Hogy lehet, hogy a mérleg rendben van, én mégis fáradt, puffadt és gyenge vagyok?

2025. augusztus 14.
glamour vékony skinny fat
A vékony testalkat nem feltétlenül jelent egészséges állapotot, de ezen is lehet változtatni
Fotó: Christine von Diepenbroek/Getty Images

Bár a társadalom a túlsúllyal az egészségtelen életmódot, a karcsúsággal pedig az egészséget azonosítja, kutatások is bizonyítják, hogy ez távol áll a valóságtól. Lehet valaki vékony és mégis egészségtelen? Ha igen, akkor miért, és mit tehet ellene?

Sosem voltam duci, de valahogy mégsem érzem magam kifejezetten csinosnak. Ha felcsapom az internetet, a testmagasságom és a testsúlyom alapján kijön, hogy a teljesen normális tartományba esik a BMI (testtömeg index) értékem, de közben nem tetszik a nő, aki a tükörből visszanéz rám. Persze tudom, hogy ez főleg az én hibám. Szeretek nassolni, oda vagyok mindenért, amiben szénhidrát van és jó 10 éve nem sportoltam.

Ergo „skinny fat” vagyok, ami azt jelenti, hogy szinte semmi izom nincs a testemen, mellette viszont magas(abb) a testzsír százalékom, szóval mégsem tartozom az „egészséges” kategóriába. Igazából ez most nem egy fogyókúrás ötletbank, hanem egy gondolatébresztő, hogy akkor is kelj fel a kanapéról, ha amúgy a mérleg kijelzője és a ruhaméreted nem mutat egyértelműen az edzőterem irányába!

Zsíros csontváz

Az, hogy valaki vékony látszólag egyértelműen megállapíthatónak tűnik, pedig nem, ahogyan a normális testsúly sem jelenti azt feltétlenül, hogy valaki egészséges. A „skinny fat” kifejezés elsőre biztosan ellentmondásosan hangzik - hogyan lehet valaki egyszerre vékony és zsíros? Pedig ez egy valós, sokkal többeket érintő testkompozíciós állapot, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Leggyakrabban azoknál fordul elő, akik látszólag karcsúak, de mégsem mondható egészségesnek a testösszetételük.

Az ő, vagyis inkább a mi testünkben arányaiban több a zsír, mint ahogyan az optimális lenne – főleg a has és a belső szervek környékén. Ez könnyen kialakulhat ülő munkát végző embereknél a mozgáshiány miatt, a helytelen étrend következtében, a drasztikus fogyókúráknak köszönhetően, vagy ha valaki csak kardiózik és kihagyja az erősítő edzéseket.

glamour plusz ikon Akkor vagyok elég, ha kevesebbet eszem: ilyen, amikor az étkezés önbizalomharc

Akkor vagyok elég, ha kevesebbet eszem: ilyen, amikor az étkezés önbizalomharc

Miért nem csak esztétikai kérdés?

Legtöbbünknek először biztosan a tükörben tűnt fel (egy kifejezetten rosszul bevilágított próbafülkében), hogy nem úgy néz ki, ahogy szeretne - ruhában vagy anélkül. Azonban ennél jóval komolyabb problémákkal is szembe nézhetünk, ha nem lépünk az egészségesebb életmód útjára. Mivel a zsír nagy része gyakran zsigeri (vagyis a szervek körül raktározódik), ez „csendben dolgozik” a háttérben és később olyan problémák kialakulásához vezethet, mint a(z):

  • gyulladásszint megemelkedése a szervezetben
  • inzulinrezisztencia
  • szív-és érrendszeri betegségek kockázata
  • lassuló anyagcsere

Gyenge alapokon állunk

A gyenge izomzat, gyenge alapot is jelent. Ha az izomarány túl alacsony, az nemcsak a testünk feszességének hiányát fogja okozni, hanem azt is, hogy a testünk kevesebb energiát éget el nyugalmi állapotban. Az izom ugyanis metabolikusan aktív – vagyis több kalóriát használ fel még akkor is, amikor csak egyhelyben ülsz. Tehát, ha nincs elég izom a testünkben, sokkal fáradékonyabban vagyunk, rosszabb az állóképességünk és nem vagyunk erősek.

Nőhet a sérülésveszély, mivel az izmok felelnek az ízületek és a csontok védelméért is. Arról nem is beszélve, hogy az öregedés hatása is erősebben jelentkezhet az izomhiányos testben (pl. csontritkulás, izomerő-vesztés stb.)

