„Sokszor nézek egy filmet, és ismerős - a végén kiderül, hogy én fordítottam”

Mindketten túl voltak egy váláson, a sorsszerű találkozás óta már tizenöt éve él harmóniában Liszkay Szilvia szinkrondramaturg és Juhász Gábor jazzgitáros. Nem tartják munkának a foglalkozásukat – Gábor gitáron, Szilvi a magyar nyelvvel játszik. A három nagylány már kirepült a családi fészekből, egyikük épp külföldön dolgozik, ezért kutyája, Mimó pár hónapra átköltözött Málna mellé.

Barátságos otthon, Málna a kanapén, Mimó a szoba közepén heverészik, mi az amerikai konyhás étkezőben ülünk, a levegőben isteni illatok szállnak, Gábor pedig elnézést kérve időnként felpattan az asztaltól, hogy megnézze, hogy áll a Dragomán György receptje alapján készülő lencseleves és a sütőbe tett fokhagymás csirke.

Több száz film magyar szövegét köszönhetjük neked a Hupikék törpikéktől a Harmadik típusú találkozásokon át az X-aktákig. Előfordult olyan, hogy bemutatkozáskor valaki fel kapta a fejét, hogy á, Liszkay Szilvia?

Sokszor volt ilyen, jaj, de ismerős a neved, aha, magyar szöveg, de hogy konkrétan milyen filmet fordítottam, azt már nem tudják. Amikor én kezdtem a szakmát, akkor még az volt a gyakorlat, hogy a filmek végén bemondták a stábtagok nevét.

A szinkrondramaturg annyira a háttérben van, hogy csak a filmőrültek figyelik, pedig nagyon fontos a szerepe, hiszen egy film élvezhetősége nagyban függ a fordító munkájától.

Sokszor van olyan, hogy nézek egy filmet, és mondom, hogy úristen, de ismerős, és akkor a végén kiderült, hogy én fordítottam. Velem nem egy nagy élmény mozizni. Állandóan a szövegre figyelek, és sajnos többször van az, hogy szentségelek, de ha nagyon jó a szöveg és a rendezés, folyamatosan ujjongok, és akkor meg azért vagyok zavaró.

Az írófeleségek, szeretők életét gyakran mellékszálként jegyzik a tankönyvek, ez óriási hiba

Nekem kimaradt a Jóbarátok, mert idegesített az alákevert nevetés. Pár éve bepótoltam, rájöttem, hogy nagyon jó a magyar szöveg. Fel tűnt, hogy gyakran elhangzik a neved a végén.

Mert az régen készült. A fiatalabb kollégáim el vannak keseredve emiatt, hogy az ő nevüket már egyáltalán nem ismerik. Az utolsó két évadot fordítottam én. Azt mondják, hogy gúzsba kötve táncolni, az a fordítás. A szinkronfordítás az duplán gúzsba kötött, mert figyelni kell a szájmozgásra, itt meg triplán, mert oda kell a poént pozicionálni, ahol a nevetés van. Van egy csomó kifejezetten fordítási hibákra specializálódott oldal, és a Jóbarátok ilyen szempontból egy arany bánya, mert tényleg rengeteg félrefordítás van benne. Ezzel kapcsolatban Gábornak van egy jó története.

Gábor: Szilvi arról panaszkodott, hogy valamelyik hibáját nagyon kipellengérezték ezeken az oldalakon. Direkt végignéztem az egész sorozatot, hogy képben legyek, főként Szilvi miatt, az utolsó két évadot magyarul. És akkor előjött ez a fordítási hiba, amit Szilvi emlegetett, és a legvégén, amikor végighallgattam a stáblistát, akkor bemondták egy másik szinkrondramaturg nevét. Kiabáltam Szilvinek, hogy gyere, ezt hallgasd meg, és utána ujjongott, mert kiderült, hogy azt az egy epizódot nem ő fordította.

Szilvi: Nem is mertem megnézni, mert annyira szégyelltem magam. Az egész Jóbarátok-dolgot elhessegettem magamtól, és éveken keresztül nyomasztott, hogy ez azért elég gáz. Gábor felfedezése viszont egy hónapra bearanyozta a napjaimat.

Tulajdonképpen átvetted a stafétabotot édesapádtól, Liszkay Tamástól?

Apukám a tévében a szórakoztató és zenei, később a drámai osztályt is vezette. Eredetileg ő is dramaturg volt, dolgozott többek között a Szomszédok című teleregényen is. Egyébként jó pár éve a Nyitott Műhelyben szervezett egy filmklubot, amiben a hetvenes-nyolcvanas évek tévéfilmjeit vetítettük. Ezek között baromi jó filmek voltak!

Apukámnak ez a tévéfilmklub valamiféle összegzés volt: végigtekinthetett az életművének egy részén, találkozhatott a régi kollégáival, beszélgethetett velük, mert egyébként nem mozdult volna ki otthonról. Ezt nagy lelkesedéssel csinálta, ezért is nagyon hálás vagyok a Műhely lelkének, Finta Lacinak – és persze a Gáborért.

Ott ismertétek meg egymást?

Akkoriban ért véget a húszéves házasságom, romokban voltam a válás után. A Nyitott Műhelyben viszont otthon éreztem magam, nagyon-nagyon jó volt ott lenni, beültem, ittam egy teát, meghallgattam egy koncertet, vagy ott találkoztam emberekkel. Most is olyan a hely, ahol jó lenni. Egyszer elmentünk a középső lányommal Szalóki Ági Karády-estjére. A koncert után azt mondta nekem Zsófi, hogy anya, az a gitáros végig téged nézett. Hát kislányom, az lehetetlen, de beültette a bolhát a fülembe.

