A kiégés nem egyéni kudarc, hanem a rendszer betegsége: nem fog megmenteni a céges jóga, ha a kultúra mérgező

9 perce
Szöveg:
Kurdi Réka
újságíró
Glamour placeholder
Szakértő:
Hernádi Judit
krízistanácsadó szakpszichológus
Szerkesztő:
Tuza Dorottya
online szerkesztő
A kiégés kezelésében nem csak az egyénnek van feladata, hanem a munkahelyének is
Fotó: Westend61/Getty Images

Van az a pont, amikor a „csak még ezt az egyet megcsinálom” már nem egy átmeneti túlterheltséget takar, hanem a mindennapok részévé válik. Amikor a munka nem csak lefáraszt, hanem lassan ott van velünk a fürdőben, az ágyban, de még vasárnap este is a tévé előtt. Amikor a szabadság már nem pihenés, csak egy apró szünet két munkanap között. Ilyenkor nagyon könnyű azt gondolni, hogy velünk van a baj, hiszen nem vagyunk elég strapabíróak, nem vagyunk képesek határokat húzni. A stressz kezeléséről pedig nem is beszélve.

Általában a probléma nem az, hogy valaki nem képes meditálni, relaxálni, pihenni, hanem az, hogy egy olyan rendszerben dolgozik, ahol folyamatosan újratermeli a kimerültséget. Egy idő után az irreális határidők teljesítménykultúrává válnak, a túlórák mindennaposak, mert azt gondoljuk, hogy így válunk lojális emberekké. Ezen pedig egy közös jógaóra sem segít, hiszen a szervezet működése maga termeli a feszültséget.

A kiégés ráadásul egy alattomos folyamat. Legtöbbször nem látványos összeomlással kezdődik, sokkal inkább lassan épül be a fejünkbe. Először talán csak annyi tűnik fel belőle, hogy már nem lelkesedünk a munkánkért, legalábbis közel sem úgy, mint korábban. Aztán egyre nehezebben koncentrálunk, folyamatosan ingerlékenyek vagyunk, elveszítjük a motivációnkat, végül pedig már maga a munka gondolata is fáradtságot jelent.

Hernádi Judit krízistanácsadó szakpszichológus, munka- és szervezetpszichológus, képzésben lévő pár-és családterapeuta elmondta, hogy a kiégés jelenségét elsőként Herbert Freudenberger amerikai pszichológus fogalmazta meg, mint a tartós érzelmi megterhelés és az erre adott stressz-válasz nyomán fellépő fizikai, érzelmi és lelki kimerülés állapotát. Ez a reménytelenség és a hozzá nem értés érzésével, a célok és vágyak elvesztésével, a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív hozzáállással jár.

Elakadtál vagy már ki is égtél? Szakértő árulja el, melyik igaz rád

Elakadtál vagy már ki is égtél? Szakértő árulja el, melyik igaz rád

„Ennek az elhúzódó érzelmi megterhelésnek és stressz állapotnak a hatására lelki és fizikai kimerülés alakul ki, amelynek során az egyén nem képes reálisan megítélni sem önmaga, sem a környezetében lévő személyek viselkedését és teljesítményét. Ez okozza azt is, hogy az élet más területei mellett leértékelődnek a munkához kapcsolódó céljai, elvész a munkavégzés során érzett öröme, eltűnik az alkotói lelkesedése, és sérül a megküzdési képessége. Ürességet, kedvetlenséget és fásultságot tapasztal, úgy érzi, minden erőforrás tartalékát elhasználta. Lassanként, mivel túlzottan megterhelőnek érzi, elhanyagolja társas kapcsolatait, cinikussá és közömbössé válik.”

A szakember hozzátette, amit már egy ideje tudunk: a tartós stressz állapot fennmaradása testi tünetekben is megmutatkozhat: alvászavar, szív- és érrendszeri vagy emésztési probléma formájában, emellett megváltozhatnak az étkezési szokások, ami miatt ingadozhat a testsúly, valamint csökkenhet az immunrendszer védekezőképessége a fertőzésekkel, betegségekkel szemben.

