előfizetésem
Hírlevél
Françoise Gilot tíz évig szerette Picassót, és ő volt az egyetlen nő, aki végül elhagyta
Harminckétmillió euróért, azaz több mint 12 milliárd forintért kelt el 2025 szeptemberében egy eddig ismeretlen Picasso-festmény, amelyet 1943-ban készített akkori szerelméről, Dora Maarról. A festmény különleges kontextussal is bír: ekkoriban a művész épp őt hagyta el egy fiatalabb nő, Françoise Gilot kedvéért, ami tovább fokozza a művészeti és emberi dráma súlyát. De ki volt ez a nő, aki saját jogán is tehetséges volt - és aki végül az egyetlen lett Picasso életében, aki otthagyta?
Pablo Picasso hét évtizeden át tartó termékeny művészi pályafutása során több ezer festményt és szobrot készített, művei továbbra is a világ egyik legmagasabb árbevételét generáló műalkotásai közé tartoznak az árveréseken - értékük több száz millió dollárra rúg. Például a Woman Sitting Near a Window (Nő az ablaknál) 2021 májusában 103 millió dollárért kelt el a Christie's New York-i árverésén, míg a Women of Algiers (Az algíri nők) 2015-ben 179 millió dollárért.
Bár művészi zsenialitása tagadhatatlan, az utóbbi években egyre többen vizsgálják nőkkel szembeni viselkedését, szerelmi élete ugyanis folyamatos viszonyok és hűtlenség körforgása volt. Valószínűleg megfoghatatlan vonzerővel bírt, de a #MeToo mozgalomnak köszönhetően erőteljesen elgondolkodunk, hogy hogyan nézünk a zseniális művészre és mit jelent egy férfi zseni dicsőítése, aki visszaéléseket követett el.
Shannon Lee, az Artspace magazin újságírója szerint „rendkívül nyomorúságos életet teremtett szinte minden nőnek, akit állítása szerint szeretett.” Picasso maga mondta, hogy munkái hét korszakba sorolhatóak, amelyek mindegyike dokumentálja kapcsolatait élete hét nőjével (Fernande Olivier, Eva Gouel, Olga Khokhlova, Marie-Thérèse Walter, Dora Maar, Françoise Gilot és Jacqueline Roque).
Lee idézi a festő unokáját, Marinát is, aki a Picasso, My Grandfather című könyvében így írja: „Állati szexualitásának vetette alá őket, megszelídítette, elbűvölte, magába szívta és a vászonra préselte. Miután sok éjszakán át kisajátította lényüket, kimerítette őket, majd eldobta.” Számos festményén mitikus Minotauruszként ábrázolta magát, múzsái a szörnyű agresszió áldozatai lettek. Lee szerint „manapság elég nehéz sajnálni egy férfit, aki mitológiai 'szörnyként' ábrázolja magát, és szó szerint nőket erőszakol meg a festményein.” Egyetlen kivétel volt: Françoise Gilot.
A nő, aki nemet mondott
A híres spanyol festőt első házassága Olga Khokhlovához, a Gyagilev-féle orosz balett balerinájához kötötte (férje miatt hagyta ott a társulatot), ebből a kapcsolatból egy gyermek született. Akkor váltak külön, amikor Olga felfedezte, hogy a 45 éves festő viszonyt folytat a tizenhét éves Marie-Thérèse Walterrel, akivel szintén gyermekük született, de a festőgéniusz évek múlva ismét továbblépett. 1944-ben kezdett randevúzni a nála negyven évvel fiatalabb, 23 éves művészhallgatóval, Françoise Gilot-val. A tehetséges nőt édesanyja hat éves korában kezdte festészetre tanítani. Kerámiát is tanult, Mademoiselle Meuge-nél és Jacques Beurdeley posztimpresszionista festőnél.
A festőnő, aki megelőzte a férfiakat: Hilma af Klint 50 évig tartotta titokban a jövő művészetét - és a világ csak most kezdi érteni
1943-ban, a német megszállás alatt álló Párizsban találkoztak először a Le Catalan étteremben, amikor a hatvanas éveiben járó festőművész egy tál cseresznyét vitt ahhoz az asztalhoz, ahol Gilot a barátaival vacsorázott. A gyönyörű és képzett nő, aki Cambridge-ben és a Sorbonne-on tanult, éppen első nagy párizsi kiállítását élvezte, míg Picasso még a hamarosan szeretőjévé váló fotográfusnővel, Dora Maar-ral élt együtt (aki azon a sorsdöntő estén szintén a Le Catalanban étkezett, és mérges pillantásokat vetett az asztalukra). Gilot elmondta, hogy festőnő, amire Picasso így reagált: „Ez a legviccesebb dolog, amit valaha hallottam. Azok a lányok, akik olyanok, mint te, soha nem lehetnek festők.”
