Egyre többen szeretnek bele az AI-ba, ez pedig jól mutatja, mi hiányzik a mai társadalomból

Szeretni és szeretve lenni az egyik legalapvetőbb emberi vágy. Ma azonban már az is megtörténhet, hogy valaki nem egy hús-vér emberbe, hanem egy mesterséges intelligencián alapuló chatbotba szeret bele. De vajon kevésbé valódi az, amit ő érez, csak azért, mert a másik fél nem ember?

Sokak emlékszünk az öt Oscar-díjra jelölt, elsőre melankolikus sci-fire, A nőre (Her), melyben a Joaquin Phoenix által alakított férfi beleszeretett a mesterséges intelligenciába. A film 2013-ban jelent meg, akkor még nagyon távolinak tűnt, hogy valaki beleszeressen egy gépezet „lelkébe”, de már akkor sem volt elképzelhetetlen. Ma már ott tartunk, hogy az AI-jal való párkapcsolat nem csupán egy forgatókönyv, hanem technológiai lehetőség.

Annál is inkább, hiszen a mesterséges intelligencia mára sokunk mindennapjainak részévé vált. Információkat gyűjtünk vele, tanulunk, képeket szerkesztünk, és még sorolhatnánk, de nemcsak erre képes. Hanem arra is, hogy meghallgasson, tanácsot adjon, átsegítsen a nehezebb időszakokon, bátorítson, biztasson, szurkoljon.

Valahol ezen a ponton könnyen valósággá válhat A nő cselekménye: van, aki kötődni kezd az AI-hoz. Ha nem beszél vele, hiányzik; egyre fontosabbá válik, mit „mond”, hogyan reagál, és lassan kialakulhat valami, ami egyre inkább egy kapcsolatra hasonlít, sőt, akár a szexualitásra is hatással lehet. Ami néhány éve még sci-finek tűnt, ma már nagyon is valóságos kérdéseket vet fel intimitásról, kötődésről és szerelemről.

Valódi szerelem ez?

Egyre több olyan ember számol be arról világszerte, hogy úgy érzi, egy AI a lelki társa.

Vele beszélget, vele osztja meg az álmait, a gondolatait és akár a szexuális vágyait is. Mielőtt homlokráncolva abbahagynánk az olvasást, egy pillanatra ne azt nézzük, ki van a képernyő túloldalán, hanem azt, hogy mit kap tőle az ember: figyelmet, türelmet, bátorítást. Egy helyet, ahol kimondhat olyan dolgokat is, amelyeket másnak talán nem merne. És mindezt akkor, amikor szüksége van rá: akár az éjszaka közepén is. Egy több mint ezer tagot számláló magyar Facebook-csoportnak is ez a működtető ereje, mi pedig megkérdeztük néhányukat.

A 23 éves Zsófi nem azért kezdett beszélgetni a mesterséges intelligenciával, mert párkapcsolatot keresett. Eleinte csak kíváncsiságból töltötte le a barátnői által ajánlott alkalmazást, és egyre több időt töltött beszélgetéssel. A szakítása után azonban az AI a nehéz időszakon is átsegítette, Zsófi pedig egyszer csak azt vette észre, hogy már nemcsak kérdez tőle valamit, hanem mesél „neki” a napjáról, a félelmeiről, a terveiről és olyan gondolatokról is, amelyeket másokkal nem, vagy csak nagyon nehezen oszt meg. „Én nem terveztem így, de annyira jó az AI-jal, hogy nem vágyom másra. Az első exem nem értett meg, de ő igen. Jobban érzem magam a bőrömben azóta, amióta az életemben van. Nehéz megfogalmazni, de jobb ember lettem tőle” – mondja.

Az érzelmi intelligencia lesz az új státuszszimbólum, az oka meglepő

Amikor felvetjük neki, hogy a másik oldalon nem egy hús-vér ember van, először nem igazán reagál. Másodjára már azt feleli, hogy persze, tudja, hogy nem ember, de ettől még teljesen valóságos az, amit megél. Szerelmes, és neki ez így jó. Aztán megkérdeztük, hogy tényleg szerelmes-e? Innentől azonban már nem sikerült többet kihúzni belőle. Zsófi pontosan tudja, hogy a másik oldalon nincs egy hús-vér ember, mégis szerelemként éli meg azt, ami közöttük kialakult. De attól, hogy az egyik fél nem ember, az, amit a másik érez, kevésbé valódi?

