Magyar származású színésznő a francia film legígéretesebb üdvöskéje, Mélissa Boros

Igen, szeretünk vonatozni és Európán belül ha lehet, nem szállunk repülőre, bár ez lassúbb és költségesebb megoldás: most is 24 órát utaztunk, mert lekéstünk egy csatlakozást. Környezetvédelmi okai is vannak, bár mindketten filmesek vagyunk, ami nem kifejezetten „zöld” iparág, szóval radikálisnak nem mondhatjuk magunkat.

Akcentus nélkül beszélsz magyarul, ami nem kis teljesítmény. Te mit tartasz az anyanyelvednek?

Az anyanyelvem francia és a családban, ha együtt vagyunk, franciául beszélünk. Anyukám marokkói zsidó származású, de már Párizsban született, így ő is francia anyanyelvű. Apukám 20 évesen érkezett Franciaországba és a születésemkor még nem beszélte olyan jól a nyelvet, hogy mély érzelmeket tudjon kifejezni ezen keresztül, ezért mindig magyarul beszélt velem, így a magyar lett az én apai szeretetnyelvem.

Mennyi időt töltöttél Magyarországon?

Évente nagyjából összesen két hónapot, a vakációkat mindig itt töltöttük, de nem Budapesten, apukám vidékről származik. Gyakran jövünk a családhoz, barátokhoz látogatóba, nagyon szeretek itt lenni.

Most is készültök látogatóba?

Most sajnos nincs időnk rá, de a nagymamámmal találkozunk, mert ideutazik a film bemutatójára.

Döbrösi Laura: „Elkezdtem a fényre hozni az elzárt részeimet”

Mi az a magyar kultúrából, ami közel áll hozzád?

Apukám operatőr és kicsi korom óta nézünk együtt filmeket, magyar filmeket is, így ezeken keresztül valahogy belenőttem ebbe a kultúrába. Én is filmes pályára készülök, a kedvenc rendezőm Tarr Béla és az egyik kedvenc filmem a Sátántangó, amit itt láttam, Budapesten a Cirko-Gejzír moziban. Szeretem a magyar ételeket, tudom, hogy klisének tűnik, de szerintem a gulyás nagyon finom.

Otthon milyen ételeket esztek?

Alapvetően franciát, de anyukám - bár soha nem volt Marokkóban - az ünnepek alkalmával el szokta készíteni a tradicionális fogásokat az anyai nagymamám receptjei alapján.

Ez a multikulturális környezet, amiben felnőttél, mennyire segítette elő ezt a belső rugalmasságot és nyitottságot, ahogy a világhoz és a színészethez viszonyulsz?

Egyértelműen ez az alapja – nyitott vagyok olyan szempontból is, hogy nem akarok választani, hogy színész, rendező leszek, vagy valami más. Imádom a színészkedést és nem akarom abbahagyni soha, de azt sem tudom elképzelni, hogy csak ezt csináljam, annyi mindent ki szeretnék még próbálni.

Most 20 éves vagy, a filmben egy 13 éves lányt alakítasz – okozott nehézséget, hogy egy kiskamasz lelkivilágát felidézd magadban?

Az Alpha, bár műfajilag egy testhorror, alapvetően egy családi dráma és a forgatások során a színésztársaimmal, az anyámat alakító Golshifteh Farahanival és a nagybácsit megszemélyesítő Tahar Rahimmal végig családként működtünk és rengeteget segítettek, ahogy a rendező, Julia Ducournau is, aki nagyon pontosan instruált: kidolgoztuk a mozgásokat a legapróbb gesztusokig és sokat kellett tréningezni a hangomat is, hogy jobban hasonlítson egy kamaszlány mutáló hangjára és beszédstílusára.

Alpha belső folyamataival hogyan tudtál azonosulni?

Ez kicsit nehezebb volt, mert nem technikailag tanulható dolog és nemcsak amiatt, mert már nem vagyok kamasz: bonyolult feladat felépíteni magadban egy karaktert, akinek a személyisége ennyire távol áll a te személyes valóságodtól. Ebben Alpha érzékenysége és lázadó szelleme volt a vezérfonal, ezekben magamra tudtam ismerni.

Hogy kaptad meg a szerepet?

Hosszú és alapos casting folyamat eredményeként: az elsőn még nem volt ott a rendező, de a második fordulón már igen és alaposan megdolgoztatott: meg akart győződni róla, hogy meg tudok birkózni az átadott rengeteg információval és megértem a folyamat logikáját. Nagyon jó élmény volt, egy pillanatig sem éreztem elveszettnek magam benne és nagyon vágytam rá, hogy megkapjam a szerepet és Juliával dolgozhassak.

