Csak az a sikeres párkapcsolat, ami egy életen át tart?

2025. október 19.
Bár házasságuk válással végződött, Bruce Willis és Demi Moore kapcsolatát nem könyvelhetjük el kudarcként
Bár házasságuk válással végződött, Bruce Willis és Demi Moore kapcsolatát nem könyvelhetjük el kudarcként
Fotó: George Rose/Getty Images

Ha vége, nehezen tudunk rajtuk túljutni; ha viszont végre tovább lépünk, akkor keserű hibaként, kudarcként tekintünk vissza a régi nagy szerelmeinkre és párkapcsolatainkra, hiszen nem happy enddel végződtek. De vajon a boldogság csak akkor „érvényes”, ha örökké tart?

Egy új doktori tanulmány szerint átlagosan 4,18 év (!) szükséges ahhoz, hogy a régi nagy szerelmünk és az elvesztett párkapcsolatunk elvesztésén félig-meddig túl tudjunk lépni. Nem teljesen, de legalább annyira, hogy kicsit meg tudjunk belsőleg nyugodni és nyitni tudjunk a külvilág, az új partnerek és az új szerelmek felé. Még ennél is megdöbbentőbb, hogy átlagosan 8 év szükséges az előző kapcsolaton való teljes túllépéshez és az exhez fűződő érzelmi kötelékek abszolút feloldásához.

Van, akinek még ennél is több időre van szüksége, de még akkor sem tud idegenként nézni az előző partnerére. Olyanok is akadnak, akik sosem tudnak túljutni a nagy szerelmükön. Hiszen, hogyan is lehetne? A régi, nagy szerelmek és legszebb párkapcsolataink óhatatlan beírták magunkat életünk könyvébe: de vajon miért érezzük szinte egytől egyig bukásnak őket? Ami elmúlt, az tényleg mindig kudarc? Vagy pont ellenkezőleg: minden párkapcsolat szuper jó és sikeres? Egyáltalán mitől lesz egy párkapcsolat sikeres, mi definiálja egy párkapcsolat sikerességét?

Nem(csak) az aranylakodalomban mérhető a kapcsolati siker

Sárkány Anita pszichológus szerint korábban akkor volt egy kapcsolat sikeres, mikor az a halálig tartott – de pszichológiailag ez egy nagyon elavult és irreális mérce. „Egy rövidebb párkapcsolat is lehet sikeres, ha a felek rájönnek, mit keresnek, vagy épp nem keresnek egy társban. A saját praxisomban is azt látom, egy hosszú, de szenvedős és boldogtalan házasság sokkal nagyobb károkat okoz egy gyermekben, mint akinek a szülei elváltak és hitelesek tudnak maradni. Úgy gondolom, hogy egy párkapcsolat akkor lehet sikeres, ha a sikerességen a kölcsönösséget, az elégedettséget, az élményt, az odafigyelést és a szerelmet értjük” – mondja a pszichológus.

glamour plusz ikon Jön a szakítások szezonja - Pszichológus magyarázza el, miként állhatja ki a szerelem a kritikus hónapokat

Jön a szakítások szezonja - Pszichológus magyarázza el, miként állhatja ki a szerelem a kritikus hónapokat

A szakértő szerint az emberek többsége egyébként azért gondolja, hogy a szakítással kapcsolatok nem sikeresek, mert a társadalmi nyomás azt erőlteti belénk, hogy minden szerelemnek filmbe illő happy enddel kell végződnie. Pedig ez nem így van: nemcsak azok a párkapcsolatok lehetnek fontosak az életünkben, melyek évtizedeken át tartanak. Egy rövid ideig tartó szerelem, esetleg egy románc is mély hatással lehet ránk.

Sőt, valakinek akár többet is adhat, mint egy évtizedeken átívelő kapcsolat, ezért nem mondhatjuk rájuk, hogy semmi értelmük nem volt. „A holtomiglan holtodiglan mítoszok, a mesebeli narratívák és a társadalmi nyomás azt táplálja belénk, hogy minden kapcsolatnak tartósnak kell lennie. Emiatt hajlamosak vagyunk személyes kudarcként értelmezni a szakításokat, holott legtöbb esetben ezek az élet természetes velejárói.

Pszichológiai szempontból egy kapcsolat akkor ér véget, ha az funkcionálatlanná vált, vagy ha az egyéni fejlődési utak eltávolodtak egymástól. Ezek a helyzetek viszont szükséges fordulópontok, amelyek segítenek abban, hogy a következő életszakaszunkhoz igazodó, megfelelő partnert és környezetet találjuk meg.” Nem hibáról van tehát szó, ha valamilyen oknál fogva nem a tündérmesébe illő esküvő, egy közös gyermek vagy az ötvenéves aranylakodalom ünneplése a csúcspontja a kapcsolatnak.

Minden szerelem hozzátett ahhoz, aki ma vagy

Egy válás vagy szakítás sem nevezhető kudarcnak, hiszen minden egyes párkapcsolat olyan volt, amilyennek lennie kellett azért, hogy azzá válj, aki ma vagy. Mindegyikből tanultál valamit, mindegyik hozzátett valamit az életedhez – ha mást nem, legalább egy tanító leckét, amiből okulni tudtál –, ezáltal pedig közelebb vittek ahhoz a párkapcsolathoz vagy életszakaszodhoz, amire szükséged van.