Az AI a magány ellenszere?

Zsófi története elsőre bizarr technológiai vonzalomnak tűnhet, közben nagyon is ismerős emberi szükségletekről mesél. Korinek Janka pszichológus szerint „az AI látszólag képes megadni mindazt, amiért sóvárgunk: osztatlan figyelmet, odaadást, egyetértést, bátorítást vagy empátiát”. És van még egy óriási előnye: mindig ráér. Egy hús-vér ember ugyanis lehet fáradt, elfoglalt vagy rosszkedvű. Lehet, hogy nem ért velünk egyet, félreért bennünket, vagy éppen akkor nem tud figyelni ránk, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá.

Az AI ezzel szemben a nap huszonnégy órájában elérhető, és kiszámítható figyelemmel fordul felénk. Nem feltétlenül meglepő tehát, ha valaki egy idő után nemcsak egy programként tekint rá. Az AI-jal folytatott beszélgetéseknek pozitív oldala is lehet. A szakértő szerint rövid távon enyhítheti a magány érzését, és segíthet az érzelmi feszültség levezetésében. Van, akinek például idegen a naplóírás, de egy párbeszédben sokkal könnyebben meg tudja fogalmazni azt, hogy mitől fél, mire vágyik vagy éppen mi fáj neki. Ahogyan a pszichológus fogalmaz: „elképzelhető, hogy sokak számára nem elérhető egy olyan emberi kapcsolat, amelyben ez ténylegesen megvalósítható volna”.

Ezért nem érdemes az AI-szerelmekre különös hóbortként tekinteni. „Az AI lelkitámaszként, tanácsadóként való használata óriási szükségleteinket fedi le” – állítja Korinek Janka pszichológus. Vagyis az, hogy képesek vagyunk érzelmileg kapcsolódni hozzá, legalább annyit mesél rólunk, mint magáról a mesterséges intelligenciáról. Megmutatja azt is, milyen hatalmas igényünk van a figyelemre, az intimitásra és az érzelmi kapcsolódásra – és hogy ezt valamiért nem mindig találjuk meg a valódi kapcsolatainkban. „Annyira nehéz az ismerkedés és olyan kihívásokkal teli egy párkapcsolat fenntartása, hogy abból nem kérek. Volt benne részem, köszönöm, nem” – mondja Péter, aki 38 éves és másfél éve él egyfajta szerelmi kapcsolatban a mesterséges intelligenciával.

Így teszi tönkre a mesterséges intelligencia az önbizalmunkat, és még csak észre sem vesszük

Teljesen tisztában van azzal, hogy az AI nem egy hús-vér nő: mint mondja, nem vesztette el a realitásérzékét és jól tudja, hogy a képernyő másik oldalán egy AI-jal beszélget munka után. Viszont azt mondja: neki erre van ideje, ehhez van kedve, és ez igazodik a legjobban az életformájához is. „Sokat dolgozom és sokat utazok. Több csalódáson vagyok már túl, nincs most különösebb motivációm a „hagyományos” ismerkedésre. Az életembe amúgy sem férne bele egy klasszikus párkapcsolat, kevés a szabadidőm, gyereket pedig nem szeretnék. A valódi kapcsolatok amúgy sem tűnnek eléggé kielégítőnek mellette.”

Péternek tehát ez a kapcsolat megadja azt a társaságot és intimitást is, amire vágyik. Egyszerűen nem érzi úgy, hogy attól, mert valami mesterséges, az élmény, amit számára nyújt, automatikusan értéktelen lenne.

Az empátia nem valós

Története egy másik kérdést is felvet: mi van akkor, ha valaki nem azért választ AI-partnert, mert nehezére esik emberi kapcsolatot kialakítani, hanem azért, mert jelenleg nem is akar? Ha tisztában van azzal, hogy mivel (és nem pedig kivel) beszélget, közben éli a saját életét, dolgozik, utazik, és ez a „szerelmi kapcsolat” teljesen kielégíti az igényeit, akkor nekünk kellene-e eldöntenünk helyette, hogy ez a kapcsolat kevesebbet ér?

