előfizetésem
Hírlevél
Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette
Ha kimondjuk a nevét, mindenkinek ugyanaz jut eszébe: az anyák megmentője. Semmelweis Ignác a magyar tudomány talán legismertebb alakja, nem mellesleg az orvosi higiéniáé, amely megelőzte a korát . A férfié, aki klórmeszes kézmosással életek ezreit mentette meg, miközben a sajátja romokban hevert. Megszámlálhatatlan nőt segített, de vajon mi lett azzal a nővel, aki mellette állt? A feleséggel, akinek nevét a történelem alig jegyzi, pedig az ő levelei, mondatai, sorai nélkül nem érthetjük meg igazán Semmelweis Ignácot sem.
Weidenhofer Mária nem volt sem tudós, sem hős, sem szoborra méltó alak a 19. századi Budapest szemében. Ő „csupán” egy orvosfeleség volt, aki próbált túlélni egy zsenit. És ahogy a férfi a szülőágyak mellett küzdött az életért, ő otthon küzdött a férfiért. Erre szokás azt mondani, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő, csakhogy Weidenhofer Mária nem akármilyen sikernek volt hátszele.
18 év korkülönbség
Semmelweis Ignác és Mária 1857. június 1-jén házasodtak össze Pesten. A menyasszony mindössze 20 éves volt, a vőlegény pedig már 38, túl a bécsi éveken, a szakmai sikereken és a nyilvános megaláztatásokon. Sebzett ember volt, tele dühvel és bizonyítási vággyal. Ezért is szomjazta úgy a nő közelségét, aki a házasságuk elején lelkes volt és büszke. Tudta, hogy férje nem hétköznapi ember, azt viszont nem, hogy milyen lesz egy ilyen különc személyiség mellett az élet.
„Ignác szüntelenül ír, számol, vizsgál. Éjjelente is dolgozik, s ha szólok hozzá, néha rám sem néz. Azt mondja, a halál nem várhat, s én nem tudom, hogyan lehetek a segítségére” - írta barátnőjének levélben. Házasságuk első éveiben Bécs és Pest között ingáztak, mert Semmelweis nem akart végleg elszakadni attól a tudományos közegtől, amely egyszerre adott neki rangot, és amely kínozta. Mária a pesti otthont rendezte be, miközben férje újabb és újabb cikkeket, feljegyzéseket írt, hogy még több és több anya életét mentse meg.
Mágnás Elza, a kitartott nő, akinek tragikus halála ma is rejtélyeket hordoz
De senki nem értette őt, kivéve egyetlen embert, a saját feleségét. Semmelweis felfedezése – hogy a gyermekágyi lázat az orvosok maguk terjesztik, ha boncolás után kézmosás nélkül vizsgálják a szülő nőket – logikus, egyszerű és forradalmi volt. Csakhogy az 1840-es évek orvostársadalma nem kért belőle. A kor orvosai sértésnek vették, hogy egy magyar fiatalember a szemükre veti, hogy bizony ők maguk okozzák a haláleseteket.
Semmelweis ezért gúny, elutasítás és szakmai ellehetetlenítés áldozata lett.
A kirekesztettség megmérgezte az életét. Egyre keserűbb, zárkózottabb lett, dühkitörései sűrűsödtek. A leveleiben is tudományos érvek helyett indulatos kiáltványokat írt. „Ti gyilkosok vagytok! Minden anya, aki a kezetek alatt hal meg, a ti bűnötök!”. Amikor otthon volt, nem a tudós beszélt belőle, hanem egy férfi, aki mindenkit ellenségnek látott.
Egyedül maradt a gyerekekkel
Mária feleség és tanú volt. Látott egy embert, aki a felismerésével világot akart menteni, és közben elveszítette saját valóságát. Kortársak szerint Semmelweis sokszor vádolta őt hűtlenséggel, máskor pedig gyermeki gyengédséggel könyörgött bocsánatért. Erről árulkodik Mária egyik fennmaradt levele is. „A doktor úr, a férjem ma újra mérges volt. Mindenkit csalónak nevezett. Engem is. Aztán sírt, és azt mondta, hogy én vagyok az egyetlen, aki még hisz benne.”
