előfizetésem
Hírlevél
Nagy Borbála: „Fontos volt számomra, hogy ne az idealizált anyaságkép jelenjen meg”
Az anyaság kérdése ritkán jelenik meg olyan összetettséggel és őszinteséggel a filmvásznon, mint a Mambo Maternica esetében. Nagy Borbála filmje három nő történetén keresztül vizsgálja azokat a döntéseket, kételyeket és vágyakat, amelyek az anyasághoz kapcsolódnak, de a társadalmi elvárások miatt gyakran hallgatás övezi őket. A film nem válaszokat kínál, hanem teret nyit a kérdéseknek: mi számít „helyes” döntésnek, ki dönthet erről, és hogyan lehet felszabadulni az idealizált narratívák nyomása alól.
Nagy Borbála a Mambo Maternica cím szimbolikájáról, a történetek és helyszínek személyes kötődéseiről, a kutatás és a fikció viszonyáról, valamint a hosszú alkotói folyamatról is mesélt nekünk. Szavai egy olyan film születésébe engednek betekintést, amely egyszerre intim és kollektív, realista és szürreális, és amelynek középpontjában a női tapasztalat sokfélesége áll.
A Mambo Maternica (az anyaság mint szent cselekedet) cím konkrét szimbolikája mit takar a filmben, és hogyan alakult ki a címválasztás?
A cím nálam általában nagyon későn születik meg, és ez ennél a filmnél sem volt másképp. A forgatókönyv és az előkészítés során mindig van egy munkacím, de amikor a film már majdnem kész, akkor újra átgondolom, valóban kifejezi-e azt, amivé végül vált. Ezt egyfajta párbeszédként élem meg a film és köztem. A Mambo Maternica esetében a végleges cím azért is csak későn tudott megszületni, mert a film egyik kulcseleme, a záró táncjelenet is viszonylag későn került be a koncepcióba.
Kezdetben az volt az elképzelésem, hogy a filmet egy nagytotál zárja majd, amelyben sok nő jelenik meg, és a három konkrét történetszál feloldódik. A cél az volt, hogy érzékeltessük: ezek nem elszigetelt történetek, hanem egy végtelen láncolat részei. Később azonban úgy éreztem, hogy egy másfajta, dinamikusabb lezárásra van szükség. Mivel táncos családból származom, a tánc mint kifejezőeszköz eleve közel áll hozzám, így organikusan adódott, hogy a befejezés egy szürreális táncjelenet legyen.
Ekkor ért össze igazán a mambo motívuma és a film tematikája. A tánc itt nem illusztráció, hanem narratív váltás: kilépteti a filmet a realista keretek közül, és egy kollektív, rituális térbe helyezi át. Innen vált világossá, hogy ezt az energiát a címnek is hordoznia kell. A Mambo Maternica egyszerre utal a testre, az anyaság szakrális tapasztalatára és a tánc felszabadító, közösségi erejére.
Czakó Zsófi: „Jellegzetes női teher lehet, hogy a szex szinte feladat”
A film tudatosan megkérdőjelezi az anyaságról alkotott közhelyeket. Hogyan állt össze a három történet és a három város?
A három történet gondolata viszonylag korán konkretizálódott, de a tartalom hosszú fejlesztési folyamat során alakult ki. Kezdetben három olyan nő történetét írtam, akik mindannyian gyermeket szerettek volna. Később merült fel a kérdés: mi van, ha az egyikük valójában nem akar anya lenni? Így jutottunk el oda, hogy ne három „igen” legyen, hanem két igen és egy nem. Ez dramaturgiailag és gondolatilag is sokkal izgalmasabbnak tűnt.
Fontos volt számomra, hogy ne az idealizált anyaságkép jelenjen meg, hanem azok a tapasztalatok, amelyeket a társadalom gyakran elhallgat. Ezekben a történetekben nincs semmi szégyellnivaló – egyszerűen nem illeszkednek a domináns normatív elvárásokhoz. A film egyik célja az volt, hogy lebontsa ezt a tabusítást, és megmutassa: sokkal több ilyen történet létezik, mint gondolnánk, csak nem beszélünk róluk.
A három város kiválasztása személyes kötődésből fakadt. Budapest magától értetődő volt, hiszen itt nőttem fel, Berlin azért került be, mert ott élek, Párizs pedig azért, mert korábban éltem ott, és a forgatókönyv fejlesztése idején is ott tartózkodtam. Fontos volt, hogy olyan helyszínekkel dolgozzak, amelyekről van belső tapasztalatom és élményem.
Milyen forrásokból építkezett a film, és miért érzed fontosnak, hogy erről széles körben beszéljünk?
A történetek személyes élményekből, mások tapasztalataiból, tudatos kutatásból és fikcióból épülnek fel. Mindhárom szálhoz kapcsolódik valamilyen személyes érintettség, még ha nem is önéletrajzi módon. Az asszisztált reprodukcióval foglalkozó berlini történet például baráti tapasztalatokból indult, amelyeket orvosokkal és érintettekkel folytatott beszélgetések egészítettek ki. Az örökbefogadás és a terhességmegszakítás szálaihoz célzott interjúkat készítettünk, illetve a francia koprodukciós partnerek segítségével pontosítottuk a helyi protokollokat.
Azért érint meg ennyire személyesen a téma, mert azt tapasztaltam, hogy nagyon sok nő hordoz magában kérdéseket és bizonytalanságokat az anyasággal kapcsolatban, mégis ritkán beszélünk erről nyíltan. A kimondás önmagában felszabadító lehet, és segíthet abban, hogy ne érezzük magunkat egyedül.
Mennyi idő alatt készült el a forgatókönyv, és hogyan változott a folyamat során?
Az ötlet 2020 nyarán született meg, a forgatás 2023 őszén volt, tehát nagyjából három évig tartott a fejlesztés. Ez nem folyamatos munka volt, inkább egy hullámzó folyamat. A forgatókönyv végig élő anyagként működött: sok dialógust rövidítettem, volt tér improvizációra, és a három országban zajló forgatás is hatással volt az írásra.
A magyarországi forgatás után már elkezdtünk vágni, és ez lehetőséget adott arra, hogy a később felvett német és francia jeleneteket tudatosabban írjam át. Voltak teljesen spontán, helyszínen született elemek is – például a párizsi szív alakú lufi jelenete –, amelyek végül a film meghatározó képeivé váltak.
Hogyan látod a filmet most, ennyi év munka után?
A premier a Filmszemlén egyszerre volt megható és felszabadító. Teljesen más élmény volt közönséggel nézni a filmet, mint a vágószobában. Az öt év munka visszatekintve ijesztően hosszúnak tűnik, de közben én magam is rengeteget változtam. Már nem ugyanaz az ember vagyok, mint aki elkezdte ezt a filmet. Ez egy nagyon intenzív tanulási folyamat volt, emberileg és szakmailag is. Sok mindent másképp fogok csinálni a következő filmnél, de minden hibájával együtt szeretem ezt a filmet. Nehéz volt, de a végén mégis azt érzem: az enyém. És ez a legfontosabb.
