Tóth Andi romantikus hercegnőként tündököl a Sztárban sztár hetedik adásában

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hétről hétre követjük, milyen ruhát visel Tóth Andi a Sztárban sztár adásában, és ezt úgy tesszük, hogy belesünk a kulisszák mögé, ahová a nézők általában nem látnak be. A ruhák, karakterek, melyeket a művészek viselnek, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a showműsor izgalmas és szórakoztató legyen, ezt senki nem vitatja. Ráadásul a ruhákról mindenkinek van véleménye, még a nem hozzáértőknek is.

Tóth Andi a Sztárban sztár hetedik adásában
Tóth Andi a Sztárban sztár hetedik adásában
Fotó: GLAMOUR

Nézzük csak hogy Kiss Márk, Tóth Andi stylistja a Sztárban sztár című műsorban milyen öltözékkel készült a műsor hetedik adására! Rögtön azzal kezdte, amikor a ruháról kérdeztem, hogy tisztában van vele, hogy a közönség szeretné "hercegnősebb" karakterben látni végre az énekesnőt, hiszen ez a fajta klasszikus szépségideál mindenki szívéhez közel áll.

HIRDETÉS

Komfortzónán kívül

Kiss Márk részletesen elmesélte nekünk, milyen is az eheti ruha: „Már nagyon közeledünk a műsor fináléjához, ezért kicsit emelkedettebb hangulatú ruhát terveztem Andinak. Ugyan nem igen jellemző a személyes stílusára a romantikus, estélyis irány, mégis szerettem volna olyan ruhát kreálni erre az alkalomra, ami bizonyítja, hogy úgy is ki tudunk lépni a komfortzónánkból, hogy nem kell teljesen alárendelődnünk a másik stílusnak, Andi tehát önmaga maradhat, miközben megmutathatja egy újabb oldalát. Inspirációm három irányból eredt. Elsősorban Andiból, akiről tudom, hogy a nude árnyalatok nagy kedvelője, és előszeretettel viseli, így ezt vettem kiindulásnak. Másodszor: régóta szemezgetek azokkal az alapanyagokkal, amiből a ruha készült, elhatároztam, hogy az egyik adásra ebből szeretnék ruhát tervezni. Az áttetsző, flitter borítású payet anyag és a hozzá színben tökéletesen passzoló metálfényű sifon több pasztell árnyalata is nagyon tetszett, de egyértelmű volt, hogy Andinak a nude árnyalatból dolgozunk.

Kiderül hát a divattervező, stylist szavaiból, hogy az alkotásnál a végsőkig figyelembe veszi az énekesnő személyiségét és preferenciáit. Sokan kommentelnek a Facebookon, hogy „nyilván azt kell felvegye, amit ráadnak”, most erről ezennel lerántottuk a leplet. Nem: Tóth Andi azt vesz fel, amit szeretne, de bízik az őt öltöztető szakemberekben és élvezi a különböző karakterek váltogatását, és úgy tűnik, szívesen kipróbál a stílusától kicsit távolabb eső öltözékeket is. És miért is ne tenné? Így mindannyian sokkal jobban szórakozunk, mintha minden héten ugyanolyan ruhában lenne.

Vénusz születése

A művészet szolgálhatja csupán az élvezeteket is: ez volt Botticelli művészetének egyik üzenete. A Mona Lisa mellett a világ egyik legismertebb festménye Sandro Botticelli Vénusz születése, mely a firenzei Uffizi Képtárban található. Többek közt ez a varázslatos festmény ihlette Kiss Márkot a hetedik ruha megtervezésére.

Diana hercegnő és akkor még Károly herceg megtekinti Botticelli Venus születése című festményét az Uffizi Képtárban
Fotó: Getty Images

„A hangulat, amit teremteni szerettünk volna ezekkel részletekkel, a reneszánsz vagy szecessziós festményeken látható női alakokat idézik, például Botticelli Vénuszát, aki kiemelkedik a tenger habjaiból. A meztelenség illúziójához olyan "meztelenruha" készül, ami mentes a klasszikus, romantikus, fodros részletektől, inkább a vizes bőr hatását kelti és tökéletesen rásimul Andi gyönyörű alakjára. A testresimuló, vizes fényű payet és a ráncolt drapériára emlékeztetű, higyanyfényű sifon egyszerre teremt futurisztikus, éteri és mégis romantikus hangulatot. – avatott be bennünket a stylist, divattervező.

