előfizetésem
Hírlevél
A határok igenis átléphetők – szoknyában is: a Cholita hegymászók története
Mi történik, ha egykor a társadalom peremére szorított, őslakos nők nemcsak, hogy nem kérnek a rájuk kényszerített szerepekből, de a világ tetejéről mutatják meg, mire képesek? A bolíviai cholita hegymászók olyan asszonyok, akik hagyományos viseletben, félelmet nem ismerve hódítanak meg 6000 méter feletti csúcsokat, miközben átlépnek a sztereotípiákon, elnyomó gyakorlatokon és egy másfajta nőképet fednek fel előttünk a magasból.
Szőttes pollera szoknyájukban, bowler kalapban, alpaka kendőbe csomagolt felszereléssel indulnak neki az Andok kiszámíthatatlan lejtőinek, de elsősorban nem az extrém sportteljesítmény hajtja a cholita nőket. A közösség erejének és az identitásuknak a mélyebb megélése a céljuk. A hegy számukra egy szakrális hely, amit nem legyőzni szeretnének, sokkal inkább kapcsolódni vele, miközben önmagukat és egymást is támogatják, felemelik.
A szégyenletes múlt
A „cholita” kifejezés az őslakos aymara és kecsua származású nőkre vonatkozik, és eredetileg a spanyol gyarmatosítók használták pejoratív értelemben. A szó jelentése „kicsi”, „félvér”. Az ezzel a jelzővel illetett nőket hosszú évszázadokon keresztül kirekesztették. Még a 20. század végén is diszkriminációval néztek szembe, és munkát sem vállalhattak, csupán takarítóként, háztartásvezetőként dolgozhattak. 20 évvel ezelőtt csaknem elképzelhetetlen volt, hogy egy cholitából például ügyvéd vagy újságíró legyen.
A pingvinek túlélése szorosan összefügg az emberek jövőjével
A kétezres évektől azonban lassú, de következetes társadalmi fordulat indult. A hagyományos viselet, vagyis a hosszú, fodros szoknya, a kalap és a színes, szőttes kendő új értelmet nyert: afféle öntudatos állásfoglalás lett, és már maguk a choliták sem szégyenkeztek ezek miatt, sőt. Napjainkban modellként, politikusként, sportolóként, illetve hegymászóként is tevékenykednek, büszkén viselve ezeket a címeket, valamint hagyományos öltözékeiket.
A hegymászás mint identitásformáló erő
A hegymászás világa – mint sok más terület – hosszú ideig kizárólag fehér, férfi dominanciájú közeg volt. Bolíviában az őslakos nők évtizedeken keresztül csak a háttérben munkálkodtak. Főztek, sátrat állítottak, segítettek a turistáknak, cipelték a felszereléseket, de a hegyre ők maguk, egyedül nem mászhattak fel.
Ez változott meg 2015-ben, amikor egy kis, ötfős csoport, köztük Lidia Huayllas és Elena Quispe úgy döntött, itt az ideje önállóan is felfedezni az Andok lankáit. Saját maguk szerveztek expedíciókat, és megmászták többek között a Huayna Potosít (6088 méter), az Illimanit (6439 méter), majd 2019-ben a legendás Aconcaguát is (6961 méter), Dél-Amerika legmagasabb hegyét.
Mindez már önmagában elképesztő teljesítmény, de amivel még magasabbra tették a lécet a choliták az az, hogy szoknyában, hagyományos öltözékben másznak. Viselnek ugyan sisakot, hegyi bakancsot és használnak hágóvasat, de az „technikai ruházatot” mellőzik. Lidia Huayllas Estrada a 2019-ben készült, Cholitas című dokumentumfilmben kihangsúlyozta, hogy nem a hegymászás a cél önmagában, hanem az, hogy megmutassák, ők is képesek nagy dolgokra. És ehhez nem kell lemondaniuk saját identitásukról – az általuk viselt hagyományos ruhadarabok által még inkább kihangsúlyozzák azt.
