előfizetésem
Hírlevél
Ezt a hobbit te se hagyd ki 2026-ban, ha eleged van az irodai munkából
Az elmúlt hónapokban érzékelhetően megnőtt a kerámia workshopok száma, a népszerűségük pedig számokban is mérhető: nagyjából olyan nehéz ma egy-egy alkalomra beregisztrálni, mint egy Taylor Swift-koncertre jegyet szerezni. Egy (majdnem) elfelejtett mesterségből nemcsak, hogy hobbi lett hirtelen, hanem olyan élmény, amely kiszakítja a résztvevőket a hétköznapok tempójából és kézzelfogható sikerélményt ad. Mit találtunk meg az agyagban, amit máshol nem? A Parbiart Ceramic Stúdió tulajdonosaival és résztvevőkkel beszélgetve jártunk utána a jelenségnek.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy reneszánszát éli a kerámiázás. A közösségimédia-felületeken egymást érik a különböző alkotók oldalai, akik nemcsak online, hanem offline is igyekeznek megosztani a tudásukat az érdeklődőkkel. A Parbiart Ceramic Stúdió vezetői, Parázs Bianka és Balázs Ádám szerint a kerámiázás ma már több, mint kreatív program, – általa újjáéleszthető a gyermekkori kreativitás, amelyre a felnőtt élet terhei mellett nagyobb szükségünk van, mint azt alapból gondolnánk.
Megosztani a tudást
Bianka és Ádám mindketten fiatal koruk óta foglalkoznak az agyaggal: míg Ádámot a szintúgy iparművész szülei tanították a mesterségre, addig Bianka művészeti középiskolában, majd az Iparművészeti Egyetemen tett szert komoly háttértudásra. A Parbiart Ceramic Stúdió keretein belül három éve tartanak szezononként workshopokat Budapesten: elmondásuk szerint ahogy közzéteszik az Instagram oldalukon a lehetőséget, szinte azonnal betelik a tíz fős alkalom. (Nem is csoda, hiszen jelenleg több, mint 12 ezren követik a tevékenységüket Instagramon.)
A páros off- és online is ugyanolyan tudatosan épít közösséget: Bianka rendre megszavaztatja a követőkkel, mi legyen a következő workshop témája, és – az ígéret szerint – minél több alkalmon vesz részt valaki, annál nagyobb valószínűséggel tud majd egy komplett étkészletet létrehozni. Bianka és Ádám szerint érzékelhetően szívesebben dolgoznak az emberek olyan tárgyakon, amelyeknek – végül – lesz valamiféle funkcionalitása: hiába telt el több, mint 3,3 millió év az ősember első eszközhasználata óta, úgy fest, még ma is ugyanolyan fontos számunkra, hogy egy tárgynak legyen valamiféle rendeltetése is, – azon kívül, hogy szép.
Kutatások bizonyítják, ez a tevékenység csodaszerként hat a mentális egészségedre
A páros elmondása szerint a vendégkörüket nagyrészt olyan, a fővárosban dolgozó emberek alkotják, akikbe rengeteg kreativitás szorult, ugyanakkor – a szakmájukban nem feltétlenül tudják ezt „kiélni”.
„Érdekes, hogy sokan úgy indulnak neki az egésznek, hogy félnek, vajon mi kerül ki a kezeik közül, egyáltalán képesek lesznek-e bármit létrehozni. A legtöbben viszont el tudják hagyni ezt a szorongást, és – a következő workshopra már bátrabban térnek vissza,” – fogalmaz Ádám. Észrevétele egybecseng a kerámiázás, mint művészetterápiás tevékenység kapcsán leírt neurológiai előnyökkel: eszerint ugyanis az agyagterápia segít az érzelmek kifejezésében és felszabadításában is, ezzel megkönnyebbülést biztosítva az alkotónak.
Közösség, élmény és önismeret
Bianka szerint az óriási népszerűség kibogozásához érdemes a koronavírus-járvány időszakához visszaugrani időben. „Érzésem szerint a bezártság alatt sokan rádöbbentek arra, hogy persze, szuper dolog könyveket olvasni, hiszen rengeteget lehet belőle tanulni, de előbb-utóbb felmerül az emberben egy olyan igény, hogy valamit szeretne a kezével csinálni, még jobb, ha annak maradandó lesz az eredménye.”
Bianka úgy látja, minden emberben van egy alapvető „hívás”, igény arra, hogy megfogjon-odébb tegyen-alkosson valamit a kezeivel, hiszen (kis túlzással) – a túléléshez – ugyanúgy szükségünk van a taktilis ingerekre, mint például a szemünk által közvetített vizuális ingerekre, vagy az orrunk által érzékelt illatokra-szagokra, amelyek mind-mind hasznos információkat közvetítenek felénk.
„Másrészt, ha belegondolunk, kisgyerekként mindent hamarabb fogtunk meg kézzel, minthogy egyáltalán felfogtuk volna, mit is tartunk a kezünkben. Úgy hiszem, hogy a dolgok megragadása, a mozgás, a tánc mind olyasfajta – kisarkítva – művészeti tevékenységek, amelyre alapvető igényünk van. A workshopok (és az elvonulások kapcsán is) azt fogalmazom meg, hogy ezek az alkalmak arról szólnak, hogy újraélesszük magunkban a gyermeki kreativitást, már csak azért is, hogy ne váljunk olyan befásult felnőttekké, akiknek az élete a túlélésről szól. Pontosan ezek azok a tevékenységek, amelyek színnel tölthetik meg az életet!” – magyarázza Bianka.
