előfizetésem
Hírlevél
Nem kell mindenféle címkét magadra aggatni ahhoz, hogy értékes legyél
Az identitáskeresés egyik legújabb paradoxona, hogy egyre több fiatal él át identitásfáradtságot. Hogy mit is jelent ez? A rengeteg önmeghatározás, címke, közösségi elvárás, a “hova tartozom?” kérdés súlya sokkal inkább fárasztó, mint felszabadító a mai generáció számára. ADHD, non-binary, neurodiverz, introvertált, extrovertált, BIPOC, queer, és még sorolhatnánk. Rengeteg olyan alternatíva létezik már, ami annak ellenére, hogy ezáltal bőven akad választási lehetőség, nem mindig vezet megnyugváshoz. Nem csendesíti el a lelkünket azzal kapcsolatban: hova tartozunk, kik vagyunk ebben a világban.
Az identitásfáradtság nem egy diagnózis
Amikor szóba kerül az identitásfáradtság, akkor felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán mit takar ez a kifejezés. Sokan ugyanis csak egy újabb hangzatos dolgot képzelnek mögé, pedig ennél jóval többről van szó. Alapvetően egy olyan lelki és kognitív állapotról beszélünk, amikor valaki túl sok önmeghatározással küzd egyszerre, sok címkét ki akar próbálni, váltani szeretne, de közben teljesen kimerül. Azzal viszont tisztában kell lenni, hogy ez nem egy hivatalos pszichiátriai diagnózis, azonban egyre több beszélgetésben, közösségi média posztban, önismereti csoportban találkozhatunk vele.
De mi ennek az oka? Többek között a digitális tér és a közösségi média rohamos fejlődése, gyorsulása, hiszen keresni sem kell, és egyre több elérhető új identitás megjelöléssel, új közösséggel találkozhatunk. A másik probléma, a kultúrák, társadalmi változások, a diverzitás elismerése, amely bár pozitív lehet, azonban még nagyobb választékkal szolgál, mint amit korábban megszoktunk, és választani nem egyszerű.
Persze mindez még semmi. Az önkifejezés igénye mindig jelen van, és az hogy ne csak a társadalmi normák legyenek mérvadók, hanem hogy valaki „őszintén” önmaga lehessen, nem egyszerű folyamat. A bizonytalanság, a folyamatos szorongás, az hogy nem látjuk tisztán, kik vagyunk, melyik közösséghez tartozunk sok terhet ró ránk. Bár lehet, hogy nagy segítség az, hogy vannak új címkék, de mindezek folyamatosan új kérdéseket is szülnek bennünk.
Az identitáskeresés nem gyengeség
Szakemberek szerint fontos tisztában lennünk azzal, hogy az identitáskeresés nem egy hiba, nem túlérzékenység, de még csak nem is egy modern dolog. Ez az önismereti út része, amin manapság nagyon sok fiatal, sok esetben idős is rálép. A címkék pedig sokszor megértést hoznak, elfogadást, hogy végre tartozunk valahová. „Az identitás‐fejlődés nem lineáris folyamat; az diákok identitása váltakozik, új élmények és önreflexió alapján formálódik, néha újragondolódik.” - írta le kutatásában Rivnyák Adrienn, a Pécsi Tudományegyetem pszichológusa.
Mindez azt is jelenti, hogy ha valaki eldönti, ki ő és hova tartozik, akkor az ne változhatna az idők során. Ahogy gyermekkorban változunk,, úgy felnőttként sem kell leragadnunk egyik oldalon sem, rájöhetünk arra, hogy valamit jobban szeretünk, mint korábban, illetve előfordulhat, hogy másról meg lemondunk, mert már nem tölt el bennünket boldogsággal.
Ki vagyok, ha nem posztolok róla?- így veszi el az identitást a közösségi média
Az identitáskeresés segít szavakat adni az érzéseknek, lehetőséget ad arra, hogy olyan közösséghez tartozzunk, ahol nem kell magunkat elrejteni. Teljes valónkban lehetünk ott, mondhatjuk el az érzéseinket, oszthatjuk meg a gondolatainkat. A legtöbb csoportban támogatják egymást, empatikusak a tagokkal, nem beszélve arról, ha tudjuk, hogy mi az ADHD, jobban értjük, miért kelünk fel éjszakánként folyamatosan pörgő gondolatokkal.