Tóth Andi ruhájának terve a Sztárban sztár hetedik adására
Fotó: Kiss Márk

Az autizmus világnapja van!

Márk lelkesen tovább magyarázza, milyen apróságokra is oda kell figyelni, amikor összképben gondolkodik az ember: „A ruhához továbbá készítettem a már említett sifon pasztellkék árnyalatából egy fürtös, virágszirom fülbevalót is. Április 2-a ugyanis az autizmus vilagnapja, melynek szimbolikus szine a kék.” – emlékeztetett bennünket Márk, aki nem először dedikálja fontos ügynek Tóth Andi ruháját, hiszen a legutóbb jótékonysági célra ajánlották fel a ruhát díszítő ásványokért befolyó összeget a Heim Pál Gyerekkórháznak. Nagyon fontos az emberséges hozzáállás, a rászorulókon való segítés és az elfogadás, a nehézségekkel küzdők integrálása a társadalmunkba. Ezt nem lehet elégszer ismételni, hogy tényleg változzunk, jobbá váljunk mint közösség. „A kék szín az Autizmus világnapja miatt nem csak Andin, hanem Marics Petin és a zsűri többi tagjának öltözékében is megjelenik.” – avatott be bennünket Márk az adás figyelemfelhívó üzenetére.

Tóth Andi a Sztárban sztár hetedik adásában
Tóth Andi kék fülevalója kiállás az autizmussal élők mellett a Sztárban sztár adásában

Tóth Andi Marics Peti pólójában jött a GLAMOUR Women of the Year gálára

Tóth Andi Marics Peti pólójában jött a GLAMOUR Women of the Year gálára

Marics Peti is megváltozott

A napi sajtó az elmúlt napokban a sztárpár szakításától volt hangos, és tény, hogy igazi "krízishelyzet", amikor egy heti műsorban a szerelmespár, akik együtt érkeztek a műsorba, együtt kérték fel őket a műsor készítői, váratlanul szakítanak. De Márk megrázza magát és megy tovább: „Peti ruhája ezúttal egy, az eddigiekkel eltérő formavilággal bír. Ugyan a rá jellemző bőrhatású elemek most is jelen vannak nadrág és egy övtáska formájában, viszont most egy sokkal lezserebb, bohémabb, kicsit orientálisabb formavilággal társul. Készült ugyanis neki egy, a már említett pasztellkék sifon anyagból egy kimonószerű ing, ahhoz pedig egy lezser, könnyed köntösre emlékeztető, hernyóselyem kardigán."

Marics Peti a Sztárban sztár adásában
Marics Petia Sztárban sztár színpadán az adás előtt

Hány órán keresztül készült Tóth Andi ruhája?

A legkönnyedébbnek tűnő dolgok mögött általában nagyon kemény munka van. Éppen ezért kifejezetten kiváncsi voltam, hogy ezt a lenge, könnyű "meztelenruhát" mennyi idő volt elkészíteni. „Körülbelül 24-25 óra alatt készítette el a varrónőm, Fekecs Kata. Ebben benne van a próbára való összeállítás, majd a próba utáni befejezés. A ruha elkészítésének nehézsége a különbözőképpen viselkedő anyagok összedolgozása adja. Mivel rendszeresen újabb és újabb anyagokkal dolgozunk, gyakran nem tudjuk előre, hogy a kivitelezéskor, azaz a varrásnál, gőzölésnél vagy formázásnál hogyan fog viselkedni az anyag. Gyakran közben merülnek fel ezek a technikai kérdések, nehézségek. Kata viszont szerenécsére nem az a típus, aki ha valami akadályba ütközik, feladná. Addig kísérletezik a részletek kidolgozásán vagy a szokatlan megoldásokon, ameddig úgy nem áll, ahogy én megterveztem. A legcsodálatosabb, legprofibb és legalaposabb ember, akit ismerek, és ez a ruhák iránti szenvedéllyel is társul az esetében. A ruha mellkosarának textillel való bevonása kézimunka, a belső eldolgozások szegőtüllel történnek, ezek mind-mind időigényes és nagy precizitást igánylő feladatok, amiket a luxus és egyedi ruhakészítésnél alkalmaznak.” – mesélte a háttérmunkálatokkal kapcsolatban a sztárstylist.

És Andi vágyai?

