előfizetésem
Hírlevél
Keresve sem talált volna jobb feleséget Arany János Ercsey Juliannánál
Arany Jánosról a magyar kultúra kollektív tudata meglepően egységes képet őriz. Mind úgy tanultunk róla, mint a visszahúzódó művész, aki nem szeretett szerepelni. Bár kortársai harsány jellemükről, botrányaikról és színpadias megjelenéseikről voltak ismertek, tőle távol állt ez a magatartás. Amolyan csendes zseniként élt és alkotott, így lett a magyar irodalom egyik legstabilabb pillére, akit egyformán tisztelünk.
Csakhogy minden ilyen szoborszerű életmű mögött van valami, amiről az irodalomórákon keveset hallunk. A hétköznapok, a magánélet, és azon belül is a gyerek, a háztartás, a pénz beosztása, a családi konfliktusok kezelése, a betegségek, a szorongás, a fáradtság és a kérdés: ki tartotta egyben Arany János életét, amíg ő verseket írt? A válasz: a felesége.
Kilógtak a sorból
Ercsey Julianna volt az, aki nélkül Arany János pályája másképp alakult volna, sőt talán nem is lett volna olyan sikeres, mint amilyennek ma ismerjük. A nagyszalontai lány ugyanabban a vidéki közegben nőtt fel, amely Arany János életét is meghatározta, gondolunk itt a földművelésre, a kiszámíthatatlan megélhetésre, a hosszú telekre és a nyári aszályokra. A nők életét itt a főzés, mosás, állattartás, gyereknevelés és a háztartás fenntartása töltötte ki.
A család túlélése azon múlt, hogy a háziasszony mennyire tudott ügyesen gazdálkodni, előrelátni, és mennyire volt képes alkalmazkodni a hirtelen érkező bajokhoz. Julianna ebből a világból hozta magával azt a gyakorlati tudást, amely később Arany János mellett felbecsülhetetlen értékű lett, habár kapcsolatukról kevés látványos legenda maradt fenn. Nem olyan házasságként él a köztudatban, mint Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szenvedélyes, viharos története. Aranyék esetében inkább egy lassan épülő, stabil szövetségről beszélhetünk.
Ha nincs Lola, Márai Sándor naplói talán sosem születtek volna meg
A költő személyisége eleve távol állt a nagy gesztusoktól. A feljegyzések szerint csendes, belső feszültségekkel küzdő ember volt, aki önmagával is harcolt. Egy ilyen alkat mellett pedig a családi stabilitás megőrzése kulcsfontosságú volt, és ezt Julianna teremtette meg.
Megteremtette és fenntartotta a háttérországot
A 19. században a „költőfeleség” nem jelentett társadalmi rangot vagy dicsőséget. Sőt, inkább több teher nyomta a költő feleségek vállát. Elvégre a költészet nem fizetett rendszeresen. Arany János is hosszú éveken át különböző munkákból próbálta fenntartani magát, többek között tanított, hivatalnokként dolgozott és intézményi feladatokat vállalt. A művek, amelyeket ma nemzeti kincsként tisztelünk sem kényelmes dolgozószobákban születtek nyugodt hétköznapok során, hanem éjszakákba nyúló munka mellett, fáradtan, idegesen, betegségekkel küzdve.
Ráadásul a 19. században egy alkotó számára az otthon nyugalma komoly luxusnak számított, és ha egy férfi dolgozni, írni, olvasni akart, ahhoz valakinek biztosítania kellett a háttérfeltételeket. Ebben a világban Julianna feladata volt a mindennapi élet logisztikája, ideértve azt is, hogy meleg legyen a házban, hogyan legyen elég élelem, vagy hogy legyen miből ruhát venni. Mindezt kiszámíthatatlan jövedelem mellett. Ez a láthatatlan munka nem került be életrajzokba, nem írtak róla dicsőítő sorokat. Holott nélküle a család nem működött volna, és végképp nem működtek volna úgy Arany János versei, mint ahogy ma ismerjük.
Anyaság akkor
A házaspár életének központi alakja volt fiuk, Arany László, aki később maga is irodalmi pályára lépett. Mai szemmel természetesnek tűnik, hogy egy költő fia tanulhatott, olvashatott, művelt emberré válhatott. A 19. században azonban ez nem magától értetődő. Taníttatás, könyvek, ruházat, mindennapi ellátás kellett hozzá, és közben ott volt a korszak egyik legnagyobb fenyegetése, a még ismeretlen betegségek.
József Attila nővérei nélkül aligha tanultunk volna az egyik legnagyobb magyar költőről
A gyermekhalandóság magas volt, a járványok rendszeresen végigsöpörtek a településeken, az orvostudomány pedig tehetetlen volt. Egy anya mindennapjait állandó készenlét és félelem kísérte, elvégre bármelyik láz vagy köhögés végzetessé válhatott. Ercsey Julianna ebben a környezetben nevelte fel a fiát, miközben Arany János belső feszültségekkel, megfelelési kényszerrel és a pályájából fakadó szorongással küzdött. Elképzelni is rossz, hogy milyen volt így lefeküdni esténként. De Julianna nem a dolgok rossz oldalára figyelt.
Irigylésre méltó reménnyel hitt abban, hogy minden betegség legyőzhető - legyen fizikai vagy lelki.
Természetesnek vették a szerepét
Ercsey Julianna minden erőfeszítés ellenére nem vált irodalmi legendává. Nem maradt fenn róla olyan mítosz, mint más híres alkotófeleségekről vagy múzsákról. A neve ritkán bukkan fel a közbeszédben, pedig élete tipikus példája annak, hogyan támogatták a nők a férjeiket. Arany Jánosból a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja lett, a nemzet költője, akinek balladái és versei generációk számára váltak alapművekké. De miközben a költőt ünnepelte a világ, otthon volt egy nő, aki a mindennapok terhét vitte, aki szünet nélkül szervezett, takarékoskodott, nevelt, aggódott, és fenntartotta a családi hátországot.
Bár a romantikus irodalomtörténet szeret múzsákról beszélni, az ihletadó nőkről, akik a költő verseiben örök életet kapnak, Ercsey Julianna nem ilyen figura volt. Ő inkább azok közé a nők közé tartozott, akik a költészet mögött maradtak. Nem állítottak szobrot neki, nem ünnepelték, hanem természetesnek vették, hogy mindent elbír.
