Bezselics-Békési Ildikó receptkönyvei - többek között a Magok a konyhában, a Négy évszak receptjei, a Receptek a két cica konyhájából, az Édességek könyve és a Kedvenc ízeink háziasan - meghatározó darabjai a hazai gasztronómiai könyvkiadásnak. Tíz év után most új formában tér vissza legsikeresebb kötete, a Magok a konyhában - csakhogy ez nem egyszerű újrakiadás.
Ezeket láttad már?
Bezselics-Békési Ildikó könyve, a Magok a konyhában – Az egyszerű, de jó élet receptjei 96 új recepttel és egy különleges társadalmi küldetéssel jelenik meg október 10-én: az EGY MAG kampány a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen a szenvedélybeteg családokban élő gyermekeket támogatja. Ildikóval arról beszélgettünk, miért jelent számára a főzés nemcsak tudatos táplálkozást, hanem önállóságot, biztonságot és a saját életünk feletti kontrollt is.
Új kiadásban tér vissza a Magok a konyhában - miért érezted úgy, hogy most jött el ennek az ideje?
Igazából évek óta érlelődött bennem. 2014 és 2016 között három könyvet írtam – a Hüvelyesek, az Olajos magvak és csonthéjasok, valamint a Gabonák és álgabonák című köteteket. Nyomtatásban végül csak a Hüvelyesek jelent meg, amellyel Gourmand World Cookbook Awards-ezüstérmet nyertünk.
Közben volt egy régi álmom: hogy egyszer saját kiadóm legyen. Amikor ez idén megvalósult, úgy döntöttem, megajándékozom magam a Magok a konyhában új kiadásával. Aztán munka közben kiderült, hogy ez már nem is újrakiadás lesz: egyetlen régi recept sem maradt benne. 96 új recept került a 252 oldalas kötetbe, a magok mellé pedig az aszalványok is önálló fejezetet kaptak. Úgy érzem, ezzel végre megadtam magamnak azt, amivel régóta tartoztam.
Azzal kezded a könyved, hogy nem emlékszel olyan pillanatra, amikor eldöntötted volna, hogy szeretsz főzni, hanem mindig is jelen volt az életedben. Megvan a legelső emlék, ami eszedbe jut a főzésről?
Abszolút. Hétéves voltam, amikor teljesen egyedül elkészítettem az első saját kreációmat. Ma már tudom, hogy a töltött krumpli létező étel, de a hetvenes években, a Szigetközben ez nálunk még ismeretlen volt. Falun nőttem fel, a kamra tele volt alapanyagokkal, a szüleim dolgoztak, mi pedig szabadon garázdálkodhattunk. Egy novemberi napon tudtam, hogy apukám egy vállalati ünnepségen van, és elhatároztam, hogy mire hazaér, meglepem vacsorával. Egyetlen dolgot felejtettem el: nem szerette a krumplit.
Kivájtam a krumplikat, leakasztottam a kamrából az utolsó előtti páros kolbászt – ami akkoriban igazi kincs volt –, ledaráltam egy darab sonkával, tojással és zsemlemorzsával összekevertem, megtöltöttem, tejföllel meglocsoltam, és megsütöttem. Amikor este feltálaltam, mindenki csak azt kérdezgette: „Ki segített?” Aztán kiderült, hogy a nagy kést is használtam, sőt a palackos gázsütőt is egyedül gyújtottam be. Volt min ámulnia a családnak.
Így fedezd fel Budapestet Mautner Zsófi kedvenc helyein keresztül
Azt is írtad az bevezetőben, hogy voltak időszakok, amikor egyszerű örömforrás volt, és voltak olyan évek is, amikor a főzés kapaszkodóvá vált. Mit tud olyankor adni a konyha és a főzés, hogyha nem vagy rendben?
Biztonságot. Ha öt alapanyagból el tudsz készíteni egy vacsorát, máris kevésbé vagy kiszolgáltatott. Szerintem ma az egyik legnagyobb problémánk, hogy egyre több mindentől függünk – a telefonunktól, az áramtól, a vízellátástól. Jó lenne minél több területen visszavenni magunkhoz a kezdeményezést, és megtapasztalni, hogy képesek vagyunk gondoskodni magunkról. Ennek óriási pszichológiai ereje van, és anyagilag sem mindegy. Nem mindig engedhetjük meg magunknak az éttermet, de ha tudsz főzni, jól tudsz élni. Ráadásul maga a főzés is egy olyan folyamat, ami – ha beleengeded magad – rendet tud tenni benned.
