„Az isteni Sarah” - A színésznő, aki koporsóban aludt, és az sem tarthatta távol a színpadtól, amikor levágták a lábát

„Sarah fogja játszani Salome-t!” – írta lelkesen egy levelében Oscar Wilde, amikor kiderült, hogy a kor leghíresebb színésznője, Sarah Bernhardt fogja életre kelteni az író új darabjának címszereplőjét. Bernhardt eddigre majdnem ötven éves volt, de ez senkit sem zavart: nem olyan régen még a tizenkilenc éves Jeanne d’Arc szerepében bűvölte el a közönséget, és miközben Wilde a Salome-n dolgozott, Sarah Bernhardt éppen a legendásan gyönyörű egyiptomi királynőt, Kleopátrát alakította a színpadon.

Ez a zseniális színésznő ráadásul úgy hódította meg az egész világot, hogy szinte kizárólag az anyanyelvén, franciául lépett színpadra.

Apácából színésznő

Sarah eredetileg Henriette-Rosine Bernard néven, egy kurtizán törvénytelen lányaként született Párizsban, a tizenkilencedik század közepén. Julie Bernard, a későbbi Sarah édesanyja hamar rájött, hogy a babagondozás nem fog beleférni sűrű életmódjába, ezért a kislány először dajkaságban, majd egy kolostorban nevelkedett. Henriette-Rosine maga is apácának készült, de ezt a szolid karriertervet végül keresztülhúzta Julie Bernard egyik befolyásos szeretőjének érvelése, aki azt javasolta, adják színésznőnek a lányt.

Már sosem fog kiderülni, milyen apáca lett volna Henriette-Rosine-ból, mindenesetre a történelem egyik legnagyobb ívű színészi pályája vette kezdetét, amikor a tizenhat éves lány először átlépte a Párizsi Konzervatórium kapuját.

Női istenek uralták a világot, amíg a férfiak el nem vették tőlük

Sarah Bernhardt karrierje nehezen indult be, de a magánélete már fiatalon is színdarabba kívánkozott: a Comédie-Française társulatánál még a próbaideje alatt kirakták, mert felpofozott egy nála jóval idősebb színésznőt, közben Ligne hercegének szeretője lett, és leányanyaként szülte meg egyetlen gyermekét, egy kisfiút. Végül a magánéleti fordulatok mellett a siker is megérkezett, de ennek ellenére Sarah Bernhardt egészen az 1890-es évekig megosztó figura maradt Franciaországban.

A színésznő nem különösebben igyekezett, hogy megfeleljen a korabeli szigorú francia társadalmi normáknak. Egyszer egy tökéletes modoráról és feddhetetlen erkölcseiről híres hölgy gratulált neki az egyik szerepéhez, hozzátéve, hogy „Kár, madame, hogy a darabjai mindig a szenvedélyről szólnak, így sosem tudom elvinni a lányaimat színházba.” Mire Bernhardt csak annyit válaszolt:

Ah, madame, sohasem szabad elfelejteni, hogy szenvedély nélkül lányai sem lennének, akiket eltilthat a színháztól.

A botrányos színésznőt a korabeli sajtóban sokszor sokféleképpen kritizálták, de Sarah Bernhardt egyszerűen túlságosan szabad és intelligens volt ahhoz, hogy törődjön a pletykákkal, sőt sokszor tudatosan szította is azokat. Gyakran támadták a zsidósága miatt, de azért is születtek róla rosszindulatú cikkek, mert túlságosan vékonynak találták, vagy pont azért, mert nem volt hajlandó fűzőt hordani. Házasságon kívül született fiának a saját, lánykori nevét adta, és amikor ők ketten megérkeztek valahova, szemtelenül így jelentette be a párosukat „Sarah Bernhardt kisasszony, és a fia”.

Amikor pedig végül férjhez ment, egy nála jóval fiatalabb férfit választott. Még azt is elterjesztette magáról, hogy a neki írt szerelmeslevelekkel kibélelt rózsafa koporsóban alszik. Ahogy egy 1879-es vele készült interjúban megfogalmazta az életfilozófiáját „Vagy megpróbálsz megfelelni a közönség elvárásainak, és akkor talán megnyered őket, vagy teszel minden elvárásukra és szemöldökráncolásukra. Mersz önmagad lenni, és a végén téged követ mindenki.”

Mindhalálig a színpadon

Sarah Bernhardt jóval több volt sikeres színésznőnél: a francia-porosz háború alatt katonai kórházat rendezett be a párizsi Odéon színházban, a harmicas évei közepén pedig saját vándortársulatot alapított, ami meghozta számára a nemzetközi sikert is. Innentől kezdve fáradhatatlanul járta a világot Amerikától Ausztráliáig, néha több, mint száz utazóláda kíséretében, közben pedig egyszerre irányította a társulatot és játszotta a főszerepeket.

Sőt, nemcsak sokoldalúan tehetséges volt, de másokban is felfedezte a zsenialitást.

A Sarah-ról készült plakátok futtatták be az egyik legismertebb szecessziós plakátművészt Alfons Mucha-t is, aki számos szerepében megörökítette a színésznőt. A Sarah Bernhardt-ot Médea szerepében ábrázoló képen megjelenő, kígyóként tekergőző karkötő esetében végül fantáziából valóság lett: a színésznő és az egyik leghíresebb párizsi ékszerész közös kollekciót indított a híres karkötőre alapozva.

Olló helyett forrasztópisztoly – interjú Dévényi Dalmával, a d’Alma Jewelry ékszermárka alapítójával

Csak Sarah Bernhardt lelkierején múlt az is, hogy a huszadik század első éveiben nem tört ketté a karrierje. 1905-ös dél-amerikai turnéján megsebesült munka közben: egy rosszul sikerült ugrás következtében megsérült a térde, és a sebesülés elfertőződött. Végül nem maradt más megoldás, az ünnepelt díva egyik lábát amputálni kellett; Sarah-t azonban, aki egészen addig a lebilincselő színpadi mozgásáról volt híres, semmi sem tarthatta vissza a szerepléstől. Az első világháború éveiben fél lábbal utazott a frontra a francia katonákat szórakoztatni, hazafiassága miatt végül még a legszőrösszívűbb honfitársai is megbocsátották neki fiatalkori kilengéseit, és a francia Becsületrend is kitűntette.