Mesét nézni 40 felett is ér - a pszichológus szerint ezért van rá szükségünk

A régi mesék nemcsak gyerekként nyújtanak biztonságot – felnőttként is képesek megnyugtatni, erőt adni és új perspektívát nyitni a legnehezebb pillanatokban. Ezek a történetek mélyen az emberi lélekhez szólnak, segítenek feldolgozni a félelmeket, megerősítik az önismeretet, és kapaszkodót nyújtanak a mindennapi kihívások közepette. A mesék varázsa nem múlik el, csak átalakul, hogy a felnőtt élet komplex kérdéseit is segítsen megérteni.

Van valami különös abban, amikor egy ismert történet hangjai, karakterei vagy képei ismerősen köszönnek vissza – akár gyerekkorunk békés téli délutánjait idézve, akár egy nehezebb, bizonytalan felnőtt időszakban adva kapaszkodót és megnyugvást. A régi mesék újranézése vagy újraolvasása sokkal több, mint nosztalgia: egy mélyebb pszichológiai szükséglet kielégítését szolgálja, és érzelmi biztonságot nyújt egy kaotikus világban.

A klasszikus mesék nem csupán szórakoztatnak, hanem rendet visznek a zavaros érzések közé. Ezek a történetek gyakran éles határvonalat húznak jó és rossz között, egyértelműen megmutatva, hogy a nehézségek leküzdhetők, és a végén megoldás vár ránk. Ez a jól strukturált narratíva különösen megnyugtató tud lenni akkor, amikor a való életben a problémák bonyolultabbak és nem kínálnak ilyen egyértelmű válaszokat.

Inspiráció a Pinteresten túl: Kapcsold ki az értesítéseket - kapcsold be a kreatív éned

Ráadásul a mesék nemcsak gyerekeknek szólnak. Felnőttként is új és mélyebb rétegeit fedezhetjük fel ugyanannak a történetnek. Ahogy személyiségünk és élethelyzeteink változnak, úgy nyílnak ki előttünk a mesék rejtett jelentései – akár a főhős segítőjén keresztül, aki támogatást nyújt, akár a gonosz szereplőben, akivel saját félelmeinket vagy belső konfliktusainkat ismerjük fel. Ez a folyamatos újraértelmezés teszi a meséket olyan időtálló kincsekké, amelyek támogatják lelki fejlődésünket és segítenek eligazodni az élet útvesztőiben.

A mesék egyik titka az univerzális szereplőikben rejlik. Carl Gustav Jung svájci pszichiáter hívta fel először a figyelmet az archetípusokra – ezek azok az ősképek, szereptípusok, amelyek a kollektív tudattalanból fakadnak, és minden kultúrában visszatérnek. A csábító nő, a bölcs öreg, a hős útja – ezekkel a típusokkal mindenki tud azonosulni.

„A mesék archetípikus karakterei azonnal hatnak ránk – mintha egy bennünk élő részt szólítanának meg. Ezért érezzük úgy, hogy ‘ismerjük’ a történetet, még akkor is, ha először találkozunk vele” – mondja Fiák-Petruska Hedvig pszichológus. Ez a pszichológiai mechanizmus segít abban is, hogy ne csak értsük, de átérezzük a történetet. Egy nehéz időszakban könnyebb együttérezni a főhőssel, aki küzd, hibázik, majd mégis eljut a megoldáshoz. Az azonosulás lehetősége biztonságot, megértést, és önmagunk elfogadását kínálja.

A mese útja a személyiséghez

Sokan nem is gondolnák, de számos klasszikus mese – legyen az „A kis hableány”, „János vitéz” vagy akár „Harry Potter” – valójában egy felnövéstörténet. A főszereplő általában egy identitását kereső fiatal, akinek meg kell küzdenie külső és belső akadályokkal is. A történetben mindig van egy segítő, aki irányt mutat – szemben a való élettel, ahol sokszor egyedül próbáljuk megoldani a problémáinkat.

Te tudnál választani Pedro Pascal és Chris Evans között?

„A mese mintája utat mutat arra, hogyan lehet a nehéz érzésekkel – félelemmel, haraggal – megküzdeni. A főhős nem tökéletes, de kitart, és ez az egyik legfontosabb üzenet, amit a mesék átadnak” – hangsúlyozza Fiák-Petruska Hedvig. A segítő karakterek szerepe szintén nem elhanyagolható: ők azok, akik emlékeztetnek arra, hogy nem kell egyedül csinálnunk mindent. Egy-egy mese akár mintát is adhat arra, hogyan merjünk segítséget kérni – amit felnőttként gyakran nehezen teszünk meg.

Meseterápia: a belső utazás eszköze

A mesék ereje nem csak az élményben rejlik – ma már számos pszichológiai irányzat használja tudatosan a történeteket terápiás eszközként is. A szakértő szerint a jungi analitikus pszichológia például a mesék szimbólumait elemzi, a kollektív tudattalannal való munkára épít. A mesepszichológia a tudattalan konfliktusok szimbolikus feldolgozását segíti elő, a történetek újraolvasása és értelmezése által. A biblioterápia pedig irodalmi műveken, köztük meséken keresztül segíti az érzelmi feldolgozást és önreflexiót – különösen a családi kapcsolatokkal vagy gyászhelyzetekkel való munkában hatékony.