Ha van nő, aki követendő példa az élni akarásban, az maga Linda Evangelista

2025. október 20.
linda evangelista
Linda Evangelista élete során jelentős sikereket ért el, ám hihetetlen nehézségekkel és tragédiákkal kellett szembenéznie
Fotó: Marc Piasecki/Getty Images

A világ egyik leghíresebb topmodellje. A nagybetűs szupermodell, akinek mindenki ismeri a nevét. A ’90-es években megváltoztatta a divatvilágot: azóta ikonná vált és örökre beírta magát a divattörténelembe. Linda Evangelista életművét ünnepelve most visszatekintünk pályafutására és nehézségekkel teli magánéletére, melyek felett sikeresen győzedelmeskedett.

Mindig csak „A Szupermodellként” emlegették Linda Evangelistát. Szigorú munkáscsaládból származó szülei, akik egy olasz kivárosból emigráltak Kanadába, soha nem tudatosították benne, mennyire gyönyörű. Tizenkét éves korában gondolt arra először, hogy a külsejéből kellene megélni, mikor beiratkozott egy modelltanfolyamra. Néhány évvel később már részt is vett a Miss Teen Niagara szépségversenyen, amit nem nyert meg, de felfigyelt rá az Elite modellügynökség.

Első munkája egészen Japánig vitte, ami nem úgy alakult, ahogy kellett volna: 16 éves korában meztelenül akarták fotózni, ezért egészen hazáig menekült. Ki is ábrándult a modellszakmából, de végül meggyőzték, hogy tartson ki, mert hatalmas sztár válhat belőle. Milyen jól tette, hogy kitartott: akkor talán még ő sem gondolta volna, hogy néhány év múlva minden idők leghíresebb szupermodellje válik belőle.

Egyenes út a szupermodell-státusz felé

Az érettségi után Párizsba költözött, a high fashionben akart dolgozni, nem holmi katalógusoknak, ami tiniket fotóz le félmeztelenül, ezért rengeteg castingra járt. A sors furcsa fintora, hogy az első jelentős munkáját válogató nélkül kapta meg: a francia L’Official divatmagazin címlapjára fotózták, ami olyan híressé tette az arcát, hogy megnyílt előtte a divatmárkák és a kifutók világa.

A Nina Ricci és a Guy La Roche arca lett, szépen sorban pedig a legnagyobb márkákat (Versace, Valentino, Escada) kezdte el reklámozni. Mire az évtized végére az Yves Saint Laurent Opium parfümjének plakátlánya lett, addigra mindenki tudta, ki az a Linda

– már a vezetéknevét sem kellett használnia.

Ekkorra olyan barátságot kötött Steven Meisel divatfotóssal, ami még ma is ritkaságnak számít a divatvilágban. A fotós számos divatkampányának középpontjába állította őt, több albumot is kiadtak együtt (a legutóbbi a 2023-ban megjelent Linda Evangelista Photographed by Steven Meisel), de Peter Lindbergh fotós is rajongott érte. Többek között ő javasolta Lindának azt is, hogy váljon meg a hosszú fürtjeitől és vágassa le a haját.

glamour plusz ikon Illusztrátorként kezdte, a divatfotózás legendája lett Steven Meisel

Illusztrátorként kezdte, a divatfotózás legendája lett Steven Meisel

„Ki ez a lány, aki csak úgy le meri vágatni a haját?!”

Linda tehát levágatta a haját, a divatvilág pedig kiakadt.

Nagy merészségnek számított ez akkoriban: az 1988-as divatheteken több márka is elfordult tőle, volt egy pont, mikor nem is kapott munkákat – ám a döbbenet pár hónap múlva elmúlt. A ’90-es évek elejére már mindenki olyan frizurát akart, mint amilyet ő hordott. Szexiset, pimaszat és nagyon rövidet, amit könnyű karbantartani. Ezek után merészebbre vette a frizuráját, sötétbarna haját pedig bátran váltogatta vörösre, szőkére, platinára, lilára és így tovább.

Igazi kaméleon vált belőle – ezt maga a Chanel legendája, Karl Lagerfeld mondta róla: „Nincs a világon még egy olyan profi modell, mint ő!” Elképesztő elismerés volt ez a divatvilág királyától egy olyan időben, mikor óva intették a modelleket mindenféle megjelenésbéli változtatásoktól. A ’90-es évek elejére kortársaival, Naomi Campbellel, Christy Turlingtonnal, Claudia Schifferrelés Cindy Crawforddal sikeresen elérték a szupermodell-státuszt: mindenhol ott voltak, és mindenki ismerte a nevüket. George Michael Freedom című videoklipje és az ikonikus Versace bemutató tette fel az i-re a pontot.

