előfizetésem
Hírlevél
Így jutott el ösztöndíj nélkül, önerőből a Broadwayre a tehetséges magyar táncművész
Tizenévesen még csak az Instagramon nézte a Broadway táncosait, néhány évvel később pedig már New Yorkban tanult ugyanabban a művészeti közegben, amelyről korábban álmodozott. Bundics Bernadett táncművész tíz hónapot töltött a Steps on Broadway Independent Artist Program képzésén. Történetét csak színesíti, hogy nem ösztöndíjjal jutott ki. A művész egy óceánjáró hajón dolgozott, félretette a keresetét, majd saját maga finanszírozta az amerikai tanulmányait. New York azonban végül jóval többet adott neki szakmai tudásnál. Mint mondja, ott tanulta meg igazán értékelni azt is, amit már elért.
Bundics Bernadett tízéves volt, amikor elkezdett a Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium elődjébe járni. Eleinte iskola utáni elfoglaltság volt számára a tánc, később azonban már nem volt kérdés, hogy ez lesz az élete. A gimnáziumi felvételinél is a Madáchot választotta, tizenéves korától pedig szinte éjjel-nappal ott volt. Az iskola erős alapokat adott, balettet, modern táncot és néptáncot is tanult, őt azonban egy másik világ egyre jobban vonzotta.
„Mindig tudtam, hogy engem nagyon érdekel a jazz és az, ami a Broadway-en, illetve Londonban, a West Enden történik” – meséli. Tizenhat-tizenhét éves korában már rendszeresen nézte a New York-i Steps on Broadway közösségi oldalán megjelenő videókat. Ekkor fogalmazódott meg először benne, milyen jó lenne egyszer ott tanulni.
Csakhogy New York távoli álomnak tűnt - de hamarosan valóság lett.
A magyar táncos New Yorkban
Berni pályája közben magyar és külföldi produkciókban egyaránt dolgozott. Táncolt többek között a Macskákban, az Ég tartja a földet, a Benyovszky és a Tesla musicalben, de dolgozott Németországban és az AIDA Cruises óceánjáró hajóján is. Utóbbi munka hozta el a pillanatot, amikor a New York-i álom egyszer csak konkrét tervvé változott. Az óceánjárón ugyanis a szállásról és az ellátásról is gondoskodtak, így keresetének jelentős részét félre tudta tenni, és már az első szerződése alatt eldöntötte, ha összegyűlik a szükséges pénz, New Yorkba megy.
Nem pályázatra várt, és nem egy ösztöndíjtól tette függővé a jövőjét - tudatosan megkereste rá a pénzt. Az összeg előteremtése azonban csak az egyik része volt az útnak. A Steps on Broadway Independent Artist Programra felvételi eljáráson kellett bizonyítania, hogy szakmailag is megfelel az iskola elvárásainak. Mint mondja, amikor megérkezett a visszaigazoló e-mail arról, hogy felvették, akkor érezte először igazán, hogy álma valósággá válhat.
Komáromi Alexandra: „India és az indiai tánc segített abban, hogy elfogadjam roma származásomat”
„Teljesen önállóan csináltam ezt az egészet. Így jutottam el végül a Steps on Broadway Independent Artist Programjára, ahol tíz hónapot töltöttem. A kamaszkori álomból pedig hétköznap lett” – meséli, és ez csak a kezdet. Az egyik legnagyobb szakmai meglepetést az jelentette számára, hogy mennyire sokszínű az a műfaj, amelyről korábban azt hitte, jól ismeri.
„Magyarországon a jazz-táncnak egészen más hagyománya van, mint az Egyesült Államokban. Ennek történelmi okai is vannak, hiszen miközben Amerikában évtizedeken át fejlődhetett a Broadway és az ahhoz kapcsolódó tánckultúra, Magyarországon egészen más társadalmi és történelmi folyamatok alakították az előadóművészetet. Kint ezért olyan stílusokkal is találkoztam, amelyek létezéséről korábban nem is tudtam.” Közel egy év elteltével mégsem kizárólag a technikai tudást tartja a legfontosabbnak, amit hazahozott, sokkal inkább egy másfajta szemléletet.
„Így beszél velem egy tanár?”
Berni nem szeretné leegyszerűsíteni a magyar és az amerikai táncoktatás közötti különbséget arra, hogy az egyik jó, a másik pedig rossz. A magyar képzésből olyan fegyelmet, munkabírást és kitartást hozott magával, amelynek hasznát veheti a jövőben is. A különbség inkább abban rejlett, hogyan próbálják elérni ugyanazt az eredményt.
„Itthon rendkívül kemény képzésben részesültem, a kritika sokszor nyers volt, a hibákra pedig azonnal felhívták a figyelmet. New Yorkban ehhez képest szinte kulturális sokként ért, amikor azt tapasztaltam, hogy az oktatók egészen más hangnemben kommunikálnak” – mondja, majd felidézi az egyik első óráját, amikor két csoport váltotta egymást a teremben. Magyarországon ahhoz szokott, hogy ha valaki nem mozdult elég gyorsan, akkor mindenkinek görcsbe szorult a gyomra.
