előfizetésem
Hírlevél
Ez a frissen nyitott hely lehet az analóg életérzést keresők Mekkája Budapesten
Egy olyan világban, amelyben minden csak egy kattintásnyi távolságra van, óriási bátorság kell ahhoz, hogy valaki a lelassulásra, a kézzel fogható, analóg értékekre helyezze a hangsúlyt, pláne a vállalkozásában. A néhány hónapja megnyílt MonoKultur célkitűzése viszont nem kevesebb, minthogy ellenpontként szolgáljon a digitális zajjal szemben. Az elképzelés nem is lehetne ennél idealisztikusabb, ugyanakkor felmerül a kérdés: mennyire lehet ma, Magyarországon idealizmusból működtetni egy vállalkozást?
Az analóg eszközök és az offline kapcsolódások képezik a mindössze pár hónapja nyílt MonoKultur alapfilozófiáját, nyomós okkal! A MonoKultur egyszerre kávézó, bár, lemezbolt és elektronikus zenei klubtér, de a különböző ágazatoknak valójában egyetlen, közös célja van. Hogy összehozzák az egymástól izolálódott embereket egy-egy dal, lemez vagy képzőművészeti alkotás apropóján, hiszen a művészet olyasvalami, amiről „beszélgetni kell”. A beszélgetés pedig összehozza az embereket. És ez egyáltalán nem analóg elképzelés.
Német-skót tengelyen
„Két alapvetésünk volt: hogy lemezekkel szeretnénk foglalkozni, és hogy mindezt a nyolcadik kerületben szeretnénk csinálni,” – mesél Szilágyi Gábor, a MonoKultur öt tulajdonosának egyike a kulturális erőtér történetéről. Gábor és három társa még gimnáziumból ismerik egymást, a csapat ötödik tagja később, egyetemi ismeretségből kifolyólag került be a Robert De Niro-féle „belső körbe”. A tulajdonosok egyetemi tanulmányaik alatt kezdték el felfedezni az elektronikus zene adta örömöket és nem tagadják: a hazai fesztiválkultúra sokat nyomott ebben a latban.
„17-18 évesen a Balaton Soundon és – debreceniként – a Campus fesztiválon kezdtük, de persze, ezek az élmények eleinte inkább a bulizásról szóltak, semmint arról, hogy a kulturális, művészeti oldalát értékeljük az elektronikus zenének,” – meséli félmosollyal az arcán Gábor. Tulajdonostársa, Futó Barnabás szerint neki például a B My Lake hozta meg az áttörést, mert ott hallott először az Alkotótáborról, amely egy kifejezetten magyar előadók felfuttatására specializálódott, igényes, historikus múlttal rendelkező fesztivál. „Nagyon büszke vagyok például arra, hogy az ott megismert, néhány kedvenc DJ-m közül néhányan már nálunk játszanak!” – teszi hozzá Barna.
Jó lenne időnként teljesen lekapcsolódni az online világról, összeülni és betenni egy CD-t vagy feltenni egy bakelitet
A fiúk szerint hazánk egyértelműen fesztiválországnak minősül, ennek pedig számos előnye van. Így például az, hogy egy ilyen rendezvény adott időtávon belül (jellemzően áprilistól szeptemberig) tömegeket képes megmozgatni. A köztes időben pedig ott vannak a klubok, amelyek – bár nem feltétlenül tudják megadni azt a mennyiségű teret és programot, mint nyári nagytestvéreik –, azért előnyösek, mert a zenére, annak minőségére redukálják a fókuszt.
„Ez egy szuper mentsvár azoknak, akik egész évben szeretnének szórakozni, olyan zenét hallgatni, amit máshol nem tudnak, vagy olyan közösségben lenni, amelynek tagjaival már legalább egy közös témájuk van, a zene,” – magyarázza Gábor.
