El kell kezdenünk megtalálni az örömöt abban, hogy lemaradunk arról a sok zajról az életünkben, és helyette arra összpontosítani, ami igazán fontos számunkra
Ismerős? Otthon vagyunk, pörgetjük az Instagramot vagy a Facebookot, és valahogy minden ismerősünk vagy egy buliban van, vagy éppen sportol, persze sikkesen és energikusan, épp csak szelfizini állt meg egy pillanatra, vagy éppen valahol külföldön — lehetőleg valami egzotikus országban — pózol csodálatos természeti háttér előtt. Na igen, ez mind olyasmi, amit mi épp nem csinálunk. Az érzést, ami ilyenkor elfog, FOMO-nak nevezték el (Fear of Missing Out, azaz kimaradástól való félelem), ez az, amikor úgy érezzük, hogy valamiről lemaradunk, valamit csinálnunk kell.
Ez a kimaradástól való félelem mélyen gyökerezik társas természetünkben, mivel egyszerűen úgy vagyunk bedrótozva, hogy tartozzunk valahova, hogy egy csoport részei legyünk, hiszen ez évezredekig létfontosságú volt a túléléshez. A törzstől való „lemaradás“, vagy az abból való kitaszítottság szó szerint élet-halál kérdése is lehetett, és bár a környezetünk azóta megváltozott, az agyunk nem. És igen, a szegény ősemberagyunk mindennek tetejébe még megkapta a mobilunkat és a közösségi médiát.
Az eredmény pedig az, hogy a FOMO-t egyre inkább a mentális egészségre leselkedő egyik veszélyként tartják számon. A kutatások erős összefüggést mutattak ki a túlzott közösségi médiahasználat és a megnövekedett stressz-szint között: egy amerikai felmérésben a megkérdezettek több mint fele arról számolt be, hogy a közösségi oldalak felerősítik bennük az alkalmatlanság és a szomorúság érzését.
Megtalálni az örömöt a kimaradásban
Az ebből a folyamatos összehasonlításból eredő szorongáson és csökkent önértékelésen túl még olyan összefüggéseket is kimutattak, hogy mindez elvonhatja a figyelmet a mindennapi dolgainkról, ronthatja az alvás minőségét, sőt még a romantikus kapcsolataink kárára is mehet. Persze az ősemberagyunk gyakran a lehető legrosszabb megoldáshoz nyúl, ahhoz, hogy még inkább pörgessük a feedet, vegyünk részt a közösségi médiában, hiszen ez átmeneti megkönnyebbülést hoz — viszont hosszabb távon csak ördögi körré válik.
Nem csoda, hogy az elmúlt években megjelent egy ellentétes trend, a JOMO (Joy of Missing Out, azaz a kimaradás öröme). Ahogy Christina Crook fogalmaz a hasonló című könyvében: „El kell kezdenünk megtalálni az örömöt abban, hogy lemaradunk arról a sok zajról az életünkben, és helyette boldogságot találni egy olyan életben, amely arra összpontosít, ami igazán fontos számunkra. A gondolkodásmódunkon kell változtatnunk.“
Ha valaki napi órákat tölt azzal, hogy mások életét nézi a neten, az fokozza a szorongást, és szélsőséges esetekben akár depressziót is okozhat
Kis lépések
Ez jól hangzik, de hogyan? Szerencsére a JOMO beépítése az életünkbe nem igényel különösebben drasztikus lépéseket. Sőt, ha hirtelen akarnánk nagyot változtatni, az már sokszor eleve garantálja is, hogy elbukjunk (igen, rátok nézek, újévi fogadalmak). Apró változtatásokkal messzebre jutunk, nem kell például hirtelen felindulásból törölnünk az összes közösségimédia-fiókunkat, de kicsit tudatosabbak lehetünk abban, ahogyan használjuk ezeket.
Például meghatározhatunk egy napi időkeretet (ezt már sok telefonon be is állíthatjuk magunknak), vagy kitalálhatunk magunknak kis kihívásokat, pl. hogy aznap a TikTok, Insta, Facebook stb. közül az egyiket meg sem nyitjuk. De ami a legfontosabb: nyugodtan kövessük ki azokat a fiókokat, amelyek negatív érzelmeket vagy összehasonlításokat váltanak ki.
Betervezhetünk rendszeres digitális detox időszakokat – néhány órát, egy napot, vagy akár egy egész hétvégét –, amikor teljesen lekapcsolódunk az egészről (persze ilyenkor jó, ha helyette valami egyéb programot szervezünk, hiszen ha otthon ülünk és a falat nézzük, előbb-utóbb úgyis a telefonunkért fogunk nyúlni.) Létrehozhatunk „technológiamentes zónákat“ is otthon, például a hálószobában vagy az étkezőasztalnál.