Amit nem látsz kívül, azt érzed belül

Igazából a legmegtévesztőbb ebben az egész „skinny fat” jelenségben, hogy kívülről nem is biztos, hogy látszik (ruhában szinte egyáltalán nem), így sokszor a külső szemlélők észre sem veszik, és csak az érzi magát gyengének, fáradékonynak, puffadtnak, aki ebben érintett. És mivel nem látványos a probléma, nem vagy túlsúlyos, kövér, dundi, trampli, sokan nem is gondolják, hogy bármin is változtatnod kellene - egészen addig, amíg a vércukrod, a koleszterined vagy a vérnyomásod emelkedni nem kezd.

glamour plusz ikon A fehérjefogyasztás első célja, hogy támogassa az egészséget: a mellékhatása gyorsabb anyagcsere, és így a fogyás

A fehérjefogyasztás első célja, hogy támogassa az egészséget: a mellékhatása gyorsabb anyagcsere, és így a fogyás

Egyszóval ez nem (csak) arról szól, hogy nem nézel ki elég jól, a tested nem elég tónusos, a feneked nem elég feszes, hanem sokkal inkább arról, hogy:

  • a tested működése nincs egyensúlyban,
  • a belső állapotod rosszabb, mint amit a külsőd mutat,
  • hosszútávon az egészséged veszélybe kerülhet.

Szögezzük le: ez nem feltétlen a lusták problémája!

Ha te is azt hiszed, hogy egyszerűen csak ’nem vagy elég kitartó’ és saját magadat hibáztatod, gondold újra! A valóság az, hogy ez nem lustaság, nem motivációhiány és nem is akaratgyengeség. Ez egy olyan testiállapot, amit nem tanítottak meg felismerni. Senki sem mondja el, hogy a BMI önmagában nem elég annak megállapítására, hogy egészséges vagy-e. Hogy attól, hogy egy számszerű adat „rendben van”, még lehet, hogy az izom-zsír arányod köszönöviszonyban sincs azzal, amire a testednek szüksége lenne.

És amikor a fáradtság, a puffadtság, a lelassult anyagcsere vagy a hullámzó vércukorszint jelentkezik, azt sem mindig kapcsoljuk össze a valódi okkal:

azzal, hogy a testünk valójában nincs egyensúlyban.

Szóval ne nagyon hibáztasd magad. Nem voltál lusta, csak nem volt kezedben az információ. Most viszont nézzük, hogy induljunk el együtt, közösen a változás útján!

Mit lehet tenni, ha változtatni szeretnék?

Az első és számomra is legmeglepőbb, hogy nekem nem fogynom kell, hanem a testkompozíciómon kell változtatnom. Szóval be kell iktatni legalább két-három erősítő edzést hetente. Muszáj fehérjedúsabb és tápanyagokban gazdag étrendet követni. (Viszlát gyorskaja, tészta, csoki, pizza, gumicukor! Nem örökre, de a találkáink számát mindenképp csökkentenünk kell.)

glamour plusz ikon Örökölt szégyen, tanult elvárások, elveszett önszeretet - Tényleg a hasad miatt nem szereted magad?

Örökölt szégyen, tanult elvárások, elveszett önszeretet - Tényleg a hasad miatt nem szereted magad?

Több alvás és kevesebb stressz. Ez a kedvenc tanácsom, nem mindig könnyű megfogadni, de próbálkozni szabad - ugyanis ez a két tényező befolyással bír a hormonháztartásunk működésére és az izomépítésre is. És végül, de nem utolsó sorban: türelem. Nem leszel egyik napról a másikra izmos, és nem is kell. De kezdj el tenni magadért!

Konkrét tippek kezdőknek

Próbáld ki ezt a következő hét napban:

  • Naponta legalább 30 perc séta vagy saját testsúlyos edzés – akár online.
  • Minden főétkezésnél fogyassz fehérjét! Ez lehet: tojás, csirke, túró, hüvelyes, stb.
  • Egy szabadnapon: 20 perc nyújtás vagy légzőgyakorlat a stressz ellen.
  • Igyál sok vizet! Mindenkinek más az igénye, de törekedj minimum 2 liter elfogyasztására!
  • Csökkentsd a képernyőidőd! Főleg lefekvés előtt, hogy pihentetőbbet tudj aludni.

Ha te is úgy érzed, hogy valami nem kerek, de eddig nem tudtad mi az – lehet, hogy nem veled van a baj, csak ideje máshogy nézni a saját testedre. …és ne feledd, a cél nem az, hogy kevesebbet mutasson a mérleg, hanem hogy jobban működjön a tested!