előfizetésem
Hírlevél
Alin Nicuta: „Sokan nem mernek beszélni az érzéseikről, mi megtesszük helyettük”
Március elején negyedik nagylemezét mutatta be az Akváriumban az erdélyi magyar 4S Street. A Négyes Járat című albumon érzékelhető változás, azonban nem direkt módon történt ez, inkább az elmúlt időszak lenyomatát képezi le a lemez. Bár a frontemberrel, Alin Nicutával való beszélgetésünk apropóját ez adta, mégis inkább arra voltam kíváncsi, mit jelent egy gyergyói művésznek vágyakozni az otthon után – és ezzel a hiánnyal élni –, milyen érzés a színpadon énekelni, miközben a szülei nem beszélnek magyarul, és hogyan kerültek egy rajongói grillpartyra.
Érezhetően más ez a lemez, mint az eddigiek, jobban összefüggnek a dalok is. Mit jelent nektek a Négyes Járat?
Egy bizonyos szintű megújulást. Sok változás történt az elmúlt időben – például a billentyűsünk hét év után kilépett a zenekarból, tavaly volt egy menedzserváltásunk –, ezek felkavarják a zenekart művészi szempontból is. Ezt a változást megnyugvás követte, letisztult a környezetünk, így újra tudtunk alkotni. A zenekarozás nem csak buli és szórakozás, nagyon-nagyon sok munkával jár: 20% zene, 60% technikai, szervezési feladatok és 20% az az ambíció és odaadás, amit a tagok egyenként – és együtt is – bele akarunk tenni. Ezzel a lemezzel, az új dalokkal merészebb, rockosabb zenekar lettünk: mertünk eddig nem megszokott ötletekhez nyúlni, nagyobb teret kaptak az élő hangszerek.
Szerinted mi az, amit a ti zenétek ad az embereknek? Milyen űrt töltött be a zenétek a zeneiparban?
Mi nagyon őszinte érzésekről éneklünk, miközben hétköznapi emberek tudtunk maradni. Sokan nem mernek beszélni az érzéseikről – főleg manapság –, mi megtesszük helyettük. Az őszinte, önazonos, hiteles hozzáállás működik hosszútávon. Most elindult egy nyájeffektus: bizonyos zenei véleményvezéreket követnek sokan, ugyanazt a flowt hozzák hasonló rímekkel, zenei megoldásokkal, hangszerekkel, és azt gondolják, működni fog – de csak egy darabig.
Mi szerintem az egyszerű életünkben megmaradva, a nagyon őszinte érzelmi világunkkal hatunk az emberekre. Hagyjuk, hogy működjenek a dalok, nem játszunk rétegzenét. A Mesélek a bornak dalunkat a legtrágárabban éneklő rapper is megdicsérte, és idős nénik is hallgatják az unokáikkal. Nekünk ezek a legfontosabb dolgok. Mi csak vagyunk – dalokat írunk, próbálunk nem megfelelni senkinek, csak magunkból zenélni.
Enyedi Ildikó: „A növények erotikája valóban központi témája a filmnek”
Ha nem zenéltek, eljöttél volna Erdélyből?
Én nem szerettem volna Magyarországra költözni, de szükséges lépés volt. A legtöbb koncertünk Magyarországon van, Erdélyben nem játszunk annyira sokat, és az elmúlt évek ingázásai – a sok utazás, buszban ülés, kimerültség – a kiégés szélére sodortak. Ahhoz, hogy jobban tudjunk együtt dolgozni, magunkkal is tudjunk foglalkozni, lépni kellett, hiszen a közönség elvárja, hogy minden koncerten a tőlünk telhető legtöbbet nyújtsuk, és senkit nem érdekel, mi miatt vagyunk fáradtak.
Apukám szokta mondani, hogy ha bicikli kellett, akkor hajtsad. A tavalyi koncertszezonban a teljes zenekar és a stáb egy része egy házban lakott. Mindent együtt éltünk meg: azonnal tudtuk orvosolni problémákat, sokat zenéltünk, ötletek születtek, hiszen nem kellett a találkozásokra várni, mindig ott voltunk egymásnak. Ezzel együtt a kétlaki élet is megvan, ugyanis májustól októberig itt vagyunk többet, a téli hónapokat többnyire otthon töltjük. Valószínűleg ez lesz a hosszútávú berendezkedésünk is.
A szüleid nem beszélnek magyarul. Milyen érzés, hogy a szíved-lelked kiénekled a színpadon, a szüleid viszont nem beszélik azt a nyelvet, amin alkotsz? És közben folyamatosan ott vannak a koncertjeiteken.
Értik a magyart, csak nem beszélik. Minden dalszöveget lefordítok nekik románra, sokszor még megjelenés előtt is, így mindig tudják, miről éneklek, mi van bennem. Ez főleg azért fontos nekem, mert a szövegeink tele vannak burkolt üzenetekkel és metaforákkal, amit valószínűleg nem értenének. A zene egy univerzális dolog, rajta keresztül megvan a kapcsolódás, és ha a dal érzelmi világával tudnak azonosulni, már működik. És ennyi elég is. Én azt érzem, mindenem megvan. Ha minden pont így maradna, boldog lennék – persze, nem vetem meg, ha jobban is alakul. Földet vennék, tyúkjaim, diszóim lennének. Szerintem akkor gazdag egy ember, ha egészséges és szép családja van, és vannak földjei, nem?
A természetközeliség mint érték otthon, Erdélyben erősebben jelen van az emberekben?