Ezzel szemben ilyenkor New Yorkban az oktató csak udvariasan arra kérte a táncosokat, hogy próbáljanak gyorsabban helyet cserélni, hogy mindenkinek több ideje maradjon táncolni, majd megköszönte az együttműködésüket. Berni csak állt, és alig hitt a szemének. Mint mondja, ez talán apróságnak tűnhet, de mégis egy teljesen más szakmai kultúrát mutat.
trueGaléria
Ahol fegyelem és önbizalom kéz a kézben jár
A magyar képzés egyik legnagyobb értékének Berni továbbra is a fegyelmet tartja. Megtanulta, hogy keményen kell dolgozni, ki kell tartani, és tisztelni kell azokat, akiktől tanul. Ennek azonban szerinte lehet árnyoldala is. Amikor az iskola után Londonban vett részt egy meghallgatáson, ösztönösen a terem hátsó részébe állt. Nem azért, mert ne akart volna bekerülni a produkcióba, egyszerűen úgy érezte, nem elég jó ahhoz, hogy előre merjen állni.
Csakhogy egy audition-ön így jóval kisebb az esélye arra, hogy egyáltalán észrevegyék. New Yorkban pedig megtanulta, hogy bátran előre állhat, hiszen igenis ott a helye. „Szerintem nincs olyan táncos, aki ne nézne vissza egy videót magáról úgy, hogy azt gondolja: borzasztó, amit csinálok” – mondja nevetve, majd hozzáteszi, hogy a folyamatos külső kritika ezért könnyen tovább erősítheti a belső bizonytalanságot, ami egyébként is jelen van.
A támogató közeg ezzel szemben nem jelenti azt, hogy valaki elhiszi magáról, hogy már nincs hová fejlődnie.
Berni számára éppen ezt mutatta meg New York: egyszerre lehet látni a saját hiányosságainkat és büszkének lenni arra, ameddig már eljutottunk.
„De jó, hogy táncos vagy – és miből élsz?”
Az amerikai hónapok egy másik különbséget is látványossá tettek számára, történetesen azt, ahogyan a társadalom magára a táncos szakmára tekint. „New Yorkban senkinek nem kellett elmagyaráznom, hogy a tánc egy foglalkozás, hiszen hatalmas az előadóművészeti piac, sok a produkció, sok a táncos, és a szakma természetes része a város életének. Ezzel szemben Magyarországon máig előfordul, hogy amikor valaki azt mondja, táncos, a következő kérdés az: jó, de miből élsz?” – magyarázza.
Nyolc éve élek Washingtonban, elmesélem, tényleg létezik-e az amerikai álom
Berni ugyanakkor szereti azt a különös összetartást, amely ebből a helyzetből kialakult a táncosok között, mert úgy érzi, egy olyan közösség tagja, amelynek tagjai néhány szóból megértik egymást. New York azonban nemcsak a táncról szólt. A fiatal művész szerint a város egyik legnagyobb ereje az ambíció. Legalább ennyire meghatározó élmény volt számára az ottani közösség is.
Azt mondja, az első pillanattól úgy érezte, mintha mindig is közéjük tartozott volna. Rengeteg barátra tett szert, akikkel azóta is tartja a kapcsolatot, és akik a mai napig támogatják abban, hogy egyszer visszatérjen New Yorkba. Ez a befogadó közeg sokat adott neki emberileg is, nemcsak szakmailag. „Ide mindenki valamiért érkezik, legyen művész, üzletember vagy más szakmák képviselője, mindenki ugyanazzal az intenzitással dolgozik azért, amit el szeretne érni. Itt éjszaka is égnek a lámpák az irodákban, és ezt akarva-akaratlanul átveszed. Te is csinálni akarod.”
Tíz hónap után úgy érzi, minden korábbinál pontosabban tudja, mit szeretne, amely egy szóval leírható: visszamenni. A képzés idején tanulói státuszban élt az Egyesült Államokban, most azon dolgozik, hogy később munkavállalóként térhessen vissza. Nem állítja, hogy egész életében New Yorkban szeretne élni, abban viszont biztos, hogy aktív táncosként ott szeretné kipróbálni, meddig juthat. A Broadway pedig már nem egy Instagram-videókban létező, távoli világ, hanem egy elérhető cél.
Bundics Bernadett története könnyen elmesélhető lenne úgy, mint egy tehetséges magyar táncos amerikai kalandja, pedig ennél fontosabb az, ami az utazás előtt történt. Volt egy tizenéves lány, aki videókat nézett New Yorkból, és arra gondolt, milyen jó lenne egyszer ott lenni, majd egy napon ott találta magát. „Nincs olyan nagy álom, amit ne lenne érdemes megpróbálni” – mondja végül a táncos, akiről még sokat fogunk hallani.
