előfizetésem
Hírlevél
Szociológusból lett producer Gálosi Dóra, aki egészen Cannes-ig jutott munkáival
Szociológusból lett producer, aki néhány év alatt Cannes-ig jutott. Gálosi Dóra számára a film nem pusztán történetmesélés, hanem a társadalom megértésének eszköze is. Magyarországról indulva, brit képzéssel és nemzetközi tapasztalatokkal építi produceri pályáját, miközben olyan alkotókat keres, akiknek történetei egyszerre személyesek és egyetemesek.
Gálosi Dóra a cannes-i filmfesztivál La Cinef versenyprogramjában elért sikerek ellenére továbbra is a folyamatban, az alkotói együttműködésekben és a folyamatos tanulásban hisz.
A legtöbb ember a cannes-i sikereidet látja. Te melyik pillanatot tekinted valójában a pályád kezdetének?
Azt hiszem, egy egészen apró forgatáson kezdődött minden. Talán egy videóklip volt, egyetlen forgatási nappal, de már akkor lenyűgözött, hogy mennyi minden szükséges ahhoz, hogy egy film elkészüljön. Egy ilyen kis produkcióban ráadásul szinte mindent nekünk kellett megoldanunk gyártási oldalról, így nagyon közelről láttam a folyamatokat.
Producerként pedig azt a napot tekintem valódi kezdőpontnak, amikor először álltam ott egy forgatáson úgy, hogy már én voltam a film producere. A forgatásoknak van egy különleges erejük: ott válik valósággá minden. Addig fejlesztés, tervezés, szervezés zajlik, de amikor ott állsz a forgatási napon, és érzed, hogy ezért a filmért már te vállalsz felelősséget, akkor hiszed el igazán, hogy ez tényleg megtörténik.
Szociológiából érkeztél a filmhez. Mit adott neked ez a háttér producerként?
Biztos vagyok benne, hogy nagyon meghatározó hatással van rám, csak nehéz pontosan megmondani, hogyan, mert annyira a személyiségem részévé vált. Mindig is érdekeltek a társadalmi folyamatok és az emberek közötti viszonyok.
Azt látom, hogy ez leginkább a témaválasztásaimban jelenik meg. Nem tudatos döntés, de ha visszanézek azokon a filmeken, amelyekkel szívesen foglalkoztam, szinte mindegyikben ott van az a szándék, hogy egy-egy ember vagy karakter történetén keresztül valami nagyobbat mondjunk a társadalomról. Sokszor alulnézetből mutatunk meg társadalmi jelenségeket, és engem különösen érdekel, hogy egy személyes történet hogyan tud általános kérdésekről beszélni.
Deák Kristóf: „Szomorú lennék, ha pont olyan lenne egy film, ahogy azt az elején elképzeltem”
Többször mondtad, hogy szeretsz rendet teremteni a káoszban. Mit jelent számodra ez a káosz?
A filmkészítés minden szakaszában jelen van a káosz, és éppen ez az egyik oka annak, hogy szeretem ezt a szakmát. Egy forgatás valójában rendezett káosz. Hihetetlen tempóban kell döntéseket hozni és problémákat megoldani. Sokszor megesik, hogy a magánéletben egy apró ügyön hosszabban gondolkodom, mint egy forgatáson egy komoly helyzeten. Ott egyszerűen nincs idő erre, meg kell találni a megoldást.
Ugyanakkor a kreatív folyamatokra is igaz ez. Rengeteg alkotó fejében folyamatosan születnek új ötletek, és ez fantasztikus. A producer feladata szerintem nem az, hogy megmondja, merre kell menni, hanem hogy segítsen fókuszban tartani azt az irányt, amit a rendező és az író kijelölt. Én ezt a részét különösen szeretem a munkámnak.
Volt már olyan filmterv, amit kiválónak tartottál, mégis nemet mondtál rá?
Biztosan volt ilyen. Egy producernek éveket kell együtt töltenie egy projekttel, ezért szerintem szükség van egyfajta szerelemre az első találkozáskor. Valaminek nagyon meg kell érintenie. Előfordulhat, hogy egy ötlet objektíven kiváló, mégis érzem, hogy nem az enyém. Lehet, hogy a téma áll távol tőlem, vagy a rendező egészen más kérdéseket tart fontosnak, mint amelyeket én izgalmasnak találok. Ilyenkor nem azt érzem, hogy rossz a projekt, hanem azt, hogy nem én vagyok a megfelelő ember hozzá. Ha már az elején látszik, hogy nagyon más dolgok érdekelnek minket, abból később könnyen konfliktus lehet.
Két egymást követő évben is Cannes-ba jutottál. Hogyan változtatta meg ez a sikerhez való viszonyodat?
A tanáraim és a mentoraim sokszor emlékeztetnek arra, hogy rengeteg producer egész karrierjén át arról álmodik, hogy egyszer eljusson Cannes-ba. Én ezt diákként élhettem át, ami óriási ajándék. Ugyanakkor a sikernek van egy érdekes természete: ha korán érkezik, az ember könnyen elkezd attól félni, hogy elveszíti. Az első cannes-i szereplés után például ott volt bennünk a kérdés, hogyan tovább. Ha az elsőéves vizsgafilmed eljut Cannes-ba, akkor mi lehet a következő lépés?
