előfizetésem
Hírlevél
Torokszorító életrajzi könyvből született az elmúlt hónapok egyik legjobb filmje
A tenger útja (The Salt Path) című film nem csupán egy házaspár rendkívüli túrájának történetét meséli el, hanem egy egész korszak lenyomatát is hordozza: az egész életünket meghatározó létbizonytalanságét, a kisembereket fenyegető veszélyekét a befektetések világában és megmutatja, milyen megtartó erejű lehet egy érzelmileg stabil párkapcsolat és milyen megváltás a természethez való visszatérés.
Az alkotás Raynor Winn azonos című, világsikert aratott memoárján alapul, amelyet férjével, Moth Winn-nel közösen átélt válságos időszak ihletett. A filmadaptáció, Gillian Anderson és Jason Isaacs főszereplésével, Marianne Elliott rendezésében 2025 decemberében került a mozikba.
Valódi traumák a fikció hátterében
Raynor Winn (született Sally Ann Winn, házassága után Sally Walker) 1962-ben látta meg a napvilágot az angliai Melton Mowbray-ban. Gyermekkorát vidéken, egy farmon töltötte, majd felnőttként férjével, Timothy Walkerrel (a filmben Moth Winn) Észak-Walesben telepedtek le, ahol egy farmot vezettek, két gyermeküket nevelték, és hosszú éveken át stabil, csendes életet éltek. A sorsfordító események 2013-ban következtek be: egy szerencsétlen üzleti befektetés és egy hosszan elhúzódó jogi vita következtében elveszítették otthonukat, minden vagyonukat, és szinte egyik napról a másikra hajléktalanná váltak.
A tragédia súlyát tovább növelte, hogy Moth-nál röviddel korábban egy ritka, progresszív idegrendszeri betegséget, corticobasalis degenerációt (CBD) diagnosztizáltak, amely az orvosi szakirodalom szerint néhány éven belül mozgásképtelenséghez és halálhoz vezet. A házaspár, minden lehetőségtől megfosztva, úgy döntött, hogy a South West Coast Path, az Egyesült Királyság leghosszabb, 630 mérföldes (1010 km) tengerparti túraútvonalán keresztül próbál új értelmet találni az életének.
Mothnál a betegség tünetei – mozgáskoordinációs zavarok, izommerevség, beszédproblémák – a túra kezdetén már jelentkeztek, ám a hosszú gyaloglás során állapota meglepő módon javulni kezdett. Ez a javulás, amelyet a szakértők egy része szkeptikusan fogadott, a könyv egyik központi motívuma lett: a természetben töltött idő, a fizikai aktivitás és a közös élmények pozitív hatása a mentális és testi egészségre.
A könyv és a film is hangsúlyozza, hogy Moth betegsége „különösen lassú lefolyású” volt, és a diagnózis pontosítása csak a férfi halála után lenne lehetséges. A memoárban Raynor őszintén ír férje állapotának hullámzásairól, a remény és a kétségbeesés váltakozásáról, valamint arról, hogyan vált a túra az újrakezdés kiindulópontjává: bár a férjének maximum 3-4 évet jósoltak az orvosai, 12 éve él szinten tartva a túra végére elért állapotot.
Húsbavágó őszinteséggel beszél a modern családokról a Berlinale nyitófilmje
A túra során szembesültek a klímaváltozás kihívásaival, ezért Moth (aki agrármérnök volt) újra beiratkozott az egyetemre és környezetvédelmi mérnöki képesítést szerzett – ez biztosította a túlélésüket, hiszen egy hiányszakmával könnyű munkát találni, Raynor pedig elismert író lett. Elhagyták eredeti lakóhelyüket és északon, a túraútvonal végén kezdtek új életet.
A könyv születése: naplóból bestseller
Raynor Winn a túra során naplót vezetett, amelyet eredetileg Moth 50. születésnapjára szánt ajándékként, hogy a férfi, akinek memóriája a betegség miatt romlani kezdett, ne felejtse el közös élményeiket. A kéziratot lánya bátorítására küldte el egy ügynöknek, miután egy cikket is publikált a Big Issue magazinban a vidéki hajléktalanságról. Az ügynök azonnal felismerte a történet erejét, és a könyv 2018-ban jelent meg a Penguin Books gondozásában.
