előfizetésem
Hírlevél
A festőnő, aki megelőzte a férfiakat: Hilma af Klint 50 évig tartotta titokban a jövő művészetét - és a világ csak most kezdi érteni
Valóságtól elrugaszkodott férfi festőket, mint Dali, Van Gogh vagy akár a magyar Csontváry Kosztka Tivadar, könnyűszerrel fel tudunk sorolni, de az absztrakt festészet úttörőjének, Hilma af Klintnek is kitelt az élete a különös eseményekből. Az előkelő svéd családba született festőnő úgy tartotta, világa nem áll készen a művészetére, ezért megtiltotta, hogy halálát követő 20 évben bárki bemutassa festményeit. Valamit sejthetett, mivel ma már a legünnepeltebb festők között tartják számon, országában pedig különösen nagy megbecsülésnek örvend.
Hilma af Klint 1862-ben látta meg a napvilágot Mathilda af Klint és Victor af Klint öt gyermeke közül negyedikként. Apja, aki a svédországi Solnában található Karlberg Tengerészeti Akadémia igazgatója volt, nagy hatással volt a fiatal lányra, különösen a természet és a matematika iránt érzett szeretete miatt. Az előkelő környezetben nevelkedő Hilma már korán érdeklődést mutatott a festészet iránt, szülei pedig abban a pozícióban voltak, hogy támogathatták gyermeküket.
1872-ben a család Stockholmba költözött, ahol a lány a városi műszaki iskolába járt, és Kerstin Cardon svéd festőművésznél tanult portréfestészetet. Ekkor, 17 éves korában kezdett el részt venni spirituális szeánszokon, majd nem sokkal ezután, amikor 1880-ban elvesztette 10 éves húgát, Hermina af Klintet egy tüdőgyulladás következtében, tovább mélyült a festő érdeklődése a spirituális tanítások iránt.
A nem evilági élményeken keresztüli alkotás a későbbiekben is meghatározta művészetét.
20 éves korában, 1882-ben Hilma felvételt nyert a stockholmi Királyi Képzőművészeti Akadémiára, majd az ezt követő öt évben rajzot, portré- és tájképfestészetet tanult. Az akadémia egyike volt azon kevés helyeknek Európában, ahol nők is részt vehettek a művészeti oktatásban. Így Hilma generációja egyik úttörőjeként leshette el a festészet rejtelmeit megbecsült oktatóitól. A fiatal nő sikeresen helytállt a férfiak által dominált környezetben, és 1887-ben kitüntetéssel diplomázott, ezt követően pedig portrékat és tájképeket kezdett el árulni a megélhetés reményében.
Megdöbbentő különbségek a műkereskedelemben: botrányosan kevesebbet keresnek a női festők
Üzenet a túlvilágról
A festőnő környezete szellemileg vibráló és impulzusokban gazdag volt. A századfordulóval megannyi új tudományos felfedezést tettek, mint a rádióhullámok vagy a röntgensugárzás, ezzel pedig számos, addig a világ alapjainak feltételezett hiedelmet romboltak le, megnyitva ajtókat a már ismert öt érzékszerven túli, új valóságok felfedezésének lehetősége előtt. Sok kortársához hasonlóan Hilma af Klintet sem hagyta nyugodni ez a megannyi csodával határos találmány, és a transzcendenssel való kapcsolódás lehetőségét látta benne.
Ekkoriban kezdett el kísérletezni a nonobjektív, azaz a valóság helyett saját belső megéléseit és tapasztalatait középpontba helyező festészettel, az absztrakt művészet egy szélsőséges formájával. Ez az alkotással való újfajta kapcsolódás olyannyira szokatlan volt, és annyira különbözött korábbi akadémiai képzésétől, hogy azt inkább egy külső erőnek tulajdonította, semmint saját képzeletének. Nem maradt egyedül ezzel az érdeklődésével, ugyanis még az akadémiáról megismert Anna Cassellel és három másik művésznővel 1896-ban Hilma egy ezoterikus csoportot hozott létre „Friday Club” vagy „The Five” néven.
Ezt a nőkből álló csoportot tekinthetjük ma az absztrakt festészet bölcsőjének.
Más absztrakt művészekkel ellentétben céljuk nem a valóság „feloldása” volt, hanem láthatóvá próbálták tenni a szemnek láthatatlant, és megmutatni mindazt, ami a megszokott fizikai világon túl létezik. A csoporttagok minden pénteken összejöttek, szeánszokat és különböző foglalkozásokat szerveztek, ahol többek között az Újszövetség tanulmányozása, meditációs gyakorlatok és imádkozás volt terítéken.
