előfizetésem
Hírlevél
A zen buddhista mester technikája, amivel túljuthatsz a kiégésen és az elakadáson
Maximalista világban élünk, ahol a tudatosság annyit jelent, hogy még több önkritikát aggatunk magunkra. Miközben próbálunk helytállni a munkahelyen, a kapcsolatainkban, egyre kevésbé világos, hogy valójában ki is az, aki mindezt csinálja. Kérdéseinkre Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, fotográfus, zen buddhista mester és karrier-tanácsadónál kerestünk választ.
Aki ma olyan emberekkel foglalkozik, akik kiégés, pályaváltás, folyamatos bizonyítási kényszer közepette próbálják kitalálni, mihez is kezdjenek az életükkel. Szerinte a kiindulópont a csend és az, hogy megértsük, az énünk nagy része csupán program.
Nem azok vagyunk, akinek gondoljuk magunkat
„A hétköznapi ember azt hiszi, hogy a tudatossága és az énje ugyanaz, pedig ez két külön dolog. Van egy alapvető tudatosságunk, és erre épül rá az én, az egótudat. Az én nem más, mint egy programhalmaz, amit a szüleinktől, a társadalomtól, az iskolából, a másokkal való kapcsolatainkból kapunk. Összerakunk egy képet önmagunkról, és utána ezzel a képpel tévesztjük össze magunkat”– mondja Taikyo.
Ez az a pont, ahol szerinte a legtöbb karrierválság, életközépi pánik vagy rossz szakmaválasztás gyökerezik. Nem egyszerűen arról van szó, hogy valaki nem találta meg önmagát, hanem arról, hogy eleve egy torzított képpel azonosul. Hogy megértsük, miről van szó, a mester egy hétköznapi hasonlatot említ. „Képzeljük el, hogy felkelés után rögtön felveszünk egy szemüveget, ami az énünk színe szerint festi át a világot. Lehet rózsaszín, barna vagy fekete, a lényeg az, hogy nem a valóságot látjuk, hanem annak egy torzított, érzelmekkel és ítéletekkel teleaggatott változatát.”
Tehát a hétköznapi ember mindig hozzáad valamilyen gondolatot, értékelést az érzékelt jelenséghez. Így a valóság helyett a saját szemüvegén átszűrt, sokszor fájdalmas változatot látja. A legszomorúbb, hogy ebből a hamis érzékelésből akár odáig is eljutunk, hogy egymást bántjuk, gyalázzuk, megpróbáljuk bizonyítani az igazunkat. Ezért itt az ideje, hogy tisztán lássunk, és ebben segít a zen gyakorlása – legyen szó formalizált meditációról vagy a hétköznapi figyelemről –, amely által egy lépéssel távolabb lépünk ettől a programhalmaztól. Először a művészet szintjéig, ahol a cselekvő „én” háttérbe szorul, majd a meditációban egy még mélyebb szintre.
5 mindfulness gyakorlat elfoglalt embereknek, ami észrevétlenül változtatja meg az életedet
Amikor egy zöldségreszelőből kapu lesz
A mester pályájának első felében operatőrként, rendezőként, fotográfusként dolgozott, díjakat kapott, filmeket forgatott. Innen vezetett az út a zen gyakorlásáig, és azon keresztül egy másfajta látásmódig, amely később a karrier- és életút-tanácsadás alapja lett számára.
„A művészeti alkotásban és a meditációban közös, hogy mindkettőben ugyanaz a fókuszáltság és csend jelenik meg. Amikor például fényképezek, és belenézek a kamerába, figyelnem kell, milyen hatást tesz rám a kép. Aztán arrébb fordítom a kamerát, és újra figyelem a hatást. Ha valóban csak az van, amit látok és érzek, és nincsenek felesleges gondolatok, egyértelművé válik, melyik beállításnak erősebb a hatása” – meséli, majd hozzáteszi, hogy volt egy pillanat, amikor ez a fajta jelenlét radikálisan tudatosult benne.