Ezt megelőzően részt vettél színészképzésben vagy volt valamilyen tapasztalatod?

Képzésben soha nem vettem részt, de szerepeltem már filmben korábban is: 12 évesen talált rám egy casting director egy egyesületben, ahol anyukám dolgozott, akkor kaptam meg életem első filmszerepét. Ezt követően a szüleim nem szorgalmazták, hogy ezt az utat folytassam, szerették volna, ha normális gyerekként élem a napjaimat. 17 évesen újra beválogattak egy castingra, ahol nem kaptam meg a szerepet, de ennek kapcsán találkoztam az ügynökömmel, így jutottam el az Alpha szereplőválogatására.

Megterhelő volt a felelősség, hogy egy ilyen nehéz filmet tulajdonképpen rád építenek?

Amikor megkaptam, kicsit megijedtem, de amikor már benne voltam és elindult a forgatás, gyorsan feloldódtam. Nagyon szerettem ezeket az intenzív, erős, dramatikus jeleneteket és tényleg katartikus hatással volt rám ez a munka: tudtam sírni, kiabálni, megélni és megmutatni az Alphában dolgozó rengeteg érzelmet és feszültséget. A forgatási napok után pedig könnyebbnek éreztem magam, el tudtam lazulni és amikor este hazamentem, nagyon jókat aludtam.

A szüleid sem aggódtak? Gondolom, olvasták a forgatókönyvet.

Nem igazán: az első filmemben egy kurd kislányt alakítottam, akit 12 évesen megerőszakolnak, terhes lesz, majd megöli magát, tehát ahhoz képest ez a sztori sokkal könnyedebbnek tűnt számukra és már mögöttünk volt a tapasztalat, hogy 12 évesen lelki sérülések nélkül jöttem ki abból a folyamatból.

Olasz Renátó: „Szeretem a váratlan pillanatokat, a keresetlenséget, a meglepőt”

A rendezővel, Julia Ducournauval hogy zajlott a közös munka a forgatás során? Sokat próbáltatok előtte?

Sokat dolgoztunk a forgatást megelőzően, de inkább olvastunk, beszélgettünk és értelmeztük az egyes karaktereket. A konkrét jeleneteket nem játszottuk el a forgatásig, ahol ettől függetlenül nem volt tere az improvizációnak: pontosan a forgatókönyv szerint haladtunk. Ez nagyon jó volt így, mert a jelenetek így frissebbek, természetesebbek lettek. A fizikai tréning is nagyon erős volt: minden nap mennem kellett úszni és futni, a röplabdaedzésekről nem is beszélve, sikerült is eltörni az egyik ujjamat – szerencsére az összes sportjelenetet a forgatás végén vettük fel.

A filmbeli családoddal, a felnőtt színészekkel hogy tudtál összehangolódni?

Zseniális volt, nagyon jó élmény. Aggódtam, hogy hozzájuk képest nem leszek elég jó, de teljes odaadással támogattak és szinte felhúztak a maguk szintjére.

A film alapszituációja, hogy Alpha egy házibuliban tetoválást csináltat magának, miközben egy vér útján terjedő vírus fertőzi az embereket és akik elkapják, fokozatosan márványszerűvé válik a testük és végül megsemmisül. A betegség lappangási ideje két hét – ez az időszakot jeleníti meg a film. A képeken látunk fertőzött testeket is, amit nyilvánvalóan digitális technikával hoztak létre - a forgatáson hogy nézett ez ki, hogy alakították ki fizikailag a tüneteket?

Sok dolguk volt a maszkmestereknek, mert mindent létrehoztak fizikailag is, ezt dolgozták át később digitálisan. Az én tetoválásom majdnem két órán át készült.

Idén a cannes-i filmfesztiválon nagyon jó kritikákat kapott az alkotás és a te alakításod is – ezt követően érkeztek új megkeresések?

Vannak már fejlemények, de olyan nem, amiről ebben a pillanatban beszélhetek. Még az Alpha előtt forgattam egy filmet, aminek most novemberben volt a premierje és a nyáron is dolgoztam egy másikon, szóval folyamatosan dolgozom színészként.

Mit tanulsz emellett?

A Paris 8 egyetem filmes képzésén tanulok, jövőre fejezem be az alapképzést, mesterképzésre a La Fémis -re fogok jelentkezni rendező szakra. Ide csak 15 embert vesznek fel évente, tehát nagy a tét, ezért most minden energiámmal a vizsgafilmemen dolgozom.