Van egy másik oldala is: amikor magad készíted az ételt, pontosan tudod, mi kerül bele. Ha valamire érzékenyen reagálsz, sokkal könnyebb visszakövetni az okát, mint egy bolti szósznál vagy egy mirelit ételnél. Ez is egyfajta kontroll – és szerintem ez ma különösen nagy érték.
Azt is kiemelted a bevezetődben, hogy nem a szélsőségek tesznek egészségessé, hanem a tudatos egyszerűség.
Szerintem minden helyzetben az egyensúlyt kell keresni. Akinek nincs egészségügyi oka rá, annak felesleges divatból kizárnia a glutént vagy a laktózt, mert könnyen olyan helyettesítő termékekhez nyúl, amelyek tele vannak adalékanyagokkal. Más a helyzet, ha orvosi javaslatra kell változtatni az étrenden.
Amikor kiderült, hogy pajzsmirigyproblémám van, először lehiggadtam, mert az első reakcióm a sokk volt, aztán az orvostól kapott élelmiszer tiltólistát átfordítottam egy pozitív listává: azt kezdtem nézni, mit ehetek. Ezekből főztem, és néhány hónap alatt sikerült kilábalnom a nehéz időszakból.
Ezért hiszek a megoldásközpontú gondolkodásban. Akinek nincs egészségügyi problémája, annak szerintem nem diétákra, hanem egyensúlyra van szüksége. Ha úgy építed fel az étrendedet, hogy azt szereted, meg tudod fizetni és el is tudod készíteni, akkor nincs szükség állandó szélsőségekre.
Te mindig tudtad tartani az egyensúlyt, vagy volt olyan időszak, amikor elcsábultál az ilyen-olyan diéták, trendek felé?
Persze. Kamaszként hazajöttem az első képzőművész táborból azzal, hogy „anyám, vegetáriánus leszek”. Ő csak annyit kérdezett: „És reggelire mit eszel?” Mondtam, hogy kolbászt biztos nem. Erre azt felelte: „Jó, akkor egyél kenőmájast.” Akkoriban még senki nem volt igazán képben ezzel kapcsolatban, de a vegetáriánus étrend nekem mindig jól működött. Időnként visszatértem hozzá, de soha nem hittem a kizárólagosságban – soha nem dőlt össze a világ, ha megettem egy csirkecombot.
A valódi próbatétel a pajzsmirigy problémák és az autoimmun diéta után jött, amikor kipróbáltam a vegán étrendet. Akkor döbbentem rá, mennyi helyettesítő termékre épül, ezért már otthon készítettem főzőkrémet, növényi joghurtot és szinte mindent magam. Egy ponton viszont rájöttem, hogy ebből ki kell józanodni. Az időm drágább annál, mint hogy hetente egy napot csak alapanyaggyártással töltsek. Lassan visszatértem a hagyományos alapanyagokhoz, és ez csak megerősített abban, hogy a könyvem legfontosabb üzenete egyszerű: a túlzásokat érdemes elkerülni.
Flexitáriánus szemléletnek hívod, ahogyan étkezel. Milyen érzés, hogy te évtizedek óta beszélsz erről, írsz, és az emberek pedig csak most jöttek rá, hogy ez jó?
Tizenkét éve írok erről, és nem az zavart, hogy divatba jött, hanem az, hogy hirtelen mindenki elkezdett szakértővé válni a témában. Akkor éreztem úgy, hogy ideje kilépnem a háttérből, mert nemcsak recepteket gyűjtöttem össze az évek során, hanem egy olyan szemléletet is, amit érdemes megmutatni.
Közben megérkezett a longevity, a klímatudatos konyha és sok más trend is, de számomra ezek ugyanoda vezetnek vissza, ahonnan elindultam: használjuk minden alapanyag legjobb tulajdonságát, figyeljük meg, mi esik jól a saját szervezetünknek, és tanuljunk meg a hétköznapokban gondoskodni magunkról. Ez nekem a flexitáriánus szemlélet lényege.