A Parbiart alkotópárosa szerint a résztvevők jellemzően flow-élményként élik meg a kézzel való alkotást, amely olyasfajta (kézzel fogható) sikerélménnyel jár, ami – a word-fájlok és az excel-táblázatok világában – igencsak ritka. Hasonlókról számol be Ludván Lara is, aki nemrég másodmagával vett részt egy kerámia-workshopon. „A foglalkozás időtartama alatt abszolút kikapcsoltam, pár órára teljesen elfelejtettem a gondjaimat... Lelassultam, »visszamentem gyerekbe«, képes voltam kifejezni önmagam és a kreativitásom, és ami a legnagyobb szó: három órán át nem nyúltam a telefonomhoz. Óriási pluszt adott az egésznek, hogy hazavihettem a végeredményt: azóta is a saját magam által készített bögrémből iszom a kávémat!” – foglalja össze, mit adott neki az alkalom.
Bianka szerint nagyon gyakoriak az ehhez hasonló megélések: a maga részéről a Lara által emlegetett lelassulást nemcsak flow-élményként, hanem konkrét meditációként fémjelzi. „Nem vagyok az a típusú ember, aki lótusz-ülésben mélyeket lélegezve tud kikapcsolni. Az alkotás során viszont megtörténik az, amit keleten meditációnak hívnak, még akkor is, ha épp nem lebegek közben a föld felett három méterrel... (Nevet.)”
Bianka szerint a meditatív élményen túl elképesztő önismereti lehetőség is az agyagozás:
számtalanszor volt már annak szemtanúja, hogy valakiben – az alkotás hatására – megfogalmazódott egy fontos gondolat, afféle AHA-élmény saját magáról és – akárcsak az elkészült tányért vagy bögrét –, úgy azt is magával tudta vinni a „civil életbe”.
A saját megéléseken túl nem elhanyagolható tény, hogy a kerámiázás csoportban történik, ez pedig kielégíti azt az ősi vágyunkat, hogy – ha csak három óra erejéig, mégis – szívmelengető egy közösséghez tartozni. Ádám egyúttal hozzáteszi: bár a fővárosban megvan már annak kultúrája, hogy az emberek összefussanak egy kávéra, vidéken mostanában kezdi virágkorát élni az ilyesfajta, minőségi idő. Elmondása szerint sokan párosával, baráttal vagy barátnővel érkeznek az alkalomra, és – a személyes megéléseken túl – érzékelhetően az együtt töltött idő lehetősége miatt érkeznek hozzájuk.
A kerámiázás az egyik legjobb kapcsolatépítő - beszélgetés Katona Zsófi kreatív alkotóval
Ugyanerről számolt be Zsolti is, aki a legjobb barátnőjével vett részt egy kerámia-workshopon. „Sajnos már elég régen tudtunk minőségi időt együtt tölteni, ezért különösen jól esett, hogy együtt alkothattunk. Nem csupán a kerámiázást élveztük, hanem az előtte lévő pár napot is, ahol már nagyban ötleteltünk azon, hogy mit fogunk készíteni,” – mesél csillogó szemmel az alkalomról.
Kiterjesztett valóság
A COVID-járványt követő „kiszabadulás” nemcsak a lakás-külvilág kontextusában lehet érdekes, hanem a főváros-vidék értelmezésében is. Bár Bianka és Ádám a háromórás webshopokat Budapesten tartja, nemrég merőben új, Magyarországon egyedülálló elgondolással álltak elő: háromnapos kerámiás elvonulásokat tartanak több mint háromszáz négyzetméteres műtermükben, Bakonszegen. Míg egyeseknek jó érzés visszacsöppenni a származási környezetükhöz hasonló miliőbe, addig a tősgyökeres fővárosiaknak merőben új élményeket tartogathat a Berettyó-folyó környéke.
„Imádom, amikor meglepődnek azon, hogy a tyúkok nemcsak a kertben, hanem például a Berettyó partján kapirgálnak, és többen (félénken) érdeklődtek már affelől is, tutira hazatalálnak-e este,” – idézi fel Bianka a kedvenc pillanatait.
A – szintúgy – tízfős alkalmakon még erőteljesebben élhető meg az agyagozás személyiségformáló szerepe, de – a páros szerint – mindig erős csapatszellem alakul ki a résztvevők között a harmadik nap végére. A kerámiázás mellett ugyanis a résztvevők rengeteg időt töltenek a szabadban, valamint művészetterápiás- és jógafoglalkozásokon vehetnek részt, itt pedig rendre előtörnek olyan érzések, emlékek és tapasztalatok, amelyek – a közös mivoltuknak köszönhetően – egységgé formálják az ismeretleneket (is).
Bianka szerint hiába tölti ideje nagy részét a műhelyben, még neki is szüksége van arra, hogy néha kipróbáljon olyan tevékenységeket, amelyek teljesen különböznek a szakmájától, és másokat is erre buzdít. „Azt javaslom mindenkinek, hogy látogassanak el minél több, ilyesfajta workshopra, hiszen mindenhol mást fognak látni, érezni, tapasztalni. Csinálni kell, mert jobb lesz tőle létezni a fejünkben!” – magyarázza, és nehezen tudunk nem egyetérteni vele!