Az akkor már rövid hajjal hódító Linda Evangelista, Naomi Campbell és Christy Turlington 1989-ben
Fotó: Ron Galella/Getty Images

Tragédiákkal teli magánélet a hírnév csúcsán

Ahogyan egyre fokozódott körülöttük az őrület, Linda azt nyilatkozta a Vogue magazinnak, hogy tízezer dollárnál kevesebbért ki sem kel az ágyból. De utólag bevallotta, hogy megbánta ezt az arrogánsnak tűnő kijelentését. 1998-ban, Kyle MacLachlan színésszel való szakítása után úgy érezte, hogy kezd kiégni, ezért úgy döntött, hogy visszavonul és a francia Riviérán telepedik le. Ekkor találkozott Fabien Barthez focistával, akivel óriási szerelembe estek: már az esküvőjüket tervezgették, mikor kiderült, hogy Linda állapotos.

A terhesség hatodik hónapjában azonban váratlanul elvetélt, párkapcsolatuk nem bírta ki ezt a megpróbáltatást és szakítottak, ám pár hónap múlva újra összejöttek, Linda pedig megint teherbe esett. Tragikus módon azonban ez a terhesség is vetéléssel végződött, a pár útjai pedig végleg elváltak. Linda ezek után munkával próbálta enyhíteni a fájdalmát: a Fendi, a De Beers, az Yves Saint Laurent, az Escada, a NARS és az Oscar de la Renta arca lett, később pedig a MAC Cosmetics szépségnagyköveteként tevékenykedett.

2006-ban ismét kiderült, hogy babát vár: a gyermeke édesapját azonban nem volt hajlandó megnevezni, ami pletykákat váltott ki. Ezek után csak évi egy-két munkát vállalt a legnagyobb divatházaknál (Prada, John Galliano, Chanel), de idejét főként a fia nevelésére fordította. 2011-ben azonban a bírósághoz fordult: gyermeke apja ugyanis nem volt hajlandó gyermektartás fizetni neki.

Az ügy hatalmas nyilvánosságot kapott, a sajtó pedig kinyomozta, hogy fiának apja a milliárdos francia üzletember, François-Henri Pinault, akivel Linda Evangelista négy hónapig randizott 2005 végén és 2006 elején. A férfi a per idején már Salma Hayek férje volt, akivel Linda után kezdett el randizgatni, ezért nem akarta nyilvánosan felvállalni, hogy ő a modell gyermekének apja. A titok végül kiderült, Linda és a férfi pedig peren kívül megállapodott egymással.

glamour plusz ikon Mihalik Enikő: „Sosem gondoltam, hogy szép vagyok, a mai napig nem gondolom ezt”

Mihalik Enikő: „Sosem gondoltam, hogy szép vagyok, a mai napig nem gondolom ezt”

Az igazi megpróbáltatásai azonban csak néhány évvel ezután kezdődtek Evangelista számára. 2015-ben, amikor fia iskoláskorú lett, újból vissza szeretett volna térni a modellkedéshez, ezért mindenféle kozmetikai kezelést kipróbált. Csúcsformába szeretett volna lendülni: szerette volna, hogy a gyermeke születése után is szépnek lássák, ezért kipróbálta a CoolSculpting eljárást.

Túlélte a mellrákot, de örökre eltorzította a testét

A Cool Sculpting egy lézerrel működő zsírfagyasztó technológia, melynek segítségével állítólag „leolvadnak” a kilók, de alakítható és formálható vele maga a test is – Linda azonban ennek ellenkezőjét tapasztalta. Nem olvadtak, hanem szabályosan megnagyobbodtak és megkeményedtek rajta a zsírrétegek. Csomók alakultak ki rajta, melyektől nem tudott megszabadulni. Erről persze, a világ nem tudott, csupán azt, hogy mindenféle kommentár nélkül, egyik pillanatról másikra elhagyta a rivaldafényt.

Ha ez nem lett volna elég, 2018-ban egy rutin mammográfia során mellrákot diagnosztizáltak nála. Evangelistát csak egy dolog hajtotta: az, hogy életben maradjon, ezért miután eltávolították a daganatot, úgy döntött, hogy kettős masztektómiának veti alá magát. A műtét miatt két hosszú heg lett a testén: de nemcsak a hegeit rejtette el, hanem önmagát is. 2021-ben vallotta be, hogy a CoolSculpting eljárás arctól lefelé teljesen deformálta a testét, paradox zsírhiperpláziának (PAH) nevezett szövődmények alakultak ki rajta, emiatt pedig depresszióba esett. Állítólag olyan súlyos volt a helyzet, hogy évekre bezárta magát a New York-i lakásába, amit csak ritkán hagyott el.

