Herceg Éva

Herceg Éva

képszerkesztő

15 év szakmai tapasztalat
8 éve a Glamournál

Kiemelt területek: Életmód, monitor, életstílus

Tanulmányok: Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kommunikáció- és médiatudomány mesterszak

Már 19 éves korom óta foglalkozom fotózással. Az érettségi után a Práter utcai fényképész iskolában tanultam, ahonnan a Kurír napilaphoz kerültem – először gyakornokként, majd laborvezetőként. Ezzel párhuzamosan végeztem el az egyetemet, ami tovább mélyítette a vizuális kultúrához és médiához fűződő kapcsolatomat.

Néhány évig a PR világában is kipróbáltam magam: először egy napi sorozat sajtóreferense lettem, majd egy kommunikációs ügynökségnél márkák sajtóképviseletét láttam el és éves kampányokat menedzseltem. Még ebben a szerepkörben is mindig képekben gondolkodtam – vizuális ötletekben bővelkedő kampányokat készítettem.

Gyermekem születése után tudatosult bennem, mennyire hiányzik az a közeg, ahol igazán otthon érzem magam: a nyomtatott sajtó világa. Először a Lakáskultúra külsős munkatársaként dolgoztam, bazárokat állítottam össze, stylingoltam, majd egy női hetilapnál folytattam, előbb képszerkesztőként, később vezető képszerkesztőként.

A GLAMOUR magazinhoz 2017 elején csatlakoztam, amivel egy régi álmom vált valóra. Olyan inspiráló emberek között dolgozhatok, akikkel közös értékrendet képviselek, akik folyamatosan motiválnak és akiktől tanulhatok. Munkám során szabadon gondolkodhatok, és teret kapok arra, hogy megvalósítsam vizuális elképzeléseimet.

Hobbijaim: analóg fotózás, olvasás, városnézés, kiállítások látogatása

Tanulmányok
Master of Arts Szegedi Tudományegyetem, 2001
Díjak
Effie Effie-díj (bronz) 2005
Siemens Siemens Media Awards 2025

Legfrissebb cikkeim:

Így született a GLAMOUR-napok – egy nő, egy ötlet és egy korszak, ami örökre megváltoztatta a magyar vásárlást G-Életstílus

Így született a GLAMOUR-napok – egy nő, egy ötlet és egy korszak, ami örökre megváltoztatta a magyar vásárlást

Király Linda kerekesszékben tette próbára énekhangját - Nézd meg a GLAMOUR Székfoglaló legújabb részét G-Életstílus

Király Linda kerekesszékben tette próbára énekhangját - Nézd meg a GLAMOUR Székfoglaló legújabb részét

Minden trauma után újra kell tanulni élni – Így találhatsz vissza önmagadhoz Plusz | Életmód

glamour plusz ikon Minden trauma után újra kell tanulni élni – Így találhatsz vissza önmagadhoz

Egy életre jobban érezheted magad a munkahelyeden ezzel az evolúciós pszichológiai módszerrel GLAMOUR Power

Egy életre jobban érezheted magad a munkahelyeden ezzel az evolúciós pszichológiai módszerrel

A Tarot kártya figyelmeztet: ezeknek a csillagjegyek lépniük kell október 6-tól GLAMOUR Horoszkóp

A Tarot kártya figyelmeztet: ezeknek a csillagjegyek lépniük kell október 6-tól

Heti horoszkóp: Ezek a csillagjegyek a héten ellenállhatatlanok lesznek - október 6-12. GLAMOUR Horoszkóp

Heti horoszkóp: Ezek a csillagjegyek a héten ellenállhatatlanok lesznek - október 6-12.