Anyák imája Pachamamának
Sok cholita hegymászó egyszerre anya, feleség, háztartást vezető nő – vagyis a csúcstámadás után hazamennek, főznek, gyereket nevelnek. A hegymászás számukra nem egyfajta kiszakadás a mindennapokból, és nem is a hagyományos női szerepek elleni lázadás. Inkább egy olyan dolog, ami a sajátjuk, ami természetesen illeszkedik az életükbe. Továbbá ez számukra egy spirituális cselekedet is.
A filozófia nem egy poros tudomány, sőt, hozzásegíthet minket az elégedettebb élethez
Az Andok hegyeit nem csupán kőtömbökként értelmezik, hanem afféle élő szellemekként tisztelik őket. Mielőtt elindulnak, gyakran imádkoznak, hálát mondanak Pachamamának, a Földanyának.
Feminizmus az Andokból
A cholita hegymászók története sok szempontból nem illeszkedik a nyugati feminizmus főáramába, és pont ezért fontos és izgalmas. A bolíviai őslakos nők nem a patriarchátus nyugati értelmezését kérdőjelezik meg, hanem a saját közösségüket éltetik és igyekeznek megőrizni kulturális identitásukat. Nem egy globális női emancipációs iránynak szeretnének megfelelni, csupán szeretnék visszanyerni a méltóságukat, és láthatóságot teremteni önmaguknak és közösségüknek.
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
Mindez összefüggésben van az andin feminizmus irányzatával – egy olyan női erő, ami nem az egyéniség túlhangsúlyozásán, hanem a kollektív összetartozáson, spirituális kapcsolódáson és kulturális önértelmezésen alapszik. A nyugati feminista párbeszéd sokszor figyelmen kívül hagyja az ilyen nem-európai, közösségelvű mozgalmakat, pedig ezek által megérthetjük, hogy mit is jelent a nőiség, a női önrendelkezés a világ különböző tájain.
Jöttem, láttam, továbbmentem
Julia Quispe Tuncuta története hitelesen szemlélteti a choliták céljait. Julia bolíviai fennsík egy elzárt közösségéből, Chucurából származik, és 10 évesen ismerkedett meg a hegymászással, amikor édesapja mellett hordárként dolgozott a turistákat kísérve. Mindez nagy hatással volt rá, és titokban ő is arról álmodott, hogy egyszer maga is meghódítja azokat a csúcsokat.
Ez akkoriban szinte elképzelhetetlen volt, Julia azonban nem hátrált meg: ő is felmászott az Illimanira, majd később Argentína, Bolívia és Chile legmagasabb hegyeit is meghódította, egészen az Aconcaguáig. Ma már ő vezeti a Cholitas Escaladoras mozgalmat, és nemcsak túrákat szervez, de más nőket is segít, hogy hivatalos hegyivezetői képesítést szerezhessenek.
A choliták ma már részt vesznek nemzetközi eseményeken, workshopokat tartanak, filmek készülnek róluk. Ennek ellenére továbbra sincs mögöttük komoly szponzoráció, kevés az anyagi forrásuk, és sokszor csak „színes történetként” mutatják be az életmódjukat. Pedig amit csinálnak, az nemcsak egy komoly sportteljesítmény, de fontos társadalmi ügy és inspiráció a jövő generációi számára.
Akkor is felfedezheted a világot, ha nincs pénzed rá, mutatjuk, hogyan
A határok igenis átléphetők – szoknyában is
A choliták herstoryja arról szól, hogy a határok, legyenek azok akár fizikai, akár társadalmi, akár belső korlátok, igenis átléphetők. Akkor is – vagy épp akkor igazán –, ha közben az ember lánya szoknyát visel.
Ezek a nők nem szuperhősök.
Valószínűleg nem is szeretnének azzá válni. De amikor 6000+ méter magasban, mindenféle modern technikai ruházat nélkül, hagyományos ruhában, mosolyogva csúcsokat hódítanak, akkor talán egy kicsit mégis hőssé, de legalábbis példaértékűvé válnak. A történeteiket megismerve, nekünk pedig talán érdemes újra elgondolkodnunk azon, hogy mit is jelent valójában a bátorság, a női erő, a közösséghez tartozás és az önazonosság megélése.
