előfizetésem
Hírlevél
Túl sok ex, túl sok fájdalom, túl sok előítélet? – Az igaz szerelemben a múlt is belefér
Van az a pillanat, amikor valaki gyönyörködve néz ránk, és mi hirtelen zavarba jövünk. Mert eszünkbe jut mindaz, amit már megéltünk. Az éjszakák, amikor sírva aludtunk el. Az üzenetek, amiket sosem küldtünk el. Azok a szerelmek, ahol többet adtunk, mint amennyit kaptunk. A helyzetek, amelyek után nemcsak a szívünk tört össze, de az önmagunkba vetett hitünk is megrendült. És ilyenkor megszólal egy belső hang: „Ha tudnád, min mentem keresztül, akkor is így néznél rám?”
A női múlt, különösen párkapcsolati kontextusban, a mai napig terhelt téma. Miközben a férfiak tapasztalatait gyakran bátorsággal vagy sármossággal ruházzák fel, a nők esetében a „sok tapasztalat” gyakran egyenlő lesz a „sok kockázattal”. A társadalmi narratíva még mindig hajlamos megkérdőjelezni azt, hogy a sebzett nő szerethető-e. Pedig egy seb nem szégyenfolt, inkább tanulság. Sok nő mégis úgy érzi: „Ha tudná, mi minden történt velem, talán nem akarna engem.”
Mintha a szerethetőség feltétele az érintetlenség lenne, nem pedig az őszinteség. Pedig az igazi intimitás ott kezdődik, ahol nem kell elrejteni a múltat. Mi van, ha nem is a múlt a sok, csak az az elvárás, hogy ne legyen? Hogy legyél tiszta, mint egy üres lap, amit más írhat tele. A női előéletet gyakran nem a saját szabadságából nézik, hanem abból, hogy ki birtokolhatja. Az érintetlenség-mítosz mélyén birtoklási vágy rejlik, nem pedig valódi kapcsolódás. Holott a múlt nem kosz, nem is patina, csak egy történet, méghozzá te történeted.
Csurgai Zs. Kunigunda önismereti konzulens szerint egy valódi kapcsolatban a múlt nem hátrány, a múlt térkép. A múlt élmények és tapasztalások sora. Ezek pedig inkább mélyítenek és teljesebbé tesznek, mint rombolnak. Megmutatják, hogyan lett belőlünk az, akik most vagyunk, és hogy mire vágyunk másként, tudatosabban.
Egy csók többet mond ezer szónál – És te tudod, mit árul el rólad?
A kettős mérce csapdája
A férfiaknál a „vad múlt” gyakran karaktert ad, nőknél gyanakvást. A tapasztalatot bölcsességként nem pedig „kockázati tényezőként” kezelik. Ez a kettős mérce pedig belül is dolgozni kezd: „Túl sok voltam?” „Kevesebből többnek tűnnék?” „Jobban szeretne, ha kevesebb emlékem lenne másokról?” De mi van akkor, ha valaki nem a múltunk ellenére szeret, hanem azzal együtt? Ha nem steril előéletet keres, csak egy valódi embert?
A szakértő szerint a múlt nem cipő, amit le kell venni, mielőtt belépsz valaki életébe. „Nem is poggyász, amit méricskélni kell: ez még belefér, ez már nem. Inkább nyomvonal, ami csak azt mutatja, merre jártál. Akivel felszabadultan önmagad lehetsz, az nem attól lesz melletted, hogy nem látja a múltadat - hanem attól, hogy látja, aki most vagy.”
Van, amikor új kapcsolatban hirtelen idegenül nézel arra, aki valaha voltál. Mintha két külön nő élne benned: a túlélő és a szerethető. Aki egykor harcolt, és aki ma szeretne megpihenni. De mit jelent az, ha valaki csak az egyik részedet akarja? A letisztultabbat. A „megérkezettet”? Aki nem tudja szeretni a történetedet, az vajon téged szeret – vagy csak a képet, amit alkotott rólad?
Mit gondolunk a női múltról?
Egy 2021-es Pew Research Center-felmérés szerint az amerikai felnőttek 64%-a úgy gondolja, hogy a párkapcsolati múlt befolyásolja a jelen kapcsolat minőségét, ugyanakkor 78%-uk szerint a korábbi tapasztalatok segítenek a tudatosabb választásban. Magyarországon a 30 év feletti nők 57%-a élt már meg legalább egy hosszú távú kapcsolatot házasság előtt (KSH, 2023). Ezek nem elrettentő számok, ez az élet természetes ritmusa.
Mégis sok nő titkolózik. Fél, hogy „túl sok”. Hogy a múltja elrettentő. Főleg, ha volt benne válás, abortusz, bántalmazás vagy „túl sok” kapcsolat. „A kérdés nem az, hogy van-e múltad, inkább az, hogy van-e szabadságod a jelenben. Nem két külön nő vagy: csak egy, aki már sokat tud. Talán még többet nem. De már nem hibátlan akar lenni, csupán valódi. És ezt tanuljátok ketten: hogyan lehet együtt lenni anélkül, hogy meg akarnátok egymást javítani.” – mondja Csurgai Zs. Kunigunda.
Sokan attól félnek, ha elmondják a múltjukat, azt a másik fegyverként fogja használni. Ezért inkább elhallgatják. Pedig a sebek nem akkor veszélyesek, ha látszanak, akkor ha titokban maradnak. A titkok ugyanis távolságot teremtenek. A valódi intimitás nem a hibátlanságban kezdődik. „Nem az számít, hány kapcsolatod volt, csak az, hogy közben mit tapasztaltál. Mit vittél tovább. Meg tudod-e engedni magadnak a saját hangod. Voltál-e kíváncsi arra, mi a szeretet és mi nem az. Mivel folyamatos változásban vagyunk, mindig kíváncsian gyakorolhatjuk, hogy hogyan szeressünk, hogyan éljünk.” – fogalmaz a konzulens.
Burtoncore: az új trend, ami a hétköznapokba csempészi a hollywoodi borzongást
A női múlt, mint túlélési narratíva
Nem minden történet döntésekről szól. Van, amelyik kényszerekről. Amikor nem volt opció nemet mondani, csak túlélni. A női múlt gyakran ilyen. Túlélési stratégiák mentén szervezett életdarabok, amelyek nem hibákról szólnak, hanem alkalmazkodásról, kitartásról és végül: kilépésről. Az a nő, aki ki tudott jönni egy bántalmazó kapcsolatból, aki megtanulta újra szeretni önmagát, nem kevesebb lett, pont hogy több, mélyebb, tudatosabb.
A kollektív női bűntudat évezredes hagyaték. Generációkon át azt tanultuk: a múltunk csak akkor elfogadható, ha tiszta, rövid és csendes. Minden, ami eltér ettől, szégyen: a válás, az abortusz, a sok kapcsolat, az újrakezdés. Pedig a múlt nem szégyen. Csak tanúságtétel arról, hogy mertél élni, dönteni, újratervezni. És minden fájdalom, amit feldolgoztál, növeli a kapacitásodat arra, hogy mélyebben szeress, önmagad is beleértve.
Két ember múltja nem akadály, inkább híd is lehet, ha kimondjuk, amit megéltünk, ha meghallgatjuk, amit a másik hoz. Ilyenkor nem ítélet születik, hanem kíváncsiság, akkor a seb nem választ el, csupán összeköt. A kapcsolat akkor lesz erős, ha nemcsak a jelen pillanatban kapcsolódunk, hanem abban is, amit hozunk. A múlt nem zár ki a szeretetből, pont ellenkezőleg: megtanít rá.
