A hűtlenség nem döntés, hanem a szenvedély hiányának következménye egy párterapeuta szerint
Minden szerelemnek van ritmusa, lendülete, lélegzete. De mi történik akkor, amikor a kapcsolatot nem az érzések, hanem a struktúra kezdi irányítani? A felnőtt kapcsolatokban egyre gyakoribb, hogy a felek tudatosan, tervszerűen működtetik a párkapcsolatukat. Ez önmagában nem baj. A közös naptár, a heti vacsoraest, a gyerekek napirendje vagy a költségvetés megtervezése mind-mind biztonságot adnak. De vajon hol van az a határ, ahol a rendszer elnyomja a spontaneitást, ahol a vágy helyett már csak az elvárás marad?
A vágy a meglepetéshez kötődik, a kiszámíthatatlansághoz, a játékhoz, a kockázat ízéhez. Ha mindent megtervezünk, ha minden este ugyanolyan, ha az intimitás is heti beosztás szerint zajlik, a vágy egyre inkább visszahúzódik. Nem eltűnik, csak más terepet keres: álmodozásban, online flörtökben, vágyfantáziákban. A kapcsolat működik, csak épp nem lélegzik.
Szentgyörgyi Orsolya szexuálterapeuta szerint a vágy nem szereti a rutint. „A túlzott racionalitás, a szigorú szerkezet lassan megfojtja a szexualitás spontaneitását. A párok gyakran panaszkodnak arra, hogy »minden rendben van, csak valahogy nincs köztünk tűz«. Ez a mondat szinte szállóigévé vált a terápiás térben – és mély igazságot hordoz. A vágy ugyanis nem a szeretet hiányától hal el, hanem attól, hogy nincs már benne játék, meglepetés, izgalom.
Ott, ahol minden kiszámított, ahol minden este ugyanaz a rutin, a spontaneitásnak nem marad helye. A szenvedély természetéből fakadóan élő, lüktető és szabad – ha túl sok kontroll nehezedik rá, előbb-utóbb háttérbe szorul, és a kapcsolatban egyszer csak ott marad a csend, a megszokás, a józan logika, de a tűz eltűnik” - magyarázza.
Biológiai oka van annak, miért vágysz annyira a lájkokra, miután posztoltál egy képet
A tudatosság fontossága nem vitatható. A stabilitás, az egyeztetett határok, a párkapcsolati szabályok biztonságot adnak. De ha a kapcsolatban már nincs helye az impulzusnak, a váratlannak, akkor az érzelmi légzés elakad. A vágy nem tud megmaradni ott, ahol mindennek forgatókönyve van. A szerelem paradoxona, hogy egyszerre vágyik biztonságra és szabadságra. Ha az egyik túl nagy, a másik elcsendesedik. Nem kell eldobni a rendszert, de időnként ki kell kapcsolni. Elmenni naptár nélkül valahova, meglepetést vinni, nem kérdezni, csak csókolni. Nem tudni, mi lesz este.
A vágy nem gombnyomásra érkezik, de ha teret kap, visszatalál.
A kiszámíthatóság csapdája
A hétköznapok rutinja, a túlzott szervezettség lassan ugyan, de hatékonyan emészti fel az érzelmi töltést. A strukturáltság nemcsak a programokat szabályozza, hanem gyakran a beszélgetések irányát is. Egy idő után már csak logisztikáról, határidőkről, a gyerekek időbeosztásáról esik szó, de eltűnik a játék, a vágyakozás, a feszültség. A szenvedélyt nem lehet beidőzíteni, és ha az érzelmi kapcsolatot teljesen átszövi a racionalitás, annak ára a testi-lelki eltávolodás lehet.
A túlzott struktúra mögött gyakran félelem áll. A bizonytalanság, a káosz, a kontrollvesztés réme. Sok pár abban talál biztonságot, hogy mindent előre megbeszél, leoszt, beidőzít. A szándék jó, de az eredmény néha épp az ellenkezője: elveszik a spontaneitás, és vele a kapcsolat egyik legfontosabb dimenziója. Dr. Szentgyörgyi Orsolya figyelmeztet: „A vágy egyik legfőbb forrása az ismeretlen. Amikor valakit már jól ismerünk, meg kell tanulnunk újra és újra rácsodálkozni, ehhez pedig szabadság, nyitottság és játék kell.
