előfizetésem
Hírlevél
Így kerülheted el, hogy bántalmazott gyermekből bántalmazó felnőtt legyél
Az iskolai zaklatás nem múlik el következmények nélkül. A gyermekkori traumák egy életen át elkísérhetnek, ugyanakkor az évek során ezek feldolgozására is számos lehetőség nyílik.
Aki valaha átélt iskolai zaklatást, pontosan tudja, hogy ez nem egyetlen vitás helyzetet vagy kellemetlen megjegyzést jelent, hanem tartós kiszolgáltatottságot és rendszeres megaláztatást. A gúnynevek, a kiközösítés, az online üzenetek, a folyosói lökdösődés, a folyamatos szorongás, hogy aznap vajon mi fog történni, sajnos nem múlik el nyomtalanul – ez a tapasztalat mélyen beépülhet a személyiségébe. Ezzel a hatással foglalkozik a Darázs című krimi is, amely színpadon mutatja be az iskolai zaklatás hosszú távú következményeit. A színdarab nyomán indult útjára a NEM OKÉ országos kampány, melynek célja a kortárs bántalmazás megfékezése.
A fájdalom, ami elkísér
A gyerekek a környezetük megfigyelésével, tapasztalati úton sajátítják el, hogy miként működnek az emberi kapcsolatok. Ha azt látják, hogy egy családban vagy kortárs közösségben a konfliktusokat fenyegetéssel, verbális- vagy fizikai bántalmazással, megszégyenítéssel kezelik, akkor számukra ez egy ismerős mintává válik, amit akaratlanul ugyan, de maguk is továbbvihetnek.
A gyerekkorban átélt bántalmazás fokozott ingerlékenységet, impulzivitást, erős dühreakciókat, vagy az empátia hiányát válthatja ki az áldozatból. A tartós kiszolgáltatottság, alárendeltség pedig növeli annak esélyét, hogy a bántalmazott később megpróbál mások felett kontrollt gyakorolni, hogy elkerülje az áldozattá válást.
Ha bántják a gyermeked, ez az első lépés, amit megtehetsz, és nem az, hogy „üssön vissza”
Éppen ezért az iskolai bullying esetében is fontos szempont, hogy a zaklató sokszor nem egy „rossz gyerek”, hanem egy olyan fiatal, aki maga is agresszióval vagy megszégyenítéssel találkozott egy másik közegben, a családjában vagy egy kortárs csoportban. Amit valahol elszenved, azt egy másik helyzetben továbbadja: a saját tehetetlenségét úgy próbálhatja enyhíteni, hogy máson gyakorol hatalmat. Természetesen ez nem menti fel őt a tetteinek súlya és következményei alól.
Ugyanakkor a környezetében lévőknek segíthet megérteni, hogy gyakran a bántalmazó maga is támogatásra szorul: olyan biztonságos felnőtt jelenlétére, aki megtanítja, hogy a fájdalmakat nem továbbadni, hanem feldolgozni kell.
Az érzelemkezelést el lehet sajátítani
„Gyermekkorban a szándék és a cselekvés között még vékony a határ. Felnőttként már jellemzően képesek vagyunk az önszabályozásra, és ha mondjuk a főnökünk megjegyzést tesz, vagy egy kollégával vitás helyzetbe kerülünk, akkor nem fajul tettlegességig a dolog. A gyerekek azonban olyan 10-12 éves korig a késleltetést és az önmegnyugtatást még nagyon nehezen tudják alkalmazni. Az érzelemszabályozás ugyanis nem egy velünk született képesség, hanem hosszú tanulási folyamat eredménye – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus.
A bullying nem egy rossz gyerekről szól, hanem az egész közösségről, amelyik hallgat
„Bár már kisiskolás, 6-7 éves kortól valamilyen szinten elvárható, hogy a szándék ne forduljon át azonnali cselekvésbe, ám ebben a szülőknek és a pedagógusoknak is fontos szerepe van. A gyermek ugyanis tőlük tanulhatja meg, hogy attól, hogy engem bántottak, és dühös vagyok, nekem nem szükséges bántani másokat.”
Ezt a folyamatot segítheti, ha először tudatosítjuk a gyermekben a saját érzéseit. Például, ha látjuk, hogy indulatos vagy feszült, akkor mondjuk ki: „Látom, most kicsit mérges vagy”. Persze, erre ő egyből azt fogja válaszolni, hogy „Nem, nem vagyok mérges” – de ettől még fontos, hogy magát az érzést megnevezzük. Ezután figyeljünk arra, hogy ne vegyük át az ő indulatait, de ne is vonjuk kétségbe, ne nyomjuk el az érzéseit. Inkább segítsük őt azok megértésében, kezelésében és levezetésében. Így alakulhat ki a gyermekben az érzelemszabályozás képessége, melynek során megtanulja felismerni, és megfelelő módon kezelni a saját érzéseit.
