előfizetésem
Hírlevél
Neked is hallanod kell a pszichológus tanácsát, ha nehezen teszed túl magad a szakításon
Szakítás. Van, akinek könnyen megy, és van, akinek nehezen. Egyesek a fellegekben érzik magukat utána, mások a pokolban. Van, aki már egy tucatszor szembe került vele, és van, aki eddigi élete során csupán egyszer találkozott vele. Tartozzunk bármelyik táborba, annyi biztos, hogy valamilyen formában már megtapasztaltuk a szakítás közelségét, de az is lehet, hogy éppen most készülünk rá, esetleg most estünk át rajta. A szakítás tehát - akár tetszik, akár nem - mindig aktuális. Ezért jó, ha mögé látunk, és megkíméljük magunkat a fájdalomtól. Szakértő segít.
Amikor egy kapcsolat véget ér, az talán nemcsak a két ember közötti kötelék megszakításáról szól, az akár az egész életünkre rányomhatja a bélyeget. A közös rutinok, a szokások, a baráti kör, a belső poénok, a „ki hoz tejet reggelre” típusú mikrorendszerek mind megszűnnek. Nem marad más, csak egy furcsa, kísérteties csend. Milyen jó lenne, ha ez a csend szépen elmúlna, és nem váltaná fel az a furcsa belső sikoly, ami hangosabb minden érzésnél. De vajon hogyan engedhetjük el könnyedén a múltat?
Mi tart vissza a továbblépéstől?
A pszichológiai kutatások szerint a szakítás utáni érzelmi állapot sok szempontból hasonlít a gyászfolyamathoz. „Szakítás után normális, ha elveszettnek érezzük magunkat. A gond ott kezdődik, amikor az ürességet pótcselekvésekkel próbáljuk kitölteni: új kapcsolatba menekülünk, túlzásba visszük a bulizást, vagy önkárosító módon próbáljuk elnyomni a fájdalmat” – kezdi a beszélgetést Tarcsi Fruzsina, a Hedepy pszichológusa.
Szakértőnk a legelején megjegyzi, hogy teljesen normális, ha egy hosszabb kapcsolat felbomlása után jelentkezik az idealizáció, vagyis csak a szép pillanatokra emlékszünk, a konfliktusokat elfelejtjük, és hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy elvesztettük az egyetlen igaz szerelmet. Ez könnyen vezethet önvádhoz. A fejünkben újra és újra lejátszuk a kapcsolat kulcspillanatait, miközben azt kérdezzük magunktól: mi lett volna, ha ott mást mondunk, ha akkor nem vitázunk, ha jobban figyelünk?
Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat
De ez a fajta rágódás lelkileg fárasztó, arról nem is beszélve, hogy visszatart a továbblépéstől. Fruzsina szerint az érzelmi beragadás egyik jele, ha még másfél év után is napi szinten gondolunk a volt párunkra, figyeljük az online aktivitását, vagy kifejezetten keressük a jelenlétét. „A gyászfolyamat hossza nem az időhöz, hanem a feldolgozás minőségéhez kötött. Onnan tudjuk, hogy még benne vagyunk, ha állandó ürességet érzünk, folyamatosan kritizáljuk magunkat, vagy akár testi tüneteket, például alvászavarokat, krónikus fáradtságot tapasztalunk. De a szuicid gondolatok sem kizárhatóak, ebben az esetén viszont azonnal szakemberhez kell fordulni.”
Pótcselekvés vagy előrelépés?
A szakítás utáni időszak egyik leggyakoribb hibája, hogy nem hagyunk magunknak időt. Azonnal új kapcsolatba ugrunk, mintha a hiányt valaki más pótolhatná. “Bár a friss kapcsolat adhat átmeneti vigaszt, ha valójában még mindig a régi partnerünket keressük benne, akkor ez szinte biztosan újabb csalódáshoz vezet” - magyarázza a pszichológus. Nem kevésbé problémás az érzelmek elnyomása intenzív bulizással, alkohollal vagy más önkárosító viselkedéssel.
