Az irodalom nem megy szabadságra - interjú Valuska Lászlóval
Augusztus második hétvégéjén a Káli-medencébe költözik a kultúra, ugyanis a Balaton-felvidék legcsodálatosabb környéke ad otthont a Nyári Margó Fesztiválnak. A közkedvelt Margó Irodalmi Fesztivál nyári különkiadása az évszak legklasszabb lehetőségeit gyűjtötte össze: zene, irdalom, mozgás, közösség, gyönyörű táj, csend és nyugalom, és persze a legfontosabb nyári „kiegészítőt”, a Balatont.
„A nyári Margót 2021-ben szerveztük meg először, mert szinte feszített minket a vágy, hogy a Covid után kimozduljunk a szabadba. Három évig Zalában tartottuk az eseményt, ott kezdtük fejleszteni az alapokat, most pedig Salföldön folytatjuk a megkezdett munkát” – meséli a program születéséről Valuska László, a Margó ötletgazda-fesztiváligazgatója.
Nyár, Balaton, irodalom
A miért pont Salföld kérdésre a válasz talán csak annak nem egyértelmű, aki nem járt még a csodálatos községben, amelynek természeti kincsei, látványvilága, hangulata és klímája szinte könyörög egy rendezvényért. Arról nem is beszélve, hogy a környéken minden adott, ami egy hosszú hétvégi programhoz alapjáraton szükséges, ugyanis számos étterem, kávézó és bisztró is várja a kikapcsolódásra vágyókat.
„Salföld a központ, de bevesszük a Káli-medencét is, merthogy nem csak a három salföldi helyszínen (Bányakert, Faluház, Pálos Kolostorrom) lesznek programok, hanem nagyon sok hellyel együttműködünk. Megkerestük a kedvenc helyeinket a környéken, és mindenhol nagyon lelkesen fogadták az ötletet. Ezeknek a kapcsolódásoknak köszönhetően lesz Margó menü, Margó fröccs és Margó fagyi is” – mondja Mátyás Kitti, kommunikációs és marketingvezető.
Shawn Mendes hét éve Magyarországon jött rá, hogy a világ legjobb munkáját végzi
A Margó Irodalmi Fesztivál a minőség mellett jó értelemben véve képvisel egyfajta állandóságot is, de a nyári különkiadással mindenképpen az volt a szervezők elsődleges célja, hogy más élményekkel is gazdagodjanak a fesztiválra látogatók. A programoknak köszönhetően van egy fizikai határ, amit nem tud, és nem is akar átlépni a Margó, de a környék, a nevezetességek, és a Balaton közelsége óriási pluszt ad a rendezvényhez.
Mindhárom nap kora délután indulnak a programok, pontosan azért, hogy a megérdemelt pihenésre, kikapcsolódásra is legyen idő, ha éppen tovább lustálkodna valaki, akkor sem fog a lényeges dolgokról lemaradni. De akkor sincs baj, ha valaki kevésbé érzi komfortosnak a hőséget, mivel az erdőben kellemesen hűvös van, és plusz jó hír, hogy a környék több részén a térerő is nyári szabadságát tölti.
Kultúra minden mennyiségben
Programok tekintetében sem lehet oka senkinek panaszra: az irodalmi beszélgetésekkel, vetítésekkel, workshopokkal tarkított napokat szuper koncertek zárják. De lesz könyvcsereprogram, könyvkötögetés, irodalmi activity, valamint biciklitúra és Petanque bajnokság is, mert az aktívabb kikapcsolódásra vágyókra is gondoltak a szervezők.
A Nyári Margó egy kisebb léptékű, családiasabb hangulatú fesztivál, aminek eredetileg sem célja, hogy gigantikus méreteket öltsön, (ezt a község befogadóképessége nem is nagyon engedné), inkább az élmények nyújtotta gazdagságon van a hangsúly.
„Olyan zenéket válogattunk, amely nekünk is, és a közönségünknek is fontos. Az első nap Beck Zoli és Vecsei Hasi lép fel, a Kártyajátékkal, ami egy zenés, beszélgetős műsor, utána pedig a Hiperkarma, akik most 25 évesek. Második nap a Slow Village zenél, előttük pedig Kustos Júlia a Tink a Mulató Aztékkal, ahol beatekre megy a versfelolvasás. Szombaton az elektronikus zenén lesz a hangsúly táncolósabb bulival. Természetesen lesz nagyon sok költészet: Závoda Péter, Simon Marci, Röhrig Géza, Gerevich András.
A tavalyi legjobb első prózakötetesek közül itt lesz Kemény Lili, Bíró Zsombor Aurél, a Kovács ikrek, illetve a fesztiválon mutatja be az új könyvét Légrádi Gergely. A KultúrFlipperben, a csábító a Balaton lesz a téma, a Sztereóban a fellépő zenészekkel dumálunk az alkotásról, kulturális hatásokról, illetve Fazekas Gergő a dalszerelő műhelyben egy Beton.Hofi számot fog kivesézni” – foglalja össze az izgalmas kínálatot a fesztivál igazgatója.
A látogatók kényelmét szolgálja, hogy mindhárom helyszín egy kellemes sétatávolságra van egymástól, a környék többi településéről érkezők számára pedig Margó-busz is a rendelkezésre áll. A Margós programoknak komoly törzsbázisa alakult már ki az elmúlt években, de a Nyári Margó az irodalmi fesztiválnak egy lazább, kötetlenebb, strandpapucsos verzióját nyújtja a közönségnek. A háromnapos programra elővételben elérhető a jegyértékesítés, de a helyszínen is lehet vásárolni napijegyet.
Kultúrsokk helyett kultúratükör: ilyen volt egyedül nőként egy arab fővárosban
Fesztiválszezon idején erős a nyár itthon, és nincs hiány a széles kulturális kínálatot nyújtókból sem, de ennyire célzottan az irodalomra reflektáló csak a Margó van. Ráadásul a salföldi három nap abban a tekintetben is kuriózum, hogy nincsenek zsúfolva, egymásra szervezve a programok, ezért rohanás és kapkodás mentesen élvezhető mind a három nap minden eseménye, maximálisan kiaknázva a fesztivál lehetőségeit. „A Margó Salföldön is Margó marad, és bár kiszakadunk a városból, az irodalmat, a könyveket oda is visszük magunkkal” – fogalmaznak a szervezők a fő célkitűzést illetően.
A részletes program és jegyvásárlás elérhető a fesztivál oldalán.
előfizetésem
Hírlevél
