Herceg Éva

Herceg Éva

képszerkesztő

15 év szakmai tapasztalat
8 éve a Glamournál

Kiemelt területek: Életmód, monitor, életstílus

Tanulmányok: Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kommunikáció- és médiatudomány mesterszak

Már 19 éves korom óta foglalkozom fotózással. Az érettségi után a Práter utcai fényképész iskolában tanultam, ahonnan a Kurír napilaphoz kerültem – először gyakornokként, majd laborvezetőként. Ezzel párhuzamosan végeztem el az egyetemet, ami tovább mélyítette a vizuális kultúrához és médiához fűződő kapcsolatomat.

Néhány évig a PR világában is kipróbáltam magam: először egy napi sorozat sajtóreferense lettem, majd egy kommunikációs ügynökségnél márkák sajtóképviseletét láttam el és éves kampányokat menedzseltem. Még ebben a szerepkörben is mindig képekben gondolkodtam – vizuális ötletekben bővelkedő kampányokat készítettem.

Gyermekem születése után tudatosult bennem, mennyire hiányzik az a közeg, ahol igazán otthon érzem magam: a nyomtatott sajtó világa. Először a Lakáskultúra külsős munkatársaként dolgoztam, bazárokat állítottam össze, stylingoltam, majd egy női hetilapnál folytattam, előbb képszerkesztőként, később vezető képszerkesztőként.

A GLAMOUR magazinhoz 2017 elején csatlakoztam, amivel egy régi álmom vált valóra. Olyan inspiráló emberek között dolgozhatok, akikkel közös értékrendet képviselek, akik folyamatosan motiválnak és akiktől tanulhatok. Munkám során szabadon gondolkodhatok, és teret kapok arra, hogy megvalósítsam vizuális elképzeléseimet.

Hobbijaim: analóg fotózás, olvasás, városnézés, kiállítások látogatása

Tanulmányok
Master of Arts Szegedi Tudományegyetem, 2001
Díjak
Effie Effie-díj (bronz) 2005
Siemens Siemens Media Awards 2025

Legfrissebb cikkeim:

Nagy Adri énekesnő fájdalmas vallomása: „Elvesztettem a kisbabámat” Sztárhírek

Nagy Adri énekesnő fájdalmas vallomása: „Elvesztettem a kisbabámat”

Heti horoszkóp: ezeknek a csillagjegyeknek hoznak szerencsét a következő napok - június 9-15. GLAMOUR Horoszkóp

Heti horoszkóp: ezeknek a csillagjegyeknek hoznak szerencsét a következő napok - június 9-15.

A Bak a csillagjegyed? Annoni Zita asztrológiai képletén keresztül végre megérted, miért vagy olyan különleges GLAMOUR Horoszkóp

A Bak a csillagjegyed? Annoni Zita asztrológiai képletén keresztül végre megérted, miért vagy olyan különleges

Ezt jelenti a karma asztrológus szerint, ha váláskor fogan meg egy gyermek GLAMOUR Horoszkóp

Ezt jelenti a karma asztrológus szerint, ha váláskor fogan meg egy gyermek

5 alvási szokás, ami borzasztóan hathat az idegrendszeredre és az emésztésedre, és még csak nem is tudsz róla G-Életstílus

5 alvási szokás, ami borzasztóan hathat az idegrendszeredre és az emésztésedre, és még csak nem is tudsz róla

Napi horoszkóp: A Bika lépjen ki a komfortzónájából, az Ikrekre izgalmak várnak - június 2. GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: A Bika lépjen ki a komfortzónájából, az Ikrekre izgalmak várnak - június 2.