Itt jönnek képbe a külföldi tapasztalatok. Gábor Skóciában, Barna pedig Berlinben élt néhány évig, a MonoKultur közösségteremtő fókusza pedig – a magyar fesztiválokon megtapasztalt élmények mellett – főképp ezekre támaszkodva alakult ki. Gábor szerint ugyanis hiába vagyunk fesztivál- és klubország, jellemző, hogy bizonyos fesztiválokat és klubokat mégis elhanyagolunk; a kisebb kezdeményezések csak nehezen tudnak boldogulni. Skóciában ehhez képest azt látta, hogy
létezik egy külön infrastruktúra
az elektronikus underground zenék- és intézmények támogatására. „Úgy jöttem haza, hogy szeretném ezt meghonosítani itthon is!” – foglalja össze.
Barna is hasonló gondolatokkal tért haza Berlinből. Elmondása szerint a német fővárosban elképesztően széles a zenei paletta. Magyarként azonban nemcsak a sokszínűség volt megdöbbentő számára, hanem az is, a németek milyen komolysággal fordulnak az underground felé. „Ez pedig újfajta mélységeit tárja fel önmagában a zenének, és a hozzá tartozó szubkultúrának is,” – meséli.
Elektronikus zenével közösségért
Józsefváros már a 19. század eleje óta egyfajta olvasztótégelye a különböző háztípusoknak, embereknek, társadalmi- és kulturális rétegeknek, így nem csoda, hogy a külföldről hazatérő tulajdonosok a Bródy Sándor utcát szemelték ki bázisuknak. „Szerintem ez egy nagyon befogadó közeg. Eddig mindenkitől azt hallottuk, nagyon örülnek annak, hogy nyílt itt egy olyan, új hely, ami találkozóhelyként is funkcionál. Az is sokat nyom a latba’, hogy olyan dolgokkal foglalkozunk, amit a környéken lakók is szeretnek,” – magyarázza Gábor.
A MonoKulturban diverz társaság mozog: sok DJ fordul meg a fiúknál a barátaikkal, ismerőseikkel együtt, de a környékbeli egyetemek hallgatói is gyakori vendégek náluk, mint ahogy a környező házakban lakók, és azok a külföldiek is, akik Airbnb-t bérelnek a kerületben. „Csütörtökönként van a Bring Your Own Vinyl (magyarul hozd a saját lemezed) eseményünk, amelynek során rendszerint kötetlen zenélés alakul ki a helyen. Ilyenkor jöhet bárki és felrakhat bármit!” – ismerteti a csütörtöki line upot Gábor.
A Monokulturban a falakat kortárs művészek munkái fedik; a vállakozás fontos eleme az underground dj-k és producerek felvonultatásán túl az ugyanehhez a szcénához tartozó vizuális művészek bemutatása is. "Ez két művészeti irányzat mindig is kéz a kézben járt, gondoljunk csak a fesztiválokra, video klippekre, stb. Rebák Tomi számos hazai esemény poszterét és arculatát tervezte, Móré Blanka pedig a Mono arculatát és belsőépítészeti kialakítását alkotta meg. Blanka album borítókat is tervezett már, de zenés rendezvények alatt élőfestések formájában is találkozni lehetett a munkájával," – részletezi a művészek szerepét a Monokultur világában Gábor.
Zene ide vagy oda, a fiúk szerint a nap végén mégiscsak az a vállalkozásuk célja, hogy közösséget formáljanak a hozzájuk betérő sokszínű, mégis hasonló érdeklődésű emberekből. „Az elektronikus zene legfontosabb tulajdonsága, hogy társadalmi tabutémákat emel fel, és szép lassan feloldja azokat. Ezt könnyebb közösségben megtenni, mert azáltal, hogy együtt vagyunk, zenét hallgatunk és kibeszélünk bizonyos dolgokat, képesek vagyunk hiedelmeket feloldani, egyúttal megoldást találni bizonyos ügyekre.”
Arra a kérdésre, miért ennyire fontos számukra a közösség, Gábor elgondolkodva válaszol. „Talán azért, mert az évek során bennünk is kialakult egyfajta értékrendszer, amelyhez szeretnék hűek lenni. Aki nyitott szemmel jár, és erősebb igazságérzettel rendelkezik, az sok, rossz dolgot (is) észrevesz a mai világ működésével kapcsolatban. Mi arra a következtetésre jutottunk, hogy
ezeket összefogva kell megpróbálni megváltoztatni.