Ha egy mondatban kellene elmondani, hogy miért érdemes követnie az embereknek a flexitáriánus szemléletet, mit mondanál?
Ez az út a normalitás felé. Olyan klímatudatos étrend, amely nagyrészt helyben termő, növényi alapanyagokra épül, miközben a hús, a tojás és a sajt sem tiltólistás – egyszerűen csak kisebb szerepet kap. A lényege éppen a rugalmasság: az alapanyagok arányát a saját ízlésedhez, életmódodhoz és lehetőségeidhez igazíthatod.
A modern világ zajában a kóser életmód egyszerűsége visszavezet a valódi gyökereinkhez
A Magok a konyhában megjelenéséhez egy társadalmi felelősségvállalási kampány - az EGY MAG - is társul, amellyel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével a szenvedélybeteg családokban élő gyermekeket támogatjátok. Te is szenvedélybeteg szülők gyermekeként nőttél fel, erről azonban most mesélsz először a nyilvánosság előtt. Hogyan jutottál el idáig?
Két irányból érkezett ez a történet. Régóta készültem arra, hogy saját kiadóm lesz, és korábban sok CSR-kampányban dolgoztam, ezért biztos voltam benne, hogy ha saját könyvet adok ki, annak társadalmi küldetése is lesz. Azt viszont fontosnak tartottam, hogy ez ne utólag ráragasztott dísz legyen, hanem természetesen következzen a könyvből. Így született meg az EGY MAG.
Ebben a testvéremnek, Békési Tímeának is nagy szerepe volt. Mentálhigiénés szakemberként évek óta szenvedélybetegekkel dolgozik, és közben bennem egyre erősebb lett az érzés, hogy ha egymás mellé tesznek bennünket, olyan, mintha nem is ugyanabban a családban nőttünk volna fel. Nem azért nem beszéltem erről korábban, mert szégyelltem a szüleimet. Egyszerűen nem kapcsolódott ahhoz, amit egész életemben csináltam, ráadásul mindig idegenkedtem attól, amikor valaki a saját fájdalmát öncélúan teszi közszemlére. Most először találtam meg azt a helyet, ahol ennek valódi értelme van.
Sokáig azt gondoltam, teljesen mindegy, honnan jöttem – ma már tudom, hogy nem az. Egy ember mögött a megmászott hegyeket is látni kell. Nekem ebből talán kettővel több jutott, és most először tudtam ezt úgy megmutatni, hogy nem rólam szól elsősorban, hanem más gyerekekről.
Azt írod, hogy a legfontosabb üzenet, hogy akár egyetlen támogató kapcsolat is képes lehet változást elindítani egy gyerek lelkében, vagy életében. Neked ki volt ez az ember?
Hatodiktól nyolcadikig Szabó Istvánné, Erzsi néni volt az osztályfőnököm. Ő nyitotta rá a szemem arra, hogy értékes vagyok. Jó tanuló voltam, de a magatartásom mindig rossz volt: szerettem kérdezni, vitatkozni és a saját utamat járni. Közben megszállottan olvastam – gyakorlatilag kiolvastam az iskola és a falu könyvtárát.
Erzsi néni magyar- és történelemtanár, egyben könyvtáros is volt. A könyvtári délutánokon sokat beszélgettünk, és egyszer azt mondta: „Ne csak naplót írj, hanem írj igaziból, és vedd komolyan.” Ez fordulópont volt. Addig is írtam, de ő volt az első, aki megmutatta, hogy a tehetség felelősség is. Tőle tanultam meg azt is, hogy az első elismerésnek saját magamtól kell érkeznie. Ha ismered a saját értékedet, akkor van mihez visszatérned, amikor kibillensz – mert mindenki kibillen néha.
Ő volt az első ember, aki nyilvánosan is hitet tett mellettem: felolvasta az írásaimat az órán, és segített felismerni, hogy van egy tehetségem, amihez egész életemben kapcsolódhatok.
Kirúgták a munkahelyéről, vége lett a kapcsolatának, a lakóautózásban találta meg a boldogságot Kinga - GLAMOUR 