A The Salt Path rövid idő alatt hatalmas sikert aratott: a Sunday Times bestseller listáján 102 hétig szerepelt, elnyerte a 2019-es RSL Christopher Bland-díjat, és több rangos irodalmi díjra is jelölték. A memoár nemcsak a természetjárás, hanem a társadalmi kirekesztettség, a hajléktalanság és a betegség témáit is érzékenyen dolgozza fel,
miközben a remény, a szeretet és az emberi kitartás erejét hangsúlyozza.
A könyvet az olvasók és a kritikusok egyaránt lelkesedéssel fogadták: számos országban jelent meg, több millió példányban kelt el, és sokakat inspirált arra, hogy maguk is végig járják a South West Coast Path-et – vagy újragondolják életük nehézségeit. Raynor Winn azóta több további könyvet is írt (The Wild Silence, Landlines), amelyekben folytatta saját és férje történetét.
Bestseller a vásznon
A The Salt Path filmadaptációja 2024-ben készült el, mondhatjuk, hogy női erőtérben: Marianne Elliott rendezésében, aki ezzel debütált a nagyjátékfilmes rendezők között, miután korábban a londoni West End és a Broadway színpadain aratott sikereket (pl. War Horse, Angels in America). A forgatókönyvet Rebecca Lenkiewicz írta, a filmet Hélène Louvart fényképezte. A forgatás 2023 nyarán zajlott, és a lehető legteljesebb mértékben követte a könyvben leírt South West Coast Path útvonalát, a stáb Somerset, Devon és Cornwall ikonikus helyszínein dolgoztak.
Te mit szólnál, ha egy mentális betegséggel élő lakó költözne a szomszédodba?
A munka során alkalmazkodniuk a kellett a brit tengerpart változékony időjárásához, a nehéz terepviszonyokhoz és a helyszínek logisztikai kihívásaihoz. A természetes fények, a valódi tájak és a hangulat megőrzése érdekében a film szinte teljes egészében külső helyszíneken készült, ami különleges hitelességet kölcsönöz a képi világnak.
Technikai megvalósítása is kiemelkedő: Hélène Louvart operatőr természetes fényekkel, kézi kamerákkal dolgozott, hogy a túra dinamikáját, a természet változékonyságát és a szereplők kiszolgáltatottságát minél hitelesebben adja vissza. A zenei aláfestést Chris Roe komponálta, aki a természet hangjait és a helyi népzenét is beépítette a film atmoszférájába.
A rendező, Marianne Elliott szerint ez a „közös utazás” nemcsak a karakterek, hanem a stáb számára is jellemformáló erejű volt, és hozzájárult ahhoz, hogy a film hitelesen adja vissza a túra érzelmi és fizikai kihívásait. A rendező és a stáb szoros együttműködésben dolgozott Raynor Winn-nel, aki társproducerként is részt vett a munkában. Raynor elmondása szerint a forgatás során újra átélte azokat az érzelmeket, amelyek a túra idején kavarogtak benne.
Gillian Anderson számára Raynor Winn megformálása különleges kihívást jelentett: a színésznő hangsúlyozta, hogy a forgatás során igyekezett minden hiúságot félretenni, hogy hitelesen adja vissza Raynor kiszolgáltatottságát. A film elkészítése során saját gondolkodása is megváltozott a hajléktalanságról, és a forgatás óta nagyobb empátiával, megértéssel fordul a társadalom peremére szorult emberek felé.
Jason Isaacs számára Moth Winn karaktere különösen inspiráló volt. A színész a felkészülés során személyesen is találkozott Moth-tal, akit „az egyik legkedvesebb, legpozitívabb embernek” nevezett, aki a legsúlyosabb betegség és a legnagyobb veszteségek ellenére is képes volt örömöt, szeretetet sugározni. Isaacs nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a betegség fizikai tüneteit – a mozgáskoordinációs zavarokat, a merevséget, a fáradtságot – hitelesen jelenítse meg, miközben a karakter belső erejét, humorát és önzetlenségét is átadja.
A színész elmondása szerint a forgatás során végig az lebegett a szeme előtt, hogy Moth és Raynor története nem csupán a szenvedésről, hanem
a szeretet, a kitartás és az újrakezdés lehetőségéről szól.
Isaacs szerint a természet, a tengerparti táj szinte „harmadik szereplőként” volt jelen a filmben, és a forgatás során ő maga is újraértékelte, mi az, ami igazán fontos az életben: a család, az emberi kapcsolatok és a természet közelsége. A memoár és a film egyaránt arra ösztönöz, hogy újra gondoljuk, mit jelent az otthon, a remény, az összetartozás és a természethez való visszatérés, mely képes új értelmet adni az életnek a legnagyobb nehézségek közepette is.