Úgyhogy összejövünk és beszélünk róla, ezzel hangsúlyozva: senki nincs egyedül a problémáival!”
Egy régi magyar márka, ami túlélte a rendszerváltást, és ma szerethetőbb, mint valaha
Analóg vonalon
A fiúk szerint önmagában az, hogy analóg formátumú, vinyl lemezek forgalmazásával (is) foglalkoznak, erős tanúbizonysága annak, hogy a MonoKultur a digitális, online világ ellenpontjaként kíván funkcionálni.
„Az analóg egyáltalán nem a gyors fogyasztásról, pörgetésről szól. Egy vinylt például meg kell fogni, ki kell húzni a tokból, van egy története, lehet róla olvasni... Azt látjuk, hogy erre őrült nagy szüksége van az embereknek! (Ez egyébként abból is látszik, hogy a lemezek értékesítése hihetetlenül megnőtt az elmúlt években.) Ugyanakkor, persze, az analóg egy sokkal kevésbé hatékony formátum. Sokkal drágább, idő- és energiaigényesebb vele dolgozni, mint digitálissal módszerrel” – említi az analóg és digitális közötti, legfontosabb különbséget Gábor, aki szerint a mai világ értékrendje szerint nem túl kecsegtető, ha valamire azt mondjuk, kevésbé hatékony.
„A »kevésbé hatékonyság« viszont negatív vonzattal is jár, például azzal, hogy izolálódunk a környezetünktől. Amikor átveszünk egy-egy vinylt a gyűjtőktől, azt lehetetlenség egymagunkban megvizsgálni és (például) beárazni. A szó nemes értelmében rá vagyunk kényszerülve arra, hogy felvegyük a kapcsolatot DJ-kel, más, akár a környéken fellelhető lemezboltokkal (például a Kalózzal, az MG Records-szal, a Deeppel vagy épp az AKT Records-szal), kiadókkal stb. Tehát beszélgetni kell róluk! Ugyanez történik akkor, ha valaki bejön a boltba. Okvetlenül szóba fogunk elegyedni egymással, miközben megismerjük egymás zenei ízlését, kedvenc előadóit, kiadóit. Egy kis eszmecsere is képes közösséget formálni!” – fogalmaz Gábor.
Bár Barna és Gábor elképzelése rendkívül nemes tőről fakad, felmerül a kérdés, lehet-e idealizmusból üzletet, vállalkozást üzemeltetni ma, Magyarországon? A tulajdonosok szerint igen: eddig legalábbis az a tapasztalatuk, hogy az elképzelésük nagyon is működik és – reményeik szerint – fog is.
Ami a jövőt illeti, mindenképp szeretnének meghatározó lemezbolt lenni, ez az első, és legfontosabb a to do listjükön. Ezen kívül olyan események szervezésében is gondolkodnak, amelyek kívül esnek ugyan a MonoKultur terén, mégis a kulturális erőtérre jellemző tulajdonságokkal bírnak. „Ezeket ugyanannak a közönségnek tervezzük, csak kicsit más formátumban. Szeretnénk olyan fellépőket hívni, akikkel a lemezek miatt már kapcsolatban vagyunk, de eddig nem jártak még Magyarországon,” – magyarázza Barna, Gábor pedig hozzáteszi: „hosszútávon jó lenne egy kiadót csinálni, ahol össze tudjuk fogni azokat a magyar művészeket, akiket nagyon szeretünk, de ez még a jövő zenéje.” Ami viszont biztos: terveik között szerepel még egy webshop kialakítása is, amelyen lemezeket, posztereket és printeket is terveznek árulni online.
A MonoKultur alapítói nem tagadják, hogy idealisták, de az olvasatukban ez inkább értékválasztásként értelmezhető. Hisznek abban, hogy egy lemez kézbevétele, és az arról szóló beszélgetés épp azt adja vissza, ami elveszett a digitális térben: a kapcsolódást. Amennyiben elképzelésük beválik, a Bródy utcai bázisuk nemcsak azt taníthatja meg a látogatóknak, milyen közösségben zenét hallgatni, hanem azt is, hogyan lehet Budapesten úgy igazán jelen lenni.
