előfizetésem
Hírlevél
Nem Ady Endre volt Csinszka legfontosabb szerelme, hanem ez a festő
Ha ma visszatekintünk Márffy Ödön és Csinszka életére, a történetük több mint romantikus szerelmi történet: múzsa és művész, inspiráció és identitás, lobogás és törékenység drámai szövete, amely sokakban kérdéseket ébreszt: Meddig illik a múzsaképet emlegetni? Hol kezdődik az, hogy valaki saját művészeti életre vágyik? És meddig tartható meg a boldogság, ha a szerelem és a művészet ennyire összefonódik – és ezekben az ellentétekben gyakran fájdalom rejtőzik?
Az utolsó portré. Ez a címe Márffy Ödön, a modern magyar festőművészet egyik meghatározó alakjának feleségéről készült képének. A dátum 1934, legalábbis ekkor kezdhette el festeni, de csak két évvel később fejezte be. A nő kinéz az ablakon, jele nincs annak, hogy miért az utolsó. Azonban tudnunk kell, hogy felesége, Boncza Berta (Csinszka) hirtelen halálának éve 1934 volt. Egy arc, ami után már nincsen folytatás. Csinszka hirtelen távozott, agyvérzést kapott egy vacsoránál és ugyan még magánál volt napokig, bíztak benne, hogy sikerül felépülnie, de sajnos a második rohamba belehalt.
A képnek a véglegességet nem a festő adta a címmel. „A kép abbamaradt... Nem merek azóta hozzányúlni... egy nappal a katasztrófa előtt ült nekem modellt utoljára ehhez a képhez... Azóta egy ecsetvonással se mertem közelíteni a képhez.” - mondta Márffy a megrázó emlékeket el egy 1935-ös interjúban, ahogyan Rockenbauer Zoltán írja Csinszka, a halandó múzsa című könyvében. Végül 1936-ban ki is állította.
Élet Márffy előtt
Márffy és Csinszka kapcsolata egyszerre volt menedék és kínálkozó lehetőség, siker, szépség, művészet, vágy, és végül tragédia. Olyan történet, amely nem válaszol könnyen a kérdéseinkre, de sokat mond a művészetről, a múzsáról és az emberi sorsról. Boncza Berta, vagy ahogy mindenki ismerte, Csinszka, a magyar irodalom és képzőművészet egyik legellentmondásosabb, ugyanakkor legvonzóbb alakja volt. Rövid élet adatott neki, 40 évesen halt meg hírtelen.
Születésekor már tragikus körülmények vették körül: édesanyja a szülés után meghalt, édesapja pedig nem tudta vállalni a gondoskodást, így nagymamája nevelte. Szülei vérfertőző kapcsolatából született, nehéz örökölt sorsot hozott magával. Már korán érezhető volt művészi érzéke: verselt, rajzolt, később pedig fotózni is tanult, miközben a családi múlt árnyékában nőtt fel.
A grófnő, aki nem csupán múzsa volt, hanem a magyar irodalom aktív alakítója
Fiatalon Svájcban tanult, ahol az internátus szigorú, de kultúrára fogékony légköre tovább formálta érzékeny lelkét. Már ekkor is érdeklődött a művészet különböző ágai iránt, de életét hamarosan a sors és a szerelem sodorta új mederbe. A 20. század elején találkozott Ady Endrével, akivel 1915-ben házasságot kötött. Ez a kapcsolat hozta el számára a múzsa státuszt: Ady utolsó nagy költői ciklusát hozzá kötötte, és ő lett a költő inspiráló társa. A házasság azonban nem volt mentes a nehézségektől: Ady betegsége, a kortársak ítélkezése és a társadalmi elvárások mind feszültséget hoztak a mindennapjaikba. Ady halála után Csinszka nem vonult vissza, hanem a művészet és a társasági élet aktív szereplője maradt.
Özvegysége időszakában jogi ügyek, hagyatéki viták és új szerelmek követték egymást.
Még csak 25 éves volt és már a nemzet özvegye. És szinte hetek alatt intim viszonyba kezdett Babits Mihállyal. Török Sophie, Babits későbbi felesége így emlékszik vissza erre az liezonra. „Ha Mihály nem babonás, tehát nem fél attól a két sortól, amelyikben a volt férj (Ady) megátkozza azt, aki helyébe lép, elveszi Csinszkát. Egy erdélyi lapban meg is jelent házasságuk híre. A nő tette bele, hogy ezzel kényszerítse őt – mondta Török Sophie Koháry Saroltának, aki így folytatja az eset elbeszélését: Csinszka tehetségtelen trampli volt – sziszegte Ilonka –, csak el akarta vetetni magát Mihállyal. Meghalt a király, éljen a király!”