„Egy teljesen hétköznapi tárgyat, egy négyoldalú zöldségreszelőt láttam meg úgy, mintha először látnám életemben. Mint egy csecsemő. Ahogy eltűntek az asszociációk, egyszerűen csak ott állt a maga valóságában, ahogy még soha. Sugárzott belőle a fény és valami transzcendens minőség, és megszűnt az elválasztottság köztem és a tárgy között.” Ez nem egy művészi gondolat, hanem nagyon is gyakorlati tapasztalat. Ezért ma ugyanezt a belső csendet és fókuszt próbálja megmutatni azoknak a klienseinek is, akik karrierdöntésekben, pályaváltásban, kiégésből kijövet keresik a következő lépést.
Szerinte a jó döntéshez nem elég az Excel-táblázat.
Ahhoz kell az is, hogy legalább időlegesen el tudjunk feledkezni az énünkről, a félelmeinkről, a kényszereinkről. Ekkor jelenik meg az a csend, ami az alaptermészetünk, és ezzel együtt a derű, az öröm is. Ha nincs ego, akkor tulajdonképpen probléma sincs. Helyette viszont vannak helyzetek, amiket meg kell oldani, csak már nem gyötörnek.
Mókuskerék vagy belső szabadság?
A mai húszas-harmincas generáció nagy része folyamatos túlterheltségről, kiégésről, szorongásról beszél. Karrier, gyerekvállalás, párkapcsolat, lakhatás: a feladatlista hosszú, az idő kevés, a saját elvárások pedig gyakran még szigorúbbak, mint a külsők. De mit kezd ezzel egy zen mester, aki karriertanácsadóként ül le ezekkel az emberekkel?
„A zen gyakorlatán keresztül meg tudjuk tanítani, hogyan lehet meditálni, hogyan érhető el a csend és nyugalom, és aki elég energiát tesz bele, annak egységélmény is. A kulcskérdés az, hogy ki vagyok én a szerepeimen túl. Ki vagyok, ha nem a pozícióm, a családi státuszom, az önéletrajzom vagyok?!”
Ezenfelül a meditáció megtanít arra is, hogy értékesek vagyunk minden külső értékmérő nélkül is. Végsősoron felismerjük, hogy a mókuskerék azért jelenik meg, mert belül nincs szabadság, csak megfelelési vágy. Ha viszont van belső szabadság, fókuszáltság és csend, akkor ugyanannyi tennivalónk lesz mint korábban, csak már nem teherként tekintünk rá – sőt gyorsabban és kreatívabban reagálunk a nehezebb helyzetekre.
Így építsd be tartósan a mindennapjaidba a meditációt
Minden pillanat lehet első pillanat
A zen egyik kulcsfogalma a „kezdő szellem”, vagyis a hozzáállás, amikor egy helyzethez úgy viszonyulunk, mintha most történne először. Sem a múlt sérelmei, sem a jövőtől való félelem nem torzítja. „Az újrakezdés azt jelenti, hogy a múlt tapasztalatait nem hagyjuk ránehezedni a jelenre. Nem arról van szó, hogy nem emlékszünk, vagy nem tudunk tervezni, hanem arról, hogy a korábbi élményekhez nem tapad olyan érzelmi túlsúly, ami megbénítaná a kreativitást.”
Taikyo szerint minden jelentős alkotás és tudományos felfedezés ebből a szabadságból születik – a személyes életdöntések is, mint a pályaváltás, egy költözés, a gyerekvállalás, szakítás vagy házasság. Ha pedig közben elakadunk, akkor már nem veszítjük el a hitet, és ez segít tovább haladni. Mert akinek van hite, az megtanulja egyszerűen elfogadni a helyzeteket, elvégre jól tudja, hogy minden mulandó. Mi kell ehhez? Inkább azt mondjuk, hogy mi nem. Például extra rítusok helyett egyetlen napi gyakorlat sokkal hasznosabb lehet, például az ülő meditáció légzéskövetéssel.
Az interjú végén visszakanyarodunk a túlterhelt, maximalista, gyakran önkritikus emberekhez, akik egyszerre akarnak „jó anyák, jó apák, jó vezetők, jó munkatársak” lenni. Mit lehet nekik mondani? „El kell kezdeni meditálni, zent gyakorolni” – feleli a mester, majd hozzáteszi, nem tesz különbséget nők és férfiak között. A kiindulópont ugyanaz: felismerni a belső mintákat, a megfelelési és bizonyítási vágyat, a félelmeket, amelyekből az énünk összeáll, majd ezeket szépen lassan meghaladni.
Stylist: Gál Nóra, Smink és haj: Papp Charlotte
