Olivia Wilde és Harry Styles szakítása sokkal fájdalmasabb, mint gondolnád

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Napok óta Olivia Wilde és Styles szakításától hangos a sajtó. Attól függetlenül, hogy békében váltak el egymástól és továbbra is barátok maradtak, úgy tűnik, hogy a különválás mindkét félt megviselte - különösen a színésznőt.

Harry Styles és Olivia Wild két év után szakítottak
Harry Styles és Olivia Wild kapcsolata komolynak tűnt, de két év után mégis szakítottak
Fotó: Dia Dipasupil/Stefania D'Alessandro/Gettyimages

A páros az Olivia Wild által rendezett Nincs baj, drágám című film forgatása alatt melegedett össze, és majdnem két évig voltak együtt. A búcsú oka nem más, mint hogy a két híresség teljesen különböző életszakaszban van: míg a 28 éves Harry Styles turnézik, addig a 38 éves Olivia a gyermekeire és a munkájára koncentrál.

Barátként váltak el

Több forrás is megerősítette, hogy csak „szünetet tartanak”. A békében való elválást egyébként mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy Oliviát lányával, Daisy-vel (6) és fiával, Otis-szal (8) látták önfeledten táncolni és énekelni Harry Styles november 15-i Los Angeles-i koncertjén.

Azonban a történet itt nem ér véget, ugyanis a legfrissebb értesülések szerint Oliviát rettenetesen megviseli a szakítás. „Nehéz időszakon megy keresztül” – mondta egy bennfentes. „Voltak problémáik, de Olivia végig hitt abban, hogy együtt átvészelik a nehézségeket”. Sajnos nem így történt, úgyhogy a színésznő csalódott.

Harry Styles és Olivia Wilde a Nincs baj drágám forgatása alatt szeretett egymásba
Fotó: Stephane Cardinale - Corbis/Getty Images

Nagy volt a dráma körülöttük

Kapcsolatuk során a párnak még a Ne aggódj, drágám című film körüli botrányokkal is meg kellett küzdenie, amit állítólag Olivia Wild és a főszereplő, Florence Pugh közötti viszály robbantott be. „Hatalmas volt a nyilvánosság általi nyomás rajtuk, és a kapcsolatuk alatt sok hullámvölgyön mentek keresztül” – mondta egy közeli barát a ex sztárpárról.

Oliva Wild szeptemberben a Vanity Fairnek egy remek hasonlattal adta meg a választ arra, hogy miért tartja titokban a Harry Styles-al való románcának részleteit: „Ha egyszer kinyitod az ablakot, nem lehetsz mérges, amiért bejönnek a szúnyogok."

Ha lemaradtál a Nincs baj, drágám körüli botrányokról, most képbe hozunk

Ha lemaradtál a Nincs baj, drágám körüli botrányokról, most képbe hozunk

Mindketten védik a magánéletüket

Harry Styles - aki a legtöbbet kereső 30 alatti híresség lett idén az Egyesült Királyságban - pedig augusztusban osztotta meg a Rolling Stone olvasóival, hogy magánéletét titokban szeretné tartani: „Soha nem beszéltem nyilvánosan a munkán kívüli életemről, és azt tapasztalom, hogy ez pozitív hatással van rám. Az embereknek mindig lesznek különböző változatai egy-egy szerelmi történettel kapcsolatban, és egyszerűen úgy döntöttem, hogy nem fogok időt szánni arra, hogy ezeket a szóbeszédeket javítgassam.”

Úgy tűnik, hogy a sajtó okozta nyomás sajnos mégis bekúszott a szerelmesek életébe, de hogy mit hoz a jövő, még számukra az rejtély. Mi mindenesetre nagyon drukkolunk, hogy újra egymásra találjanak és a „szünet” tényleg csak egy szünet legyen.

Olvass tovább a témában:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Bika szánjon több időt a családjára, az Oroszlán álljon ki magáért - december 1.

Napi horoszkóp: A Bika szánjon több időt a családjára, az Oroszlán álljon ki magáért - december 1.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Tippek Black Friday-re: ezt érdemes most beszerezni (x)

Tippek Black Friday-re: ezt érdemes most beszerezni (x)

PR

Arcfeszesítés: illúzió vagy tényleg létezik hatásos módszer? Utánajártunk (x)

Arcfeszesítés: illúzió vagy tényleg létezik hatásos módszer? Utánajártunk (x)

PR

Mihez kezdj, ha megszorultál anyagilag? (x)

Mihez kezdj, ha megszorultál anyagilag? (x)

PR

Fenntartható, minimalista és játékos kerámiák Borbély Boritól (x)

Fenntartható, minimalista és játékos kerámiák Borbély Boritól (x)