De Csinszka tovaröppent Babitstól, és 1920-ban új életet kezdett festőművész férjével, Márffy Ödönnel, aki 16 évvel volt idősebb nála. Kapcsolatuk lassan bontakozott ki: az első találkozás, amikor Csinszka még Ady felesége volt, csak látszólag volt jelentéktelen. Márffy, aki ekkor még katona és fiatal festő volt, gyorsan felfigyelt Csinszkára, akinek közvetlen, nyitott természete és intelligenciája rögtön megnyitotta előtte a világát. A későbbi években a Veres Pálné utcai lakás irodalmi szalonjaiban Márffy többször megfordult, de a kapcsolatuk akkor még baráti maradt.
Csinszka ápolónőként a beteg Ady mellett megtanulta, hogy a felszín és a belső élet sokszor különbözhet, és ez a tapasztalat később Márffyval való házasságában is visszaköszönt.
Csinszka és a festő
1920 februárjában váratlan találkozásukból házasság lett. Márffy visszaemlékezései szerint ekkor a nő volt a kezdeményező, az ő bátor, közvetlen lépése indította el a kapcsolatot. Ez a döntés megadta a festőnek azt a stabil hátteret, amire hosszú alkotói korszakában szüksége volt. A házasságuk kezdete új fényt vitt Márffy festészetébe: portréi, tájképei és aktjai a feleségén keresztül nyertek különleges karaktert, energiát és érzékenységet.
Rockenbauer Zoltán így ír erről a korszakáról Márffynak: A húszas évek közepén a Csinszkával kötött házasság, a közösen épített otthon idillje állt a fókuszban, amely megváltoztatta a festő életét, sőt egész művészetét. Festészete oldott lett, lazúros, mindvégig nagyon színes, de már nem a nyers kontrasztokra épült, hanem a harmóniára. A Szamóca utcai villa mindent megadott, amire Márffynak szüksége volt: otthont, családot, műtermet. Modelljei elsősorban Csinszka, valamint a ház lakói voltak. A kilátás a budai hegyekre, a környező kocsmák hangulata, a kerti munka mind állandó témákat kínáltak, a csendéletekhez pedig bőven akadt gyümölcs és virág a kertben. Ez a festői világ nagyon kedvelt volt a közönség és a kritikusok körében is.”
Az írófeleségek, szeretők életét gyakran mellékszálként jegyzik a tankönyvek, ez óriási hiba
A képzőművészet és az új környezet új dimenziókat nyitott Csinszka számára: modellként, múzsaként, de egyben önálló alkotóként is jelen volt a műtermi életben. Márffy számos portrét készített róla, amelyek ma is a korszak emblematikus művei közé tartoznak. Bár Csinszka maga is próbálkozott versekkel, novellákkal, rajzokkal és fotókkal, soha nem vált igazán ismert művésszé. Életében a férfiak alkotásai – Ady versei, Márffy festményei – határozták meg hírnevét, miközben saját próbálkozásai háttérbe szorultak. Ez a kettősség, a múzsa és az alkotó identitás közti feszültség, végigkísérte egész életét. Kapcsolatuk nem volt mentes nehézségektől.
Csinszka múltja, az Ady hagyaték körüli viták, a társasági élet intrikái, sőt a lappangó depresszió is próbára tette házasságukat. Mégis Márffy stabil, megértő jelenléte biztos hátteret nyújtott számára. A festő mellett Csinszka megtalálta azt a biztonságot, amely lehetővé tette számára, hogy alkotóként, nőként és feleségként is kiteljesedjen.
Személyisége körül mindig izgalmas pletykák keringtek. Kortársai különbözőképpen ítélték meg: volt, aki intrikusnak, mások önálló és határozott nőnek látták. A legendák és valós események keveredése még a mai napig különös aurát kölcsönöz életének. 1934-ben, mindössze 40 évesen halt meg, de alakja azóta is a magyar kultúra ikonikus, misztikus figurája. Az újabb kutatások és kiállítások igyekeznek feltárni, hogy ki is volt valójában: nem csak Ady múzsája vagy Márffy modellje, hanem komplex, alkotásra törekvő, érzékeny, ambiciózus nő,
aki a maga módján hagyott nyomot a művészeti világban.
Csinszka története így nem csupán a múzsákról szól, hanem arról a küzdelemről is, hogy egy nő a férfiak és a társadalmi elvárások árnyékában is saját hangot találjon a művészetben. Az ő élete egyszerre tragikus, inspiráló és izgalmas — egy olyan történet, amelyben a pletykák, a művészet és a személyes vágyak szövevénye teszi felejthetetlenné a múzsát, aki maga is alkotni akart.
