egyházi esküvőt terveznek. Az egyik alkalommal szóba jött, hogy mi a különbség az esküvő és a házasság között. Elsőre fel sem tűnt a különbség, aztán az előadó elmondta, hogy az esküvő egy nap, egy különleges ünnep az életben, ami szép és jó, a házasság viszont jó esetben életem végéig tart, és nem biztos, hogy mindig jó” - mondja Dóri, aki a huszonévesekre jellemző lelkesedéssel még hozzáteszi: a házasság talán olyan, mint egy projekt.
A beszélgetés után végül megkérem Dórit, hogy hadd beszéljek röviden a vőlegényével is, érdekel, hogyan viszonyul a harmincéves férfi mindehhez. Meglepően nyugodt válasz érkezik. „Szerintem ő aggódik túl sokat, és ezért keresi azokat a dolgokat, amikbe belekapaszkodhat, ha nehéz lenne” – mondja a vőlegény, amikor telefonon megkérdezem –. Én csak annyit szeretnék, hogy együtt legyünk. Minden mást együtt majd úgyis megoldunk.” Ki tudja, talán a kettő között van az igazság: lehet, hogy a házasság olyan, mint egy projekt, amit ketten kell megoldani.