Az első lelkesedéstől az érdektelenségig

Sokan azt gondolják, hogy a kiégés első állomása a teljes érdektelenség. Pedig bőven vannak köztes állomások. Gyakran azok indulnak el ezen az úton, akik eleinte rendkívül elkötelezettek voltak. Akik szerettek volna jól teljesíteni, bizonyítani, értéket teremteni. Az idealizmusból azonban könnyen válik kizsákmányolás, ha a lelkesedéshez folyamatosan egyre több és több feladat társul, miközben az erőforrások nem igazán változnak.

„A kiégés folyamatának egymást követő fázisai (Edelwich Brodsky és Georg E. Becker felosztása szerint): idealizmus: a kezdeti lelkesedés szakasza, amikor kezd megbomlani a munka és magánélet egyensúlya. Ezt követi a realizmus, ahol az egyén elkötelezett a munkája iránt, és még nyitott az új kezdeményezések és kreatív ötletek irányában, de már tart attól, hogy nem képes megfelelni az elvárásoknak. Utána jön a stagnálás vagy kiábrándulás, amikor csökken a kezdeti nyitottság és lelkesedés, velük együtt a teljesítőképesség is, a kollegiális kapcsolatok olykor terhessé válnak.

Csak ez után következik a frusztráció, ahol az egyén egyre inkább visszahúzódik a szakmai és közéleti tevékenységekből, mert értelmetlennek ítéli meg azokat. Negatívan értékeli saját hozzáértését, megkérdőjelezi a hivatása értelmét, a tökéletességre való törekvést felváltja a megfelelési és bizonyítási kényszer. Végezetül az apátia. Itt az egyén rutinból látja el munkahelyi feladatait, kerüli kollégáit, elhanyagolja társas kapcsolatait, a segítséget elutasítja, és nem látja esélyét a javulásnak.”

Ez a kiégés tűpontos biológiai magyarázata, és itt a pont, amikor megállíthatod

Ez a kiégés tűpontos biológiai magyarázata, és itt a pont, amikor megállíthatod

Nem minden fejben dől el

Manapság a munkahelyeken gyakran halljuk, hogy a kiégés megelőzésének kulcsa mindig a mi kezünkben van. Elég meditálni, sportolni, jógázni, olvasni, utazni. Nincs más dolgunk, mint megtanulni nemet mondani, kikapcsolni a telefont, ha nem dolgozunk, és elmenni egy kis szabadságra. És tény, hogy ezek valódi segítséget nyújthatnak, de csak egy bizonyos mértékig.

Mert mit ér a mindfulness, ha hétfő reggel ugyanaz a kezelhetetlen munkamennyiség vár bennünket az asztalunknál? Mit segít a relaxációs szoba vagy a közös munka utáni jóga, ha onnan kilépve ismét egy kiszámíthatatlan vezető és három sürgős feladat fogad minket? A kiégésben tehát a szervezetnek magának is nagy felelőssége van.

„A kiégés kialakulásában nem csupán az egyén személyes jellemzői játszanak szerepet, hanem jelentős mértékben a munkakörnyezet és a szervezeti tényezők is. Tartós túlterhelés, alacsony kontroll, szerepkonfliktusok, igazságtalan szervezeti működés, valamint a vezetői és társas támogatás hiánya egyaránt növelhetik a kiégés kockázatát.” - mondta el Hernádi Judit, aki hozzátette, hogy a közösségi kapcsolatok hiánya, a konfliktusok, az elszigeteltség vagy a pszichológiai biztonság hiánya is csökkentheti a munkahelyi légkör protektív hatását.

A jóga nem ellenszere egy rossz kultúrának

A céges jólléti programoknak természetesen lehet helyük egy egészséges munkahelyen. Egy közös jógaóra, egy mindfulness-tréning vagy egy csendes szoba valóban adhat néhány percnyi nyugalmat. De a gond akkor van, amikor ezekkel próbálják meg kitölteni a szervezet működésének hiányosságait.

Ha a munkavállaló reggeltől estig túlterhelt, attól még nem lesz kevésbé pihent és nyugodt, hogy délben tíz percig légzőgyakorlatokat végez.