Azt is megkérdeztem Kiss Márktól, vajon Tóth Anditól érkeznek-e kérések az öltözékeivel kapcsolatban. Nem lepődtem meg a válaszán. „A műsor kezdete előtt részletesen átbeszéltük Andival, hogy mik azok a színek és formák, stílusirányzatok, amiket különösen kedvel (ilyenek például a most említett nude árnyalatok vagy a klasszikus fekete holmik), illetve azt is megbeszéltük, hogy mi az, amit abszolút nem szeret, mint a fodros, habos-babos, nagyon lányos stílust és formákat, illetve a nagyon élénk színeket. Andi pontosan tudja, mi áll jól neki, és azt is, hogy miben érzi jól magát. Remekül megtalálta a saját stílusát az öltözködésben. Igyekszem néha kibillenteni a komfortzónájából, nem azért, hogy megváltoztassam a stílusát, hanem bizonyos stíluselemeket és színeket új perspektívából megközelítve alkalmazok rajta, és ezáltal számára is új kapuk nyílnak, amikre nem feltétlenül gondolt azelőtt. Például az egyik jéten megmutattuk, hogyan legyen Tóth Andis egy szivárványszínű, sellőre emlékeztető romatikus estélyi ruha. A legjobb az egészben, hogy mindig nyitott a hozzáállása, és soha nem utasít el semmit, még akkor sem, ha első hallásra talán szokatlan is valami a számára.” – avatott be Kiss Márk a közös munka hátterébe.

Arra a kérdésemre, hogy most, hogy a sztárpár, Tóth Andi és Marics Peti szakítottak, változtatott-e valamit a koncepcióján, nem meglepő profizmussal válaszolt: „Azt gondolom hogy egy műsorban a zsűritagok ruházatában eleve kell lennie egyfajta összhangnak, függetlenül attól, hogy ki, milyen viszonyban van egymással. A tévénézőnek egy harmonikus képet kell kapnia, ezért egyeztetünk rendszeresen Holdampf Lindával, a Sztárban sztár másik stylistjával, a többi zsűritag öltözékével kapcsolatban is. Ez olykor azt jelenti, hogy kimondottan egymáshoz passzoló, azaz anyagban, színekben egyezéseket mutató összeöltöztetést alkalmazunk, ami egy izgalmas játék és stylingtrükk, máskor viszont pont attól izgalmas az összkép, hogy nincsenek összeöltözetve a szereplők, mégis harmonizálnak egymással, vagy a közöttük lévő kontrasztok alátámasztanak, kiemelnek valamit vagy valakit. Ezeket a trükköket változatosan alkalmazzuk az adott szituációhoz és körülményekhez igazodva.” – foglalta össze a kényelmetlen kérdésre Márk.

Lékai-Kiss Ramóna Sztárban sztár ruhája szemkápráztató, és jó ügyre hívja fel a figyelmünket

Lékai-Kiss Ramóna Sztárban sztár  ruhája szemkápráztató, és jó ügyre hívja fel a figyelmünket

Amikor azt firtattam, véleménye szerint érzékelik-e az emberek, mennyi munka van egy ilyen adásban, azt válaszolta: „Az embereknek nincs nagyon nagy rálátása, hogyan is megy a háttérben a készülődés. De ez nem feltétlenül baj, mert nekik az illúziót kell tálalnunk, nem az odavezető utat. Egy ilyen heti showműsor készítése hét napot vesz igénybe, ahhoz, hogy mindennel időben készen legyünk, minden egyes nap keményen kell dolgozni, hiszen a zsűri csak egy része a műsornak. Mikozben Tóth Andi és Marics Peti ruhája készül, a szereplők, táncosok ruháit is mi készítjük, állítjuk össze. A hét elején mindig beosztom, kik azok, akiknek a ruháját össze tudjuk állítani az üzletek kínálatából, és kik azok, akinek nulláról kell elkészíteni az öltözéküket. Gyakran férfiakra kell női ruhát adni, illetve rengeteg olyan ruha van, ami kimondottan színpadi vagy videóklipre készült és nem kapható üzletekben, illetve be kell szereznem az anyagokat hozzájuk, amiket eljuttatok Katához, ő pedig azonnal nekiáll az elkészítésüknek. Ezalatt én és az asszisztenseim az üzleteket járjuk és igyekszünk megtalálni az eredetihez legközelebb álló darabokat, hogy a végeredmény a megszólalásig hasonló legyen. Csütörtök délután pedig már készítjük is össze mindenkinek a szettjét vállfára, névre szólóan címkézve, hogy másnap a kamerapróbán már csak fel kelljen kapnia, ott már nincs idő semmire.”

Mit jelent a profizmus?