Ennek következtében divatmunkákat sem vállalt el, lehetetlenné vált számára a modellkedés, és mivel emberek közé sem ment, a csillogó eseményekről, a divatról és minden másról le kellett mondania, ami addig az életét jelentette. Valakinek, akinek addig a megjelenése volt a karrierje és az identitása, most azért kellett terápiára járnia, hogy a tükörbe tudjon nézni és elfogadni önmagát.

Mikor azonban elegendő erőt érzett magában, 50 millió dolláros kártérítést követelt az érzelmi károkért, az egészsége romlásáért, a műtétekért és a kimaradt jövedelemért a kozmetikai eljárást fejlesztő cégtől, a Zeltiq Aesthetics-től. A bírósági eljárás során Linda kifejtette, hogy az első problémákat a kezelés befejezése után észlelte: elkezdtek különböző méretű, kemény, pontosan kivehető zsírcsomók megjelenni a testén, különösen a karjai alatt, a hasa körül, valamint a combjai tájékán, melyek megnagyobbodtak és olyan ellenállóak lettek, hogy lehetetlen lett tőlük megszabadulni.

Mi több, tüdőműtéten kellett átesnie, mert a keletkező zsírcsomók csökkentették tüdeje kapacitását is.

Linda Evangelista a Chanel kifutóján 1990-ben
Fotó: Victor VIRGILE / Getty Images

A tragédiák ellenére még mindig a divat a legnagyobb szerelme

Külsején zsírleszívással próbáltak segíteni a plasztikai sebészek, ám a zsírcsomók korábbi fagyasztása miatt keloidok (túlnőtt hegek) keletkeztek rajta, amik csak rontottak a helyzeten. Mindezt 2021 szeptemberében, egy Instagram posztban hozta nyilvánosságra, később pedig különböző médiumoknak is nyilatkozott arról, min ment keresztül az elmúlt években.

„Imádtam a kifutón lenni. De akkor féltem találkozni bárkivel, akit csak ismertem. Úgy éreztem, hogy nem tudok így tovább élni, bujkálni és szégyenkezni. Egyszerűen nem tudtam tovább élni ezzel a fájdalommal. Úgy döntöttem, hogy a per rendezése után elmesélem a történetemet a világnak.” A per megnyerése után úgy döntött, hogy nem bujkál tovább és visszatér a divatiparba: a Fendi Baguette táskájának 25. évfordulós kampányában tért vissza a divatvilágba. 2022 szeptemberében újra láthattuk a kifutón, a New York-i divathét keretein belül – tizennégy évvel azután befejezte a kifutós karrierjét.

Sajnos azonban még ebben az évben kiújult nála mellrákja: a mellizmában fedeztek fel egy daganatos csomót, amit azonban sikeresen kioperáltak és kemoterápiával kezeltek. Állítólag Linda ekkor azt mondta az orvosainak, hogy „ássanak egy lyukat” a mellkasába, hogy még véletlenül se legyen meg az esélye annak, hogy kiújuljon nála a betegség.

Hegeire csak „trófeaként”, a halál feletti győzelem jeleiként utal.

Azóta is nyíltan megosztja egészségügyi nehézségeit, felhívja a mellrák kockázatára való figyelmet és hangsúlyozza a korai felismerés, valamint az átfogó kezelés fontosságát.

glamour plusz ikon Linda Evangelista: „Szépen kérek mindenkit, ne hagyja ki az éves szűrést, nagyon fontos a korai felismerés"

Linda Evangelista: „Szépen kérek mindenkit, ne hagyja ki az éves szűrést, nagyon fontos a korai felismerés"

Linda Evangelista egy igazi győztes: méltán példakép

Mit hoz Linda Evangelista számára a jövő? Győzelmet. Egy győzelemmel teli életet. Nemrégiben ünnepelte 60. születésnapját, díjat kapott a mellrák elleni küzdelméért és nagyköveti munkájáért. Életműdíjat ítélt neki a CAFA (Kanadai Művészeti és Divat Szövetség). Békére, harmóniára talált, élettapasztalatairól (mind a divat, mind a magánéleti-egészségügyi nehézségei terén) pedig rendszeresen tart előadásokat különböző inspirációs podcastekben, találkozókon és tévéműsorokban.

Bár a hegei és a zsírcsomói maguktól soha nem fognak eltűnni, a kártérítési per megnyerése után rekonstruáló plasztikai műtéteknek vetette alá magát, azóta pedig egyre több testfelületet mutat meg. Rengeteget dolgozik, újra a divatipar csúcsán van: a legnagyobb magazinok és márkák (Fendi, Zara, Donna Karan New York) sorra fotózzák őt. Végül a magánélete sínre került: fia nemrég érettségizett le, gyermeke édesapjával pedig kiegyensúlyozott a kapcsolata, akárcsak annak feleségével, Salma Hayekkel - többek között a nyaralásukat is együtt töltötték.