Nem csak Ady korában létezett: ma kevesebben tudnak a szifiliszről, mint amennyien megfertőződnek
Alig tíz év alatt megduplázódott Magyarországon a szifilisszel diagnosztizáltak száma, és a fertőzések növekedése nem állt meg más nemi betegségeknél sem. Szakemberek szerint a számok valójában még magasabbak, mint a statisztikák mutatják. Ezért minden korábbinál nagyobb szükség lenne a szűrésekre és persze a felvilágosításra, hogy egyáltalán tudjuk, mit tehetünk a megelőzés érdekében, vagy éppen a kezelés reményében. Miért tabu még mindig a szifilisz?
Mára több tucat nemi identitás létezik, a Z, valamint az alfa generáció egyre nyitottabban beszél a szexualitásról. Köszönhetően a felvilágosítással foglalkozó programoknak, a fiatalok ma sokkal tájékozottabbak a nemiség témakörében, mint a saját szüleik. A tudatos szexualitással foglalkozó közösségimédia fiókokkal pedig Dunát lehet rekeszteni. Mégis van egy terület, amiről túl kevés szó esik, holott az érintettek száma folyamatosan nő.
A szifilisz máig a tabusított kérdések között szerepel. Ezért itt az idő, hogy szélesre tárjuk a téma ajtaját, mert az is lehet, hogy a következő randipartnerünk az érintettek közé tartozik.
Igaz, hogy a szifilisz reneszánszát éli?
Ha megkérdeznénk egy középiskolást vagy húszas éveiben járó fiatal felnőttet, mit tud a szifiliszről vagy a gonorrhoeáról, nagy eséllyel csak annyit mondana: valami, ami régen volt, de ma már nemigen. Pedig a valóságban ez éppen fordítva igaz. „A regisztrált szifiliszes esetek száma Magyarországon 2015 óta megduplázódott, és a többi szexuális úton terjedő fertőzésé is folyamatosan nő” – mondta dr. Tóth Béla, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának adjunktusa, az Országos STD Centrum vezetője.
Már a plasztikai sebészek is búcsúznak a Kardashian-esztétikumtól
Hogy pontosan mennyi nemi betegséggel élő emberről van szó? Beszéljenek a számok. Gonorrhoeát (trippert) 2024-ben több mint 1400 embernél diagnosztizáltak, szifiliszt pedig több mint 1700-nál. Az adjunktus szerint a tényleges esetszámok a bejelentett esetszámoknál magasabbak lehetnek chlamydia és gonorrhoea esetén. „Sokan nem tudnak arról, hogy megfertőződtek, hiszen tünetmentesek, arra pedig nem gondolnak, hogy rendszeresen nemibeteg-szűrésre menjenek.”
A lappangási idő a nemi betegségek esetén különböző, és számos esetben semmilyen külső jel nem utal arra, hogy a szervezetet megtámadta a fertőzés, így az érintettek észrevétlenül terjesztik a kórt. A korai stádiumban ugyanis a szifilisz rendkívül fertőzőképes.
A szifilisz melegágya: nyár, fesztiválok, alkalmi kapcsolatok
A szakértő szerint több tényező is hozzájárul a helyzet romlásához. Az emberek már nem rettegnek úgy a HIV-től, mint korábban, és ezzel együtt a védekezéssel kapcsolatban is sokkal kevésbé tudatosak. Arról nem is beszélve, hogy egyre többen utaznak, könnyebben találkoznak új partnerekkel, és így gyorsabban terjesztik a fertőzést. Különösen igaz ez a nyári időszakra, amikor a forró esték és a fesztiválok gyakorlatilag megágyaznak a szifilisz más nemi betegségek terjedésének.
Ez nem azt jelenti, hogy nyáron elkerülhetetlenül is megfertőzödnek azok, akik szerfelett buliznak, de tény, hogy kevésbé vannak tudatában annak, hogy milyen kockázatokkal jár, ha a szórakozás hevében váltogatják szexuális partnereiket. „Bőrőrök névre keresztelt felvilágosító programunk által tudjuk, hogy a középiskolás fiatalok rendre azt mondják a szifiliszről, hogy ilyesmiről alig hallottak, noha a szexuális úton terjedő fertőzések az idősebb generációk körében is egyre gyakoribbak” – mondta prof. dr.Holló Péter aki egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az alkalmi partnert választók különösen veszélyeztetettek.
A mentális kimerülés új hulláma ütötte fel a fejét a harmincas nők körében
„Számukra kifejezetten ajánlott lenne a rendszeres szűrés, illetve hogy bármilyen tünet vagy elváltozás esetén mielőbb forduljanak orvoshoz.” Bár a nemi betegségek döntő többsége gyógyítható, sokan még mindig szégyenként élik meg, ha érintettek lesznek. A fertőzések témáját társadalmilag még mindig stigma övezi, mintha valami erkölcsi bukás bizonyítéka lenne, pedig valójában mindenki, aki új partnerrel él szexuális életet, ki van téve ennek a kockázatnak.
Dr. Tóth Béla megerősíti, hogy minden új partnerrel járó kapcsolatnál számolni kell a fertőzés lehetőségével. Többek között ezért sem szabadna, hogy szégyenérzet társuljon a fertőzéshez.
Ingyenes, anonim szűrés is elérhető
Hogy miért olyan fontos, hogy ennek hangot adjunk? Kezeletlenül a nemi úton terjedő fertőzések súlyos szövődményeket okozhatnak, például meddőséget, szív- és idegrendszeri betegségeket. Ezért nem lehet tabu téma a szexuális élettel kéz a kézben járó betegségek kockázata. A kérdés csak az, hogy mégis hogyan döntsük meg ezt a tabut? A szakember szerint a legfontosabb, hogy ne legyünk szégyenlősek a saját egészségünkkel kapcsolatban.
A rendszeres szűrés, a védekezés és a tájékozottság a kulcs. „Aki gyakran vált partnert, annak érdemes akár 3-6 havonta is szűrésre járnia. Ezenkívül lényeges a védekezés formája is, bár a gumióvszer nem véd minden ellen százszázalékosan, de jelentősen csökkenti a kockázatot” - mondta Tóth Béla, aki arra is figyelmeztetett, hogy a HIV- és szifilisz szűrés ma már több helyen ingyenesen is elérhető, akár anonim módon.
Méghozzá az év minden részében. Mert a nyár és a fesztiválszezon kétségtelenül növeli a szexuális aktivitást és a kockázatos kapcsolatok számát, de a védekezés és a szűrés nem csak ebben az időszakban fontos. „Mindenkinek, aki szexuális életet él, érdeke, hogy tisztában legyen az állapotával, magáért és a partnereiért is.”
Gyógyítható a szifilisz?
Végül van még egy kérdés, amiről tudnunk kell: a legtöbb szexuális úton terjedő fertőzés gyógyíthat, de csak abban az esetben, ha felismerjük őket – kivétel ez alól a HIV, amely kezelhető, viszont nem gyógyítható.
Chiamag, jóga, hangtál, elvonulás – A wellness nem luxus, hanem létszükséglet
Mert bár a szifilisz antibiotikumokkal kezelhető, viszont kezeletlenül bizony szív-érrendszeri vagy idegrendszeri károsodást okoz. Beszéljünk róla minden korosztályban, és ne felejtsük el: a szűrés nem ciki, a szűrés felelősség!
előfizetésem
Hírlevél
