Szakértő mondja el, mi lehet a hosszú, boldog párkapcsolatok valódi titka

Ha a párunkra pillantva már látjuk is, hogy hosszú évek múlva, ráncos arccal, ősz hajjal egymás kezét fogva nézzük a naplementét, könnyen felmerülhet a kérdés: lehetséges mindez? Ha igen, akkor pedig mi a titka a hosszú, boldog párkapcsolatban élőknek? A cikkben ennek járunk utána, de azt azért előre eláruljuk, hogy a konfliktuskezeléshez köze van - jelentősen.

Kiválasztani azt az embert, aki életünk megannyi állomásán elkísér, nem könnyű feladat. A kezdeti kémián kívül megannyi dologra szükség van ahhoz, hogy a párkapcsolatunkban otthonra találjunk, és közben a személyes fejlődésünkről se feledkezzünk el. Egy közös élet építése közben, az élethelyzetek váltakozásában a konfliktusok témái úgy tűnhetnek, egyre komolyabbak: gyerek, ház, anyagi gondok, és ott vannak a mindennapi feszültségek is. Az elhallgatott konfliktusok pedig csak távolabbra sodornak egymástól, ezért nagyon nem mindegy, hogyan kezeljük őket - vagy kezeljük-e egyáltalán.

A jéghegy csúcsa – miért nem a valós problémáinkról beszélünk?

Még hosszú távú párkapcsolatban élőként is előfordulhat, hogy nem eszmélünk rá: a viták nem csupán a házimunkáról, pénzről, gyereknevelésről, szexről vagy az együtt töltött időről szólnak, hanem az egyik fél talán saját maga elől is titkolt igényeiről. Az előbb felsorolt témákra könnyű ráfogni a haragunkat, hisz látszólag praktikusak, konkrétak és könnyen megoldhatók. Egy 141 pár bevonásával készült, aFrontiers in Psychologyfolyóiratban megjelent kutatás szerint a konfliktus során megjelenő érzelmi reakciókat nem maga a téma, hanem az alapvető kapcsolati szükségletek fenyegetettsége váltja ki.

A konfliktusok alapjául pedig olyan nehéz érzések szolgálnak, mint a düh vagy a szomorúság, de olykor elfeledkezünk ezek gyökerének visszafejtéséről. A kutatás arra a következtetésre jutott, hogy amikor a párkapcsolatban élők az autonómiájuk sérülését tapasztalták (kontrolláltság, korlátozottság érzése),akkor inkább távolságtartó, negatív érzelmek éltek meg, mint a düh vagy az idegesség.

Biológiai oka van annak, hogy a férfiak és a nők annyiszor félreértik egymást egy kapcsolatban

Amikor viszont a kapcsolódás hiánya (elszigeteltség, nem megfelelő támogatás) vált fenyegetővé, kapcsolódást kereső, de fájdalmas érzelmek kerültek előtérbe, mint a szomorúság, a sértettség vagy a csalódottság.

A tanulmány arra jutott, hogy a konfliktusok valódi oka sokkal mélyebben gyökerezik. Ezért olyan nehéz megmagyarázni, hogy amikor átélünk egy múltbélihez hasonló eseményt, arra miért nem objektíven reagálunk, hanem feltörnek a régről maradt sebek. Az adott szituációban attól függ, a pillanatnyi reakciónk, hogy milyen jelentést tulajdonítunk a helyzeteknek. A kutatás példaként említi a pénzzel kapcsolatos konfliktusokat, amelyek mögött gyakran biztonság iránti szorongás, autonómiaigény vagy gyermekkori hiányélmények állnak. Másik gyakran felmerülő probléma az együtt töltött idő hiánya: az erről szóló viták sokszor a közelség, az önállóság, a személyes tér, az identitás vagy az idegrendszeri szabályozás szükségleteiről árulkodnak.

A tanulmány konklúziója szerint a legtöbb konfliktus már azelőtt aktiválja a mélyebb pszichológiai szükségleteket, hogy a vita konkrét tartalma igazán láthatóvá válna. Mivel ezek a szükségletek temperamentumból, kötődési mintákból és korai családi tapasztalatokból erednek, felnőttkorban is stabilan velünk maradnak – és velük együtt a belőlük fakadó konfliktusok is vissza-visszatérnek. Itt jön a fordulópont amiben ami megmagyarázza, mit tanulhatunk a hosszútávon is boldog pároktól.

Vita helyett megértésre törekedjünk!

Mark Travers PhD Psychology Today-ben közzétett publikációja alapján a kapcsolatokban a viták mintegy 69%-a visszatérő konfliktus, azonban azok, akik hosszú távú, boldog párkapcsolatban élnek, másként állnak ezekhez a súrlódásokhoz.

Nem minden szakítás romantikus, egy barát elvesztése is gyász, csak senki nem beszél róla

A szakember szerint azok, akik sikeresen veszik a különbségeikből fakadó potenciális problémákat, nem fantáziálnak a teljes megoldásról. Elfogadják, hogy nem mindenben hasonlítanak a partnerükre; ez az elfogadás pedig érzelmi mozgásteret teremt. Ugyanakkor itt nem arról van szó, hogy lenyeljük azt, ami számunkra elfogadhatatlan, hanem sokkal inkább arról, hogy megtanulunk kölcsönösen együtt élni egymással úgy, hogy felismerjük: a hibáink ellenére is szerethetők vagyunk, a különbségeink pedig erőforrásként lehetnek jelen a kapcsolatban.

Mark Travers pszichológus megfigyelése alapján azok, akik hosszú ideje együtt vannak, a konfliktusaikban nem a saját igazukhoz ragaszkodnak, hanem valóban kíváncsiak a probléma gyökerére. Ennek is köszönhető, hogy amikor az egyik fél megszokásból felemeli a hangját, vagy oktalanul rámordul a párjára, mert fáradt, rossz napja van, a másik fél nem olajat önt a tűzre, hanem azt keresi, milyen valódi érzelem bújik meg a heves reakció mögött. Így sokkal rövidebbre lehet zárni egy vitát.