Kapcsolatuk kezdetben elsősorban intellektuális barátság volt, Françoise elmondása szerint a háború miatt fejlődött romantikává: „Mert én azt gondoltam, ő nagyon öreg, én nagyon fiatal. Azok a férfiak, akik érdeklődhettek volna irántam, eltűntek. Nem volt rendes idő. Minden elveszett; halál ideje. Tehát: akarok valamit csinálni, mielőtt meghalok, vagy nem? Meg kell ragadni. Csináljuk azonnal!”
Picasso „az a nő, aki nemet mond” néven emlegette Gilot-t, és udvarlásuk egy játékos dominanciaharc volt.
1946-ban, nem sokkal azután, hogy beleszeretett az avantgárd művészbe, Gilot elkészítette az Ádám kényszeríti Évát, hogy egyen almát című festményét. Két lapos, szögletes alak ül az asztalnál. A nő nyugodtan összekulcsolja a kezét, miközben a férfi – kopasz, blokkos, egy sötét, átható szemmel profilból – az almát a szájába tolja. Kísértés, tudás, büntetés, száműzetés: Gilot szerint a Teremtés történetében ezek mind a férfitől származnak, még ha a nőt is okolják. Ugyanebben az évben beköltözött szerelméhez, hiába figyelmeztette egy barátja, hogy katasztrófa vár rá. Híres könyvében, a Life with Picasso-ban így fogalmazott: a kapcsolat „egy katasztrófa volt, amit nem akartam elkerülni.”
Picasso hatása tetten érhető volt Françoise festményeiben, de mivel a nő már találkozásuk előtt is festőművész volt, talán inkább Braque-stílusban festett, így nem csak múzsája volt, hanem intellektuális társa is volt a férfinak. Françoise nem volt kifejezetten gyermekvállalásra vágyó, de Picasso ragaszkodott hozzá. „Lehet, hogy nőiesnek tűnök,” mondja, „de belül még mindig fiú vagyok. Utáltam a terhességet.” Bár gyermekeiért szenvedélyesen rajongott, nem hitt a túlvédő anyaságban: „Nem szabad, hogy a szülő és a gyermek kapcsolata olyan szoros legyen, hogy börtönné váljon a gyermek számára.”
Ahogy azt már említettük, Gilot előtt Dora Maar nem az egyetlen nő volt a spanyol művész életében. Amikor a festő összejött Gilot-val, Maar összeomlott idegileg, és egykori párja látogatásakor szembesítette őt az igazsággal: „Művészként lehet, hogy rendkívüli vagy, de erkölcsileg semmirekellő.” A férfi persze nem szerette hallani ezt, de nem is vitatkozott. Kétféle nő létezett számára: istennők és lábtörlők. Gilot diagnosztizálta nála a „Kékszakáll” komplexust: Kékszakáll története az elszabadulásról szól, és érdekes módon a nőnél is ez történt, de ő saját magát mentette meg.
Tíz év és két gyermek – Claude (1947) és Paloma (1949) – után azonban elhagyta Picassót, ezzel ő lett az egyetlen nő, aki önszántából szakított vele. Ez morbid hírnevet adott neki, mintha egy repülőgép-szerencsétlenség túlélője lenne. Azonban még maga a festő is elismerte őt. Vallaurisban, a Riviérán, ahol éltek, Gilot lovon vonult fel a számára rendezett bikaviadal megnyitására: végső tisztelgés egy méltó ellenfél előtt. A háttérben azonban csúnyább dolgok történtek.
Amikor Gilot azt mondta, hogy „a saját generációmmal és korom problémáival szeretnék élni”, volt szerelme átkot mondott rá:„Még ha az emberek kedvelnek is, csak kíváncsiság lesz, amit valaki iránt éreznek, akinek az élete ennyire érintette az enyémet. Csak a hamu íze marad a szádban. Számodra a valóság véget ért; itt ér véget. Ha megpróbálsz kilépni a valóságomból – ami a tiéd lett, mivel fiatal és formálatlan korodban találtalak meg, és mindent felégettem körülötted –, egyenesen a sivatag felé tartasz.”
Tévedett.
Élet Picasso után
Bár a nő karrierjét hosszú időn át elhomályosította a tíz évig tartó ikonikus kapcsolat, és élete Pablo Picasso utáni fejezete rögösen indult. Memoárja azonban fénylik, egy nő története, aki egy ragyogó mester bűvköréből szabadult ki. „Amikor Picassóval éltem, úgy éreztem, teljes mértékben neki szentelhetem az életem, de nem várhatok tőle többet, mint amit a világnak művészetén keresztül adott” – írja. Amikor az Életem Picassóval először megjelent, anekdotái nem arattak sikert a géniusz hívei körében, akik hálátlanul és rosszindulatúan kritizálták őt.