A felismerés nem jelent önigazolást
Sajnos, ha azokat a helyzeteket nem kezeljük megfelelően, amikor valakit agresszió, kiközösítés vagy zaklatás ér, akkor ezek a tapasztalatok elraktározódnak, a rögzült minták megmaradnak. Aki bántalmazó környezetben nő fel, tudatosítás, önfejlesztés vagy terápia nélkül felnőttként maga
is azt érezheti igazságosnak, ha továbbadja ezt a saját felnőtt kapcsolataiban.
„Böszörményi-Nagy Iván magyar származású pszichiáter írta le először a destruktív jogosultság fogalmát, amelyben a sérült ember úgy élheti meg, hogy mivel vele igazságtalanul bántak, neki is „jár” valamiféle elégtétel. Ez nem tudatos gondolat, sokkal inkább egy mélyen beépült működés: ha engem korlátoztak, megaláztak vagy elhanyagoltak, akkor én is továbbadhatom ezt valaki másnak” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel. Ez nem azt jelenti, hogy az egyén rosszindulatúvá válik, egyszerűen csak a saját érzelmi logikája szerint igazságot tesz.
Egy osztálynyi magyar gyerek hal meg évente bullying miatt, és a tanárok nem mindig tudnak segíteni
A szakértő hozzáteszi: „Bár a bántalmazó viselkedés mögött gyakran sérülés áll, ugyanakkor ez nem jelent felmentést. Fontos, hogy semmilyen korábbi trauma nem legitimálhatja az erőszakot, és nem jelenthet igazolást a tetteinkre.”
A berögzült minták ereje
A gyerekkori bántalmazás során az áldozat tehetetlenséget él át, amiből felnőttként erős kontrollvágy születhet: „többé nem leszek kiszolgáltatott”. Ez egy érthető önvédelmi reakció, amivel addig nincs is probléma, amíg ez a saját határok meghúzását jelenti. A gond akkor kezdődik, ha ez már átvált egy mások feletti kontrollba, irányításvágyba, a másik leértékelésébe vagy érzelmi zsarolásába. Bár ilyenkor maga az elkövető nem akar újra sérülni, a másik fél számára ez már bántalmazó működés lehet.
„Kevesen képesek olyan mértékű önreflexióra, hogy a régi mintáktól elszakadjanak, főleg, hogy ezek nem tudatosak, és hosszú évek tanulása során rögzültek. A külső visszajelzések segíthetnek, hiszen fontos, hogy az illető ne csak a saját sérelmét lássa, hanem azt is megértse, hogy a viselkedésével fájdalmat okoz. Belső felismerést hozhat, ha rádöbben a saját eszköztelenségére: ha bizonyos helyezetekben az egyetlen megoldást az jelenti számára, hogy kiabál, szavakkal bánt, vagy megaláz, akkor ez egy komoly elakadást jelent. Ám a felismerés kevés a változáshoz, mert ezeket a mélyen beivódott reakciókat nehéz felülírni. Ugyanakkor nem is lehetetlen! Ehhez azonban folyamatos és komoly munka szükséges” – figyelmeztet a szakértő.
Az ismétlődés megszakítható
Fontos, hogy bár a gyermekkorban átélt bántalmazás valóban növelheti annak kockázatát, hogy valaki később maga is bántalmazó viselkedést tanúsít, de ez nem egy egyenes, elkerülhetetlen következmény. A régi minták felismerésével, megkérdőjelezésével és újratanulásával egészséges kötődések és jól működő kapcsolatok alakíthatók ki.
„Az mindig sokat segít, ha van egy elfogadó, támogató közösség, egy olyan baráti kör, melynek tagjai pozitív mintákat hoznak és más megoldási lehetőségeket mutatnak” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus. „Mindemellett el lehet kezdeni az önfejlesztést: ellesni praktikákat, megfigyelni, hogy mások mit kezdnek az indulataikkal, és miként tudnak nyugodtak maradni; vagy könyveket olvasni a témában. De előfordulhat, hogy ez sem hoz igazi változást, mert egy problémás helyzetben még mindig a berögzült mintát hívjuk elő.
Ilyenkor érdemes egy jó szakembert felkeresni, olyan pszichológust, aki foglalkozik erőszakmenetes kommunikációval, indulatkezeléssel vagy pszichoterapeutát, aki kognitív viselkedésterápiával, vagy mélyebb, dinamikusabb terápiás módszerekkel dolgozik, és hatékony segítséget nyújthat.”
Ha a sérüléseinket nem továbbadjuk, hanem megértjük és dolgozni kezdünk velük, akkor elkerülhetővé válik, hogy bántalmazottból bántalmazóvá lépjünk elő, és már a felismerés is közelebb vihet ahhoz, hogy biztonságosabb kapcsolatokat építsünk.