„Az olyan kezdeményezések, mint a céges jóga, mindfulness-tréning vagy pihenőszoba hasznosak lehetnek, de önmagukban csak az egyéni megküzdést támogatják. Ha közben: irreális határidők maradnak, tartós a létszámhiány, hallgatólagos elvárás a rendszeres túlórázás, a vezetők nem adnak megfelelő támogatást, vagy éppen a szervezeti kultúra bünteti a hibákat. Ilyenkor ezek az intézkedések legfeljebb átmeneti enyhülést hoznak. Sőt, a munkavállalók egy része úgy élheti meg, hogy a szervezet a probléma okai helyett rájuk hárítja a felelősséget: »tanulj meg jobban stresszt kezelni, és akkor csökkennek a terheid«.”

Szakértő arról, ha a mindfulness gyakorlása csak egy újabb pont lesz a teendőid listáján

Szakértő arról, ha a mindfulness gyakorlása csak egy újabb pont lesz a teendőid listáján

Nem a dolgozót kell ellenállóbbá tenni

Egy valóban egészséges munkahelyi kultúra nem attól lesz egészséges, hogy van gyümölcsnap, csocsóasztal, relaxációs sarok vagy jógaóra. Ezek persze kellemes extrák lehetnek, de a kiégés nem itt dől el. Inkább abban, hogyan osztják ki a feladatokat, mit jelent a teljesítmény, hogyan bánnak a hibákkal, mennyire kiszámítható a vezetés, illetve van-e valódi lehetőség arra, hogy egy munkavállaló jelezze, ha már túl sok a teher.

A strukturális változás pedig nem mindig látványos, inkább következetes. Néha bizony olyan döntésekre van szükség, amikor újra kell gondolni a létszámot, a prioritásokat, a munkafolyamatokat, a vezetői működést. Emellett meg kell tanulni olyan feladatokra nemet mondani, ami nem fér bele a kapacitásba.

„A kutatások alapján a fenntartható változás több szervezeti szinten történik. Először a reális munkaterhelés kialakítása van szükség: elegendő létszám, átgondolt prioritások az elvégzendő feladatok között, a folyamatos túlórát igénylő működési folyamatok átgondolása és racionalizálása.” - emelte ki a szakember, majd hozzátette, hogy ez után sincs megállás.„A következő lépés a magasabb szintű autonómia. Fontos, hogy amelyik munkakörben és amilyen mértékben lehetséges, a dolgozók dönthessenek a munkafolyamatok, az időbeosztás vagy a feladatmegoldás módjáról.”

Hernádi Judit elmondta, hogy a vezetőfejlesztés, a pszichológiai biztonság erősítése, valamint a méltányosság és az átláthatóság sem maradhat el: „Világos döntési folyamatok, egyértelmű szerepek, következetes elismerési rendszer.”

A valódi jólléthez a rendszer változására is szükség van

Néha bizony nem az ember teherbírását kell növelni, hanem a terhet kell csökkenteni. Egy munkahely nem attól válik emberközpontúvá, hogy megtanítja a dolgozóit meditálni. Olyan működési feltételekre van szükség, amelyek között nincs szükség az állandó túlélő üzemmódra.

„A kiégés megelőzésében tehát az egyéni jólléti programoknak fontos szerepük lehet, de nem helyettesíthetik a szervezet felelősségét. Ha a munkakörnyezet működése tartósan túlterhelő, kiszámíthatatlan vagy mérgező, akkor egy jógaóra vagy egy „csendes szoba" inkább tüneti kezelés, mint valódi megoldás. Az egészséges munkahelyi kultúra alapja nem az, hogy a dolgozók jobban alkalmazkodjanak a rossz rendszerhez, hanem az, hogy maga a rendszer biztosítson fenntartható munkafeltételeket, támogató vezetést és olyan szervezeti működést, amely hosszú távon is védi a munkavállalók mentális egészségét.”

Fel kell tehát tenni a kérdést: mi az, ami ennyire kimerít? Mert, ha mindenki ugyanabban a rendszerben válik fáradt és fásult emberré, akkor az biztosan nem csak egyéni probléma.