Ugyanis 1964 után, aki barátságban akart lenni Picassóval, vagy be akart jutni a stúdiójába, el kellett ítélje Gilot memoárját. Egy prominens bíráló John Richardson volt, aki később Picasso monumentális életrajzát írta. Richardson a Life with Picasso-ról így írt: „Ez a nyomorult könyv… diszkréció álcázva őszinteségként” és „vádló, rosszindulatú tollvonás.” Hogyan kezelte vajon Gilot, hogy Richardson kurátora volt a 2012-es Gagosian Galériában a Madison Avenue-n rendezett Picasso-Gilot kiállításának?
Ekkor volt először látható a művei közül egy válogatás közös kiállításon Picasso alkotásaival. Françoise beleegyezett az együttműködésbe, mert a kiállítás arról az évtizedről szólt, amikor együtt voltak a művésszel, és „érdekes ötletnek tartotta.”. A művészt kérdezi a Vogue is egy interjúban a kurátor Richardsonról. „Apró lépésekben változtatta meg a véleményét. Az első kötetében azt írta, hogy minden, amit írtam, hazugság. A másodikban” – Françoise harsány nevetése – „azt írta, hogy igaz, de nem túl fontos. A harmadikban azt írta, hogy amit mondtam, rendkívül fontos. Megváltoztatta a véleményét rólam, ami szerintem kedves dolog. Megváltoztatni valamit a gondolataidban mindig nehéz,” mondja. „Szerintem azok az emberek, akik elég nagyok, hogy beismerjék tévedésüket, megszámolhatók az ujjaidon.”
A viktoriánus Anglia szupermodelljének arcát te is ismered, de még csak nem is tudsz róla
Gilot 1961-ben az Egyesült Államokba költözött, mert úgy érezte, itt igazságosabbak az emberek, és az amerikai gyűjtői kör volt a legfontosabb. Los Angelesben 1969-ben ismerte meg Jonas Salkot, a polio-vakcina fejlesztőjét. Bár kezdetben nem érdekelte, hamarosan teázni hívták New Yorkba, majd hónapokkal később megkérte a kezét. Françoise eleinte vonakodott, listát írt az okokról, miért nem akar házasodni, amelyet Salk „teljesen elfogadhatónak” talált. 1970-ben házasodtak, született egy közös gyermekük és együtt maradtak a férfi 1995-ös haláláig.
Gilot művészete magáért beszél
Gilot minden mellett hálás volt Picassónak is, hogy véglegesen megszakította a múltat: „Ezáltal felfedeztem önmagam, és túléltem.” Nagy hatással volt a spanyol festő munkásságára: jóval több volt, mint csupán múzsa és társ, hiszen a férfi lenyűgöző mennyiségű művet hozott létre, amelyek tanúsítják szerelmével és két gyermekükkel töltött évek örömét. A nő több volt, mint szellemi egyenértékű társa, és életük együttéléseinek hullámvölgyeit olyan tárgyilagos és humoros szemmel rögzítette, amely csak kiemelte a mítosz mögött rejlő egyértelmű zsenialitást.
Gilot lakásában nem volt Picasso-mű. Eladta az egyetlen tulajdonában lévőt, a La Femme-fleur sorozat legjobbját, amelyben félig absztrakt, elegáns, zöld-kék nőként ábrázolta őt.
Bár hatással volt rá Picasso művészete, ez nem gátolta egyéni stílusának kibontakozását. Munkái lírai absztrakcióra épülnek, jellemző rájuk az erőteljes színvilág, a félig absztrakt formák és az introspektív témák. Kompozíciói az erőről, az emlékezésről és a személyes mitológiáról szóltak. Később a család, a mitológia és a halandóság témáit dolgozta fel, teljesen saját stílusban. Az egyik legismertebb sorozata a Labyrinth Series, 1961 és 1963 között készült.
Hírneve fokozatosan nőtt, 2021-ben a lányát ábrázoló Paloma à la Guitare című 1965-ös portréja 1,3 millió dollárért kelt el a londoni Sotheby’s-nél – a becsült érték több mint hétszereséért. A Living Forest című festménye szintén ugyanennyiért kelt el a hongkongi Christie’s aukción. Munkáit a világ vezető múzeumaiban is kiállították: New Yorkban a Metropolitan Museum of Art-ban és a Museum of Modern Art-ban, valamint Franciaországban a Centre Pompidou-ban.
101 éves korában bekövetkezett halála után néhány festményét a párizsi Picasso Múzeumban is kiállították, nemcsak örökségének tiszteletére, hanem a férfi sötét oldalának emlékeztetőjeként is. Az egyenes, éber, kissé távolságtartó, magabiztos és figyelemfelkeltő Francois Gilot, aki 90 évesen is naponta festett, volt az egyetlen nő, aki nemcsak elhagyta Picassot, de saját, gazdag és teljes életet épített. „Tudtam, ha nem hagyom el Pablót, felfalna” .