De, ami a legfontosabb: nem kell mindenre és mindenkire címkét aggatni. Nem baj, ha valaki nem tudja, nem akarja meghatározni magát minden dimenzióban.
Amikor egy címke már teherré válik
Nem minden címke segít. Vannak olyanok, amik sokkal inkább terhek, mintsem támogatók. Amikor már az önmeghatározás több időt és energiát emészt fel, mint amennyit ad, akkor nem árt kicsit félretenni, és új utat keresni. Ha folyamatosan azon görcsölünk, hogy jól használjunk egy-egy címkét, az nem ad, hanem elvesz.
Gyakran még a másokkal való kapcsolatainkra is hatással lehet az, ha valaki folyamatosan önmagát keresi. Sok esetben az egyik fél nem érti meg a másik címkéit, ez pedig belső bizonytalanságot szülhet. Felmerülhet a kérdés: „ez vajon tényleg én vagyok?” Amikor már az identitásváltások túlzottan gyakoriak, és sokkal inkább kényszerként vannak jelen, mintsem egy önismereti lépésként, az szintén azt jelezheti előre, hogy már-már teherré vált az útkeresés.
Az egyensúly megtalálása
A címkék használatát nem szükséges elutasítani, csak meg kell tanulni velük tudatosan bánni. Tény, hogy sok felnőtt, idős nem érti meg azt, hogy a mai fiatalok miért akarják, hogy ilyen-olyan neveket aggassanak rájuk, ennek ellenére lelki szempontból igenis fontos tisztázni magunkban azt, hogy kik is vagyunk valójában.
„Az identitás kérdése mindannyiunk életében átható. Különösen hangsúlyosak ezek a serdülőkorban, amikor az egyének jelentősen megváltoztatják a testüket, új kognitív képességeket érnek el, és bővül a társadalmi hálójuk.” - írta le egy kutatásában Elisabetta Crocetti, a Bolognai Egyetem Pszichológiai Tanszékének szakembere, majd hozzátette: „Ezek miatt a fiatalokban erős az igény, hogy megértsék, kik is ők, kik akarnak lenni, mi teszi őket különbözővé másoktól, és mi ad folyamatosnak érzett egységet a változó körülmények ellenére.”
ADHD: Nem vagy más, csak máshogyan lettél huzalozva
Az első és legfontosabb tehát, hogy a címkéket eszközként használjuk, ne pedig korlátnak. Előfordulhat, hogy egy bizonyos időszakban jól jön egy kategória, de senkinek nem kötelező ragaszkodnia hozzá. Nem muszáj, ls nem kell mindenáron valahová tartozni. Lehetnek átmeneti állapotok, és lehetnek biztos pontok is. Csak legyünk nyitottak a változásra. Az, hogy ma nembinárisnak adja ki valaki magát, nem jelenti azt is, hogy holnap vagy hétfőn már ne lehetnénk inkább “átlagos” emberek. Ez egy fejlődési folyamat, egy önismereti út, ahol vannak elágazások.
De, ami talán a leglényegesebb: az én több részből áll. Egy ember lehet egyszerre introvertált, ADHD-s, neurodiverz, szakmai, és nagyon kreatív. Nem kell mindegyikbe tökéletesen illeszkedni, tartozhatunk több helyre is. Ha pedig nem sikerül megbirkózni a helyzettel, akkor érdemes lehet szakember segítségét kérni: a mentálhigiéné terápia, a közösségi csoportok, a barátok, valamint egy pszichológus is segíthet abban, hogy megtaláljuk, mi működik és mi nem.
Az egyik legerősebb üzenet pedig az, hogy nem kell mindenhez tartozni ahhoz, hogy értékes legyél. Néha bőven elég annyi, ha elfogadod azt, hogy vagy, amilyen vagy, mindenféle címke és kategória nélkül. A világ sosem fogja elvárni azt, hogy véglegesen besoroljuk magunkat egyik vagy másik csoportba. Maga a jelenlét, a tettek és az érzések is formálhatnak bennünket, megváltoztathatják a gondolatainkat, ami miatt egy teljesen új úton indulunk el.