Ezek a stratégiák rövid távon működhetnek, mert átmenetileg elnyomják a fájdalmat, de hosszú távon akadályozzák a feldolgozást. „Ez a fajta lezárás nem a személyiségünkről árulkodik, hanem a megküzdési stílusunkról, amelyből két fő típust különböztetünk meg. Az egyik a problémafókuszú megküzdés, amikor a figyelem a helyzet gyakorlati megoldásán van, például új napirend kialakításán, konkrét célok kitűzésén. A másik az érzelemközpontú megküzdés, amikor az érzések feldolgozása, a baráti és családi támogatás keresése áll a középpontban.”
Mindkettő működőképes lehet, de ha bármelyik önkárosító formát ölt, az egyértelmű jele annak, hogy a feldolgozás nem a megfelelő irányban halad.
Az identitás újraépítése
A beszélgetés feléhez érve elhangzik egy fontos és elgondolkodtató igazság: a kapcsolat előtt is volt életünk. Egy több éves kapcsolat után sokan szembesülnek azzal, hogy az identitásuk egy része a partnerrel közösen alakult ki. Ha a kapcsolat fiatal korban kezdődött, még erősebb lehet ez az összefonódás. „Ilyenkor újra kell építeni az önbizalmat, a másokba vetett bizalmat, és legfőképpen az önszeretetet. Ez nem pusztán arról szól, hogy megtanuljunk egyedül élni, de arról is, hogy párkapcsolat nélkül is tudjunk teljes életet élni.”
Jön a szakítások szezonja - Pszichológus magyarázza el, miként állhatja ki a szerelem a kritikus hónapokat
Ebben segíthet az új hobbik kipróbálása, a társas kapcsolatok erősítése, a párkapcsolati határok tisztázása és a múltbeli minták felismerése. Utóbbi kapcsán például a túlzott féltékenység vagy konfliktuskerülés okainak megértése kulcsfontosságú. A kérdés csak az, hogyan kezdjünk bele? Fruzsina elmondása szerint ennek remek eszköze a naplóírás, amely segít rendszerezni a gondolatokat, és
észrevenni, hogyan változnak az érzéseink az idő múlásával.
Digitális korunk buktatói
A közösségi média sajátos módon hosszabbíthatja meg a szakítás utáni időszakot. A volt partner képei, új kapcsolatának hírei, vagy akár egy ártalmatlannak tűnő lájk, megosztás is újra felkavarhatják az érzelmeket. „A kapcsolat lezárása után érdemes tudatosan minimalizálni a digitális jelenlétet, akár ideiglenesen letiltani a másik tartalmait. Lényeges, hogy ez nem gyávaság, ez szükséges önvédelem.” A szakértő szerint az is segíthet, ha az online térben új fókuszpontokat találunk: inspiráló oldalak követése, új közösségekbe való bekapcsolódás, vagy akár a saját tartalomkészítés, ami segíthet kifejezni az érzéseket.
Mindegy, melyiket választjuk, a legfontosabb, kerüljük el a „minél hamarabb túl legyünk rajta” gondolatot. Mert a feldolgozás nem sprint, hanem maraton – méghozzá változó terepen. Lesznek visszaesések, amikor a hiányérzet újra erősödik, de ezek természetes részei a folyamatnak. „Merjünk szomorúak lenni, engedjük meg magunknak a gyászt. De közben fokozatosan adjunk teret az új élményeknek, és keressünk olyan tevékenységeket, amiket csak magunkért teszünk.”
Ez az időszak kivételes lehetőség az önismeretre. A szakítás ugyanis egy alkalom arra, hogy a múlt hibáinak boncolgatása helyett feltérképezzük, hogy a jövőben milyen kapcsolatokban érezzük majd jól magunkat. Persze ettől még egy szakítás a jelenben fájdalmas, hosszú távon azonban értékes tanulságokat hordoz. „A múlt nem határozza meg véglegesen, kik vagyunk, viszont a tapasztalataink segíthetnek abban, hogy tudatosabban alakítsuk a jövőnket. Ez a tudatosítás pedig sokszor azt eredményezi, hogy később nem azért választunk párt, mert félünk az egyedülléttől, hanem azért, mert valóban kiegészítjük egymást.”