Egy évre rá el mentem egy vetítős koncertre, ahol Vancsó Zoltán fotós slide-show-ja alá gitározott Gábor. Ott volt Háy János is, aki ismerte a Gábort, és beszélgetni kezdtünk. Azt éreztem, hogy ez az ember rokonszenves, és egy hullámhosszon vagyunk. Ennek tizenöt éve.

Gábor: Közben megnézem a csirkét, úgyhogy majd itt jövök-megyek.

Hogyan lettél szinkrondramaturg?

Szegedre jártam angol tolmács és fordító szakra, a JATE-ra. Egyszer bementem a tévébe az apukámhoz, együtt ebédeltünk, és odaült Karsai Lucia, aki a szinkrondramaturgia nagyasszonya volt. Kérdezte, hogy ha végzek, mit szeretnék csinálni. Mondtam, hogy fogalmam sincs, így aztán még egyetemistaként bejártam hozzá, ő tanított. Nagyon tetszett, az első pillanattól kezdve, úgyhogy az egyetem után a magyar királyi televíziónak lettem a dolgozója, egészen 2000-ig.

Az ottani szinkronstúdió egy kisebb műhely volt, hárman voltunk dramaturgok, meg voltak a nagynevű rendezők: Gerhardt Pál, Bajor Edit, Andor Péter, Mauchner József. Abból a korszakból Aprics László még ma is aktív, ő az egyik legzseniálisabb szinkronrendező.

Deák Dániel, a Friss Hús fesztiváligazgatója: „Kinyílt egy ajtó a magyar filmek számára”

Egy barátnőm szerint filmet csak eredeti hanggal, fel irattal szabad nézni.

Ma már bármikor átkapcsolhatsz eredeti hangra, bármi kor nézheted felirattal vagy felirat nélkül, ugyanakkor, ha egy jó szöveg kerül a film alá, az nem vesz el a film értékéből, sőt!

Gábor: Az angol nyelvű filmeket eredetiben nézzük, de nagyon jók a nem angol nyelvű filmek, és azoknak nagyon jót tesz a szinkron. Lecsatolnánk magunkat a világról önként, ha nem lenne egy ilyen segítség!

A fordítók ismerik egymást?

Alapvetően nem. És ez is elég szomorú, mert annak idején, amikor még tanultam a Luciától, akkor ő mesélte, hogy a tévé szombat vagy vasárnap esti nagyfilmje után felhívták egymást, és gratuláltak vagy nem gratuláltak, de elmondták a véleményüket. Élő kapcsolat volt a szinkrondramaturgok között. Hát ez ma már egyáltalán nincs. Ha hallok vagy látok valami jó fordítást, akkor szoktam írni egy-egy esemest, ha ismerem az illetőt, és akkor meglepődnek, hogy jé, hát köszi. Nyilván jólesik mindenkinek, de ez sajnos nem gyakorlat ma már.

A lányaid mivel foglalkoznak?

Nóri elvégezte a Bartók konzi jazzének, majd az ELTE magyar szakát, de gyerekkora óta szenvedélye a lovaglás, így jelenleg lovas önismereti tréner. Zsófi az ELTE magyar és a Károli színháztudomány mesterszak elvégzése után az SZFE-re járt, az Örkény Színház dramaturgja, Lili kiállításszervezőként dolgozott a Deák17 galériában, egy kisfia van.

Hogy működik az együttélés egy zajkeltő alkotó és egy csendben alkotó között?

A filmben előre-hátra tekerek egy-egy mondatot, és hangosan mondom a szöveget, úgy pró bálom rá, vagyis én is zajt keltek. Egy részt van két ajtó a két szoba között, másrészt Gábor, ha nagyon zajt akar kelteni, akkor lemegy a könyvtárba és ott gyakorol. Neki azért ott vannak főképp a kütyüjei meg a gitárjai, és ott teljesen nyugodtan játszhat. Gyakran itt próbálnak, akkor dob is van, bőgő meg énekes. Valamennyire felhallatszik…

De nem zavaróan?

Annyiban zavaró, hogy olyankor abbahagynám a fordítást, és szeretnék inkább én is ott lenni.

Szépirodalmat is fordítasz?

Főleg gyerekeknek szóló könyveket. A Narnia-sorozatban szerkesztőként, később fordítóként dolgoztam – így a hozzájuk kapcsolódó filmeket is én magyarítottam. Legutóbb a Kolibri ki adónak fordítottam le egy kedves sorozatot, amelyben a Jázmin nevű kis lány – akinek az anyukája állatorvos – beteg, elhagyott kisállatokat szed össze, és gyógyítja, neveli őket.

Milyen az időbeosztásotok?

Gábor: Szilvi tíz órákat szokott ülni a gépe előtt. Én egy héten háromszor nyolc órát tanítok a Bartók konziban. Kutyát sétáltatni a fennmaradó időben szoktunk. Málna úgy került hozzánk, hogy tíz éve egy budaörsi menhelyen beleszerettünk egy kutyakölyökbe, azóta hűséges hallgatója gyakorlásaimnak. Később Zsófi is menhelyről választotta Mimót.