Selena Gomez nem is olyan szingli, mint ahogyan az állítja

2023. január 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hogy figyelemelterelés volt-e, és ezzel együtt füllentés, vagy azóta tényleg változott a helyzet, valószínűleg sosem tudjuk meg. Egy azonban biztos: Selena Gomezről és Drew Taggartról azután készültek kéz a kézben fotók, hogy az énekesnő kijelentette, egyedülálló.

Most akkor Selena Gomez szingli vagy sem?
Most akkor Selena Gomez szingli vagy sem?
Fotó: Getty Images /Jon Kopaloff / Stringer

Szögezzük le már az elején: attól, hogy valaki ismert, milliók hallgatják a zenéjét, követik a közösségi oldalakon, még nem kell beszámolnia minden egyes lépéséről, a magánéletül alakulásáról már nem is beszélve. Pont ezért nem kérhető számon Selena Gomez sem, aki néhány nappal ezelőtt egy – azóta törölt – Instagram-posztban cáfolta, hogy kapcsolatban lenne a The Chainsmokers 33 éves tagjával, Drew Taggarttal.

Azután döntött úgy, hogy tiszta vizet önt a pohárba egy „Túlságosan szeretek egyedül lenni” félmondattal és egy szingli vagyok hashtaggel, hogy felvételek készültek róla és a zenészről, amint meghitten bowlingoznak. A dolog azonban egy okos kis elterelés is lehetett, esetleg két nappal ezelőtt valóban úgy állt a dolog, hogy nincs köztük semmi, és csak ártatlan ismerkedésről van szó, mostanra azonban könnyen lehet, hogy ez változott. A párost ugyanis szombat este kézen fogva látták sétálgatni, miután elfogyasztották romantikus vacsorájukat a sohói Torrisi étteremben - írja a Daily Mail.

Selena Gomez és Drew Taggart kéz a kézben
Fotó: Profimedia

A Us Weekly egyébként pont az énekesnő „nincs senkim” vallomása után számolt be arról, hogy Selenáék úgy próbálják titkolni kapcsolatukat, hogy kizárólag tagoknak szóló klubokba járnak szórakozni.

Selena Gomez végre újra készen áll egy kapcsolatra?

Ami az elmúlt éveket illeti, olyan hírességek hódították meg Selena Gomez szívét, mint Taylor Launter, Nick Jonas, Justin Bieber, Zed, The Weeknd, Charlie Puth, Samuel Krost, Niall Hornal, ezek közül azonban az énekesnő csupán négyet erősített meg ténylegesen. Ami biztos, hogy 2017 januárja és októbere között The Weekenddel (Abel Makkonen Tesfaye) járt, majd újra összejött exével, Justin Bieberrel, akivel 2011-től 2018-ig tartott se veled, se nélküled és meglehetősen toxikus kapcsolata. Vagyis öt év telt el azóta, hogy nyilvánosan randevúzott utoljára, ami valószínűleg pont elég idő a gyógyuláshoz és egy új kezdethez. Mi a legjobbakat kívánjuk neki, legyen szó publikus örömről és kapcsolatról, vagy hétpecsétes titokról.

Friss és ropogós hírek a sztárvilágból:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Varga Vicky tündöklése: magyar modell a nagyszabású IUMAN divatshow-n

Varga Vicky tündöklése: magyar modell a nagyszabású IUMAN divatshow-n

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Feldobnád valamivel a ruhatáradat? - Idén tavasszal ezek a darabok hódítanak! (x)

Feldobnád valamivel a ruhatáradat? - Idén tavasszal ezek a darabok hódítanak! (x)

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)

Ezek a hatóanyagok segítenek, hogy a legszebb állapotában ragyogjon hajkoronád (x)

Ezek a hatóanyagok segítenek, hogy a legszebb állapotában ragyogjon hajkoronád (x)

Íme 10+1 hasznos tipp a pollenszezonra, amiért nagyon hálás leszel (x)

Íme 10+1 hasznos tipp a pollenszezonra, amiért nagyon hálás leszel (x)