A Kiút az elmúlt évek legjobb misztikus-horrorsorozata, amiért Stephen King is odavan

Aki szereti a misztikus-horror sorozatokat és élvezi, ha hosszú időre beszippantja egy sztori, akkor annak egyenesen kötelező megnézni a Kiút c. szériát, ami az utóbbi évek egyik legjobbja.

Bár születtek az elmúlt években is egészen kiváló misztikus-horror sorozatok, mint amilyen az Amerikai Horror Story, Az Usher-ház bukása, vagy és akár még idesorolhatjuk a Stranger Things-et vagy a Walking Deadet is. Egytől-egyig nagyon jó sorozatok, de hacsak nem megszállott rajongó az ember, egyiknél sincs meg a „Mindjárt meghalok, ha nem nézhetek még egy részt” vagy az „Hát mi történik itt?!” érzés. Szkeptikusan álltam a Kiúthoz, mivel nagyon felhájpolták az ismerősök és alig lehetett olvasni róla valamit a hazai sajtóban, ami akár azt is jelenthette volna, hogy valami huszadrangú műsorról van szó.

Ahhoz képest egy igazi gyöngyszem, ami megérdemli, hogy körbetrombitálják és mindenkihez eljusson a híre, mert valami egészen különleges élményből marad ki az, aki nem nézi meg a sorozatot.

Még Stephen King is áldását adta rá

Nagyon visszafogottan, kissé közömbösen ültem neki a Kiútnak, ami mint kiderült, Stephen King nagy kedvence is. Márpedig, ha a horror királya is elismerően nyilatkozik egy sorozatról – ami nem mellesleg olyan, mintha ő írta volna – akkor tényleg érdemes tágra nyílt szemekkel figyelni. Anélkül, hogy túl sokat spoilereznék – mivel épp ebben rejlik a sorozat varázsa, a felfedezésben – elmondhatom, hogy a cselekmény több szálon fut.

Egyrészt betekintést nyerünk egy elszigetelt város lakóinak életébe, miközben egy házaspár Jim (Eion Bailey) és Tabitha (Catalina Sandino Moreno) a két gyermekükkel, Julie-val (Hannah Cheramy) és Ethannel (Simon Webster) egy lakókocsiban utaznak. Váratlanul meglátnak egy kidőlt fát az út közepén, ami körül nagyon baljósan repkednek a varjak. Abban a pillanatban megpecsételődik a sorsuk. Akkor kezdtem csak el igazán hümmögni, ami nálam a „jó lesz” szinonimája, mikor végighaladnak az előbb említett lepukkant kisvároson. Újra meg újra. Ugyanis onnan nincs kiút.

Két epizód múlva azon kaptam magam, hogy nem bírok leállni, folyamatosan darálom, tudni akarom, mi történik. A sztori napközben kísértett és vártam, mikor ülhetek le végre nézni, és persze este lefekvés előtt máson sem járt az eszem, minthogy vajon mi lesz, mikor derülnek már ki a dolgok, és mindez egy igazán jó sorozat ismérve:

berántja a nézőt és függővé teszi.

Dicséretes a karakterek játéka és a cselekményt vastagon áthatja a misztikum

Persze korántsem merül ki annyiban a történet, hogy van egy város, amibe csak bejutni lehet, de ki már nem. Éjszakánként be kell zárkózni, mert előjönnek a pofátlanul vigyorgó szörnyek, akik megpróbálnak bejutni a házakba, és Hannibal Lectert megszégyenítően kifilézzék az embert. Mielőtt azt gondolnád, valami zombis marhaságról van szó, megnyugtatlak: tévedsz és idővel mindent megtudhatsz a szörnyekről. Ugyanakkor nem a szörnyek az egyetlen természetfeletti tényezők.

A Kiút egy igazi rejtélycsemege, amit zsúfolásig pakoltak misztikus elemekkel, ami kezdettől fogva érezhető. Olyan az egész sorozat, mintha szőnyegbombázás érné az elmédet, alig csapódott be az egyik, már jön is egy következő és kapkodod a fejedet, hogy szent ég, mi jöhet még?! A harmadik évad végére az agyam tele volt misztikával, hiszen amit csak lehetett, azt belepakolták a készítők: szellemek, időutazás, teleportálás, reinkarnáció és még sorolhatnám.

Miért szeretjük a horrorfilmeket? - A félelem és katarzis pszichológiája

Egy szinten valóban azt érzi a néző, oké, remélhetőleg itt megállnak, különben lassan szuperhősös sztorit csinálnak egy egyébként szépen megkomponált és kifinomult ízlésre valló sorozatból. Szerencsére még nem lépték át a készítők ezt a lélektani határt. De természetesen mindez nem szólna akkorát, ha nem lennének kivételesen jól felépítettek és zseniálisak a karakterek. Ott van a furcsa hangokat halló Sara (Avery Konrad), aki előbb kiesik a néző kegyeiből, de később visszaszerzi helyét.