előfizetésem
Hírlevél
A te problémáid vajon mennyire hasonlítanak egy 200 évvel ezelőtt élt ősödére?
Az impresszionisták Párizsába repít a Rokonidők, egy családi transzgenerációs oldás története, amely két idősíkon játszódik, mégsem kell megijedni: nem sci-fi. Egy családfakutatás következtében négy idegent sodor össze az élet, de nemcsak nosztalgia és múltidézés, a családi kapcsolódások felfedezése várja az újdonsült rokonokat.
Cédric Klapisch, a Lakótársat keresünk rendezőjének új alkotását, a Rokonidőket (La venue de l'avenir ) ez évben mutatták be Cannes-ban – bár díjat nem nyert, kritikai fogadtatása kedvező volt. A főszereplőt, Adèle-t Suzanne Lindon alakítja, akinek Spring Blossom című filmjét (melyben nemcsak játszott, hanem írta és rendezte is) a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be. Suzanne – nem mellesleg – két kortárs színészóriás, Sandrine Kiberlain és Vincent Lindon gyermeke, aki láthatólag egyesíti szülei tehetségét.
Mellette viszontláthatunk ismert francia színészeket: Zinedine Soualem (Lakótársak keresünk, Gyűlölet), Sara Giraudeau (A legendák hivatala sorozat), Cécile de France (Lakótársat keresünk, Magasfeszültség), Olivier Gourmet (A fiú) és Vincent Macaigne (Ártatlanok) és felfedezhetünk néhány ígéretes új arcot, mint Abraham Wapler (A vád), Paul Kircher (Állati királyság) és Vassili Schneider (Monte Cristo grófja).
Az utóbbi évek legjobb brazil filmjét Gabriel García Marquez mágikus realizmusa hatja át
2024 és 1895
Az első idősíkban a történet napjaink Párizsában indul – egy normandiai kisváros önkormányzata szeretne megvásárolni egy 1944 óta lezárt házat és a hozzá tartozó földterületet, ezért egy családfakutatás keretében keresik meg a leszármazottakat, akik egyúttal a potenciális örökösök is. Összehívják őket egy találkozóra és ismertetik a területtel kapcsolatos terveiket, bízva abban, hogy gond nélkül megvásárolhatják az ingatlant.
A leszármazottak, akik életükben először találkoznak, négy jelöltet választanak ki maguk közül, aki képviseli őket – azaz a családot a ház felnyitása és az ezt követő hagyatéki eljárás során. A négy idegen vonatra ül tehát és elindul Normandia felé – mire a házhoz érnek, már elkezdenek rezegni köztük a láthatatlan kötelékek és a ház megnyitása mindannyiuk életében új fejezetet nyit: megismerik közös ősüket, Adéle-t, az otthonát, mely évtizedek óta érintetlenül várta, hogy újra felfedezzék a benne rejlő kincseket.
Mert nemcsak nosztalgia és múltidézés, a családi kapcsolódások felfedezése várja az újdonsült rokonokat: a falon lógó, poros fotográfiákról kiderül, hogy a 19. század végének leghíresebb mestere készítette őket, egy romantikus festményről pedig, hogy
egy eddig ismeretlen Monet…
A Variety-nek adott interjújában Klapisch elmondta, hogy a Rokonidők az egyik legambiciózusabb filmje, mert két idősíkot (1895-öt és 2024-et) kapcsol össze egy összetett narratív struktúrában. A rendező elsősorban a fiatal nő útját akarta követni, és az ő élményeit szembe állítani a ma élő leszármazottakéval. Adèle történetén keresztül azt akarta bemutatni, hogy a társadalmi és kulturális változások hogyan erősítették meg a nők szerepét, hogyan szereztek több jogot és jutottak több lehetőséghez.
A második idősíkban, 1895-ben megismerjük Adéle történetét, aki nagymamája halála után elindul egyedül Párizsba, hogy felkutassa soha nem látott édesanyját. A két történet a felbukkanó tárgyakon keresztül lassan összekapcsolja a két idősík szereplőinek életét, a rendező epizodikus szerkezetben vezeti össze a két történetet, így párhuzamosan ismerjük meg a történelmi hátteret és annak a ma élőkre gyakorolt hatását.
Nem kavarodsz bele az idősíkokba
A rejtélyes vidéki ház titkai, azok megfejtése átvezetik a leszármazottakat aktuális drámáikon és támogatják őket az identitáskeresésben és a múltjukkal, vagy éppen jelen élethelyzetükkel való kibékülésben. A négy unokatestvér fokozatosan egymásra (és önmagára) talál, miközben a normandiai ház múltja és Párizs 1895-ös avantgárd közege tükröt tart jelenbeli döntéseik elé. A két idősík váltakozása lassan tárja fel a titkokat, miközben a film a képi motívumok és a művészet eszközeivel húz párhuzamokat a generációk közt.
A film nagy erénye még a két idősík precíz váltogatása, a korszakonként eltérő vizuális paletta: a világítás és a kompozíció megkülönböztetése és a történelmi részletek, az atmoszféra kidolgozottsága, a díszletekkel, jelmezekkel és képi megoldásokkal együtt. A fotográfia motívuma, mint dramaturgiai elem is kiválóan működik: egyrészt mint emlékeket hordozó és ébresztő tárgy, másrészt mint bizonyíték: a képek szerepe kulcsfontosságú a narratíva rejtett kapcsolódásainak feltárásában.
Magyar származású színésznő a francia film legígéretesebb üdvöskéje, Mélissa Boros
A Rokonidők egy melegszívű, könnyed, de érzelmileg pontos családtörténet: az örökség ürügyén a múltat és jelent köti össze, finom humorral és érzékeny karaktervezetéssel. A mozaikos cselekmény nem nagy drámákkal, hanem apró felismerésekkel hoz valódi közelítést a rokonok és az idősíkok között, miközben a jelenben élő szereplők élethelyzete a múltból érkező erő és a tisztuló információk hatására szinte észrevétlenül megváltozik.
Különösen fontos és szerethető eleme a filmnek a lezárás:
nem hagy nyitva semmit.
Átélhetjük a szereplőkkel együtt a megoldások katarzisát minden idősíkon és megerősíti bennünk a meggyőződést és reményt, hogy a család, a szerelem és az emberi kapcsolatok mindig első helyen állnak és a legtöbb támogatás innen érkezik – ha képesek vagyunk elfogadni.
Magyar forgalmazó: ADS, januártól a Cinego.hu kínálatában online is megtekinthető.