Nem kell radikálisan átalakítani az életet, de apró változtatásokkal máris teret adhatunk a vágy visszatérésének. Például, ha hetente egyszer máshol vacsorázunk – nem kell drága étteremre gondolni, elég egy szokatlan helyszín. Ha időnként úgy indulunk el otthonról, hogy nem tudjuk, hová megyünk. Ha megengedjük magunknak a játékosságot, a hibákat, a meglepetéseket. Ha nem mindig kérdezzük meg: »Mikor érsz haza?« – hanem néha csak ott várunk valakit.” - fogalmaz a párterapeuta, aki szerint a szenvedély nem luxus, hanem kapcsolatfenntartó energia. Nem arról szól, hogy mindennap újra és újra fellobban, hanem arról, hogy ne felejtsük el: valaha mi választottuk egymást.
A kihűlt szenvedély, mint válóok
A statisztikák szerint Magyarországon a válások több mint 30 százalékában szerepet játszik a szexuális élet hiánya vagy jelentős megváltozása. A KSH 2024-es adatai alapján a válások 42 százalékánál említették a felek az „érzelmi eltávolodást”, a „szenvedély hiányát” vagy a „kapcsolati kiüresedést” a válás fő okaként. Bár ezek nem mindig jelennek meg külön kategóriaként, a terápiás tapasztalatok szerint a vágy eltűnése gyakran csak a jéghegy csúcsa: tünete annak, hogy a kapcsolat elveszítette játékos, élő jellegét.
Szentgyörgyi Orsolya rámutat, a legtöbb pár nem azért válik, mert nem szeretik egymást, hanem mert már nem érzik a kapcsolódás örömét. „Ennek gyakori kiindulópontja az, hogy a vágy lassan, szinte észrevétlenül tűnik el. Mert nincs ideje, mert nincs helye, mert nincs biztonságos tere hozzá.”
A nők gyakran az elsők, akik érzékelik, ha a kapcsolatban valami megváltozik. Egy elmaradt érintés, egy rövid válasz, egy semmitmondó „majd beszélünk” – ezek a mikrováltozások sokak számára már figyelmeztető jelek. És nemcsak érzékelik ezeket, hanem segítséget is kérnek. Facebook-csoportokban, baráti beszélgetésekben vagy névtelen fórumokon osztják meg, hogy a párjuk már nem néz rájuk úgy, nem kezdeményez, vagy csak „mintha máshol járna gondolatban”. A szakember szerint ez a fajta nyilvános segítségkérés nem gyengeség, sokszor az utolsó kísérlet arra, hogy mentsenek valamit, ami egykor fontos volt.
A félelem sokszor nem is a szerelem elvesztéséről szól, hanem a vágy eltűnéséről. Arról az ijesztő lehetőségről, hogy másnál újra fellángolhat az a tűz, ami otthon már csak parázslik. Nem véletlen, hogy sok nő ilyenkor túlkompenzál: meg akarja menteni, ami még menthető. Jobb szerető, jobb társ, jobb anya akar lenni – egyszerre. De ez a túlzott akarás gyakran visszafelé sül el. Mert a vágy nem születik meg a szorongásban. Nem a „meg kell menteni” feszültségéből, hanem a biztonság és szabadság kettőséből táplálkozik.
Ha a mentális egészség már nem tabu, miért félünk még mindig a pszichiátertől?
„A hűtlenség sokszor nem szeretethiány, hanem szenvedélyéhség” – mondja a terapeuta. „Nem arról van szó, hogy valaki már nem szereti a társát, hanem arról, hogy nem tud többé vágyni rá. A rendszer, a rutin, a túlzott kontroll elfojtja a szexuális dinamizmust, és ezzel teret ad annak a belső hiánynak, amit sokan kívül próbálnak betölteni.”
Az online terek és az állandó elérhetőség csak tovább fokozzák ezt a helyzetet. Soha nem volt ilyen könnyű figyelmet vagy vágyat kapni valaki mástól – akár egyetlen like vagy üzenet formájában. És bár ezek sokszor ártalmatlannak tűnnek, mégis elindíthatnak egy folyamatot: az összehasonlítást, az idealizálást, az „ő legalább érdeklődik” érzését. Nem a hűtlenség a megoldás.
De sok kapcsolatban épp ez világít rá arra, ami már régóta hiányzik: a játék, a kíváncsiság, az ösztönös közeledés. És ha van bátorság a szembenézésre, ez a fájdalmas tapasztalat akár fordulópont is lehet. Nem kell megvárni, amíg megtörténik. El lehet kezdeni korábban – ott, ahol a kérdések még csak suttogások.
előfizetésem
Hírlevél