„Szerintem a profizmus több dologból tevődik össze. Természetesen van a technikai része, amikor egy termék kifogástalan lesz és magas minőségben kivitelezett. Ezt nyilván a gyakorlat és a rutin eredményezi, Mivel csapatban dolgozom, fontos, hogy ők is profik legyenek. Szerencsére a lehető legcsodálatosabb csapattal dolgozom. Ezek kívül nagyon fontos az emberi rész, a személyiség. Mindenkinek alkalmazkodnia kell egymáshoz, de közben nem elveszíteni a személyiségét, az identitását. Higgadtnak maradni helyzetekben vagy legalábbis azt mutatni, hogy ne keltsünk soha pánikot, a megrendelő vagy az alany, akit öltöztetünk, soha ne érezze, hogy nincs biztonságban. Rengeteg emberrel dolgozom, akikkel meg kell találni a közös hangot úgy, hogy mindenki másfajta kommunikációt igényel, ezt hamar fel is kell ismernem. Mindig jókedvűnek kell lenni, vagy annak kell mutatni magad, hiszen nem ültethetem rá a problémáimat az emberekre, főleg nem az előadókra, akik egyébként is gyakran stresszesek ilyenkor. Próbálom oldani a feszültséget és nyugodtnak mutatkozom.” – avatott be munkájának emberi oldalába Kiss Márk. Arra a kérdésemre, hogy mi az, amit soha, semmilyen körülmények között nem tenne, azt válaszolta: „Nem erőszakolnék rá senkire olyan ruhát, amiben nem érzi jól magát.”

Kamera forog! Jöhet a katarzis!

Arra a kérdésemre, hogy mit érez, amikor a szereplők elfoglalják a helyüket a szettben és Tóth Andi, Marics Peti is a zsűriasztal mögött ül, azt válaszolta, hogy: „Mindig nagyon izgatott vagyok, amikor elkészülnek és beülnek a zsűripultba, azonnal a monitort figyelem hogy világításban, kamerán keresztül hogy néz ki az összkép. Valójában a legnagyobb élmény számomra az, amikor az öltözőben elkészül a smink és a frizura és felvesszük a ruhát. Olyankor kapunk tíz-tizenöt percet a színpadon, hogy készítsünk pár fotót és videót. Akkor érzek egyfajta katarzist, ami hasonló ahhoz, mint amikor divatbemutatóm van és engedem ki a modelleket a kifutóra.”

Jön a finálé!

Próbálok némi információt kicsikarni Márkból a jövő heti, nagyszabású fináléval kapcsolatban, amiről ennyit árul csak el: „A jövő heti ruháról annyit tudok elmondani, hogy természetesen illik majd az emelkedett hangulathoz, és egy nagyon Andis öltözék lesz.” Eddig tökéletesen szórakoztunk, a ruhák hétfől-hétre nagyon izgalmasak voltak és minden alkalommal letarolták az internetet, így nincs kétségünk affelől, hogy a jövő heti finálé is remekül sikerül majd.

Tóth Andi Sztárban sztár ruháinak terve, melyet mind Kiss Márk készített
Fotó: Kiss Márk

Tóth Andi énekesnő minden nőt felszabadít azzal, hogy azt vesz fel, amit csak akar! Nézd csak:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A TikTok szerint toxikus szülők neveltek - de tényleg jó ötlet diagnózist felállítani egy videó alapján?

glamour plusz ikon A TikTok szerint toxikus szülők neveltek - de tényleg jó ötlet diagnózist felállítani egy videó alapján?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Egy isteni, frissítő illat, ami a fülledt nyári napokra is tökéletes (x)

Egy isteni, frissítő illat, ami a fülledt nyári napokra is tökéletes (x)

Nem alszol jól? Lehet, hogy a ciklusod az oka - így függ össze a kettő (x)

Nem alszol jól? Lehet, hogy a ciklusod az oka - így függ össze a kettő (x)

Tegyél jót a gyerekeknek egy ingyenes szavazattal: most 2,5 millió forintot kaphatnak! (x)

Tegyél jót a gyerekeknek egy ingyenes szavazattal: most 2,5 millió forintot kaphatnak! (x)

Túl sok inger ér egyszerre, és nem tudsz szünetet tartani? – Így vedd kezedbe az irányítást a szakértők szerint (x)

Túl sok inger ér egyszerre, és nem tudsz szünetet tartani? – Így vedd kezedbe az irányítást a szakértők szerint (x)