Ezek az „egyéb programok“, vagyis a virtuálisak helyett a valós élmények előtérbe helyezése adhatják meg az elégedettségnek azt az érzését, amit a telefonunktól bizony hiába várunk. Az, ha aktívan részt veszünk olyan tevékenységekben, amelyek örömöt okoznak, táplálják az emberi kapcsolatokat, és lehetővé teszik, hogy valamiféle tudatossággal, jelenléttel vegyünk részt bennük (csak a szó hétköznapi értelmében, bár ha bele tudunk csempészni egy kis mindfulnesst is, az még jobb). Ez lehet bármi: valamilyen hobbi, kirándulás, vagy egyszerűen csak egy tartalmas beszélgetés egy baráttal.
Offline életre vágynak a Z generációs digitális bennszülöttek?!
Arra figyelni, ami számít
Nyilván a JOMO nem csak abban merül ki, hogy kevesebbet nyomkodjuk a telefont, a munkahelyen például jelentheti azt, hogy az aktuális feladattal foglalkozunk, amennyire tudjuk, kiküszöböljük a zavaró tényezőket, és persze ellenállunk a kísértésnek, hogy folyamatosan ellenőrizzük az emaileket vagy a közösségi médiát. Ez lehetővé teszi az alapos munkát, és hogy több mindent és jobban végezzünk el, ami az elégedettség érzését hozhatja, a folyamatos, sehová sem vezető zizgés helyett. Ahogy Tonya Dalton írja a (szintén) The Joy of Missing Out című könyvében: „A hatékonyság érzése kielégítőbb, mint a szorgalom érzése... összpontosítsd az elmédet és az idődet arra, ami számít, és arra, hogyan hagyd abba az aggódást minden más miatt.“
A kapcsolataink területén a JOMO azt jelenti, hogy nemcsak testben, de fejben is ott vagyunk szeretteinkkel, félretesszük a telefonunkat, és a minőségi időre, közös élményekre helyezzük a hangsúlyt. És ne feledkezzünk meg a magunkkal való kapcsolatról sem: szánjuk időt olyan tevékenységekre, amelyek feltöltenek – legyen az olvasás, testmozgás, meditáció, időtöltés a természetben, vagy valamilyen hobbi űzése. Sokaknak ez nehéz, aminek sok oka lehet, de fontos, hogy a saját szükségleteinkkel jólétünkkel is törődjünk, ahelyett, hogy folyamatosan a külvilág igényeinek akarnánk megfelelni.
Egyértelmű jelek, hogy veszélyben a lelki egészséged – Erre figyelj, ha magadon észleled!
Legyünk válogatósabbak
Érdekes módon a kutatások azt mutatják, hogy lehetnek életkorral összefüggő különbségek abban, ahogyan az emberek a JOMO-t megélik. Egy tanulmány (igen, már kutatják is JOMO-t) például megállapította, hogy 35-45 évesek magasabb szintű JOMO-ról számoltak be , mint a fiatalabbak (15-25 évesek).
Ez arra utal, hogy ahogy érettebbé válunk, talán jobban ráhangolódunk a le- vagy kikapcsolódás értékére és a saját jóllétünk fontosságára.
Fontos azt is megemlíteni, hogy a JOMO nem mindig pozitív motivációkból fakad: bizonyos kutatások a kimaradás és a szociális szorongás közötti lehetséges kapcsolatra utalnak. Míg sokan a JOMO-t a feltöltődés, kikapcsolás egyik módjaként élik meg, mások számára ez egy kifogás lehet arra, hogy elkerüljék a szorongást keltő társas szituációkat.
A JOMO felé vezető út tehát apró lépésekkel kezdődik, amit megfogalmazhatunk egyszerűen úgy, hogy legyünk „válogatósabbak“ abban, hogyan mire fordítjuk az időnket és a figyelmünket — hiszen ez a kettő a két legértékesebb erőforrásunk. „Ültesd el azt a rózsabokrot, tanulj meg egy új receptet, írj naplót, és ismerd meg a szomszédodat ahelyett, hogy azon aggódnál, hogy miről maradsz le a kibertérben” — írja a könyv. — „Mert mindig lesz valami jobb, amit csinálhatnál, de a lényeg az, hogy ezt elfogadd, és képes legyél meglátni, hogy minden helyzetben van valami, amit élvezhetsz.”