Sokat segített, hogy megtanultam nem az eredményeket hajszolni. A munkára és a folyamatra próbálok koncentrálni. Ha valaki állandóan a következő nagy sikerre figyel, könnyen elveszíti annak az örömét, amit éppen csinál. Emellett tudatosan próbálom értékelni a kisebb sikereket is. Egy jól sikerült tárgyalás, egy jó e-mail vagy egy megoldott probléma is lehet sikerélmény. Ezek segítenek egyensúlyban tartani az embert. Persze az imposztor szindróma időnként így is megjelenik. Azt hiszem, ez sok alkotót érint, különösen női alkotókat és női producereket.
Mit keresel először egy rendezőben?
Számomra a szenvedély a legfontosabb. Sokszor először csak egy egyoldalas leírást kapok valakitől, és abból kell eldöntenem, hogy szeretnék-e vele találkozni. Egy jól megírt anyagból nagyon gyorsan kiderül, hogy valakit valóban érdekel-e az a történet, amivel foglalkozik. Ez nemcsak az ötletben, hanem az apró részletekben is látszik: mennyire igényesen van összerakva a dokumentum, mennyi energiát tett bele az alkotó. Utána természetesen az emberi kapcsolódás is nagyon fontos. Vannak rendezők, akikkel annyira bízunk egymásban, hogy szinte bármit szívesen csinálnék velük.
Tudatosan keresed a női alkotókat?
Igen, ebben tudatos vagyok. Fontosnak tartom, hogy több női rendező kapjon lehetőséget, ezért figyelek rá, hogy női alkotókkal is dolgozzak. Ugyanakkor ez nem kizárólagos szempont. Sok férfi rendezővel is dolgoztam együtt, és a következő nagyjátékfilmem rendezője is férfi. Inkább azt mondanám, hogy érzékeny vagyok erre a kérdésre, nem pedig azt, hogy kizárólag ez alapján döntök.
Ha végignézel a filmjeiden, milyen közös kérdést tesznek fel a világnak?
Érdekes módon szinte mindegyik projektem középpontjában egy nagyon erős főszereplő áll. Az ő nézőpontján keresztül tapasztaljuk meg a történetet és a tágabb társadalmi kérdéseket. A filmek témái nagyon különböznek egymástól, de valahogy mindig jelen van bennük egy markáns központi karakter, akin keresztül a néző kapcsolódni tud a nagyobb kérdésekhez. Talán ez az, ami összeköti őket.
A producer gyakran láthatatlan alkotó. Hiányzik néha az elismerés?
Az esetek 99 százalékában kifejezetten szeretem, hogy a háttérben maradhatok. Szerintem annak a típusú producernek, amilyen én szeretnék lenni, nem lehet túl nagy egója. Ellenkező esetben nagyon frusztráló lenne ez a szakma, hiszen a visszajelzések és az elismerések általában nem ugyanúgy érkeznek, mint egy rendező vagy egy színész esetében.
Én szerencsésnek érzem magam, mert rengeteg pozitív visszajelzést kapok azoktól az emberektől, akikkel közvetlenül együtt dolgozom. Idővel az ember megtanulja, melyek azok a visszajelzések, amelyek valóban számítanak, és inkább ezekre figyel.
Pálfi György: „Azt szeretném, hogy felismerjék: nem vagyunk egyedül a Földön”
Ha öt év múlva újra találkoznánk, mit szeretnél, mit mondjanak rólad a filmszakmában?
Öt év ebben a szakmában valójában nagyon rövid idő. Most annak örülnék a legjobban, ha olyan rendezőkkel és alkotókkal dolgozhatnék együtt, akikkel valóban inspiráljuk egymást, és akikkel hosszú távon is szeretnék közösen alkotni. Jelenleg úgy érzem, hogy még nagyon sokat szeretnék tanulni. Magyarországon töltöm a nyarat, de szeretnék visszatérni Angliába is, és tovább fejlődni olyan szakemberek mellett, akiknek nálam több tapasztalatuk van.
Van már saját produkciós céged?
Igen. Szy Marcival alapítottuk a Forcodest. Jelenleg több projektünk fut párhuzamosan: vannak fejlesztés alatt álló, előkészítésben lévő és utómunkánál tartó filmjeink is. Most éppen nem forgatunk, de a gyártási folyamat szinte minden szakaszában jelen vagyunk.
Ha nem producer lennél, mivel foglalkoznál?
Ha nem filmeznék, valószínűleg a politikai tanácsadás világában maradtam volna. Korábban több mint három éven át dolgoztam ezen a területen, és nagyon szerettem. Nem pártpolitikában, hanem független politikai tanácsadásban. Érdekes módon sok hasonlóságot látok a két szakma között. Mindkettő projektalapú, intenzív időszakokra épül, és folyamatos alkalmazkodást igényel.
Emellett el tudnék képzelni valamilyen kézműves vagy alkotó tevékenységet is. Vonz az a gondolat, hogy az ember a saját kezével hozzon létre valamit. De őszintén szólva a filmkészítés kreatív világa egyelőre minden másnál jobban érdekel.
Mesélj a most készülő nagyjátékfilmről!
A Jó szerencsét! című inkubátoros filmről van szó, amelyet Varga Gábor rendez. A forgatókönyvet Kocsányi Andris és Noll-Batek Kristóf írta. Én körülbelül három és fél éve csatlakoztam a projekthez, de a fejlesztés korábban kezdődött. Most már nagyon várjuk a forgatást. A szereplőválogatás előrehaladott állapotban van, vannak már felkért színészeink is, bár a neveket egyelőre nem hozhatjuk nyilvánosságra.
Egy körülbelül 20-25 napos forgatással számolunk, és nagyon izgatottan várjuk, hogy végre elkezdődhessen a munka. Jelenleg türelmesen várjuk a következő gyártási lépéseket, de mindenki készen áll arra, hogy elinduljon a produkció.