Határozottan igen. De ez azért is van, mert a legtöbben abból élnek: mezőgazdálkodásból. Annak, akinek nem hiányzik a természet, nem találkozott még igazán vele, nem ismeri - így nem is hiányozhat neki. Pedig a természet mindenkit hív magához, van, aki elfogadja ezt a hívást, van, aki nem. Mi úgy nőttünk fel, hogy ez adott volt, használtuk minden áldott nap: dombokon, hegyekben játszottunk, bicikliztünk, az utca porát vertük fel, ahogy fociztunk, verekedtünk – mindent, amit csinálni lehet egy székely faluban.
Ez a kis szabadság: az az emberi jellem, ami ott van, a nyugodt, sehova nem siető hozzáállás, nem söprögetünk a felszínen, hanem mélyebbre megyünk érzések, gondolatok, emberi kapcsolatok formájában. A dalainkat is átszövi ez a lelkület, talán ez lehet a válasz a korábbi kérdésedre, hogy mit ad a mi zenénk, milyen űrt tud betölteni az emberek szívében. Nagyon sok vizualitást hordoznak a dalszövegeink, és ez hat: aki járt már ott, visszavágyik, aki nem, abban felébred a vágy. Nyitott könyv vagyunk mindannyian, és próbáljuk átadni az embereknek, amit mi átéltünk. Nekünk ez a minden: ami inspirált az otthonunk által.
Könnyen megy az, hogy lelkileg lemeztelenedj a színpadon koncertről koncertre? Hogy azt mondd, megmutatom ezeknek az embereknek, mi van bennem?
Én nem félek ettől, mert amikor megírtam, akkor már kijött, levetkőztem. Beszélni kell ezekről az érzésekről. Sokan mondták, hogy a Mesélek a bornak nagyon nehéz dal érzelmileg, és hogy lehet, nem is tudom, mekkora súlya van... De. Tudom. Én nagyon anyás vagyok, nagyon családcentrikus. Minden nap beszélünk telefonon, tesómmal is, úgyhogy pontosan tisztában vagyok vele, milyen súlya van annak, ha nincsenek ott a szeretteid, ha távol vagy otthonról. Tudom, hova vágyom haza, hol van nekem az otthon és ezeket büszkén vállaljuk mindannyian.
Egyértelműen érződik minden szavadon és látom az arcodon, hogy hiányzik Erdély. Milyen úgy élni a mindennapokat, hogy annak ellenére, hogy élvezitek a zenélést, a koncertezést, ez az érzés, a hiány, a visszavágyódás folyamatosan jelen van?
Jelen van, mindannyiunkéban, és néha nagyon hangos ez a hiány. De most így, ilyen körülmények között tudjuk csinálni a szenvedélyünket, a munkánkat, és mindenbe – főleg a zenénkbe – beletesszük azt a lelket, amit hozunk Erdélyből: a gyergyói mivoltunkat. És nem is tudnánk ebből kiszakadni, ha akarnánk se. Például, Lóri otthon van most Erdélyben, mezőgazdálkodással foglalkozik a családja, és segített az apukájának házhoz hordani a tejet. Tudod, amikor lerakják a kapud elé...
Sokan pszichológushoz mennek – hozzáteszem, én is jártam, mert voltak mélypontok –, én mindent kiírok magamból, néha fel is olvasom, és akkor már nem bent nyom, lehet kívülállóként ránézni azokra a gondolatokra. Sokszor megnyit egy kaput, és lehet őket máshogy kezelni. Nekünk a közös dalszerzés egyfajta terápia, és nagyon sokat segít abban, hogy úgy csinálhassuk a dolgainkat, ahogy csináljuk.
ZÓRA: „A színpadon vagyok jelen, nem a zeneiparban”
A közönséggel nagyon különleges kapcsolatotok van. Sokakat, a vissza-visszatérő első sorokban tombolókat névről ismeritek. Az ilyen jellegű, személyes kapcsolódás is ritka zenekar és közönség között.
Szerintem ez a legszebb része a zenélésnek, hogy úgy tud működni ez a dinamika, mint egy igazi emberi kapcsolat, pedig két entitás, zenekar és közönség kapcsolódik. Nagyon izgalmas! Olyan érzelmi kavalkád van minden egyes koncerten bennünk, a közönségben keressük a támaszt. Én figyelem, ki az, aki jól érzi magát, aki szomorú, annak intek, hogy mi a baj. Átveszem egyből az állapotukat, nehéz is kezelni. Az elején ezért énekeltem sokat csukott szemmel. De már megtanultam kezelni egy jóideje, és azt a visszajelzést kapom, hogy sokkal többet kapnak belőlem, mert nyitottabb vagyok.
A szememen keresztül tükröződöm nekik. Ha nem tudnak belenézni a szemembe, akkor mondhatok, amit akarok, nem fogják elhinni. De ha kinyitom, a szememből látják, őszinte-e, amit hallanak tőlem. És ez így jó, mert családias a hangulat, és arra ösztönöz minket, hogy a zenénkben elmondhassunk nekik akármit. És ha azt érzed, valakinek el tudsz mondani akármit, akkor ki tudsz nyílni lelkileg. Így a legjobb dalokat írni: nem kell megfelelni, csak írsz, mert van, aki meghallgasson.
Mi igenis szeretünk kapcsolódni a közönséggel. Rendszeresen beszélgetünk, iszogatunk a koncert után azokkal, akik ott maradnak. Születnek barátságok, ismeretségek, vagy „csak” jó beszélgetések. Egyszer egy ilyen beszélgetés miatt kerültünk el egy grill partyra: többször láttunk már egy társaságot a koncertjeinken, és egyszer fotózkodás közben elhívtak grillezni. Szerintem egyikük sem számított rá, hogy elmegyünk, de láttuk, hogy jó emberek, gondoltuk, miért ne? Miért ne mehetne egy öt gyergyói csávó vacsorázni egyet néhány jó emberhez, akik szívesen látják őket? Így elmentünk. Nagyon jó kis este volt.
