előfizetésem
Hírlevél
Már középiskolásként a Saul fiában dolgozott, ma főként amerikai produkciókba hívják
Színházi gyerekként nőtt fel, ő volt a kicsi Maugli A dzsungel könyve musical változatában, gimnazistaként filmekben szerepelt. Annyira beszippantotta a film világa, hogy nem szabadulhatott, és immár egy évtizede van a szakmában, pedig még csak harmincegy éves. Ma már főként amerikai produkciókban dolgozik rendezőasszisztensként Mertz Dániel, aki a filmezést nem munkának tartja, hanem éltető elemének.
Az első megbeszélt interjút egy párizsi forgatás miatt kellett lemondania, a másodikat egy berlini miatt, a harmadik végül sikerült, de az is csak telefonon, késő este, mert épp Cambridge-ben zajlottak egy amerikai sorozat újabb évadának felvételei.
Nehéz itthon elcsípni. Mennyit utazol?
A filmek java európai helyszíneken játszódik, ezért gyakran megyünk Párizsba, Rómába, Berlinbe, de persze Magyar országon is forgatunk.
A párkapcsolatod nem sínyli meg, hogy ennyit vagy távol?
A barátnőm, Kata is filmekben dolgozik, így pontosan tudja, hogy ez milyen életforma.
Anyukád, Bodor Johanna táncművész, koreográfus, édesapád, Mertz Tibor színész. Pár évig szerepeltél a Pesti Színházban, te voltál a gyerek Maugli A dzsungel könyve című musicalben. Hogyhogy nem lettél színész?
Nagyon jó, szerető családban nőttem fel. Apám morális pajzsot épített körém, ami mindentől megvéd. A kérdésre visszatérve: anya volt A dzsungel könyve koreográfusának, Imre Zoltánnak az asszisztense. A szüleimnek köszönhetően színházakban nőttem fel, de rájöttem, hogy bennem nincs meg az az alázat, ami a színészethez kell.
Viszont jött egy nyári munkalehetőség.
Még gimnazistaként, a szünetben adatrögzítőként dolgoztam, azután statisztaügyelő lettem. Az első munkám egy karácsonyi reklámfi lm volt, amit nyáron, éjszaka forgattunk. Szilikonnal lekent plexilapokon korcsolyáztak a szereplők meleg ruhákba öltözve... A következő filmben volt egy próbanapom, ami után állandó ügyelő lettem, száz statiszta tartozott hozzám.
Tarnóczi Jakab, a rendező, aki szereti, ha a nézői fegyelmezetlenek
Ez volt a Saul fia. Jól értettem? Középiskolásként dolgoztál a Saul fiában?
Igen! A Politechnikumban halasztottam egy évet, de végül szülői nyomásra a Novusban leérettségiztem. Azután bekerültem a következő filmbe, ez a Kincsem volt, ott lettem produkciós asszisztens, és akitől nagyon sokat tanultam, az Soltész Judit rendezőasszisztens. Rengeteg jó szakembert ismertem meg azon a forgatáson.
Mi a produkciós asszisztens dolga?
Kreatívan a képernyőre „rakni” a hátteret – „berendezni” száz százötven statisztával. Érteni kell a dramaturgiát, és bár fontos, hogy a színészeken legyen a hangsúly, de a környezetnek is természetesnek kell lennie. Ez a képesség édesanyámtól jön; rengeteget néztem, hogy hogyan teremt a színpadon kontrollált káoszt.
Mióta vagy rendezőasszisztens?
Hivatalosan öt éve. Lassan kacsingatok az első asszisztensi pozíció felé, éppen egy amerikai sorozatot készítek elő ebben a szerepkörben. Ez ennyi idősen kicsit rémisztő is néha, de a leg jobb szeretnék lenni.
A filmkészítés hierarchiájában hol helyeznéd el magad?
Egy biztos: ez csapatmunka. Mindenre figyelni kell, mi vagyunk a forgatás motorja, de nem vagyunk fontosabbak másnál Kincsem után nemzetközi filmekbe kerültem, dolgoztam az Atomszőke, az új Alien, a Terminátor és a Vörös veréb című filmek ben. Filmes bátyámnak, mesteremnek Tolmár Zsoltot tekintem.
Szimler Bálint, a Fekete Pont rendezője: „Perspektíva, pénz és az előremutató döntések hiányában csodálatos emberek tartják lélegeztetőgépen az oktatást”
Elképzelhető, hogy egyszer rendezőként is bemutatkozol?
Ugyanúgy, ahogyan a színészetre tekintettem, itt is sokkal jobban tisztelem azokat az embereket, akik az életüket tették a rendezésre. Röviden a válasz: nem. A saját skillemmel, a háttérrendezéssel próbálom a rendező munkáját segíteni, ez az, amire nekik nincs idejük, Igyekszem megérteni a stílusukat, és teljesen alkalmazkodva ehhez átvinni a képernyőre. Ez nagy kreativitást igényel, és a dramaturgiai érzéknek itt van igazán szerepe. Egy jó hátteret nem veszel észre, pedig nagyon fontos.
A szüleiddel volt közös filmetek?
Anyámmal együtt forgattam a Mrs. Harris Párizsba megy című filmet, amiben még én is felbukkanok. Apámmal még nem dolgoztam együtt. Van egy ikertestvérem, Hanna Míra is filmes – ő a precíz, én vagyok az improvizatív.
Szenvedélyesen fotózol, tavaly kiállításod is nyílt.
Nyolc éve igyekszem elkapni az utcán a megfelelő pillanatokat. Csak fekete-fehérben fotózom, mert zavarnak a színek. Főleg más nézőpontokat, érdekes embereket keresek, kerülve a köz helyeket.
Mennyire terhel meg a sok utazás, korai kelés, éjjeli forgatás?
Az évi kétszázötven forgatási nap életstílussá vált. Számomra ez nem munka, akkor is ezt csinálnám, ha nem fizetnének érte.