Ezt ideje lenne belátni és kicsit másként tekinteni a párkapcsolati kudarcokra. „A párkapcsolatok jó esetben egy tanulási folyamatot indítanak el, ami egy mélyebb önismerethez vezet. Megmutatják a saját határainkat és azt, milyen mintákat hozunk otthonról, amelyeket valószínűleg nem is tudatosítottunk korábban. Egy lezárult kapcsolat rávilágíthat a hibáinkra, vagy azokra a ki nem mondott szükségletekre, amelyek a szakításhoz vezettek. Ez pedig fontos ahhoz, hogy a jövőben tudatosabban válasszunk. A korábbi párkapcsolataink révén válunk érettebbé, felelősségteljesebbé és empatikusabbá” – mondja a pszichológus.

glamour plusz ikon Beleszerettél egy külföldibe? Így lesz igazán tartós a kapcsolatotok

Beleszerettél egy külföldibe? Így lesz igazán tartós a kapcsolatotok

Fontos tehát, hogy megértsd és felismerd: a párkapcsolati boldogság célja nem egy eljegyzés, egy házasság, egy gyerek, vagy egy másik mérföldkő kell, hogy legyen, hanem önmagában véve az egész kapcsolat. Az apró pillanatok, a sallangmentes, elsőre jelentéktelennek tűnő „semmi extra” hétköznapok, melyekben annyira nem történik semmi különleges. Ilyenkor találod ugyanis meg a békét, a harmóniát és azt az állandó egyensúlyt, melyek következtében a legtöbb fontos tanítás és fejlődés zajlik benned.

Ne haragudj tehát a régi nagy szerelmekre, ne sajnáld magadtól a drámákat és a szakításokat! Lehet, hogy nem hiányoztak az életedből, de kellettek neked. Valószínűleg még magadnak sem vallod be, de ha azok a pillanatok nem történtek volna meg veled, most biztosan nem itt tartanál. Persze, ha még nem gyógyultak be a sebek, ezt nehéz lehet felismerni: főleg úgy, hogy a nagy szerelmek elvesztése egészen fájdalmas is lehet. Feldolgozásukhoz természetesen időre van szükség, amit sokan sokféleképpen csinálnak. Vannak, akik egyből beleugranak egy másik kapcsolatba, mások egyszerre több emberrel randiznak, valakik pedig évekig gyászolják az elveszett, nagy szerelmet.

Az ex(ek) elvesztése egy gyászfolyamat, ne siettesd!

A nagy szerelmek elvesztésének feldolgozása egy többlépcsős folyamat, amit nem lehet siettetni. Bár kívülről úgy tűnhet, hogy valaki két hét alatt túlvan a dolgon, ilyen nincs: ha az érzések valóban igaziak voltak, még sok idő múltán is felbukkanhatnak a régi sebek, melyek egészen ellentétes irányokat is felvehetnek. Lehet, hogy egyszer a csalódottság, máskor a szomorúság és a düh keveréke, később pedig pozitív reménysugarak bukkannak fel a szemed előtt. Mindez azonban teljesen rendben van.

A régi párkapcsolatok elvesztésének feldolgozása egy többlépcsős pszichológiai folyamat, amelynek elengedhetetlen része a megbocsátás — elsősorban önmagunknak. Egy szakítás feldolgozása a gyász megéléséhez hasonlítható. Teret kell adnunk a szomorúságnak, a csalódottságnak és a dühnek, nem érdemes elfojtani ezeket az érzelmeket. Fontos, hogy számot vessünk a saját szerepünkkel, feltárjuk, hogy mivel járultunk hozzá a kapcsolat lezárásához – ez aztán segít levonni a tanulságokat, melyekkel tudatosabb döntést fogunk hozni a jövőben” – javasolja Sárkány Anita pszichológus, aki szerint a következő lépés a régi kapcsolat elengedése.

A múlt elengedése felszabadíthat

Az előző párkapcsolat és az ex elengedése azonban nem azt jelenti, hogy annyira kiírtjuk őt az életünkből, hogy még csak a nevét sem lehet kiejteni, hanem azt, hogy másként, másfajta megközelítésből tekintünk vissza az előző partnerünkre és a vele lévő párkapcsolatunkra. Kicsit kívülről, kevésbé érzelmesen és emocionálisan, amolyan külső szemlélőként tekintve a dolgokra.

glamour plusz ikon Engedd meg magadnak a gyászt - az elengedés nem döntés, hanem folyamat

Engedd meg magadnak a gyászt - az elengedés nem döntés, hanem folyamat

„A változás akkor következik be, ha elfogadjuk a párkapcsolati változás szükségszerűségét, és elengedjük azokat az ideákat, amelyek már nem szolgálnak minket. Akárcsak a keleti filozófiákban, itt is az elfogadás hozza el a felszabadulást. Egy lezárult kapcsolat tanulságai értékes tapasztalatok, amelyek a személyiségünk részévé válnak, ezért bízni kell a folyamatban” – ajánlja a pszichológus, aki úgy gondolja, hogy egy nagy (ex)szerelem és szakítás sem volt hiba az életünk során, mert ezek a párkapcsolatok nyitottságra, kíváncsiságra és kitartásra tanítanak minket.

Arra, hogy kik is vagyunk valójában és milyen értékek, szükségletek és vágyak hajtanak minket. „Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, konfliktusok és kompromisszumok, mert a szerelem egy folyamatos munka, nem egy statikus állapot. Fogadjuk el: a partnerünk sokat hozzá tud tenni a boldogságunkhoz, de el is tud venni, épp ezért, a boldogságunk ne egy másik embertől függjön, hanem saját magunktól! Ne féljünk megnyílni, sebezhetőek lenni, megosztani az érzéseinket. És az utolsó tanácsom, ne adjuk fel. Legyünk türelmesek, nyitottak. Minden találkozás egy lehetőség. A szerelem ritkán jön azonnal.”