Feljegyezték a „túlvilágról” kapott üzeneteket, kísérleteztek az automatikus írással és rajzolással, ami később a szürrealista művészek kedvelt gyakorlatává vált. Hilma meg volt győződve arról, hogy a valóság nem korlátozódik a fizikai világra, és hogy létezik egy másik világ, amely ugyanolyan valóságos és igaz, mint az anyagi világ. 1906-ban, tíz évvel a csoport megalakulása után a művész „különleges” megbízást kapott. Naplójában kifejtette, hogy egy Amaliel nevű szellem megbízta őt azzal, hogy készítsen „festményeket a templom számára”. „Amaliel felajánlotta nekem a munkát, és én azonnal elfogadtam” – írta af Klint a jegyzetfüzetébe.
„Virágot senki sem akar lopni” - beszélgetés Dávid Zita festőművésszel
A művésznő így kezdte el festeni élete legnagyobb volumenű sorozatát: 1915-ig két periódus alatt összesen 193 festmény készült a „megbízásra”. Az első időszakban, amely 1908-ig tartott, 111 képet festett. Naplóiban leírja, milyen pihenést nem ismerő, megfeszített munkatempóban dolgozott: „Fogalmam sem volt arról, hogy a festményeknek mit kellene ábrázolniuk; ennek ellenére gyorsan és biztosan dolgoztam, anélkül, hogy egyetlen ecsetvonást is megváltoztattam volna” – részletezi az élményt, miszerint a felsőbb üzenet hatására ő egy közvetítő szerepét vette át, a festmények mintha keresztül folytak volna rajta
Ebben az évben látogatta meg Rudolf Steiner, a Német Antropozófiai Társaság vezetője af Klint műtermében, ahol megnézte a „Templomi festményeket”. Reakciója váratlanul érte a festőnőt, hisz az általa tisztelt mentor azt tanácsolta neki, 50 évig semmiféleképpen se mutassa be a festményeket.
Fikcióból művészet
A szokatlan háttértörténettel rendelkező, fiktív templomi képeken kívül talán a leglátványosabb festményei a „Tíz legnagyobb” néven ismert sorozata. Itt Hilma af Klint tíz nagyméretű alkotáson keresztül festette meg a gyermekkortól az öregkorig tartó életszakaszokat absztrakt ábrázolásban. Motívumokban gazdag, harmonikus festményeit pasztellszínekkel, vonalakkal, spirálokkal és különböző geometriai formákkal gazdagította. Emellett sajátos szimbolikarendszere is meghatározó volt művészetében, különböző formák ismétlődnek munkáin: kagylók, kígyók, liliomok, rózsakeresztek, hattyúk és betűk. Az „U” betű például a „szellemet”, a „W” pedig az „anyagot” szimbolizálta.
Munkáiban a színek is külön-külön jelentést hordoztak: a kéket a nőiesség, a sárgát pedig a férfiasság jelképeként használta, de ezen felül is érdekelte a művészt a dualitás ábrázolása olyan más fogalmakban is, mint a makrokozmosz és mikrokozmosz, fény és sötétség, a világ eredete és vége. Hilma af Klint életében hagyományosnak mondható festményeivel számos kiállításon szerepelt. Nonfiguratív műveit azonban csak antropozófiai és teozófiai kontextusban mutatták be. 1986-ban például a Los Angeles Megyei Művészeti Múzeum (LACMA) The Spiritual in Art (A spirituális a művészetben) című kiállításán szerepeltek művei. 1944-ben bekövetkezett halála után évtizedekbe telt, amíg művészete komolyabb figyelmet kapott.
A skandináv nők semmihez sem fogható stílusának hét titka
Azóta egyre nagyobb az érdeklődés ezoterikus festményei iránt is, és ma már rendszeresen láthatók munkái a világ jelentős múzeumaiban. 2018 őszén Hilma af Klint: Paintings for the Future című kiállítása a New York-i Guggenheim Múzeumban az intézmény történetének leglátogatottabb kiállítása lett. A festőnő kapcsolata a spiritualitással egész biztos megosztó sokak számára, azonban nem mehetünk el az absztrakt festészetben mutatott jelentős eredményei mellett. Kiváltképp azért, mert hiába előzte meg kortársát, az orosz Vaszilij Kandinszkijt, a férfit, és nem őt tartják a nonfiguratív művészet feltalálójának.
Ma már nem is az a fontos, ki volt az első, hanem hogy lássuk, a nők is kivették a részüket a képzőművészet szó szerint formabontó változásaiban. Alakították a jövő művészetét, és nem féltek letérni a megszokott útakról, bebizonyítva, hogy a nők nem csupán virágokat, kellemes csendéleteket festenek, hanem ha kell, az őrület széléig mennek el.