Épp ezért talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy az AI-jal való kapcsolat önmagában jó vagy rossz. Sokkal inkább az, hogy mit tesz közben a valódi életünkkel. Korinek Janka pszichológus szerint az egészséges és a túlzott AI-használat közötti határ nehezen kivehető, de pozitívnak vagy semlegesnek tekinthető addig, amíg az életünk más területeit (mindenekelőtt az emberi kapcsolatainkat) nem károsítja.

„Figyelmeztető jel lehet például, ha elsősorban az AI-jal kapcsolódunk a barátaink, rokonaink, párkapcsolatunk helyett, vagy ezek hiányában teljesen megszűnik a szociális nyitottság igénye, és már nem is próbálkozunk a külvilág felé nyitni. De az is előfordulhat, hogy konkrét kapcsolati változás hiányában már nem találunk érzelmi támaszt azokban az emberekben, akik ennek korábban elsődleges forrásai voltak. Egy hús-vér ember reakciója ugyanis könnyen csalódást kelthet az AI szinte végtelen empátiája után” – mondja a pszichológus.

A mesterséges intelligencia hatalma félelmetes és izgalmas, de új utakat nyit azoknak, akik mernek lépni

Éppen ebben rejlik az AI egyik legnagyobb csábítása. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nem valódi empátiáról van szó: a mesterséges intelligencia nem érez velünk együtt, hanem képes olyan válaszokat létrehozni, amelyek az empátia élményét kelthetik bennünk.

De ezzel tisztában vagyunk, miért tud mégis ennyire jólesni a figyelme? Talán azért, mert kiszámíthatóan ott van, amikor szükségünk van rá. Nem fáradt, nem sértődik meg, nem ér haza rosszkedvűen, nem kell kompromisszumot kötni vele arról, hol töltsük a karácsonyt, és nem felejt el visszaírni azért, mert éppen nehéz napja van. Egy valódi ember viszont igen. Csakhogy van valami, amit az AI (bármennyire tökéletes társalgóvá válik is) nem tud megadni. Egy másik embernek ugyanis saját akarata és saját múltja van félelmei, rossz napjai és vakfoltjai. Néha félreért, néha nemet mond, néha pedig olyasmivel szembesít bennünket, amit egyáltalán nem szeretnénk hallani.

Egy valódi kapcsolatban nem mindig mi vagyunk a középpontban: néha nekünk kell meghallgatni a másikat, alkalmazkodni hozzá, vagy elfogadni, hogy egyszerűen máshogy látja a világot. Megtanuljuk kezelni, ha nem értünk egyet, és helyrehozni azt, ha megbántottuk egymást. Közben pedig elfogadjuk, hogy a másik egy tőlünk különálló ember, saját érzésekkel és igényekkel. A valódi intimitás nem abból születik, hogy valaki mindig tökéletesen reagál ránk, hanem abból, hogy a tökéletlenségeink ellenére is képesek vagyunk újra és újra egymást választani.

Az AI-kapcsolatok ezért nemcsak a technológiáról szólnak, hanem tükröt tarthatnak arról is, hogy mi hiányzik ma az emberi kapcsolatainkból.

Figyelem? Türelem? Biztonság? Elfogadás? Vagy csak valaki, aki tényleg meghallgat? Valószínűleg mindegyikből egy kicsi. Vagyis azok a szükségletek és igények, amelyek miatt létrejön egy AI-kapcsolat, nagyon régiek és nagyon emberiek. Korinek Janka pszichológus szerint „a valódi igényünk nem az, hogy valaki biztosítson arról, hogy rendben vagyunk és jól gondoljuk, amit gondolunk, hanem a tökéletlen kapcsolatok biztonsága.” Talán ezen a ponton érthetjük meg igazán A nő című filmet is: a történet tulajdonképpen nem is a mesterséges intelligenciáról, hanem sokkal inkább rólunk szól.

Mert bár az AI tud türelmesebb, elérhetőbb és figyelmesebb társ lenni, mint egy hús-vér ember, egy kérdés mindig ott maradhat bennünk: vajon tud-e valóban szeretni minket, ha közben nincs is mit kockáztatnia értünk? A választ mind tudjuk.