Mit ront el a legtöbb szülő a kamasz gyerekével – és miért kerülhet ez a kapcsolatukba?

A váltás mindig nehéz. Gondoljunk bármilyen váltásra az életünkben. Olyan életeseményekre, amik után már nem minden úgy volt, ahogy addig. Hiába tudtuk, hogy ez egy természetes folyamat – tehát nem olyan eseményekre gondolok, amelyek hirtelen, váratlanul érnek minket –, akkor is kellett némi idő ahhoz, hogy váltsunk.

Megérkezzünk az új fejezetbe, ott legyünk a saját történetünkben gondolatilag és érzelmileg egyaránt. A kamaszkorba nemcsak a gyerek érkezik meg, hanem a szülei is. Ideális esetben egyszerre. A különbség az a két szereplő „filmjében”, hogy míg a gyerek nem tudja magát kívülről és a szüleit belülről figyelni, azaz mentalizálni, a szülő viszont tudja, vagy ha mégsem, akkor jó tudni, hogy ez a képesség tanulható.

Kisgyermekkorból kamaszkorba lépni sokkal könnyebb lesz, ha megtanuljuk értelmezni a kamasz viselkedését és a saját viselkedésünket egyaránt. Enélkül nem létezik szilárd önkép, nincsenek értelmezhető párbeszédeink és igazi kapcsolataink sem. Minden gyermek más, viszont az alapszükségleteik ugyanazok.

Mik azok a gyermekkori szükségletek?

A kamaszoknak ugyanúgy szükségük van szeretetre és érzelmi biztonságra, mint kisgyermekként. Az érzelmi stabilitás, amelyet a szülők és a család biztosítanak, alapvetően meghatározza, hogyan alakulnak a kamaszok kapcsolatai másokkal és a saját önértékelésük. A szülőknek segíteniük kell abban, hogy a gyermekük érezze, hogy szeretve és elfogadva van, még akkor is, ha nem minden érzelmet fejeznek ki nyíltan.

A kamaszkor egyik legfontosabb szükséglete az autonómia. Az önállóság keresése középpontba kerül, és a kamaszok igyekeznek függetleníteni magukat a szülőktől, miközben próbálnak belső értékeket és hiteles identitást kialakítani. A szülők számára ez gyakran frusztráló, és az autonómiatörekvésekben inkább csak azt látják, hogy nem hallgat rájuk a gyerek, vagy éppen visszabeszél, nem érdekli őt a családi program, szeretne egy „külön életet”, ahol békén hagyják.

A kamaszoknak szükségük van arra, hogy érzékeljék saját értéküket, különösen az iskolai, társas és egyéb környezetekben. Ez az önértékelésük és önbizalmuk megerősítését segíti. Amikor azt mondja, hogy nem érdekli, mit gondolnak róla, akkor is tudjuk, hogy fontos számára a visszajelzés, de jó esetben nem mindenkitől. A szülőknek figyelniük kell arra, hogy elismerjék ezeket a törekvéseket, de úgy, hogy ne kerüljenek túlságosan a külvilág elvárásai alá. A túlzott dicséret vagy a túlzott elvárások is károsak lehetnek, mivel azok szorongást vagy megfelelési kényszert okozhatnak.

Mi a különbség a kisgyermekkor és a kamaszkor között?

A kisgyermekkor alapvetően egy felfedező és tanuló életszakasz, ahol a gyermek a szüleitől, családjától tanulja meg a világot, az alapvető szabályokat és normákat. A gyermek ebben az időszakban nagyon erősen kötődik a szüleihez, és nagy szüksége van arra, hogy biztonságban érezze magát.

Lehetséges ma még képernyők nélkül gyereket nevelni vagy ne is próbálkozzunk?

A kamasszal viszont más a helyzet.

Ő az önállóságot, a függetlenséget, a személyes identitás keresését éli meg. A kamaszok gyakran tesztelik a szülők határait, és próbálják megtalálni a saját helyüket a világban, miközben már nemcsak a szüleiktől, hanem a barátoktól, kortársaiktól és a környezetükből is tanulnak. A szülők szerepe ebben az időszakban az irányítás helyett inkább a támogatás és az érzelmi stabilitás biztosítása.

Mi történik, ha a szülő nem tudja értelmezni a kamasz viselkedését?

Ha a szülő nem veszi észre, vagy a saját bizonytalansága miatt úgy gondolja, hogy ameddig csak tudja, kihúzza a gyermekkort és az ahhoz kapcsolódó szoros felügyeletet, ez okozza általában az első feszültséget köztük. A túlzott kontroll azt az érzést keltheti a kamaszban, hogy nem bízunk meg benne, hogy saját döntéseket hozzon olyan kérdésekben, amelyekben egyébként dönthetne. Ez a helyzet nemcsak a szülő-gyermek kapcsolatot, hanem a kamasz önbizalmát, a kompetenciaérzését is alááshatja. Ilyenkor a szülők gyakran azért nem tudják elengedni a gyermeket, mert az eddig megszokott szülői szerepükhöz, identitásukhoz ragaszkodnak.

A kamaszkor egy váltás a szülő saját eddigi működésében is.

Érdemes végiggondolni, majd közösen megbeszélni a gyerekkel, hogy mi az, amit én szabályozok szülőként, mi az, amiről beszélgetünk, de én döntök, és mi az, amiben mostantól már te dönthetsz, vállalva a következményeket is. Előfordulhat, hogy a szülő a kamaszkort egy új, ismeretlen szakasznak éli meg, ami kényelmetlen számára. A kisgyermekek gondozása egyszerűbb, mert ott a szülőknek még érezhetően nagyobb kontrolljuk van, míg a kamaszoknál a kontroll csökkentése szükséges, hogy támogassák a fejlődésüket.

Az ezotéria segíthet, de csak akkor, ha nem menekülsz bele a problémáid elől

Annak oka, hogy a szülő nem tudja ezt a váltást kezelni, lehet egy belső akadály: a szülő nem érzi elég biztosnak magát abban, hogy elengedje a gyereket. A szülő önismerete ebben a fázisban rendkívül fontos, mert a kamaszok sokszor olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek érzelmi, morális és életvezetési szempontból is kihívást jelentenek. Ha a szülő nem ismeri saját reakcióit, félelmeit vagy szükségleteit, akkor hajlamos lehet túlzottan irányítani, túlságosan aggódni, vagy éppen elhanyagolni a gyermeket. Sok esetben a szülő saját félelmeit, bizonytalanságait vetíti ki a gyermekére, és ez a viselkedésében is megjelenik.

Mi idegesíti a szülőt a kamaszban? Mi ennek az oka?

A kamaszok viselkedése gyakran frusztráló lehet a szülők számára, ilyenkor azzal keresnek meg, hogy „megváltozott” a gyerek. Eddig olyan aranyos és szófogadó volt, most pedig nem lehet vele beszélni. Az idegeskedés gyakran abból fakad, hogy a szülők a saját gyermekeik változását, fejlődését nehezen értelmezik, és nem érzik magukat felkészülve a kamaszkorra.