Így változtasd meg a reggelid időpontját, ha szeretnél évekkel tovább élni
Rossz hír a későn ébredőknek és a későn reggelizőknek: kutatók megállapították, hogy a nap első étkezésének kitolása komoly egészségügyi gondokat okozhat. Ilyen például a depresszió vagy épp a korai halálozás is.
Ezeket láttad már?
Szakemberek megerősítették, megéri korán kelni és reggelizni, ha egészséges és hosszú életre vágyunk. Friss kutatásuk során kiderítették, a nap első étkezésének halogatása komoly egészségügyi gondokat okozhat.
Hosszabb ideig élhetnek a korai reggelizők
Szakértők szerint a sikeres emberek általában nagyon korán, fél 5 és fél 6 között kelnek. Ha ez ne lenne elég motiváció arra, hogy hamar kikelj az ágyból, itt egy újabb ok, ami talán meggyőz: kiderült, hogy a korábban reggelizők alapvetően egészségesebbek és hosszabb ideig élhetnek, mint azok, akik későn ejtik meg a nap első étkezését.
A Self azt írja, a kutatók megállapították, hogy azok az idősebb felnőttek, akik 20 éven át megtartották azt a szokásukat, hogy kora reggeli időpontban reggeliztek, kisebb kockázatnak voltak kitéve halálozás szempontjából, mint azok, akik későbbre tolták ki az étkezést.
A tanulmányba nagyjából 3 ezer idősebb embert vontak be az Egyesült Királyságban, akik a vizsgált időszak alatt különböző időpontokban kérdőíveket töltöttek ki rögzítve életmódjuk részleteit, például a tipikus étkezési és alvási időpontjaikat, valamint az általuk tapasztalt fizikai és pszichológiai betegségek tüneteit. Voltak, akik vérvizsgálaton is részt vettek, így a szakemberek azt is ki tudták deríteni, melyikük rendelkezik azokkal a génekkel, amelyek az úgynevezett éjszakai baglyokra, azaz a későn fekvőkre, későn kelőkre jellemző. Utóbbiak persze a reggelijüket is rendszerint később fogyasztották.
Ez történne a testeddel, ha soha többé nem innál tejet
Ez alapján jutottak arra a kutatók, hogy a reggeli késleltetése összefüggésbe hozható a depresszióval, a magasabb fáradtsági szinttel, a betegségek nagyobb gyakoriságával és a halálozási kockázattal.
Minél később reggelizünk, annál rosszabb a helyzet
A kutatók két konkrét csoportot is azonosítottak: az egyik csoport 7:50, a másik csoport pedig 8:50 körül reggelizett. Kiderült, hogy előbbiek túlélési aránya magasabb volt, mint a később reggelizőké. A szakemberek megállapították, hogy minden egyes órával, amivel a résztvevők később reggeliztek, 11 százalékkal nőtt a halálozás kockázata a vizsgált időszak alatt.
Természetesen az ilyen tanulmányok csupán összefüggésekre világítanak rá és nem ok-okozati összefüggésre, hiszen számtalan tényezőt nem vizsgáltak a tanulmány során, például azt sem, volt-e valamilyen egészségügyi problémájuk a résztvevőknek, ami miatt esetleg később reggeliztek.
Dr. Hassan Dashti szerint viszont a rendszeres korai reggeli pozitív hatással lehet az egészségre és a hosszú élettartamra, különösen a cirkadián ritmus élesítésével. Az öregedés során ugyanis ez a ritmus elmosódik, ami negatív hatással lehet a különböző testrendszerekre. A rendszeres korai reggeli viszont egy erős jelzés a szervezetnek, hogy elkezdődött a nap.
Már korábban rávilágítottak a korán kelés előnyeire
Érdekesség, hogy nem ez az első tanulmány, amely a reggeli fontosságát sugallja a hosszú élet szempontjából: korábbi kutatások kimutatták, hogy a rendszeres, korai reggelizés összefüggésbe hozható az alacsonyabb általános és szívbetegségekhez kapcsolódó halálozással (kihagyása pedig növelheti a szívbetegségek kockázatát).
Emellett a korán kelők alapvetően egészségesebbek: az éjszakai életmódot folytató társaikhoz képest a korán kelőkről kimutatták, hogy jobb a szív- és érrendszeri egészségük, alacsonyabb náluk a cukorbetegség kockázata és lassabb a kognitív hanyatlás – mindez hozzájárulhat általában hosszabb élettartamukhoz is.