Ennél többet azonban nem mondhatott. Nem értették volna. A 19. század közepén ugyanis a nőknek nem volt szava, ha a férjük lelki betegséggel küzdött. A hisztéria, a melankólia vagy az „őrület” szavakat a nőkre használták, nem a férfiakra. Mária ezért csendben viselte a bizonytalanságot. Két lányuk (Hanna és Júlia) kicsi volt, a férj egyre zaklatottabb, a család pedig hamarosan gúny tárgyává vált. A házaspár otthonát elkerülték a barátok, a vendégek, az orvosi társaságok. Semmelweis neve már nem a tisztelet, hanem a botrány szinonimája volt. Belegondolni is rossz, hogy mit jelentett mindez a feleség számára, aki ha kilépett az utcára, azonnal valamilyen kritikával illeték. Holott nem tett ő semmit, csupán kitartott egy tudós mellett, aki megelőzte korát.
Egy zseni bukása, egy család szétesése
1860-ra Semmelweis már Pesten tanított, de az állandó elutasítás és a kudarc érzése elhatalmasodott rajta. Dührohamaiban kiabált, leveleket írt, amelyekben kollégáit újra és újra gyilkosnak nevezte, majd bocsánatot kért, de azután elölről kezdte az egészet. Mária félt tőle, ugyanakkor még mindig bízott benne. „Ő az, akit a világ nem ért meg. Talán egyszer eljön a nap, amikor másképp látják” – írta egy levelében.
Ez a nap csak évtizedekkel később érkezett el. 1865-ben a férfit Bécsbe vitték, egy elmegyógyintézetbe, ahol néhány héttel később, rejtélyes körülmények között meghalt. A testén zúzódások, sebek, törések voltak – a történészek jelenlegi álláspontja alapján valószínűleg bántalmazták. Halálát azonban bizonyítottan vérmérgezés okozta, az a betegség, amely ellen egész életében küzdött. Mária ekkor mindössze 28 éves volt, két kislánnyal, özvegyen, és gyakorlatilag pénz és tartalékok nélkül.
Az írófeleségek, szeretők életét gyakran mellékszálként jegyzik a tankönyvek, ez óriási hiba
Mivel Semmelweis Ignác neve halála után is megosztotta az orvos társadalmat, az özvegy férje halála után sem kapott elismerést. Mária szerény örökségből élt és semmilyen más anyagi támogatásra nem számíthatott, miközben egyedül nevelte két lányát. Hogyan viselte az özvegyi sorsot? Mi lett vele? Nem maradt utána napló, csak néhány levél, amelyben a mindennapokról ír, takarékoskodásról, beteg gyerekekről, bérbe adott lakásról. Semmi hősies, semmi drámai.
A történelem szemében tehát Mária láthatatlan maradt.
Bár később Semmelweis Ignácot elismerték, sőt az anyák megmentőjének nevezték, szobrai ott állnak Pesten, Bécsben, Berlinben, de a mellette álló nő nevét senki sem jegyezte meg. Pedig a tudós emberi történetét ő őrizte meg, a feleség, aki látta, milyen az, amikor egy géniusz saját fényében ég el. Hogy lehet ez? A 19. században a tudományos világ férfiak terepe volt. A feleségek neve legfeljebb zárójelben került elő, ha egyáltalán.
Aki zsenit szeretett, annak az őrület csendes tanújává vált. Mária is ebbe a szerepbe szorult. Holott nélküle talán Semmelweis Ignác nem tudta volna bebizonyítani elméletét, amellyel annyi nőt megmentett a gyermekágyi haláltól.
A szerző külön köszönetet mond a cikkért Maruszki Balázsnak, a Semmelweis című film forgatókönyvírójának. A levélrészletek a Semmelweis - Az anyák megmentője című könyvből származnak. (ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2023.)
